Amerikai Magyar Szó, 1956. január-június (5. évfolyam, 1-26. szám)
1956-02-23 / 8. szám
February 23, 1956 AMERIKAI MAGYAR SZÓ 9 Bódog András: Á1DE UR KÍNÁBAN Az olvasó még bizonyára emlékszik az élet és állásmentő ÁMDE urra és családjára, akik kihúzzák az újságírót, ha a kezdő úszó botorságával a tények és valóság mélyebb vizeibe tévedt és elveszítette lába alól a megszokott ostobaságok talaját. Ezúttal ÁMDE ur egy nagy hőstettéről számolhatok be: nem is egyszer, de többizben is kimentette az angliai “The Manchester Guardian Weekly” munkatársát, aki két hónapos utazás után most jött vissza Kínából és abban a hiedelemben, hogy át'tudja úszni, belevetette magát a nagy kinai folyóba. Szerencsére se a folyónak, se az újságírónak komolyabb baja nem történt — hála az állásmentő ÁMDE urnák! Ezért érdemesnek láttam, hogy részletesebben idézzek a cikkből csak azért, hogy fogalmat adjak a nagyszerű mentési technikáról, amellyel ÁMDE ur működük “Kina hat év után”, mondja a cikk címe, mert Írója azelőtt 1949-ben járt ott utoljára. “Nagyon jó és nagyon rossz”, mondja az alcím nagyon helyesen, mert a cikk elolvasása után az olvasó azt a benyomást kapja, hogy ami “nagyon jó” azok a tények, melyeket az iró tapasztalt. Ami “nagyon rossz”, azok az iró érzelmei, melyeket nagy . 1 ághólyag gyanánt a hátára kötött, hogy fejét a tények vizei fölött tarthassa úszás közben. De hólyag ide, hólyag oda, sokszor az se segít és akkor jön a szeretett ÁMDE ur mentői munkálata. Az iró először szokás szerint a sáros parti vizeket tapossa • “Az utazás alatt próbáltam tárgyilagos lenni, ÁMDE arra a határozatra jutottam, hogy Kina levegője elviselhetetlen annak, aki ember akar lenni és nem robot”. (íme az uszóhólyag. Miért?, hogyan, miképpen kérdezhetné az egyszerű ember.) Kitűnik, hogy 1949 óta Kinában “rendkivüli változások történtek”. “Otthagytam Kínát, amelyben az uj ember... el volt különítve, egy csöpp volt a közömbös és végtelen idők kezdete óta mozdulatlan néptömeg óceánjában. Lehetséges volna, kérdeztem magamtól, hogy az a néhány izolált ember képes lesz megváltoztatni valamit ebben az embertengerben?” ~ “Ma első pillantásra nyilvánvaló — folytatja az iró —, hogy hihetetlen a változás.”... “Tisztában vagyok azzal, hogy az uralom minden határon túlmegy szervezés és propaganda terén, de, hogy hamisította volna meg a vidéket ezer mér- röld hosszában a vasutak mentén? Minden állomás kifogástalanul tiszta. Utasok járnak-kelnek, nem tolakodnak, nem vitatkoznak... Hideg csirke és zsemlyeárusok, mint az operáló sebészek, fehér köpeny egekben, kesztyűkkel, szájuk letakarva. Az ételt csak csipeszekkel érintik. Az állomásokon a tömegben alig láttam rongyos ruházatú embert, ritkán egy-egy koldust és piszoknak nyoma sincs... a munkásemberek rendesen vannak felöltözve és öntudatosak. Hasonlóképpen az asszonyok és leányok, amint járnak kelnek mindenfelé a vidéken. Mi történt a múlt látványával hol vannak a szennyes-piszkos embertömegek, melyek azelőtt megtöltötték az állomásokat, a rongyok, a nyomorék koldusok, a gyerekek, akik koldulni és lopkodni szoktak, a piszkos helyiségek, a büdösség, a legyek? ötszáz milet utaztam, amíg először láttam legyet. A föld nem változott, se a szél, se az ég. De a paraszt a földjén (nemsokára nem lesz az övék, de kollektiv lesz), mintha nagyon megváltozott volna.” (Lám, kedves olvasó, milyen szépen úszkált szabadon az újságíró a tények tisztább vizeiben, amikor egyszerre kicsit megrettent saját bátorságától. Ami biztos, az biztos jeligére — gondolta nem árt, ha ráijeszt arra a nagy megváltozott parasztra egy zárójeles mondattal és megvigasztalja sziveinket is egyben, hogy nem lesz sokáig fenékig tejfel az istenadtának sem, mert nemsokára jön a kollektiv mumus és megeszi szőröstől, bőröstől. Aztán mondja tovább a magáét az iró.) “Két dolog különösen uj. Mindenfelé látja az ember a kollektiv munka fejlődését és az állam jelenlétét, organizációk, falugyűlések és gyűjtök, akik beszedik a beszolgáltatott terményt és gyapotot,” (Megjegyzés: Ez különösen uj, köztudomású, hogy a régi világban a paraszt se adót, se földbért soha nem fizetett, ezért volt mindig ílyan jó dolga) “és másodszor — folytatja az iró — a vidékek népének ruhája megváltozott. Nem láttam többé a kinai paraszt különleges bo- hócszerü ruháját, amely az elképzelhetetlen szeCsendőrnap New Brunswickon — A Magyar Szó newbrunswicki tudósítójától — Különféle D.P.-csoportok által szerkesztett lapok árasztják el az egész világot. Leginkább Amerikára vetik magukat, dollár után szaglászva. Tán mondani is felesleges, mind a “szegény” Magyarországot akarja sürgősen “felszabadítani”. Néha egymás torkába is beleharapnak a felszabadítás elsőbbségi jogaiért, illetve a húsos- fazékért. Egyik D.P. bizonyára bosszantani akart, mert papirt nyomott a kezembe, mely felhívta figyelmemet arra a cikkra, mely az ezelőtt nemrégen New Brunswickon megtartott csendőrnappal foglalkozik, A lapot itt Amerikában adják ki, “Magyar Végvár” név alatt. Egyéb sülemények nem érdemelnének figyelmet, de azon cikkhez, amely a osendőrnappal foglalkozik, illetve a csendőrséget egekig magasztalja, nekünk, az uradalmak volt cselédeinek, zsellérparasztok utódainak, — kiket a csendőrrendszer üldözött világgá szülőhazánkból —, igenis van szavunk. Fogadott hazánk, Amerika iránt érzett szeretetünk és kötelességtudásunk feltétlenül arra kötelez bennünket, hogy szót emeljünk a szereplés ellen! A második világháborúban ez a magyar csendőrség az emberiség és a civilizáció szabályait meggy alázva járt el a magyar területen leszállt, lelőtt amerikai repülőkkel. Ez letagadhatatlan tény! A lefolytatott vizsgálatok és a rábizonyított barbárságok elmarasztaló Ítélete világosan megmutatta. A nácikat és velük a volt magyar csendőrséget, minden gazságra hajlandó cselekményeikért, beleértve a zsidóság és a magyar hazafiak deportálását, gázkamrákba való viteléért, a világ közvéleménye háborús bűnösöknek nyilvánította. Reánk a koldustarisznyák, a uribetyárság szám- kivetettjeire szörnyűségként hat feldicsérni a magyar zsandár s csendőrgazságot, még hozzá, a füzet szerint, “szentbeszéd” keretében! A nevezett cikk, angyal jelleműnek minősiti a magyar csendőrséget. Alig merünk belőle idézni, olyan kirívó a hamisítás benne. így idéz a cikk: “A magyar királyi csendőrség, nemcsak a haza békéjét és biztonságát védte, de azt is, hogy a paraszti!) és az iparos is nyugodtan dolgozhasson; mikor sor került rá, saját életével, vérével szembeszállt az ellenséggel.” Ha mindazt a gazságot, ami a csendőr, a zsandárrendszerhez tapad felsorakoztatnánk, egy terjedelmes encyclo- pédia is kicsinynek bizonyulna. A magyar uralkodó osztály minden gazságra kész eszköze volt a csendőrség. Az aratók és az ipari munkások bérmozgalma brutális letörője volt. Az amerikai magyarság számtalanja hordja testén a jeleket, mikor a csendőrök megfogták és visszaterelték az úri karámba. A csendörség bünlajstroma A második világháborús rekordja az “ángyal- lelkü” csendőrségnek a lelőtt, vagy leszállásra kényszerült amerikai pilótákkal is emlitésremél- tó. A háború utáni törvényszéki riport 1947 február hónapban a következő: “A hadifoglyokra vonatkozó egyezmények teljes semmibevételével kínozták, agyonverték a már megsebesült pilótákat vagy átadták a Gestapónak.” Pár eset a sok közül: Tóth nevű csendőr Debrecenben leszállásra kényszerült pilótát addig kínozta, amig belehalt, ezért felakasztották. Kismarosban leszállt pilótákat a csendőrök bilincsbe verték, bántalmazták, ezért két évi börtönt kaptak. Máté Mihály csendőrőrmester 1944 augusztus 20-án Rigénység müve volt, száz mindenféle rongyból összevarrva.” Mint látjuk az újságíró nagyobbára tiszta vizeken úszkált itt, arról beszélt, amit látott. De túl sok lehetett neki, tehát sietve rátért olyan tárgyakra, amit nem látott. “Meg kell mutatni a kép sötétebb oldalát is” folytatja. (Legfőbb ideje — mormoghatta magában a kiadó és szerkesztő megkönnyebbülten.) És jön a “sötét oldal”. Egykét évig nagy bajok voltak, milliók szenvedtek és éheztek, 1953 és 1954-ben ugyanezeken a földeken (vagyis, amikor az iró nem volt ott) részben természetes katasztrófák miatt, részben a behajtott adók miatt. Aztán jön a java: “Ugyanazok a kulik (bár e név most el van tiltva) végzik a szállítás nehéz munkáját ma is. “Nem mutatják őket a propaganda képeken, de mócon amerikai pilótákat bántalmazott, bika- csökkel verte őket, ezért ötévi kényszermunkára ítélték. Kiskunlacházán 1944 ápr. 13-án lezuhant amerikai nehéz bombázógép; Harry Eugen Dean és Blairen pilótákat Révész Gyula csendőrfőhadnagy több társával összerugdalta, levetkőztette és az ájulásig kínozta, ezért ötévi fegyház és kényszermunkára Ítélték. így lehetne folytatni a gazság láncolatát. A gaztettek áldozatai részben a Budán létesített amerikai temetőben, részben másutt vannak eltemetve. Most mit látunk itt Amerikában? Azok a csendőrök és patrónusaik, kik az amerikai pilótákat halomra gyilkolták, tultettek a német-náci banditákon; most itt Amerikában parádéznak és oktatást adnak a demokráciából! Természetes, hogy az említett folyóirat hűséges, királypárti, angyallelkü szerkesztője tudja mindezt, azt is, hogy a királyságot csak csendőrséggel lehet fenntartani. A jelzett cikk és “szentbeszéd” hivatkozik arra, hogy a magy. kir. csendőrség milyen önfeláldozással védte a magyar hazát. Azt bizonyítani sem kell, hogy milyen megvetendő pribékségre vállalkozott, mindenkor. Nézzünk vissza az első világháború utáni időkre, amikor a hadsereg megunva a háborút, otthagyta nemcsak a hadszintért, de még a határvédelmet is. így nyitott terület maradt a Sződ-Sajó határvonal is. A Károlyi-kormány rendelete folytán a Budapesten rekedt mintegy 300 csendőrt összpontosították és a jelzett határvonalra irányították. Mit csináltak a hős csendőrök? Az első puskalövésre gyáván széjjelszaladtak, a szélrózsa minden irányába. Gyerekek s a lakosság hetekig hordta hozzánk az elszórt kakastollas kalapokat és fegyvereket. Összefogtunk akit lehetett és megkérdeztük miért hagyták el posztjaikat? Csak vál- laikat vonogatták. Részes aratókat, ipari munkások csontjait összetörni kevésbé volt kockázatos, mint fegyveres csapatokkal szembeállni. Csak azért nem tizedelték meg ezeket a hős csendőröket, mert már elég vér folyt, és nem akartak újból vérben gázolni. Amikor e sorokat irom, azt olvassuk az itteni lapban, hogy a csendőrség testületileg fog részt- venni vasárnap a szent misén, az elesett “csendőr hősök” emlékére. Értsék meg az olvasók, nem vezekelni járultak az ur színe elé mérhetetlen gazságaikért, de tüntetőleg vonultak fel parádézni. Főtisztelendő atyám próbáljon igazi krisztusi ítéletet mondani a csendőrkérdésben. Szegény magyar véreink ezer éves megaláztatását hordják magukkal. Az Urnák is kedvesebb volna, ha a szenvedő embereket iparkodnának terheiktől megszabadítani, könnyeiket letörölni, nem pedig a gonoszságra kibúvót keresni. Már letűnt az a gaz rendszer, amelyet a csendőrök olyan hűen szolgáltak, amikor emberzsirból főztek szappant és fejbőrökből készítettek lámpaernyőt. Egy ut van a csendőrbíinök jóvátételére, vonuljanak szép csendesen haza és segítsék felépíteni azt az országot, melynek elpusztításánál se- gitkeztek. A bűnügyek krónikájában nem egyedülálló, hogy még az anyagyilkosnak is megkegyelmeztek. A dolgozó ember irgalmas, a saját sorsán keresztül mérlegeli az eseményeket. óhazai testvéreink is tudják, hogy a javíthatatlanok, mint az egyik főcsendőr beígérte, készen állnak százezer paraszttestvérünk nyakát elvágni. Legyenek ezek a viszkető tenyerüek készek a méltó fogadtatásra. Amilyen az “Adjon Isten,” olyan lesz a “Fogadj Isten!” Ys. még ott vannak” — panaszolja fel az iró teljesen jogosultan, mert elégtételként veszi tudomásul, hogy a kínaiak ezen a téren még se produkáltak csodákat pár év alatt. Az ember azt hinné, hogy az újságíró emberi érzése és szive szenved a szegény teherhordók láttán. De mindjárt igy folytatja: “A rickshaw (emberhuzta személyszállító kétkerekes kocsi) is itt van még, bár lábbal hajtják. 1949-ben a kormány eltiltotta, hogy egyik ember ló módjára befogva huzza a másikat, mégis sose láttam annyi személyszállító kocsit csakhogy az ember most nem futva huzza, hanem hajtja, mint a biciklit.” Az iró itt elviheti a pálmát teljes emberi érzéketlenségével. Vagy az olvasó ostobaságával számol, vagy nem érzi meg milyen különbség az em- (Folytatás a 10-ik oldalon)
