Amerikai Magyar Szó, 1956. január-június (5. évfolyam, 1-26. szám)
1956-02-16 / 7. szám
February 16, 1956 AMERIKAI MAGYAR SZÓ kai angol gyarmatokon: “Korbácsolás járt minden feketének, aki kutyát tartott, akinek puskája volt, aki lovat bérelt, aki szórakozáson vagy temetésen vett részt, aki az országúton lovagolt,, aki ura beleegyezése nélkül vásárolt, eladott vagy kereskedett. A rabszolgák nem tanulhattak meg írni és olvasni, nem tanúskodhattak fehér ember ellen, hét rabszolgánál több csak akkor utazhatott együtt, ha fehér ember kisérte őket, nem hagyhatták el az ültetvényt engedély nélkül. Ha ezt megtették, az első zsabad fehér ember (azért ‘szabad”, mert Virginiában még a 17. század végén is több jogtalan fehér bérrabszolga volt, mint ahány néger. — a szerk.) akivel találkozott, 20 korbácsütést mérhetett csupasz hátukra. Ha a rabszolga visszaütött, jogosa« megölhették. Ha a rabszolga éjszaka elkószált, vagy engedély nélkül lovagolt, büntetésből megkorbácsolták vagy bélyeget sütöttek az arcára.” A néger rabszolgaság — amint azt Marx mondotta — az Egyesült Államokban is betöltötte tényleges történelmi funkcióját: azok a hatalmas déli gyapotültetvények, ahol 1793-ban még csak 6,000 bála gyapotot (1 bála = kb. 225 kg.) 1859-ben már 4,309,642(1) bálát termeltek, elősegítették a modern ipar és a világkereskedelem kibontakozását. A néger rabszolgaság azonban már kezdettől magában hordta azokat az ellentmondásokat, amelyek a múlt század közepén — azaz nagymértékű alkalmazásának alig fél évszázada után! elkerülhetetlenné tették felszámolását. A rabszolgamunkások nem voltak érdekeltek munkájukban (a szabad bérmunka tízszer gazdaságosabbnak bizonyult, mint a néger ültetvényes rabok munkája), folytonos rabszolgalázadások és felkelések lépten-nyomon megakasztoták a biztonságos termelést. A néger rabszolgaság a kapitalista fejlődés előrelenditőjéböl annak kerékkötőjévé vált és az általános demokratikus fejlődést is hátráltatta. Ezt az ellentmondást oldotta fel forradalmi módon az amerikai polgár- háború, a négerek felszabadítása. A felszabadítás azonban nem hozta meg a négerek politikai, gazdasági és kulturális egyenlőségét, nemzeti törekvéseinek valóraváltását. Ez a nagy kérdés, a négerek második felszabadítása ma is megoldásra vár. Makai György. 4 Néger Történelmi Hét-és a demokrácia Irta: Gencsi Margit. Február hónapja lévén, éppen elhatároztam, hogy kötelességemet teljesítve és testvéri érzésemet követve — pár sorral megemlékezek a néger nép minden képzeletet felülmúló szenvedéseiről, amikor megláttam egy rajzot a “National Guardianban”. A kép egy nagy lakattal lezárt szavazóládát ábrázol, mellette egy déli farmer áll, készenlétben tartott puskával, egy másik embernél egy kötél hurok van, egy harmadik védőleg ráhajol a szavazóládára: A falon tábla függ, amelyre az van írva, hogy “Negroes not served at tables.” Aláirva pedig az van; “Hogy tudjuk mi megvédeni a mi demokratikus szabadságunkat, ha megengedjük. hogy mindenki szavazzon? Hosszú vezércikkekben sem lehetne többet elmondani, jobban megvilágítani a Dixon-Mason- vonal alatti politikai helyzetet, mint ezzel a sokatmondó képpel. Sajnos, a Néger Történelmi Hét iránt még mindig nem nyilvánul meg olyan arányú érdeklődés, amilyet annak fontossága megkövetel. Pedig hogy megérthessük a négerek ellen folyó és lépten nvomon megnyilvánuló, vérlázitó igazságtalanságokat, szükséges, hogy megismerjük rabszolgaságuk több évszázados, minden képzeletet felülmúló szenvedéseit, amelyeknek még most sincs vége, csak a forma, a módszer változott. Ma is sokan vannak még, akik nemcsak ki- csinylőleg, hanem kimondottan megvetőleg beszélnek a négerekről, mert nem ismerik — nem akarják közelebbről megismerni őket. Elfogadják azt az állítást, hogy a négerek alsóbbrendű népek és képtelenek a szellemi fejlődésre. Nem értik meg, hogy ezen az alapon akarják megfosztani őket a haladás lehetőségeitől azok, akik a legolcsóbb munkaerőt látják bennük a legnehezebb és legpiszkosabb munka elvégzésére és a fehér munkások sakkbantartására is, mert ha fizetésjavi- tást kér, vagy a levágás ellen tiltakozni mer, azt mondhatják neki; “mehetsz! kapok helyetted néger munkást, aki feleannyiért dolgozik” és igy tovább. A négerek nem világot látni, nem jöszántuk- ból jöttek Amerikába, se nem a pénz szerzése hajtotta őket. Nagyon boldogan megvoltak ők ifrikai őshazájukban. Lelketlen rabszolga- sereskedők fogdosták össze őket, mint a vadálatokat és nehéz láncokkal megvasalva szállitot- :ák oda, ahol megvásárolták őket. Továbbra is — mindenütt állatokként kezelték, vásárra tereljék és adták-vették őket, mint a barmokat. Fogaikat megnézték, izmaikat megtapogatták és az íru minősége szerinti árat kaptak értük. Feleéget a férjétől, gyermeket — mihelyt felcsepe- edett — elragadtak a szülőktől, fiatal lánykákat itéptek anyja reszkető karjaiból. (Lásd erről zóló cikkünket a következő hasábokon.) Nem lehetne eleget beszélni azokról az átkos napotokról, amikben a déli kiskirályok, a rab :olgatartó ültetvényesek és azok hajcsárjai eze- ?t a szerencsétlen embertársainkat tartottók. I m a kínzásokról, a hátukon örökké pattogó rbácsokról, a mocsarakról, amelyekben laktak és lgoztak. Menekülési próbálgatásaikról sem. Iga- n nem! Sok nemeslelkü egyén, úgy férfi mint nő, szenté életét a felszabadítás eszméjének. Sok vér yt érte, sok emberáldozatot követelt, mint min- í szabadságért folyó küzdelem. Végre a pol- •háboru véget vetett ezeknek az állapotoknak, rabszolgaság — hivatalosan megszűnt! Nissan bár. de különösen az utolsó pár évtized ■ alatt, a néger nép fényesen bebizonyította, hogy igenis, éppen olyan fejlődőképes, mint bármely más nép. Ügyvédek, irók, munkásvezérek, zenészek, orvosok, mindenfajta művészek, ragyogó példái ennek. Tagadhatatlan, hogy az utolsó évtizedben politikai téren sokat elértek — az öntudatos munkásság támogatásával. Tagadhatatlan, hogy a törvény kimondja, hogy egy kocsiban utazhatnak, járhatnak minden olyan helyre, amely eddig tiltva volt négerek részére, a. gyerekek közös iskolába járhatnak, stb. De úgy néz ki, hogy ez csak papíron van meg. A déli kiskirályok ma sem szűntek meg azok lenni. Eastland szenátor titkos gyűlést hivott össze, amelyen megalakítottak egy egyesületet amely “mindent támadni fog, ami az ő hatalmukat meg akarja törni.” A határozat keresztülvitelét 12 déli állam vállalta. így amilyen igéretteljes és reménykeltő volt ennek a törvénynek megszavazása, olyan mértékben akarnak a délen egyesek mindent vissza- sülyeszteni a régi állapotba. Még itt északon is, ahol legalább a látszata megvan teljes szabad mozgásuknak, ha jobban megfigyelj ük, nagyon szomorú állapotokat találunk. Vannak honatyák, állami szenátorok, sok van közülök magasabb állásokban, városi bírói székekbe kinevezve. Vannak más, intelligens és gazdag négerek és ezek mind megengedhetnék maguknak, hogy a legjobb hotelekbe szánjanak meg, finom vendéglőkbe, s szórakozó helyekre járjanak — ami magas műveltségűk után járna is nekik — de ha kapnak is kiszolgál?} t, éreztetik velük, hogy nem szívesen látott vendégek. Még az orvosok is a túlzsúfolt, négerlakta környéken keresnek elhelyezkedést, mert csak azok közül kapják betegeiket. A délen végbemenő kegyetlenségek egész sorozatát — úgyszólván naponta olvashatjuk az újságokban. A lincselések, bombázások folynak zavartalanul, és ezt nemrég megkoronázta az Emmet Till gyerek brutális meggyilkolása. Ilyen és ezer más módon kifejezett üldözés folytán még mindég az északi államokban keresnek menekvést, jobb kereset, jobb megélhetés reményében, ahol gettók, ócska, egészségtelen, tűzfészekbe, betegségek csiráival teli lakásokba vannak kényszerítve. Ebből nem képesek kiszabadulni, mert minden .?,obb lakás el van előlük zárva, csak azért, mert a bőrük sötétebb. Ha kapnak munkát, kevesebb fizetést kapnak, férj és feleség mindketten dolgoznak, hogy családjukat képesek legyenek szegényesen fenntartani és igy a gyerekek az utcán vannak, ahol mint minden más elhanyagolt gyermek ők is jobban ki vannak téve a nagyváros bűnös légkörének. Másszóval, egy egész külön világot kénytelenek kiépíteni maguknak, abba tömörülnek, és legfőképpen egymás közt élnek. Két dologban bizonyulnak a fehérekkel teljesen egyenlőknek. Éppen úgy meg kell nekik fizetni az adót és éppen úgy mennek a háborúba — megvédeni — aa amerikai életmódot. így él a 14 milliót számláló néger nép ‘fel- szabadulása” után 93 évvel, abban az országban, ahol a hirdetésekért busásan fizetet rádiók és újságok szerint a “szabad vállalkozás mindenkinek egyenlő alkalmat ad a boldogulásra”. Az igazi demokráciát csak úgy érhetjük el, hogy ha segítünk néger embertársainknak az őket megillető és minden polgárnak egyformán kijáró jogaik megszerzésében, hogy emelt fejjel foglalhassák el — szorgalmuk, képzettségük és egyéni értékük szerint — a nekik kijáró helyet a társadalomban. 35 évvel ezelőtt Herbert Hoover, aki akkor lett a Harding-kormány kereskedelmi titkára, azt ajánlotta, hogy a munkabéreket tegyék mozgó bérskálára, hogy kisebb képességű munkások kisebb bért kapjanak, akik pedig halálra hajszolták magukat, hogy megmutassák, hogy ők többet dolgoznak mint munkástársaik, kapjanak nagyobb bért. Persze ez a munkaadóknak kitűnő eszközül szolgált a bérek leszállítására. Mikor" ugyanis a munkásokat egymás elleni versenyre késztették, nagyon sokat kisebb képességűnek nyilvánítottak és csak igen kevés vált nagyobb képességűvé. Különös, hogy azt nem tartották szociálizmusnak, hogy a kormány tagja szabályozza a munkarendszert. Ennek a titka igen egyszerű. Az ajánlat a munkaadóknak kedvezett. Lett volna csak benne valami a munkások javára, mindjárt kikiáltották volna a vörös veszedelmet. A rézöntés már ismert volt 700 évvel időszámításunk előtt. Bontják a Rákóczi-termet Hej. elhagyott, árva, A Rákóczi “szála,” Nincs zászló színpadán, Gus kóbor eb üvölt, Vad téli szél süvölt Bezúzott ablakán. .. Vándor menedéke, Félszázad emléke Sir néma éjszakán .. Hetyke baj^zu ifjak Vidám pertut ittak. Itt álltak szép bálok. Itt Összekerültek, Csókos lakzit ültek Boldog, ifjú párok -. Magyar föld vándora, Itt talált otthonra. Itt székelt az Egylet. Itt talált egymásra, Érző embertársra, Itt sok magyar egy lett. Ha gyár szorítását, Tőke vad fojtását Tovább már nem bírták: Sztrájkolni itt gyűltek, Tanácsot itt ültek, Győzelmük' itt várták. Magyar nyelv temploma: Vándor színész hona, Rákóczi szép terme! Zúzott ablakával, Kidült ajtajával Magyar élet verme! Ti nyugovóra tértek. Kik meg építettétek A Rákóczi “szálát”: Most, hogy szétrombolják, / Emlékké tiporják, Mondok néktek hálát-.. Hej! Elhagyott, árva A Rákóczi “szála,” Nincs zászló színpadán... Bus kóbor eb üvölt, Vad téli szél süvölt Szétzúzott ablakán ■. • Vándor menedéke, Félszázad emléke, Sir néma éjszakán-.. Gy. O.
