Amerikai Magyar Szó, 1956. január-június (5. évfolyam, 1-26. szám)
1956-03-15 / 11. szám
March 15, 1956 AMERIKAI MAGYAR SZÓ 1 EASTLAND POLITIKAI ARCKÉPE “A sors keze néha kétfelé sújt le egyszerre. Ez történt Kilgore, wefet-virginiai szenátor halálával. Nemcsak egy liberális, jóérzésü törvényhozó tűnt el az élet színpadáról, de a szenátusi uralom rangfokozata értelmében, szinte ironikusan, helyét egy, minden liberális gondolat esküdt ellensége, kihívóan elfogult, előítéletekkel telt egyén foglalja el, olyan, akihez hasonló kevés volt a múlt időkben is”, mondotta Edward P. Morgan, az AFL-GIO rádiókommentátora, az ABC rádióállomáson. — Majd a következőképpen folytatta: “Kilgore szenátor az ' Senator Jame, O. Eastlan* ifzságügyi bizottság elnöke volt, mely egyike a szenátus legfontosabb, leghatalmasabb bizottságainak. A korban utána következő szenátor, akit most helyére állítottak, James 0. Eastland, Mississippi állam 51-éves demokrata szenátora, aki most kezdte meg harmadik hatéves szenátori időszakát. Mindkét szenátor a demokrata párthoz tartozott, de a változás, amit ez a csere létrehoz, bénító hatású. Eastland hirtelen hatalomra emelkedett és olyan törvények létrehozását képes befolyásolni, amelyek rendkívüli önteltsége céljait legjobban szolgálják. Mint USA szenátora, felesküdött az alkotmány fenntartására és annak védelmére. Eastland szenátor nem egyszer, hanem több alkalommal a nyilvánosság előtt kihívóan, becsmérlőleg nyilatkozott az ország legfelsőbb bíróságáról, mikor az a faji megkülönböztetést alkotmányellenesnek nyilvánította és eltiltotta a megkülönböztetést a a nyilvános iskolákban. Uj pozíciójában még inkább érvényre juttathatja magatartását a szenátor. Eastland múltja Hosszú szereplése során következetesen ellene volt minden törvényhozásnak, mely a polgári jogok védelmében történt. A Supreme Court-ot a leggonoszabb módon támadta. Nem engedte meg, hogy olyan egyéneket nevezzenek ki, akik, legalább is úgy képzelte őszinte, de borzalmasan szűk keretek között mozgó agyával, talán másképpen látnak dolgokat, mint ő. Most Eastland az elnöke annak a bizottságnak, amely hivatva van minden ellentétes törvény- hozást, igy a polgári jogok védelmét is megítélni. Az alkotmány esetleges módosításai, az elnök kinevezései a szövetségi bírósághoz, a legmagasabb törvényszéktől lefelé, mind az ő hatáskörébe tartoznak. Már megkezdte munkáját Simon E. Soboloff szövetségi főügyésszé való kinevezését, az egyik fellebbezési hatósághoz már elgáncsolta. A polgári jogokkal foglalkozó albizottság már megkezdte munkáját a szavazati jogokra vonatkozólag. Most már kérdéses, hogy ez a törvény- javaslat valaha is napvilágot láthat-e? Az igazságügyi bizottság hatáskörébe tartozik a bevándorlásokkal foglalkozó törvényjavaslat is. Az elnök kérte a törvényhozó testületet, hogy tegye emberségesebbé a Walter-McCarran- törvényt, hogy igazságtalanságait jóvátehessék, Kilgore hajlandó volt erre. Eastland nem mutat rá semmi hajlandóságot. Eastland a Bricker-módositás legkövetkezetesebb támogatója volt, ezzel az elnök kezét akarják megkötni, hogy ne köthessen szerződést a béke érdekében. Ez a kérdés még ma sincs eldöntve. Ha e gyászos jövendölés helytelennek bizonyulna, ő lenne az első, — mondja Morgan — aki boldogan fogadná. “Az ember egyelőre csak azon tűnődhetik, hogy a halál mily hirtelen tud megváltoztatni dolgokat.” OLAJ ÉS POLITIKA Amikor Eisenhower elnök megvétózta a kongresszus mindkét háza által elfogadott földgáztörvényt, egy árva szóval sem tett említést arról a mérhetetlen választási kasszáról, amelyet ugyanaz az olaj- és gázügyekben t e v ékenykedő kongresszusi ki járó-szervezet gyarapítóit és járult hozzá, hogy őt az elnöki méltóságra emeljék, Írja O’Connor, aki legutóbbi munkájában, a “The Empire of Oil” (Az olajbiro- dalom) cimü könyvében, az olajiparról és a nemzetközi politikában játszott szerepéről adott monumentális, összefoglaló képet. O’Connor cikke (National Guardian) ezután igy folytatja: Annak idején a “N. Y. Times” is jelentette, hogy Eisenhower 1952-es megválasztására magában Texasban egymillió dollárt költöttek és ez csaknem a maga egészében olaj- és gázpénz volt. Nem csoda hát, hogy elnöksége elején még nem nagyon facsarta orrát a gázszag, mert oly sietve aláírta a tengerparti olaj medencékről szóló törvényt. Ezzel legalább 40 billió dollárt adott nemzeti ajándékul Samu bácsi tulajdonából Te- xasnak, Louisianának és Kaliforniának, amely államokban az állami kormányzatok szőröstül- bőröstül az olajtársaságok ellenőrzése alatt állnak. Dugsegély a szavazóknak? Vagy talán az elnök, aki már akkor tervezhette, hogy újra fellép a választásokon, arra gondolt, hogy legalább 60 millió szavazó használ majd földgázát otthonában. Ki tudja, talán ezért vétózta meg a Harris-Fulbright-törvényt, amely a kényszerhasználatra Ítélt fogyasztók zsebéből évi 800 millió dollárral többet szipolyozott volna ki magasabb gáztarifa formájában. Másképpen hogyan is lehetne megmagyarázni annak a törvénynek a megvétózását, amely az olaj- és gáztársaságoknak 10—30 billió dollárt adott volna (enyire becsülhető az ő földgázkészleteiknek a törvény révén felszaporitott értéke),' amikor vidáman aláírta a 40 billió dollárnyi tengerparti olaj odaajándékozását ? Most hát a szenátus felállított egy külön bizottságot, hogy kivizsgálja az összes kongresszusi kijárás ügyeit. Hogy ez a bizottság mily mélyen fog beletekinteni az olaj- és gázérdekeltségek befolyásába, még kérdés. Thomas L. Stokes, a Washington rovatiró, már figyelmeztetett arra, hogy “a kongresszus olajkijáróinak kivizsgálásra, még mielőtt nagyon messzire menne, magának a kongresszusnak kivizsgálásává válna, vagyis a szenátus és a képviselőház tagjainak kivizsgálásává, akik a nagy olajmágnásoktól pénzt kapnak a választási kasszához.” Ki ártatlan? Fején találta a szeget! Melyik texasi, oklaho- mai, louisianai, arkansasi vagy kaliforniai szenátor vagy képviselő állhatna elő és esküdhetne meg, hogy semmiféle olaj- vagy gázpénz nem járult hozzá, hogy őt a honatyai székbe ültesse? Az olaj államok 72 képviselője közül alig egy maroknyi állíthatná, hogy ártatlan és mentes az olajtól. Amint a missouri Hennings demokrata szenátor mondotta: “A nagy olajvállalatok összpontosított pénz- hatalma, amelyet arra használnak fel, hogy az Egyesült Államok sok részében a mindkét pártnak juttatott _ hozzájárulások révén befolyásolják a nemzeti kormány elhatározásait, veszedelem magának a szabad kormánynak helyes működésére.” Vagy amint Roscoe Fleming, a “Denver Post” cikkírója mondja egy 1990-ben megjelenő képzeletbeli könyvről szóló kritikájában: a BOP (a Bipartisan Oil Party: a kétpárti olajpárt) az Egyesült Államokat köztársaságból olaj-oligar- chiává változtatta át, az úgynevezett Olaj-birodalommá. Paul E. Hadlick, aki maga is olajember és független érdekeltségeket képvisel Washingtonban, tömören a következő kijelentést tette: “Az olajipar több, mint az Egyesült Államok és a benneélő összes nép.” Ami a honatyák ellenőrzésére szolgáló módszert illeti, Robert Engler, a “New Republic” nemrégi számában megjelent cikkében jt következőképpen jellemezte az olaj érdekeltségek ki j á- róját, idézve ennek az alaknak szavait: “Az ember csak szépen odanyomja a ropogós, zöldhasu bankókat liliomfehér markukba és tutibiztosra veheti, hogy tudják ők, miért nyomta oda.” A titkos szoba lakója Annyi szent, hogy még soha oly könyörtelen fényszórót nem vetítettek a megvásárolt és megfizetett olaj- és gázkijárókra, akik kongresszusi helyeken ülnek, mint amikor Wayne Morse oregoni demokrata szenátor a nyilvánosság előtt felszólította őket, ne szavazzanak meg egy törvény- javaslatot, amelyben pénzügyileg érdekelve voltak, de Bob Kerr oklahomai demokrata szenátor arcpirulás nélkül szavazott, hogy saját zsebeit kibélelje. Fulbright és Monroney- szenátorok, akik körülbelül annyira liberálisok, amennyire olaj- államok szenátorai megengedhetik maguknak, hogy azok legyenek, bevallották, hogy azért követik politikai vonalukat, mert államaik olajérdekeltségei kibuktatnák őket a kongresszusból, ha netalán a közérdek mellett szállanának síkra. Vagy tekintsük meg közelebbről a texasi Lyndon Johnson szenátort, a demokrata párt vezérét, akire rábízták a gáztörvényt. Drew Pearson rovatiró jelenti, hogy 1938-ban Johnson, aki akkor még csak képviselő volt, kibérelt egy titkos szobát a Washington-szálloda hátsó részében és 110,000 dollárnyi olaj- és gázpénzt osztott szét megszorult demokraták között választási kampányaik részére. Johnson természetesen abból a Texasból való, ahol az olajtársaságok magántartománya fekszik. Még 1947-ben Robert W. Calvert, aki akkor a texasi demokrata párt elnöke volt, a következőket jelentette ki: “Lehet, hogy nem egészséges dolog kimondani, de kimondom, hogy az olajipar teljesen kezében tartja az állami kormányzatot és az állami politikát. Az olajipartól származó jövedelem oly nagy és befolyásának be-és kivezető csatornái oly nagyszámunk és messzireterjedőek, hogy bármiféle kormányprogramot keresztül tud vinni, ami mögött egybefog és meg tud semmisíteni bármily programot, amelynek ellene van.” Belenézve a tükörbe így hát igazán nagy rokonszenvvel kellene tekinteni a szenátus külön bizottságára, amely többek közt kivizsgálni tervezi az olaj- és gázkijárási ügyeket. Mert a bizottságnak, ha komolyan veszi a feladatát, először is saját legtiszteletreméltóbb tagjait kell majd kivizsgálnia: a demokrata párt vezérét, Lyndon Johnsont és a republikánus párt vezérét, William F. Knowland-et, mind a ketten az olajkijáró szervezet kreatúrái. És ha szívósan ragaszkodik munkája elvégzéséhez, rá fog jönni, hogy az olajállamokból való majd minden szenátort és képviselőt az olajvállalatok vették és fizették meg. Clint Murchison, a leggazdagabb texasi olajmágnások egyike, tagadva, hogy ő mccartysta volna, rájukmutatott: “Az ördögbe is”, mondotta, “tiz emberem van a kongresszusban, akikről jobb az általános vélemény, mint McCarthyról. Nincs nekem rá szükségem — befolyásért.” A bizottság rá fog arra is jönni, hogy az Egyesült Államok kongresszusa éppoly csúnyán be van szennyezve, mint volt a régi jó időkben, amikor John D. Rockefeller és ügynökei osztogatták a zöldhasu bankókat. Rá fog jönni rövidesen, hogy a Capitol Hillt az olaj- és gázpénz annyira megrontotta, hogy még a Fehér Ház konzervatív lakójának is be kellett fognia az orrát. Csudarossz szag terjenghet arrafelé! ™ — — — — — — — — — — — — — — — — —— — — —--------------------------•"»■■wauniUlBWBBIIlHKaMBliinBaBBKBHBBHHBiHIBinHBBIBH A Védelmi Bizottság Bankettje, 2141 Southern Boulevard. — Vacsorajegy ára 3 dollár — Ünnepi szónok: Rákosi Sándor.
