Amerikai Magyar Szó, 1955. július-december (4. évfolyam, 27-52. szám)
1955-08-25 / 34. szám
4 AMERIKAI MAGYAR SZÓ August 25, 1955 ^(létvecji (e véí írja: Rev. Gross A. László B. D.. Th. M. Olvasóink Írják... RÉSZVÉTNYILATKOZAT Ma már talán nem látszik tulvérmes reménységnek, hogy a népi demokráciák és az úgynevezett Nyugat országai között rövidesen megindul a vizum-csere és az idegen- forgalom. Ha a genfi négyhatalmi konferencián megszületett barátságos légkört nem kavarja fel valami előre nem látott kisebb-nagyobb szélvihar, mi sem állhat útjában annak, hogy az itt élő magyarok — régi vágyuk beteljesüléseképpen — meglátogassák az újjászületett óhazát.. . A magam részéről alig várom, hogy ez a lehetőség valóban megnyíljék. Nemcsak azért, mert én is az elsők között szeretnék lenni, akik viszontláthatják a szülőhazát, amelytől fizikailag évtizedekkel ezelőtt szakadtunk el, hanem azért is, mert ezektől a látogatásoktól erősen remélem, hogy a hamis propaganda gonosz rágalmai, amiket Ujmagyaror- szágra a régi Magyarország ideszökött gyászvitézei szórtak egy évtizeden át, nem fognak többé hitelre találni az itt élő magyarságnak még a legkönnyebben félrevezethető rétegeiben sem. A látogatók között bizonyára lesznek számosán, kik nem túlságosan szerelmesek a mai magyar rendszerbe; előítéleteket és talán gyülölséget táplálnak magukban a minden mocsokkal és sárral megdobált magyar népi demokráciával szemben és talán nincs is más céljuk a hazaárulással, mint az, hogy ezt az ellenszenvet megerősítsék és igazolják a saját lelkiismeretük előtt. Nekem szilárd meggyőződésem, hogy az ilyenek — az otthon látottak és tapasztaltak után — lényegesen megváltozott véleménnyel fognak visszatérni és az itteni fasisztanyilas kalandorok hazugságainak többé nem fognak felülni. Egy szóval sem mondom, hogy odahaza amerikai szemeknek káprázatos dolgokat fognak látni. De ha vissza tudnak emlékezni a saját és környezetük egykori sorsára és azt ösz- szehasonlitják a magyar munkásság mai helyzetével, akkor merem remélni, hogy felmérhetetlen különbségeket fognak felfedezni. Látni fogják, hogy a rozoga vityillók helyett, amiket csak az imádság óvott az összeomlástól, rendes, tiszta és tágas házak vagy lakások nyújtanak fedelet a dolgozóknak. A cselédlakások, amelyek az úri múltban alábbvalóak voltak a barmok istállóinál, letűntek a színről, hogy helyet adjanak a csinos, szilárd, kétszoba-konyhás, kerttel szegélyezett, cserép- vagy aszbeszttetős munkásházaknak, amilyenek felől az egykori uradalmi cseléd még álmodozni sem mert. .. Látni fogják, hogy a 6—8—10-éves- gyerekek némáiba- vagy disznópásztorkodással próbálják a család soványka kenyerét megnövelni — mint a múltban kényszerültek —, hanem az iskola padjaiban töltik idejüket, ahol hasznos és jólképzett értelmiségi vagy fizikai dolgozókat nevelnek belőlük. Ha tehetségesek, rátermettek, a továbbtanulásnak nincs határa. Az érvényesülés minden lehetősége az övék. Az állam minden támogatást megád nekik, hogy tehetségük-, höz képest továbbképezzék magukat. Megtanulják ezek a látogatók majd azt is ,hogy az orvosi kezelés, az orvosság, a kórházi ápolás, az üdülés és általában mindaz, ami a közegészségügyet szolgálja, többé nem elérhetetlen fényűzés a munkás számára, mint a múltban volt, hanem törvény által biztosított jussa, amiért nem kell sorbanállnia, instanciáznia, megalázkodnia. Orvosért nem kell a hatodik faluba küldenie drága fuvarost; ott van a közelben és sietve jön a hivó szóra. A szabadságát a legszebb* üdülőkben élvezheti a dolgozó. Mécses vagy “petról” lámpa helyett villannyal világit. Gyermeke szülőotthonban jön a világra, orvosi felügyelet alatt-. Újságokat járat, rádiót hallgat és könyveket olvas. Résztvesz a közélet minden fázisában. Rendesen, tisztességesen öltözik. Nem abban ä gúnyában temetik el, amelyikben annakidején megesküdött. Húst nemcsak “sátorosünnepen” eszik, hanem ahányszor étvágya van rá. Csak emlékezzenek ezek a látogatók vissza az egykori Habsburg- és Horthy-éra alatti viszonyokra és próbáljanak elfogulatlanok lenni — már amennyire ez lehetséges olyanok | számára, akiket egy évtizeden át etettek nadragulyával a j hazugság és rágalmazás világbajnokai — tudom: belekáp- • rázik a szemük a látnivalókba... Látogatásunkról visszatérve aztán, elmondhatjuk a töb- ] bi megtévesztett, félrevezetett magyaroknak, mit láttak, mit hallottak, mit tapasztaltak az óhazában. Lesznek elegen közöttük, akiknek szemeiről lehullik a hályog, amit a különféle bajtársi szövetségek, nemzeti bizottmányok és egyéb notórius gyiilevészbandák mocskos, fertőző kezeikkel odaplántáltak. Ezeknek a szemtanúi vallomása — az óhazában tett látogatás után — sokkal többet fog nyomni a latban az itteni magyarság körében, mint az ideszalajtott kalandorok összes hazugsága és ferdítése együttvéve.. . Tíz éven át oly szorgalmasan használt propagandaValasz A. D. kritikájára Kedves A. D. Azt mondja Ön; hogy belenézett a kis könyvbe és rögtön meg is állapította, hogy az asszonyoknak való! Ezért az asszonyok gratulálhatnak Önnek, mert kiállította a sze-A génységi bizonyítványt önmagáról. Hogy a társadalom tudományokkal felette állnak Önnek az asszonyok!. .. Megpróbálok magának kettőt bemutatni, egyet a régiekből, egyet az uj korból. Ott van a három nővér esete, kettő “becsületes,” egy nem. Ez a nem-becsületes életének összkeresetét odaadta egyik “becsületes” nővérének, hogy azzal őt férjhezadja. (Ez az önzetlenség netovábbja.) Ekkor akadt egy másik “becsiür- letes,” egy pedagógus, aki eljegyezte a nővért a 20 ezer forintért. Ekkor a két “becsületes” jegyes megállapodott abban, hogy ha majd meg lesz minden, vagyis ha a pénzt megkapják, a nem becsületes nővérrel megszakítanak minden összeköttetést. Mi ez, kedves A. D.? A szemtelenség határán is túlmenő önzés és ne higyje, hogy ez elszigetelt jelenség akár-a múltban, akár a jelenben. A másik a Simon Menyhért születése. Amikor a hegytetőn a baj jelentkezett, minden mozgathatót mozgósítottak, mikor elérték az első telefont, felhívták a központot; a hivatalnok, aki átvette a hívást, ugyancsak felvert minden embert, te menj erre, te meg amarra. Megadta az utasítást mindenkinek, majd azt mondta az egyik segédjének, menj az emberekhez és mond nekik, hogy legyenek kész az utpu- coláshoz. A segéd azt mondta, hogy azok már készen vannak hazamenni, mert dolgozni úgy sem lehet. “Tedd, amit mondtam,” mondja. Amikor a segéd visszajött, kérdezi a titkár: “Mondtad nekik?” “Mondtam”! “Mint mondtad?” “Úgy, hogy vegyenek lapátot, szerszámot és menjenek havat hányni!” Erre a titkár ráorditott, hogy nem parancs az, hanem szólj az emberhez, a lélekhez, két emberéletről van szó! Olvashatta, hogy a közeli orvos is lázt kapott és nem ment!! Ezé kutá n feltételezem, hogy megértette, hogy abban az országban, ahol mindennek parancs volt az alapja, ma ez a parancsuralom haldoklóban van! Dehát mint Ön mondja, ez csak asszonyoknak való, hogy Önnek mi való, igazán nem tudom. Még egy néhány szót. Egy angol laptulajdonos azt mondta, hogy az újságot három kategóriába tartozóknak kell írni, először azoknak, akik olvasnak és másodszor, akik azt hiszik, hogy tudnak olvasni. Harmadszor azoknak, akik igazán tudnak olvasni. No, de béke velünk kedves A. D. Nagybátyám emlékére Tisztelt Szerkesztőség! Itt küldöm koszorumegvál- tásomat szeretett nagybátyám,Nyikes Mátyás emlékére. Soha nem felejtem el. az első nap, amikor Amerikába érkeztem és Ziegler, Ill-i házába megérkeztem, azonnal az ottani munkásság keserves küzdelmeiről kezdett-nekem beszélni. Azóta is mindig a dolgozók (ügyét viselte szivén. Nem hiába, hogy a Ziegleri bányatulajdonosok feketelistára tették, mert az elsők között volt, akik harcoltak a szakszervezetért. Ezért kellett aztán onnan elköltöznie és Detroitban letelepednie. Emlékét örökké megőrizzük. Nvikes István A fa Jersey-i és környéki magyarsághoz A Bound BrQok-i Magyar Kultúrotthon vezetősége szívesen bocsájtja az Otthon összes helyiségeit ama kör- ! nyékbeli városok haladó szel- I lemü magyarjainak rendel- ! kezésére, amelyek eddig még nem töltötték be lapfenntartá si kvótájukat, és amelyeknek nincs megfelelő helyiségük nyári társas összejövetel rendezésére. Garantáljuk, hogy a Bound Brooki Kulturotthonban rendezett mulatsággal ők is be fogják tudni tölteni kvótájukat, akárcsak Newark és környéke magyarsága. A Bound Brooki Magyar Kultúrotthon vezetősége " HOGYHA IGAZ, ROSSZ VAGY JÓ, MEGÍRJA A MAGYAR SZÓ puska tehát visszafelé fog elsülni — a nagyságos, méltósá- gos, kegyelmes és félkegyelmes “nemzetmentő” urak pőrére vetkezetten, megszégyenülten, leleplezetten fognak állni az amerikai magyarság előtt, amely kiábrándultán és megvetéssel fog elfordulni tőlük. Ezért küzdenek a mi szökevény gyászmagyarjaink körömszakadtáig az “együttélés” gondolata ellen. Mihelyt a normális kapcsolat és közeledés létrejön a Nyugat és Kelet között, az ő további szereplésüknek végleg befellegzett. A magyarság gyomra nem fogja bevenni őket; amerikai gazdáiknak pedig többé nem lesz szükségük rájuk — hová tesznek ezek a szerencsétlen flótások? Tisztességes munkához, becsületes foglalkozáshoz annyit sem konyitanak, mint a hajdú a harangöntéshez; viszont amihez nagyszerűen értenek: a szélhám és politikai zsonglőrösködés, nem sok jövővel biztat... Minden részvétem és szánalmam az övék... Nyikes Mátyás emlékére Tisztelt Szerkesztőség! Olvastam az aug. 11.-i lapban, a Nyikes bácsi halálára c. cikket. A cikk szép volt, de Írója olyan kijelentést is tett, amely nem felel meg a valóságnak. Azt irta, hogy senki sem vette észre, hogy a munkásság egy harcos katonája távozott az élők sorából. Éz nem állja meg a helyét, hiszen a Magyar Szó szerkesztője, Deák Zoltán is elment a temetésre Detroitba. Itt irom meg. hogy ki is volt nekem Nyikes Mátyás. Az óhazában gyermekkori pajtásom, iskola társam, szomszédom volt, itt Amerikában pedig harcos munkástársam. Halálhíre mélyen meghatott. Voltam nála a ziegleri bányatelepen és ő is meglátogatott engem. Nagy veszteség érte a munkásmozgalmat az *ő ha- álával. de sajnos ezt nem tudjuk megakadályozni; csak azt tehetjük, hogy drága emlékét örökké megőrizzük. Koszorút nem küldhettem, mert csak a lap jul. 21.-i számából tudtam meg, de ha ott lettem volna, akkor sem koszorút vettem volna végtisztesség fejében, hanem a Magyar Szó-nak adtam volna koszo- rumegváltás cimén. melyért ő is küzdött, amig élt és ő maga is azt mondta volna: Jóska testvér, jól csináltad. Érdekes epizód játszódott le közöttünk, amikor eljött meglátogatni. Délután -érkezett, én dolgoztam, de a lakótársam. egy mezőtúri ember otthon volt és az megmutatta neki, melyik az én ágyam. Mikor hazaértem, leszedtem magamról a ruhát, egy székre raktam és lefeküdtem. Egyszer csak valaki a sötétben azt mondja, hogy vagy Jóska testvér. Régen volt. amikor utoljára találkoztam vele, de a hangját megismertem, felugrottam és odarohantam az ágyhoz; megöleltük egymást, majd vagy két órát társalogtunk, azután 9 óra körül megfrüstököltünk és elmentünk a Western Unió irodájába, táviratot küldtünk az MBÖSZ kerületi gyűlésre Chicagóba, ő onnét elment haza Zieglerre, 1981-ben mindketten delegátusok vol- konferenciáján New Yorkban. Ott találkoztunk utóljá- tunk az MBÖSZ országos ra. Kedves Nyikes Matyi, Te itt hagytál bennünket. Én itt maradtam, hogy azt a zászlót. melyet te erősen tartottál, tovább vigyem a megértés, a béke nevében. Nyugodjál békében, legyen álmod csendes. Ezúton küldöm részvétemet gyászoló özvegyének, valamint kedves gyermekeinek. Tavlor (Szabó) József E. St. Louis, IH. Iskolai autóbusz összeütközése A Southern Railway tehervo- nata összeütközött egy negyven gyermeket szállitó iskolai autóbusszal Spring City, Ten.-ben. Tíz gyermek meghalt, a többiek súlyosan megsebesültek.
