Amerikai Magyar Szó, 1956. január-június (5. évfolyam, 1-26. szám)
1956-03-08 / 10. szám
March 1, 1956 AMERIKAI MAGYAR SZÓ 11 INDIA! UTAZÁS ~ = A VILÁGIRODALOM REMEKEI — ■» JOHANN WOLFGANG VON GOETHE: FAUST Fordította: dr. p. b. IV. Fantasztikus, álomszerű élet dús hónapjai után, mintha az egész egyetlen éjszaka után történt volna, ébredéskor, megtudta, hogy a kétségbeeséstől megőrült Margit megölte gyermekét és börtönben sínylődik, várva kivégzését. “Te átkozott kutya! Förtelmes szörnyeteg!” kiáltotta Faust Mephistophelesnek. “Föld Szelleme, te nagy, aki ismered szivem és lelkem minden titkát, miért csak azért jelentél meg előttem, hogy eltűnj újra, hogy ismét ahhoz a szégyen- teljes vágyhoz bilincseljem magamat, amely goin íz tetteken virágzik és csak romokon tudja kielégíteni magát?” “Miért kötöttél szerződést velem, ha nem tudsz eleget tenni neki? Repülni vágytál és reszketsz a szédülettől, amikor feljutsz a magasba! Ki tette őt tönkre? Te vagy én?” kérdezte Mephistopheles vigyorogva. Faust vad haraggal pillantott rá. “Mentsd meg!” mormolta a végén. “Mentsd meg!” “A vérbosszulók bilincseit én meg nem lazíthatom”, mondta Mephistopheles. “A börtönzá- vár felett nincs haltalmam. De hallgasd meg, mit tehetek. Enyém-e az ég és föld minden hatalma ? Ködöt bocsátók a börtönőr agyára, te pedig el- veheted tőle a kulcsokat. Vezesd el Margitot földi kezeiddel. Várni foglak a fekete boszorkánylovakkal. Csak ennyit tehetek, többet nem!” “Rajta, gyerünk! Induljunk azonnal!”, sóhajtotta Faust. Egy-kettőre besuhantak az elsötétedett, csöndes városba a pokol fekete paripáin száguldva a háztetők felett. A fogháznál leszáll- va Mephistopheles ólomsulyu álomba kábította a börtönőrt varázslatával, Faust pedig bejutott a börtönzárkák közé. Az ajtóhoz közeledve, hallotta kedvese imádott hangját: énekelt. De azok a dallamok nem édes, vagy puha, ártatlan szavak voltak, amilyeneket a leány tiszta ajkairól annyiszor hallott leperegni. Margit az őrültség tántorgó sikolyával, vér- fagyasztó hanglejtéssel dalolta a bűn és kétség- beesés félelmetes szavait. Amikor Faust belépett az ajtón, Margit felsi- koltott: “Jaj, jaj! Jönnek már, jönnek! Jaj, keserves halál!” A leány térdre roskadt és kezét Faust felé emelte: “Oh, hóhér, hóhér, ki adott hatalmat neked felettem”, jajveszékelte, “hogy ma éjszaka idejöjj? Irgalom, irgalom! Hagyj még élni reggelig! Nem elég korai neked a reggel?” “Csitt, csitt!” suttogta Faust rettentő gyötrelem közt, lehajolva hozzá. Reszkető kezekkel feloldotta bilincseit. Aztán, minthogy a leány még mindig őrjöngött, hangosan rászólt: “Margit! Margit!” Margit talpra ugrott. “Hol van ő?” sikoltotta. “Hol van?” Hadd öleljem át a nyakát, hadd boruljak a mellére! Az ő hangja hivott. Ő hivott engem! A pokol csörömpölésén és zsivaján ke- desztül, az ördög szavain túl is meghallottam az ö szerelmes hangját!” “Én vagyok az!” mondta Faust. A leány rámeresztette szemeit, amelyek hir'e- len elvesztették merev, őrült nézésüket. Hangos zokogással rohant hozzá a leány és karjai közé vetette magát. “Oh, te vagy, te vagy, édesem! Oh, mondd még egyszer!” könyörögte, felnézve szemei közé. “Hol a börtön? Hol vannak gyötrelmei és borzalmai? Te vagy, te vagy! Újra látom az utcát, ahol először láttalak, a kertet, ahol oly szépen szóltál hozzám!” “Gyorsan, gyorsan!” figyelmeztette Faust. “Gyere gyorsan!” Mephistopheles megjelent az ajtónál. “Gyerünk!” parancsolta. “A hajnal közelit és lovaim már türelmetlenül toporzékolnak. Gyorsan, vagy elvesztetek!” Margit felsikoltott, amikor megpillantotta. Lekuporodott a földre és felkiáltott: “Ki az, aki előbukkant a föld alól? Hé, hé! Küldd el azonnal! Mit akar ez itt ? Ez engem keres!” “Gyere, gyere!” sürgette Faust. “Életben kell maradnod!” Margit szemei kitisztultak és felragyogtak. Ép ésszel tekintett maga köré és Faustra. Aztán megrázta fejét és szilárd hangon felelte: “Nem megyek. Megadtam magam. Isten Ítéletére bíztam magamat.” “Vagy jössz azonnal, — követelte Mephistopheles, — vagy itthagylak és akkor osztozni fogsz a sorsában!” “Tied vagyok, égi Atyám”, kiáltotta Margit tédre hullva. “Isten angyalai, szent angyalok, segítsetek, gyűljetek körém, mentsetek meg, mentsetek meg! Faust! Faust! Rettegek tőled!” Ujjongó hangon jelentette ki Mephistopheles: “El van ítélve!” De még mielőtt e szavak elhagyták volna ajkát, visszariadt. A magasból zengő, földöntúli hang szólalt meg és diadallal hirdette: “Meg van mentve!” És miközben Mephistopheles erőnek erejével elcipelte Faustot, egy utolsó, elhaló kiáltás zengett a zárkából: “Faust! Faust!” (Jegyzet: így végződik a mii első része a kis élet nagy tragédiájával, mely azonban csak Margitra nézve végpusztulás. Faustnak azonban ezzel nincs vége. Annak Mephistopheles még a NAGY ÉLET megmutatásával tartozik. A mii második része már a NAGY élet nagy eszméiben, nagy érzéseiben és nagy törekvéseiben tiinteti fel Faust emberi nagyságát. Faust itt van méltó elemében, ördöge itt is mindig kiséri, de hovatovább nem mint ura, hanem inkább csak mint eszköze. Mephistopheles a gonoszság elbizakodottságában észre sem veszi, hogy Faust nagyobb ember, mint amilyen nagy ördög ő maga.) ★ A “FAUST” második része: Messzire szárnyalt Mephistopheles az emberrel, akit nem tudott lerántani a számitgató bűnig. Azon való kétségbeesésében, hogy a durva kéj és testi gyönyörök kisértéseivel nem tudja magához csábítani, a gonoszság szelleme most hozzálátott, hogy óriási becsvágyait tüzelje fel. Faust virágos réten feküdt és aludt, amikor Ariel és szellemei megérintették. Álmában le- csendesitették a szivében tomboló elkeseredett harcot. Emlékezetét megtisztították a rettenetes emlékektől. A feledés a karjai közé ölelte. Amikor felébredt, úgy érezte, hogy érverése friss és nyugodt ütemben lüktet benne s az ifjú napot reményben égő lélekkel üdvözölte. Mephistopheles vezetésével elment a császári udvarba, ahol a fehér hermelinköpeny és korona alatt sötét bajok bujkáltak és vigyorogtak. A városok kőfalaik mögött kuksoltak és dacoltak a császári hatalommal. A bárók lázadó pillantásokat vetettek a hegyek ormain ülő váraik fészkéből. A hadsereg zúgolódott, és mivel a katonák nem kapták meg zsoldjaikat, fosztogatták-rabol- ták az országot, amelynek védelmére felesküdtek. A vazallusok nap nap után cserbenhagyták a császárt. Alattvaló királyok és területek megtagadták a sarcok és adók fizetését. Faust kioktatta a császárt és kátyúban rekedt kancellárját, hogy kell pénzt szerezni a császárság rejtett segélyforrásaiból. Kibogozta az emberek és nemzetek tetteinek kuszáit inditóokait és békét hozott a felzaklatott országra. Keze érintése nyomán bőség fakadt. Ismét dicsőség szállt az udvarra. Pompa és ragyogás lett úrrá, mintegy varázsütésre, ahova csak lépett. Minthogy a császár újra gazdaggá lett, természetesen azt is megkívánta, hogy szórakoztassák. Mephistopheles az egyik büvészfogást a másikra halmozta, de a császár élnivágyása egyre nagyobb lett, mig a végén azt kívánta, hogy Faust hívja számára életre az alvilágból a trójai Szép Helénát. Mephistopheles bevallotta Faustnak, hogy az ókori Hades felett nincs hatalma, de adott neki egy kulcsot és azt mondta, hogy menjen le azzal az alvilágba a rejtelmes háromlábú állvány helyére, amelyen a hajdani jósnők szoktak ülni. Faust vállalkozott az utazásra és a hatalom jelképeivel vissza is tér az udvarhoz. Az udvar előtt felállította a háromlábú állványt és megérintette a bűvös kulccsal. (Folytatjuk.) A múlt év végén Eiró Ferenc vezetésével tizenegy tagú magyar küldöttség utazott kéthónapi tartózkodásra Indiába. A küldöttség feladata a magyar-indiai kereskedelmi, műszaki-tudományos kapcsolatok kiszéiesitése volt. Az alábbiakban Biró úti élményeiről, a küldöttség munkájáról számolunk be. Komor, esős estével búcsúztatott Budapest. Amint elindult a vonatunk, a küldöttség tagjai mély hallgatásba merültek. Valamennyien megvoltunk illetődve. Szavak nélkül is tudtuk, hogy mindenki utunk végcéljával, Indiával foglalkozik, amely eddig csak homályosan, mint a mesés India élt képzeletünkben — s két nap múlva földjére lépünk. Hajnalban elhagytuk a magyar határt. A vonat Ausztrián keresztül robogott Svájc felé. Zü- richtől repülőgéppel folytattuk utunkat, az Alpok havas csúcsai felett. Átszeltük Észak-Olasz- országot s keleti partvidéke mellett délkeletnek tartottunk. Késő este érkeztünk Beirutba, Libanon fővárosába, egy óra múlva folytattuk utunkat. Indulásunk utáni harmadik napon déltájt a ködlő messzeségben halványan bontakoztak a láthatáron az indiai partok: a parttól messze kószáló halászbárkák csoportjai tűntek fel itt-ott, s végül — a Bombay-öböl! Amikor a bombayi repülőtéren kiléptünk a gépből, párás, fülledt meleg csapott meg. A váróteremben az indiai kormány képviselői fogadtak nagyon szívélyesen. A hivatalos fogadás után a bombayi kis magyar kolónia tagjaival elindultunk a városba azzal, hogy másnap folytatjuk utunkat Delhibe, India fővárosába. Bombay — a forróság és a szokatlan páradús éghajlat ellenére — nagyon tetszett. A gyönyörű város egy mély öböl partján fekszik. Már első pillanatban szemünkbe ötlött a szinte remekbe épített házak változatos stílusa: kezdve a tipikusan indiai könnyű, csipkediszes épületektől, a kiugró erkélyes, kecses arab építményeken keresztül, a komor angol stílusig. A város forgalma olyan óriási, hogy a gépkocsik és más közlekedési eszközök nyüzsgő árja szinte végeláthatatlan. A kereskedőnegyedek tarkabarka, szines forgataga, sürgés-forgása tipikusan a megelevenedett keleti vásár képét mutatta. Az elárusítók bábeli zsivaja — Indiában mintegy 150 nyelvet és nyelvjárást beszélnek — szinte fülsiketítő. Kézzel-lábbal kínálják portékáikat, s nem könnyű úgy megszabadulni, hogy az embed ne vásároljon. S mivel nem vásárolhat mindegyiknél, nemegyszer gépkocsival kellett megfutamodni. A körülbelül 4 milliós óriási város kétségtelenül nemcsak világváros, hanem — a világ egyik legszebb városa is. Delhi már egészen más látványt nyújt, mint Bombay. Sokkal fiatalabb és tipikusan indiai város. Az utcákat itt is hatalmas lombos fák szegélyezik. Az ízléses indiai, többnyire földszintes1 vagy egyemeletes házak ezek árnyékában húzódnak meg. A várost széles, több kilométer hosszú, gyönyörű sugárút osztja ketté. Sok a szökőkút és a zöld park. A városban nagy la- ikásépitkezés folyik. Egész városrészek épülnek, s mégis — úgy látszik, mint minden világváros — Delhi is lakásproblémákkal küzd. Ablakainkból a ház előtt elterülő parkra nyílt kilátás. Igv naponként szemlélhettük a város életét. A parkban kis gyermekek játszottak. Jórészük. európai ruhát hord, eltérően a felnőtt lányoktól, akik kivétel nélkül indiai viseletben, úgynevezett száriban járnak. A levegőben a mi sasunknak megfelelő nagyságú madarak keringtek, amelyek Indiában részben az utcatisztogató szerepét töltik be, a varjakkal, keselyükkel és kutyákkal együtt. Pihenni a park fáira, a háztetőkre térnek. Az utcákon szent tehenek kódorognak borjaikkal, s nemegyszer a sűrű jármüáradatban forgalmi akadályokat jelentenek, mert nyugodtan letelepszenek a legzsúfoltabb útvonalokon is. A járművezetők gondosan kikerülik őket. MADISON elnök képét a pénzeken azért lehet igen ritkán látni, mert ezt csak az 5000 dolláros bankjegyekre nyomják. ★ AZ AMERIKAI “cardinal” madárcsaládban a nőstény éppenugy énekel, mint a him.
