Amerikai Magyar Szó, 1956. január-június (5. évfolyam, 1-26. szám)
1956-03-08 / 10. szám
10 AMERIKAI MAGYAR SZÓ Maren 1, 195G Munkásmozgalom ROSSZUL FIZETIK DÉLEN A SZÖKEVÉNY GYÁR MUNKÁSAIT Sokat foglalkozott tavaly a sajtó a yonkersi Alexander Smith-féle szőnyeggyárral, amely délre szökött, Greenville-be, Mississippi-államba. Munkásainak ezrei maradtak kenyér nélkül, a gyár szolgálatában eltöltött hosszú évtizedek után. A gyár leköltözött, magával vitte gépeit, szervezetlen munkásokat, köztük négereket, vett fel, tanított be, sokkal kevesebb bérért s most azzal dicsekszik, hogy munkásai milyen “elégedettek”, akiknek számát időközben kétszeresére emelték a kezdeti 400—450 főről. Yonkersben a gyárnak 6,000 alkalmazottja volt. Yonkersben a gyár felszerelése elhasználódott, a gépek egy része elkopott és újakat kellett volna beszerezni, hogy a termelés költségeit alacsonyabbra szabhassák. Ehelyett azonban a gyárvezetőség üd- vösebbnek tartotta, ha délen üti fel sátorfáját és olcsó munkaerőre rendezkedik be. Greenville-ben egybeolvadt a Mohawk-gyárral s az uj cég Mohasco Industries, Inc., nevet vette fel. Az uj gyártelepet a város fizette s a 4,756,- 000 dollárt kölcsönkötvények kibocsájtásával hozták össze. “ A munkások elégedettek,” mondja W. E. Barksdale, a vállalat reklám- és sajtófőnöke. Érdemes megjegyezni, hogy ezzel egyidejűleg jelent meg a “Reader’s Digest” márciusi számában egy cikk, még hozzá a folyóirat első helyén, amelyben ugyanez a téma foglaltatik: a munkások meg vannak elégedve a szökevény gyárban, de nemcsak a munkások, hanem mindenki, még maga Yonkers is, ahol a régi gyárat átalakították, korszerűsítették egy másik gyár számára, uj iparral dolgoznak benne, az uj gyárban délen pedig elégedettek a munkások, mert kenyérhez jutottak. A cikk rejtett éle a szakszervezetek ellen irányul. Szakszervezet nélkül semmiféle nézeteltérés nincs a munkások és a gyárvezetőség Clevelandi magyar testvéreink e hét végén, szombaton, március 3-án társasvacsora keretében fogják megtisztelni az E. S. Munkás Otthonban a haladószellemü amerikai magyarság egyik legszeretetreméltóbb tagját, a magyar nép hü fiát, az amerikai munkásmozgalom nagyszerű támogatóját, Rappaport Mór munkástársat. Rappaport munkástárs hosszú évek, évtizedek óta építője, barátja hasznos munkása nemcsak a clevelandi magyar munkásmozgalomnak, hanem sajtónknak is. Nem tudunk egyetlen olyan megmozdulásra gondolni, melynek célja a magyar munkásság, az egyetemes munkásmozgalom, a Munkás Otthon vagy sajtónk megsegítése volt és amelyben az elsők között ott ne lett volna Rappaport munkástárs. Rappaport munkástárs nem az a tipusu ember, aki munkásmozgalomhoz való ragaszkodását elsősorban és főként szép szónoklatokkal bizonyítja. Rappaport munkástárs a tettek embere. Az ő fáradhatatlan munkálkodásának nagy szerepe van abban, hogy a clevelandi East Sidei magyarságnak még mindig van munkásotthona és az egész amerikai magyarságnak még mindig van— munkás hetilapja. Rappaport munkástárs szerény ember. Soha, senki előtt nem emlegette mozgalmi érdemeit, az óhazai magyar munkásmozgalom hősi alakuló napjaiig visszanyúló mozgalmi múltját. Ezért kevesen, nagyon kevesen ismerik e nagyszerű munkástárs két, csaknem három emberöltőre terjedő mozgalmi múltját. Ugyan ki tud arról, hogy Rappaport munkástárs KEREK 60 ESZTENDEJE TAGJA A SZAKSZERVEZETI MOZGALOMNAK! 1896-ban kapta meg szabómesteri képesítését és abban az évben, november 2-án lépett be a szakszervezetbe! Ugyan ki tudja, hogy Macht Mortonnal együtt ő volt a magyar ruhaipari szakszervezet egyik legelső szervezője? Ugyan ki tud arról, hogy amikor a század elején egyszer Nagyváradon tartott szervezői gyűlést, lelkes beszéde annyira meghatotta a helyi lap kiküldött újságíróját, hogy az külön riportot azt ne a vállalati sajtófőnöktől és ne a “Reader’s Digest”-től kérdezze meg a tárgyilagos olvasó, hanem a munkásoktól maguktól, akik a gyár tő- szomszédságában vagy akár a gyártól 60—80 mérföldnyi távolságra laknak. A gyár közelében kezdetleges házikókban sok szőnyeggyári munkás lakik. Nos, ezek azt mondják, hogy a szövőmunkások 1.46 dollárt kapnak óránként s legfeljebb 1.56-ig vihetik fel, nem keresnek többet hetenként, mint 61.40-et, abból is csak 50.88 dollárt vihetnek haza a különféle adólevonások után. New Yorkban 2 dollárt kaptak óránként — és csak egy szövőgépet kellett kezelni, itt pedig — kettőt! A szőnyegmunkások többet kapnak, mint a szövők, a szövőszékfixerek 2.15—2.30 dollárt kaptak óránként. Greenville-en is. Ha pedig fokozni akarja munkatempóját, azzal “ösztönzik”, hogy a gépére szerelt órán ellenőrizze nyolc órán kérész tül, 15,000 motolla-lökésen fölül kell tultenni előirt rátáján, de nemcsak egy, hanem öt egymásutáni napon keresztül. Az orsókkal dolgozó nőknek kell a leggyorsabb munkát végezni. Kezdetben 1.03 dollárt kapnak érte óránként és felvihetik 1.30-ra. Férfiak számára Yonkersben 1.70 volt az átlagbér, még a “pamutszálas fiuk” is 1.51 dollárt kaptak. Ehhez viszonyítva a drágaság nagy. Városi házak nincsenek, csak magánházak. A munkás, ha saját vityillójában akar élni, 500 dolláros lefizetéssel kap egyet, hogy aztán havi 40 dollárral törlessze. A legtöbb munkás nős és a család szükségletei nagyok. “De mit lehet tenni?” — mondta az egyik szövőmunkás. “Ez a gyár a legnagyobb és a legjobb Greenville-en, más hasonló gyárak kevesebbet fizetnek és a chicagói gyár piszkos. Több gyár nincs is. Bele kell törődni.” A fizetett cikkek ragyogó színeihez képest ez a valóság. Ez pedig nem olyan ragyogó, távolról sem! akart róla Írni és hogy ennek az újságírónak ADY ENDRE volt a neve? Bonyolult az emberi lélek fejlődése. Ki tudja megállapítani, mikor terelődött az ifjú Ady figyelme a munkásmozgalom, a haladás problémái felé? Ki tudja talán ez a találkozás az ékesen beszélő fiatal szakszervezeti emberrel, egyike volt azoknak a nagy pillanatoknak, amelyek meghatározták géniusza kifejlődésének irányát. Ugyan ki tud arról, hogy a viszontagságos szervezői karrierje folyamán magára vállalta egy olyan cikk megírásáért a felelősséget, csakhogy megmentse a cikk idős Íróját a börtöntől, amely végzetessé válhatott volna annak gyenge fizikumára? Ezekről a régmúlt dolgokról senki sem tud, vagy nagyon kevesen. Ady azóta bevonult a magyar nép, a magyar történelem Pantheonjába, a magyarországi szakszervezeti mozgalom azóta az ország nagy irányitó szervévé vált és — Rappaport, a mi szeretett Rappi-nk pedig még ma is szervez, ma is buzdít, dolgozik a munkásságért, itt Amerikában, miként teszi azt már több mint 50 éve. Ezt az embert fogják megtisztelni clevelandi magyar munkástársai. De nemcsak ők. Nemcsak azok, akik személyesen ott lesznek ezen az ünnepélyen. Ott lesz lélekben, szeretetteljes gondolatban a Magyar Szó Országos Lapbizottságának minden tagja, ott lesz a Magyar Szó személyzete, ott lesz gondolatban lapunk minden olvasója és barátja. És ott lesz szellemben az a fiatal nagyváradi újságíró is és fel is fog szólalni. Azt fogja mondani, hogy: “Te állsz előttem, ha már-már nem birom Mint az élet tússzá Szép bölcs fejeddel, mely hogyha akarod Vagy nem akarod, meg lesz koszoruzva. “És úgy állok én, mint te: lombtalanul S még emlékem sincsen MISS LUCY, A SZABADSÁGLEVÉL ÉS AZ ATOMBOMBA Az Alabamai Egyetemi szégyenletes esemény, melynek keretében több ezres tömeg támadott meg egy néger egyetemi diáknőt és űzte ki az egyetemből, joggal aggasztja nemcsak azokat, akik az emberiesség szempontjából Ítélik meg ezt az esetet, hanem azokat is, akik üzleti és politikai érdekeiken keresztül tekintenek rá. Nyilván ezek aggodalmát tükrözte vissza egy Goodhue Livingston arisztokrata hangzású nevű úriember, aki a Herald Tribune február 22-iki számában levelet irt a szerkesztőhöz ebben az ügyben. Levele, akarata ellenére, több fényt vet a begyöpösödött fejű, de a demokrácia jelmeze mögött busásan jövedelmező üzletet folytató wall streeti tőzsérek és ügynökeik lelkivilágára, mint az alabamai terrorra. Nézzük csak, hogy tekint egy “jól nevelt” wall streeti tőzsér-féle erre az ügyre: “A.... Lucy ügy egy uj összecsapás abban a harcban, amely a minden polgárnak kijáró alkotmányos jogokért folyik és több szemszögből lehet elmélkedni fölötte... Manapság az ilyesmi visszhangzik az egész világban és ennélfogva közvetve érinti helyzetünket a világügyekben.” “A mi Szabadságlevelünknek ép olyan hatalmas fegyverünknek kell lenni a hidegháborúban mint az atombombának. Ez az egyszerű, emberi okirat a lelke a mi világnézetünknek,... az az, ami elválaszt bennünket a totalitárius nemzetektől.” “Mindkét oldal keresi ama szegény emberek lakta nemzetek barátságát, amelyek ma semlegesek. Talán az ő kezükben van letéve a világ sorsa, hogy szabad lesz e a világ vagy rabszolga... Ezek a népek a fehérek gyarmati uralma alatt bizony elszenvedték a faji és színi megkülönböztetés keserveit.” “Mi egyenrangú emberekként kezeltük a mi gyarmatainkon (Fülöp Szigetek, Hawaii, Puerto Rico) élő benszülötteket... Sajnos azonban, hogy a déli államokban előforduló szerencsétlen esetek elhomályosítják ezt a kedvező képet és csorbítják a Szabadságlevelünk élét, mint fegyvert a hideg háborúban...” “Az emberi testvériség mint ragyogó világítótorony ragyog a láthatáron. Egyike az első lépéseknek irányában az, hogy egyenlő alkalmat adjunk mindenkinek, tekintet nélkül származására, fajára, vallására. Ezen az elven, amely bele van foglalva Alkotmányunkba és Szabadságlevelünkbe, nyugszik az amerikai álom.” Az ami a nagyszerű, gyönyörühangzásu nyilatkozatok tömkelegében — amelyek egyrészével egyetértünk — különösen érdekel bennünket az az, hogy mitől datálódik Mr. Livingstone ragaszkodása a Szabadságlevélhez. Leveléből Ítélve — s ha eltekintünk a frázisoktól — őt elsősorban mint az atombombával egyenlő értékű és hatású hidegháborús fegyver érdekli az alkotmány és a szabadságlevél. De aki hidegháborús fegyvernek nézi és akarja felhasználni az amerikai szabadságlevelet, az nem érti és sohasem értette meg a szabadságlevél szellemét és még kevésbé érti meg a fehérek gyarmati elnyomása alól felszabadult, vagy felszabadulni készülő százmilliók érzelmeit. Rossz szolgálatot tesznek Amerika ügyének azok, akik Mr. Livingstonehoz hasonlóan hidegháborús fegyvernek akarják beállítani és felhasználni az amerikai szabadságlevelet. Azok az “elmaradt” gyarmati népek ugyanis jól tudják, hogy az atombombás diplomácia eddigelé azokat támogatta, akik őket továbbra is gyarmati elnyomásban akarják tartani. Mr. Livingstone és a hozzá hasonló gondolkozásuak még meggyőzhetik őket arról is, hogy a “szabad” világ most az amerikai nép legbecsesebb kincsét, az alkotmányt és a szabadságlevelet is e célra akarja majd felhasználni. Ez pedig nem más mint meghamisítása e két halhatatlan okiratnak és sárbataposása a legnagyszerűbb amerikai demokratikus hagyománynak. Másokért élünk, mi mindig csak adunk, így rendelte el ezt a Végzet-Isten. “És mégis-mégis magam is itt vagyok ünnep-kocsit tolni: S én jó mesterem, szeretném a kezed . . . sírva megcsókolni.” között!__ Hogy “elégedettek”-e a munkások vagy sem, 60 ESZTENDŐ A MUNKÁSSÁG SZOLGÁLATÁBAN
