Amerikai Magyar Szó, 1956. január-június (5. évfolyam, 1-26. szám)

1956-03-08 / 10. szám

2

AMERIKAI MAGYAR SZÓ

March 1, K

Uj korszak a lökés és szocialista világ versengésében

Most, hogy a szovjet kommunista párt kongresszusa lezárult, a nagysajtó nem zárkózhatik el az elől, hogy a kongresszus kapcsán felmerült nagyfontosságu problémákkal szembenézzen és felmérje igazi jelentőségüket. Ennek a felmérésnek első példái közt két cikk tarthat számot érdeklődésünkre. Egyik a “N.Y. Times”-ban megjelent cikk, melyet James Reston irt, s a másik,

a “N. Y. Herald Tribune” Walter Lippman cikke. Mindkét politikai iró, hírnevével és szak ismeretével, az amerikai újságírásnak talán két 1 e g kiválóbb képviselője. i • ,

A hidegháború kudarca

Reston beszélt Walter F. George szenátorral, a szenátus külügyi bizottságának elnökével, aki kijelentette neki, hogy attól tart, hogy a nyugati nemzetek átmenetileg elvesztették kezdeményezésüket a hidegháborúban. A szenátort “zavarja” az amerikai külpolitika tétovázása a Közép-Keleten és Délnyugat-Ázsiában. Erről az elmúlt hónapok eseményei tanúskodnak.

Reston szerint ez nem egyedülálló felfogás, hanem sok más felfogásra jellemző, nemcsak a Capitol Hillen, hanem jólértesült közegek között is, akik a minisztériumokban és kormányhivatalokban dolgoznak külpolitikánk kialakításán és végrevitelén. Nos, az ország fővárosában eszerint általános a megegyezés azon okokat illetően, amelyek a külügyi bizottság elnökét nyugtalanítják. Ezeket az okokat Reston a következő pontokba szedi:

1. Úgy a USA, mint a szovjet külpolitika átmeneti állapotban van, mindkét nagyhatalom ugyanazokat a célokat vallja, de a négy nagyhatalom genfi konferenciáján kimondták, hogy e célokat nem lehet háborús eszközökkel megvalósítani. s,

2. Válság van a nyugati világ vezérségében. Churchill visszavonult, de utódját, Sir Anthony Edent egy másik zavarbaejtő gazdasági kutyaszorítóban hagyta. Franciaországot megbénítja politikai helyzetének bizonytalansága, Eisenhower elnök betegsége pedig bénító hatással van USA külpolitikájára is.

3. Ezek a körülmények egybeesnek a modern fegyverek gyártásában beállt forradalmi változással. Ez keresztülhúzta az északatlanti szerződésbe tartozó hatalmak stratégiai számításait. Ugyanakkor a fegyverkezési versenyben a szovjet sokkal nagyobb haladást ért el az irányítható lövedékek terén, mint azt a washingtoni hivatalos jelentések jelezték.

4. Ezzel egyidőben a nyugati szövetség kapcsolatai Egyitommal, a Közép-Kelettel és Dél- Ázsiával meglazultak, Konrad Adenauer politikai tekintélye pedig Nyugat-Németországban hanyatlásnak indult.

Ehhez — Reston szerint — hozzájárul az, hogy a kormány nem dolgozott ki eredményes hidegháborús stratégiát; ami pedig a négyhatalmi genfi megállapodásban lefektetett politikai, gazdasági és lélektani megmérkőzést illeti, ilyesfélét a kormány ki sem dolgozott középkeleti és délázsiai propagandistái számára. Példának hozza fel, hogy egymástól csaknem függetlenül intézkednek az illetékesek, amint ezt a Szandi Arábiának szállított tankok esete bizonyítja. Nelson Rockefeller tavaly decemberi lemondása óta a lélektani hadviselés kérdéseinek elnöki asszisztensi állása nem is volt betöltve, az uj ember, William H. Jackson pedig csak március 1-én fogja betölteni, de még most se tudják, mi is lesz valójában a feladata. Az alapvető probléma nem is az elnöki gépezet, hanem az Ázsiában folyamatban levő mozgalmak, mondja Reston.

Arra a következtetésre jut ezek után, hogy a kormány politikáját újra meg kell határozni és uj irányba terelni.

A szovjet megtörte a nyugati monopóliumokat

Walter Lippmann fejtegetése a Herald Tribune-ban egészen hasonló vágányokon mozog és némely tekintetben kiegészíti Reston helyzetfelmérését. Lippmann főleg a moszkvai pártkongresszuson kihangsúlyozott “versengő egyidejű létezéssel” foglalkozik és Reston sorozatos nemleges tényei után több határozott mozzanatot is

felemlít. A nevezett fogalom szerinte annyit jelent, hogy a szovjet, miután megtörte a nukleáris fegyverek nyugati monopóliumát, most megtöri a nyugat gazdasági vezérség monopóliumát is a fejletlen országok kifejlesztésére. A szovjet, Lippmann szerint, most már teljes “versenytárs” lett, nem lehet többé megállítani a Közép-Kelet, Dél-Ázsia, Afrika, sőt akár Dél- Ani erika határain, és mint ilyen versenytárs akar a szovjet “egyidejűleg létezni” velünk.

Ennek a hatalomnak elérése okozta, folytatja Lippmann, hogy a hatáskörében fekvő nemzetek olyan politikai irányba tolódtak, amelyet hol “semlegesnek,” hol “nem felsorakozónak,” hol pedig “a két hatalom között elhelyezkedőnek” jellemeznek; ezek a megjelölések azonban csak azt a tényt leplezik, hogy a kordában tartó államok gyűrűje fokozatosan szétbomlik, miután Acheson, majd Dulles a hidegháborút megelőző időszakban összeeszkábálta azt. És amikor ő, Lippmann, meg más megfigyelők azt állítják, hogy USA külpolitikája befagyott, vagyis elvesztette kapcsolatát a változó valóságokkal, ezzel azt akarták mondani, hogy kormányunk nem találta meg a módját, miképpen helyezkedjék el a Szovjetunió uj versengő hatalmával szemben.

Ennek illusztrálása végett Lippmann egybeveti az 1947-es szovjetet az 1955-össel. Amikor 1947- ben US elindította a Marshall-terv ötletét, fel- ajánlta, hogy megvitatja azt az összes volt szövetségeseivel. Molotov a párisi konferencia első ülésén meg is jelent, de kivonult, mondván, hogy nem kíván résztvenni olyan elgondolásban, amelyben az aAmerikai Egyesült Államoknak kizárólagos vezető szerep lenne. Ennek az lett az eredménye, hogy az azóta eltelt hét-nyolc esztendő alatt a nyugati országok, elsősorban USA, szállítottak egyedül tőkét a nem-kommunista országoknak, mert “ezek az országok máshova nem is fordulhattak”. Ámde 1955-ben a tőkepiacon érvényesülő nyugati monopóliumot megtörte a Szovjetunió, mondja Lippmann. Bizonyos, teszi hozzá, hogy távolról sem fektetett be annyi tőkét, mint mi, de éppen az a bökkenő, hogy ennek ellenére is versenytárs lett, sőt mindenütt szívesen látják és például csak azért kell pénzelnünk Egyiptomban az aszuáni vízmüveket, hogy megelőzzük a Szovjetuniót.

Súlyos beismerések

Ebből Lippmann azt a következtetést vonja le, hogy ilyen versengési körülmények között válik egyre lehetetlenebbé USA számára, hogy gazdasági segítségéért cserébe kapjon katonai egyezményeket, politikai Ígéreteket, sőt már gazdasági és pénzügyi feltételei elfogadását sem tudja elérni. Ezért javasolja ő is, hogy egész külpolitikánkat újabb alapokra kell helyezni.

Felhozza azt is, hogy 1947-ben US-nek monopóliuma volt az atomfegyverekben, de ennek is csak annyi eredménye lett, hogy mindössze az 1945-ös fegyverszüneti vonalakat szegeztük le vele és ennek alapján “nyugodtan körülkeríthettük a Szovjetuniót bombázó bázisokkal”. Most már azonban a Szovjetuniónak is vannak atomfegyverei s azokat felhasználhatja a mi bombázó bázisaink ellen, ennek következtében jött létre a katonai semlegesség árhulláma, amely Japántól Skandináviáig elárasztotta az óriási félkörben elterülő országokat. Ez az uj katonai helyzet, amelyet még súlyosabbá tesz az irányítható lövedékek kifejlesztése, teszi különösen szükségessé a nyugati stratégia átértékelését, “mert a nyugat stratégiai fogalmai a hidegháború egykettőre elmúló korszakába valók.”

A fordulópont

A magunk részéről hozzátehetjük, hogy ha az a két vezető, kitünően értesült politikai iró csaknem ugyanazt mondja s egyaránt sürgeti a tovagördülő kor valóságaihoz kellő alkalmazkadást, az azt jelenti, hogy a közeljövőben jelentős változásoknak leszünk tanúi. Meg kell azonban jegyeznünk azt is, hogy amikor leszegezik külpolitikánk hibáit, amelyekre lapunk hasábjain rendszeresen felhívtuk az olvasók figyelmét, olyan beismeréseket is tesznek, amelyeket eddigelé elhallgattak, igy többek közt azt, hogy szovjetellenes céllal kerítették körül légibázisokkal a szovjetet, azt is, hogy a gazdaságilag elmaradt országoknak nyújtott segély ellenében — amelyet eddigelé önzetlen, jótékonysági cselekedetnek pro- pagandáztak — katonai és politikai, sőt ma már elfogadhatatlan gazdasági engedményeket erőszakoltak ki. Eddig csak mi, munkások, vádolOlaszország elnöke USA-ban

Giovanni Gronchi vasárnap indult el repülőgépen az Egyesült Államok felé. ő az első olasz államfő, aki hivatalosan US-be jött. Gronchi kijelentette, hogy látogatásának célja USA-t jobban bevonni az olasz közgazdasági életbe kölcsönök és befektetések formájában. Bizonyára azt is meg fogja magyarázni illetékeseinknek, miért és hogyan történt, hogy a baloldal támogatásával Választották meg Olaszország elnökévé.

Cigaretta és tüdőrák

Dr. Evarts A. Graham, tüdősebész és rákkutató, kijelentette, hogy az általa lefolytatott kísérletek során “nagyon súlyos rákbetegséget” idézett elő nyolc nyulon azzal, hogy füleiket cigarettakátránnyal festette be. “Nemcsak nagyon meggyőző statisztikai adatok állnak rendelkezésünkre — mondotta az orvos, — hogy összefüggés van a dohányzás és a tüdőrák közt, hanem további bizonyítékaink is vannak már, hogy a cigarettadohányban olyan tényező van, a mely kísérleti állatokban rákbetegséget okoz.”

Quarles csörteti a kardot

Donald A. Quarles, légügyi miniszter, a N. Y. egyetem üzletvezetői főiskolája 500 volt növendéke előtt beszédet mondott, amelyben azt a témát fejtegette, hogy “kis háború” esetén USA minden “szükséges” fegyvert felhasználna gyors győzelem érdekében. Quarles nem tartja lehetségesnek, hogy jelenleg nagyszabású összeütközésekre kerül|ön a sor, de azt állítja, hogy USA és a Szovjetunió uj korszakba: “a kölcsönös elijesz- tés” korszakába lépett, miután az eddigi “egyoldalú elijesztési korszakon” túlhaladtunk, amikor is a szovjet “azért nem támadott meg bennünket, mert atombombás légierőnk megtorló hatalommal rendelkezett, ma már azonban a szovjetnek is megvan ugyanez az elijesztő ereje.” Ezért most csak “kis háborúkról” lehet szó, de ezek esetében “döntően és teljes erővel kell cselekednünk.” Sürgette “modern fegyverek” fokozott gyártását és hangoztatta, hogy “az irányítható lövedékek kifejlesztése tekintetében a szovjet előbbre lehet, mint Anglia, de nem mint USA.” Nem hiszi, hogy a szovjetnek már megvannak azok a hosszutávu fegyverei, amelyekkel USA-t belőheti, de “a nem nagyon távoli jövőben” feltehetően ezeket is megteremtik.

A hadügyi költségvetésnek a fele, 16 billió dollár, megy a légierőnek. Lehet, hogy Quarles még többet akar.

Változatok a bevándorlási törvényen

Az 1952-es elnöki választási kampány során Eisenhower kijelentette, hogy a Walter-McCar- ran- (fajvédő) törvény rendelkezései közt számos olyan méltatlanság található, amelyet ki kell “javítani.” A kongresszushoz többizben küldött üzeneteiben megismételte a bevándorlási törvény megváltoztatására irányuló óhajait, de semmiféle lépés ebben az irányban nem történt. A múlt héten végre előrukkolt az elnök a bevándorlásra vonatkozó “uj rendszer” felállítását Ígérő javaslatokkal, hiszen elvégre választási évben vagyunk, amikor a kisebbségi szavazatok is nagy mértékben latbavetendők. Eisenhower javasolta a bevándorlási engedélyek számának felemelését az évi 154,657-ről 220,000-re, meg hogy adjanak több vízumot a dél- és délkelet európai országok számára, valamint azt is, hogy ha bizonyos országok nem használják fel a számukra engedélyezett vízumokat, adják azokat oda olyan országoknak, ahol sok a kivándorlásra jelentkező.

Mindez szépen hangzik, noha alapjában véve politikai megkülönböztetés lenne a vége, ha meg is valósulnának ezek a javaslatok. Másfelől azonban ott van a kortesfogás, hogy nem annyira ezeket a javaslatokat és a velük járó változtatásokat sürgette az ország népe, mint inkább a Walter-McCarran-törvény sok igazságtalan rendelkezésének megváltoztatását, esetleges törlését. Ezek helyett a fontosabb változtatások helyett Eisenhower olyasmit akar, ami nem is jelent lényeges változást. _____

tűk külpolitikánkat, hogy kétszínű és mohó, ezeket a kritikákat majdhogynem hazafiatlannak és felforgatónak bélyegezték, most azonban elérkezett az idő, amikor kénytelenek beismerni az igazat. Ezért valljuk mi szüntelen, hogy az igazságot egy darabig le lehet tagadni, de az előbb- utóbb mégis kiderül.