Amerikai Magyar Szó, 1956. január-június (5. évfolyam, 1-26. szám)

1956-03-08 / 10. szám

16 amerikai Magyar szó March 1, 1956 Uj olvasóknak! Kedvezményes előfizetés $4 egy évre NÉGY MAGYAR “BEVÁNDOROLT” A keresztények és zsidók országos konferenciáján négy magyar ‘bevándorolttat” neveztek ki a “magyar menekül­tek” bizottsága elnökeivé. Ezek: Varga Béla, Fábián Mik­lós és Szentiványi Sándor unitárius püspök. Erről a hírről legközelebbi számunkban lesznek mondanivalóink. Mazey déli polgárjogokat követel DETROIT. — A National Lawyers Guild négy napon át tartott konvencióját hatalmas bankett követte, melyen ügy­védek, bírók, munkásvezérek, összesen 500-an vettek részt. A főszónok az AFL-CIO végrehajtó titkára, Emil Mazey, beszédében elitélte Adlai Stevenson nyilatkozatát a déli ál­almokra vonatkozólag, mely szerint “fokozatot” ajánl a né­ger nép jogait illetően. Nehéz megérteni, mit érthet Stevenson e fokozat alatt, ha elgondoljuk, hogy mindössze egyetlen néger leány jelent­kezett az alabamai egyetemre és azt is ezres tömeg támadta meg Eastland szenátor “fehér polgári tanácsa” irányításá­val, akiket Mazey a mai Klu Klux Klan-oknak nevezett. Mazey hangsúlyozta, hogy a szervezett munkásság nem nézi közönyösen, hogy a kormány még az ujját sem moz­dítja Emmett Till, a 14-éves néger fiú, és a néger nép többi gyilkosai elfogására. A TÖRÖKÖK FUTBALL GYŐZELME A magyar válogatott labdarugó csapat vasárnap feb. 19- én játszotta az év első országok közötti mérkőzését Isztan- bulban a török válogatott ellen. A mérkőzés meglepetésre 3:1 (2:0) arányú török győzelemmel végződött. A mély, s .rossztalaju pályán 33,000 néző előtt került sor a találkozó­ira. A hatalmas lendülettel kezdő török csapat már a 7. perc­ben Leiter révén megszerezte a vezetést. (1:0). A magyar csapatnak ezután nagy helyzetei voltak, de Czibor például két alkalommal is a kapu torkában hibázott. A félidő befe­jezése előtt néhány perccel Leiter 11-esből lőtt gólt, igy már 2:0-ra vezetett Törökország. Szünet után az első percben Metin szerzett gólt, amire Puskás csak a 36. percben tudott válaszolni. így alakult ki 3:1 arányú török győzelem. Meg kell állapítani — bár a já­tékvezető többször tévedett a magyar csapat kárára — Tö­rökország együttese megérdemelt győzelmet aratott. NADYNE BREWER A TOWN HALLBAN Pénteken este, március 2- án Nadyne Brewer szoprán énekesnő hangversenyez a new yorki Town Hallban. E fiatal művésznőt olvasóink közül sokan ismerik, mert egyszer a Magyar Házban is fellépett. Tehetségéről, szép hangjá­ról és jó iskolázottságáról a New York Times tudósítója Ross Parmentier a követke­zőket irta: “A fiatal énekesnő, tiszta, friss, biztos hanggal rendel­kezik, gyengéden, érzéke­nyen hosszú zenei részlete­ket tud kifejezésre juttatni. Jól képzett, szép hangjával nagy megértéssel tolmácsolja a zene üzenetét, kiejtése a tisztaság mintaképe...” Gluck, Mozart, Schubert, Wolf, Brams dalai mellett, néger népdalokat (spirituá­lékat) is fog előadni. Elsőrangú zenei élmény­ben lesz része mindenkinek, aki elmegy ezt a bájos éne­kesnőt meghallgatni. MAGYAR TÁRSASKÖR Taggyűléseit tartja minden hó 3-ik péntekjén a Magyar Ház­ban, 2141 Southern boulevard. Bronx, N. Ti. MOST PÉNTEKEN a kulturbizottság rendezésében megtartjuk a “Harmadik Költői Estet”, mely a múlt pénteken lezajlott, igen sikeres második költői est folytatása lesz. Ez alkalommal dr. Pogány Béla is­mertetni fogja Majakovszkij, Eluard, Mao-Ce-Tung, Pablo Neruda és Nazim Hikmet, vala­mint néhány uj magyar költői müveit és legjobb szavalóink fogják előadni ezeknek a nagy költőknek a hires verseit. Jöj­jenek el tagtársaink, barátaink, ha egy kellemes estében akar­nak részesülni. NŐI CSOPORTUNK március 11-én, vasárnap dél­után “Nemzetközi Női Nap” ün­nepséget rendez a Nők Világa javára. Lesz két kitűnő film, jó szónok, zeneszámok és más szó­rakozás. A Női Csoport szeretet­tel vár mindenkit. 25 ÉVES JUBILEUM A Női Csoport április 7-én, szombaton este tartja 25 éves jubileumi ünnepélyét szép pro­grammal egybekötve. Kérjük barátainkat, hogy ezt az estét tartsák fenn és vegyenek részt az ünnepélyen. DALÁRDÁNK szorgalmasan készül a már­cius 18-án tartandó nagy már­ciusi ünnepélyre, mely alkalom­mal uj márciusi dalokkal fog fellépni. A próbák minden hét­főn este 8.30-tól 10 óráig van­nak és a Dalárda még mindig szívesen lát uj tagokat. ÜNNEPELJÜK MÁRCIUS IDUSÁT1 Az Egyesült Államok haladószellemü magyarsága az idén is meg fogja ünnepelni az 1848-iki szabadságharc kez­detének évfordulóját, Március Idusát. Eddigi értesüléseink szerint a következő magyarlakta városokban készülnek márciusi szabadságünnepélyekre: Milwaukee, március 10, szombat Chicago, március 11, vasárnap Cleveland, március 17, szombat Detroit, március 18, vasárnap New York, március 18, vasárnap. A középnyugati városokban tartandó márciusi ünne­pélyek vendégszónokai DEÁK ZOLTÁN ÉS R0SNER SÁNDOR munkástársak lesznek, akiket március hajában országos körútra küld ki az Országos Lapbizottság. Az ünnepélyekre minden városban szép programmal készülnek fel bizottságaink. Bemutatásra kerülnek ősrégi magyar népdalok, úgy, ahogy azokat a század elején énekel­ték elődeink és ahogy Bartók Béla hanglemezre vette fel azokat. Chicagóban bemutatásra kerül a ragyogó magyar zenésfilm Déryné. Clevelandon és Detroitban lesz film a programmon. Mindenütt nagy érdeklődéssel tekintenek Deák Zoltán előadása elé amely ki fog terjedni az elmúlt hetek világraszóló eseményeinek elemzésére is. Bankett a bevándoroltak védelmére A legfontosabb esemény a newyorki bevándorolt ma­gyarság életében, a MAGYAR VÉDELMI BIZOTTSÁG már­cius 24-én, szombaton este a Magyar Házban tartandó ban­kettje, amelyen minden jóérzésü és igazságszerető magyar testvérünknek jelen kell lennie. Munkástársak, NEM Jó, AMIKOR A SZOMSZÉD HÁ­ZA ÉG. Senki sem tudhatja, mikor esik valami aljas besúgó áldozatává. Azért mindenki tartsa kötelességének, hogy úgy erkölcsileg, mint anyagi támogatásával fenn lehessen tar­tani ezt a nemes célú intézményt, amelynek szükségességét nem is lehet teljes érdeme szerint felmérni. KITŰNŐ SZÓ­NOKOK ÉS RÖVID SZÓNOKLATOK teszik élvezetessé ezt az estét, amelynek külön érdekessége és vonzóereje lesz az egyik üldözött, RÁKOSI SÁNDOR MEGJELENÉSE, akit mint a volt Testvériség titkárát a magyarság nagy tömege jól ismeri és akit szintén meg akarnak fosztani a polgár­levelétől. Kitűnő vacsora, tánc- és zeneszámok, jó program teszi színessé az estét. A vacsora ára csak $3.00. Rezerválásért hívja fel a következő számokat: DA 8-9767, vagy pedig es­ténként WE 3-2522. NE FELEJTSÉK EL A DÁTUMOT: MÁRCIUS 24, szombat, és mindenki legyen ott! A Bizottság nevében: g. m. Aiiimiiiiiiiiiii!iiiiilniniiimimim!|iinimmimiiiMtiiiiiiiiiiiHiiiiiiniiiiiiiii|,i*i,*iii!iiiii.,iiiiiiiiiniiiiiiiiiiiiliililllO PAUL’S SHELL SERVICE í 1905 Allen Road, MELVINDALE, MICH. — Tel.: WA 8-9806. f I Gas, Oil, Battery, Tire, Auto Parts SZŐKE PÁL, tulajdonos ..............................................................................................................................iiiiiiiiiu»4 AVENEL AUTO BODY REPAIRS 1366 ST. GEORGE AVENUE, AVENEL, NEW JERSEY REPAIR SHOP Body és fender-javitások • WELDING • SPRAYING • BRAZING PAUL ABLONCZY, tulajdonos — Tel.: RAhway 7-1487 NEW YORK UNDERTAKING GO., INC. — Balló János, L. Lie. Mgr. — 240 East 80th Street, New York 21, N. Y. Telefon TRafalgar 9-5404 Rendelje meg a “Tavasz a Dunán”'t (5-IK OLDAL) Cleveland Hungarian Business Guide YOU CALL SW 5-5122 WE DELIVFR PATAKY’S HARDWARE & PAINT CO. 9203 BUCKEYE ROAD • CLEVELAND, OHIO Electrical and Building Supplies — Wallpaper lalraEt letuán áe Taeluára! temetésrendezők. Két ingye- WäftdgJ BäiVdal ütreiveiei nes kápolna használata a gyászolók kényelmére. — 1923 Buckeye Road. Telefon CE 0384. — 1713 Buckeye Road. Telefon: WA 4421. ­Cleveland East Sídéi Munkás Otthon A clevelandi haladószellemü magyarság kulturális és társadalmi központja. — Termei kiadók bankettekre, gyűlésekre, ismeretter­jesztő, kulturális előadásokra. A Női Kör üléseit tartja minden hónak első csütörtökén. Telefon: CE 1-9564. Rnflnár I elismert temetkezési vállalkozó: Tel.: MElrose DUUIIdS 3075-3078. — 3929 Lorain Ave., Cleveland, Ohio. A West Sidei magyarság és munkásság elismert temetkezési intézete. — Jutányos árak. Rlipltoua IßlMslöPe Órajavitások, órák és ajándéktárgyak Dtiulieys Ütménéld 11611 Buckeye Road Cleveland, Ohio Guaranteed Auto Swviee BODY MUNKÁK ÉS ALTALANOS AUTÓJAVÍTÁSOK. Honié Improvement Go. Xs- S“?’ l0‘TSÍ Prop. JULIUS CINCÁR. — Szén, olaj, gáz furnacek. — Házbevo­nás. — Asbestos. — Aluminium. Insulated Brick. — Siding and Woodshingels — Roofing — Tining — Plumbing — Carpentry — Mason Tile work — Storm Windows and Doors. Lorain Heights HÄre Festékek, villanyfelszerelési cikkek és építkezési vasáruk raktára. Shirley Laundry 12907 UNION AVE., CLEVELAND, OHIO Boross László, tulaj. A legnagyobb magyar mosoda Clevelandban! firkán’« TERMELŐK ÉS ELADÓK, 11529 Buckeye UtUail a liUSeSvS Road Cleveland, O. Telefon: WA 1-3383. — VIRÁGOK MINDEN ALKALOMRA. —

Next

/
Thumbnails
Contents