Amerikai Magyar Szó, 1956. január-június (5. évfolyam, 1-26. szám)
1956-02-23 / 8. szám
10 AMERIKAI MAGYAR SZÓ February 23, 1956 Munkásmozgalom George Washington születésnapjára Az Egyesült Államok történetének legkimagaslóbb és legdicsőbb alakja George Washington (1732-1799). Az amerikai nép teljes joggal “a nemzet atyjának” nevezi, mert egyetlen nagy ősének sem köszönhet annyit, mint neki, aki diadalmas hadvezér, bölcs állam és a köztársaság első elnöke volt akit másodszorra is megválasztottak elnöknek, de aki visszautasította harmadszori elnökjelöltségét. Legnagyobb jelentőségét és az ütőkor háláját azzal érdemelte ki, hogy az Anglia ellen felkelt gyarmatok hadseregének élére állt és a függetlenséget győzelemre juttatta. Országszerte, sőt az egész világon ünnepük, ünnepük nagyobb lelkesedéssel s mélyebb tisztelettel, mint bármikor. De amikor hivatalos körök ünnepelik, kétséget érez az ember bizonyos ünneplők őszinteségével vagy tudatos ságával szemben. Washington György a népnek a bálványa igazánból, nem az uralkodó köröké. A Wall Street és az ország fővárosának berkeiben élnek és tevékenykednek azok az elemek, amelyek a második világháború után világszerte elinduló függetlenségi mozgalmak halálos ellenségei, akik mindenkor és minden országban, bármilyen messze fekszenek is USA-tól, a szabadságukért, a függetlenségükért és nemzeti önállóságukért harcoló népek ellen foglalnak állást és az amerikai polgárok adóiból vett pénzekkel, anyagi s “erkölcsi” támogatással segítik éppenséggel azokat a reakciós kormányokat, a gyarmatosító államokat, a nemzetközi imperializmus poroszlóit, akik ezeknek az országoknak a népeit rabigában, kizsákmányolásban, elnyomatásban tartják, holott mindezeknek a függetlenségre vágyó népeknek helyzete több-kevesebb, néha megdöbbentően nagy hasonlóságot mutat azoknak az eredeti amerikai gyarmatoknak a helyzetéhez, amelyek a zsarnoki angol elnyomás alól akartak felszabadulni és Washington lángeszű vezérlete alatt ki is vívták diadalmas felszabadulásukat. Ez az ellentmondás kegyetlen világossággal domborodik ki korunk világpolitikájában, amelyből hamarosan világtörténelem lesz. Hogy mi történt az amerikai gyarmatok szabadságharcának kivivása óta a honi imperialisták jelenlegi üzelmeiig, abban benne rejlik az elmúlt kétszáz esztendő igazi történelme. Nagyon is jól tudják ezt imperialistáink vezető szellemei s éppen ezért könyveljük el kétséggel az ő Washington-ünnep- lésük őszinteségét. De amennyire elitéljük ezt az ellentmondást és őszintétlenséget ,éppenany- nyira hiszünk az amerikai nép ünneplésének őszinteségében, mert a nép mély ösztöneivel világosan megérti a világ elnyomott nemzeteinek és gyarmati és félgyarmati népeinek szabadság- harcait, felismeri saját történeti múltjával való azonnosságukat és szivvel-lélekkel helyesli. Uralkodó köreink nem sajátíthatják ki maguknak, mint minden mást, Washington Györgyöt. Washington a mienk, a népé. Washingtont mint a tulajdon függetlenségi törekvéseik eszményképét ünnepük szerte a világon a szabadságszerető népek. És idén ennek az ünneplésnek minden eddigit felülmúló áhítata van. (Folytatás az 1-ső oldalról) Majd elitélte az egyéni kultuszt és hangsúlyozta, hogy amióta kollektiv vezetés irányítja az ország sorsát, egyéni vezetés helyett, sok területen nagyobb eredményeket értek el. Ezek között az eredmények közt említette a Jugoszláviával visszaállított kapcsolatokat, valamint az elszigeteltségből való kilépést külállamok vezérpolitikusaival, pártvezérekkel és szervezetekkel létesített érintkezések révén. Nagy meglepetést keltett beszédének azon kijelentéseivel, amelyekben a szovjet munkásmozgalom egyes korábbi vezető alakjainak megbélyegzését, mint “a nép ellenségei”, a szovjet történelemirás gyöngeségének tulajdonította. Végül felszólította az Egyesült Államokat, álljon ki versenyre, A NŐK ÉS A SZAKSZERVEZET Az AFL és CIO vezetősége jól tenné, ha mielőbb napirendre tűzné a szakszervezetek népszerűsítését a nők előtt. Ez a népszerűsítés nagyszerűen kifizetné magát. Segítené a szervezést a déli államokban, a szellemi munkások között. A munkásság politikai ereje hatalmasan megnövekedne. Több a női szavazó polgár, mint a férfi. A nők bevonása a szakszervezeteket is rendkívüli mértékben megerősítené. A nők vásárolják az otthoni szükségletek nagy részét és ha csak egy része is fontosnak tartaná, hogy csupán szervezett munkások által készített árucikkeket vásároljon, micsoda szervezeti eszközként szolgálhatna az amerikai asszonyok vásárlóképessége ? A Nő ELLENSÉG LEHET Szó sincs róla, vannak nagyszerű, hűséges feleségek, szervezett munkásnők, tehát joggal mondhatjuk, hogy tisztelet a kivételnek, azonban az is igaz, hogy a nők többsége valahogyan nem érez közösséget a szervezett munkásokkal. Még mindig nehezebb a női munkásokat megszervezni, mint a férfiakat, nem érdekli őket a szakszervezeti mozgalom, terhűkre vannak a gyűlések stb. A nők apátiáját azonban nem a szakszervezet nem szeretése okozza csupán, bár sajnos bizonyos fokig ezzel is számolnunk kell. Gazdasági és lélektani okai is vannak ennek. Mint mindennek, a női kérdésnek a magyarázata is gazdasági alapokon nyugszik, az amerikai nő gazdasági helyzete adja meg mindenre a magyarázatot, akár mint dolgozó, akár mint bevásárló embert vesszük őket. Azt állítják, hogy az amerikai nő hosszabb életet él, mint az átlagos férfi, és több pénzt is költ el. Ez utóbbi termésszetes a munkamegosztás miatt is. A férfi dolgozik, a nő otthonát és családját látja el még akkor is, ha közben dolgozik is, a házon kívül. Maga az a tény, hogy egyre több nő dolgozik, szintén előbbre viszi gazdasági helyzetüket. Ha elfogadjuk, hogy a nemzet jövedelmét nagyrészben a nők költik el, akkor ne csodálkozzunk azon sem, ha látjuk, hogy a hirdetések, az elárusítók nagyrészben a nőkre igyekeznek hatást gyakorolni. Minden egyes hirdetés odahat, hogy kinyi thassa a nők pénztárcáját. A televízió, rádió, falragaszok, kirákatok stb, mind a nő, a család pénze után vannak. Ha másképpen nem megy hát valódi szükségletek helyett beképzelteket csinálnak, a fő, hogy menjen a vásárlás. Mindenképpen a nő kizsákmányolására mennek a hirdetések, a nőhöz szólnak, az intelligenciájára utalnak, hogy elhitessék vele, valamelyik árucikk szükségességét. Ráuszítják a férjére, extra munkát imák elő részére, csak, hogy megvetessenek valamit a nőkkel. A rádió ponyva operái, komédiái, a folyóiratok nagyrésze mind úgy ábrázolják a férfit mint a jó, szeretet- re méltó apát, aki nem sok vizet zavar, nem tudja mi jó részére. A szép, okos, parancsot kiadó mama az, aki tudjál, hogy mi kell nemcsak a férjének, de a családnak, sőt egész Amerikának is. Ha ezek a kalmárok fantáziáikat csupán a szappanig, a villamos körömvágóig, a sokszínű hogy bebizonyosodjék, “melyik ország tesz többet a népért,” mert ez a verseny többet ér, mint a fegyverkezési verseny. Beszédét megelőzően szólalt fel Zsukov védelmi miniszter, aki kijelentette, hogy a “Szovjetunió nem fenyeget senkit és nem szándékozik megtámadni senkit sem.” De, tette hozzá, mindaddig, amig nem kötnek egyezményt a fegyverkezés csökkentésére és korlátozására, a szovjetnek is fel kell építenie haderejét s a szovjet haderőnek megvan az eszköze hozzá, hogy nukleáris bombákat dobjon le a föld bármely pontjára. Molotov és Malenkov beszédeikben hitet tettek az ország kollektiv vezetésének lenini eszméje mellett. Ezeket a megnyilatkozásaikat úgy értelmezik, hogy ilymódon tették jóvá korábbi “tévedéseiket.” aspirinig és más ártalmatlan cikkekig vinnék, nem is volna olyan rossz, de ugyancsak a nagy- kereskedők, részvénytársaságok azok, akik a hirdetéseinket kontrol alatt tartják, igy terelik el a gondot fontos politikai és gazdasági érdekekről is. így őrzik meg saját érdekeiket, ők nem akarnak semmiféle változást. Részükre a ma, maradjon csak igy meg. Több millió nő semmiféle kapcsolatba nem jön ipari vonatkozású dolgokkal, vagy szakszervezetekkel. Férjük, fiaik néha szervezett munkások és ők mégsem érzik, hogy szintén odatartoznak a szakszervezetekhez. Az ellenség befolyása alatt állnak és a szakszervezetek ujjaikat sem mozdítják meg arra, hogy ezeket a nőket elérjék, és megértessék velük a szakszervezetek munkáját és szükségességét. A gyárban dolgozó munkás, nő, vagy férfi előbb utóbb megérti a szakszervezet fontosságát. A feleség, aki otthon tesz, vesz, elfoglalják a házimunkák és a gyermekek nevelése, nem veheti át magától a férj tapasztalatait. Amit pedig a televízió és más tömeges forrásokból hall, ellenségé teszi a szakszervezetekkel szemben. Sokszor maguk a dolgozó nők sem érdeklődnek a szak- szervezetek iránt, mert munkájukat mint valami rövidlejáratu kellemetlenséget néznek, ahonnan előbb, utóbb megszabadulnak, azért is nem veszik a nők aránylag olyan komolyan a szakszervezetek fontosságát. A munkásság célja akár gazdasági, politikai csak úgy érhető el, ha a nők is megértik, hogy a szakszervezetek milyen fontos célt szolgálnak életükben, gyermekeik életében, csakúgy, mint a férjük életében. A szakszervezetek felelősek azért, hogy a nőket el is érje az ilyen értelmű üzenet, és hogy az eljusson minden szervezett munkás otthonába az egész ország területén. A szakszervezetek hatalmas erkölcsi és anyagi eredményeket érhetnének el, ha ezt komolyan vennék és tagjaik nevelésére családjaik irányában komoly gondot fordítanának. Ámde ur Kínában (Folytatás a 9-ik oldalról) béri önérzet és méltóság szempontjából, ha a szegény dolgozó, aki igy keresi kenyerét, nem igavonó állat gyanánt hámba kötve huzza utasát, hanem kerékpáron ülve hajtja a kocsit még akkor is, ha ez nem könnyítené meg nagyon munkáját. Minthogy mégsem minden olvasó ostoba, ÁMDE ur tovább tempózik az Íróval a part felé ilyenformán:) “ÁMDE a vidéken még jobban meglátja az ember, hogy a viszonyok és munka hihetetlenül hátramaradtak. Kina hatalmas területein nincsenek utak.. . kínaiak milliói nem ismernek más közlekedést. . . mint gyalogösvényeket...” (Bizony kedves ÁMDE ur, szégyen és gyalázat, hogy Kina ezeresztendők tétlenségét és hátrama- radtságát nem hozta be 6—7 év alatt és még ahhoz se jutottak hozzá, hogy négykocsis autóuta- kat építsenek mindenfelé az igen tisztelt szerkesztő ur számára. Ne csodálkozzunk hát, ha a tisztelt szerkesztő ur nagyon megharagudott és igy fejezte be cikkét) “Szegénység és hátramaradottság régi és ismerős jelenségek voltak; DE ami uj és megütköztető volt az utazásom során, hogy a kínaiak félelmetesen egyformák a kék gyapot ruhákban. Az a gyanúm, hogy ez az egyformaság egy másik jele a szegénységnek. Az uj kormánynak az a rejtett célzata, hogy küzdjön a fizikai szegénység ellen, ÁMDE szellemi szegénységet terjesz- szen ?” (Köszönet, köszönet kedves ÁMDE ur, amiért megmentette a cikket és Íróját, kihúzta a veszélyes vízből, akármilyen ostobaságokkal is. Persze, hogy a kínaiak uj “kék gyapot ruhájukban félelmetesen egyformák” ha összehasonlítjuk őket a régi “különleges bohócszerű” parasztviselettel, “amely az elképzelhetetlen szegénység müve volt száz mindenféle rongyból összevarrva.” A szenny és piszok is százféle lehet, de a tisztaság “felel metesen egyforma'.” és ne mondja senki, hogy a nem tényállítás, hogy terjesztik a szellemi szegénységet. Bizonyítja a tisztelt cikkíró ur sa |át személyével, ő megkapta!) Pártkongresszus Moszkvában
