Amerikai Magyar Szó, 1955. július-december (4. évfolyam, 27-52. szám)

1955-08-25 / 34. szám

August 25, 1955 AMERIKAI MAGYAR SZŐ 3 Magyar békeliga alakult Clevelandon Örvendetes visszhangja támadt a genfi kon­ferenciának az amerikai magyarság clevelandi köreiben. Augusztus 5-én, pénteken este a Mun­kás Dalárda helyiségeiben rendezett gyűlésen megalakították a Magyar Amerikai Békeligát. Az érdekes fejleményről “Az Újság” cimii cleve­landi hetilapból szereztünk tudomást, amely fi­gyelmetkeltő cimhirrel és elsőoldalas, terjedel­mes cikkben számol be az eseményről. “Az alakuló ülésen Tárcái Lajos vázolta az amerikai magyarság 50 éves téves magyar poli­tikáját, amely nem volt egyéb, mint a magyar kiváltságos osztály uralmának támogatása. — Írja “Az Újság” a beszámolójában. Az amerikai magyar vezetők az amerikai magyarságot min­dig az urak szekeréhez kötötték. Ez a politika csődbe került. Ezzel a meggondolatlan politikával azt remélték elérni, hogy az Egyesült Államokat ráveszik fegyveres beavatkozásra és a kiváltsá­gos magyar urak uralmának visszaállítására. “Eisenhower tárgyalása Genfben az oroszok­kal — folytatja a beszámoló — örökre lefújta e hiú reményeket és a megbukott magyar úri ura­lom soha többé nem támadhat fel. Uralmuk örök­re megsemmisült és a magyar nép nélkülük kíván élni. “Nekünk nagyon könnyű velük szemben a fel­adatunk. Nem kell egyebet tennünk, mint teljes odaadással támogatnunk Eisenhower elnök békés megyegyezésre irányuló világpolitikáját. A bé­kés megegyezés politikája végleg megpecsételi sorsukat, mert a békés megegyezés a Nyugat és Kelet együttérzésének kereteit teremti meg, amelyben számukra nincs hely. Nincs befolyásuk ahhoz, hogy Eisenhowrer elnököt eltérítsék békés megegyezésre tartó irányától. Éppen ezért ne­künk, akik megalakítjuk a Magyar Béke Ligát, nem szabad azt hinnünk, hogy a békét velük szemben kell védenünk, ök már nem veszélyeztet­hetik a békét. A mi megmozdulásunk csak lelki- ismereti kérdés: meg kell mutatnunk, hogy nem az egész amerikai magyarság támogatja az Ei­senhower elnök békés megegyezésre való törek­vésével szemben a céltalan akadékoskodást.” Cincár Gyula hozzászólásában azt javasolta, hogy a Békeliga semmi mással ne foglalkozzék, mint a béke ügyével. Egy másik felszólaló azt javasolta, hogy a Liga főtörekvése legyen: Eisen­hower békenyilatkozatait a magyarság elé vinni. Különféle terveket fogadtak el a Liga műkö­désére. Majd három trustee-t választottak, ezek. Tárcái Lajos, Cincár Gyula és Gömöri Antal. Végül elhatározták, hogy augusztus 19-én, pén­teken este újabb gyűlést tart a Békeliga. Peurifoy élete s halála Az Egyesült Államok sziámi nagykövete, Mr. John E. Peurifoy, múlt pénteken végzetes auto­mobil baleset áldozata lett. A New York Times szombati, aug. 13-iki száma részletes cikkben méltatja az elhunyt diplomata érdemeit. A Times ebben a cikkben, valamint ugyanaznap megjelent egyik vezércikkében megállapítja, hogy Mr. Peu­rifoy halála súlyos veszteség az amerikai diplo­máciai szolgálat részére. A N. Y. Times cikke azután le is Írja, hogy miben állott rendkívüli tehetsége. “Legjobban ismeretes mint az az em­ber, aki legalább felelős a nyugati félgömb első kommunista hajlamú kormányának felforgatásá­ért. A kommunisták megdöntése Guatemalában nagyjelentőségű diadal volt az Egyesült Államok részére. Az érdem ezért Mr. Peurifoyt illeti és a győzelem kétségtelen jeleit hordja Mr. Peurifoy módszereinek.” A Times cikke felsorol néhány részletet a kö­vet guatemalai működéséről, melyek mind csak tovább bizonyítják, hogy a Guatemalában múlt júniusban lefolyt reakciós ellenforradalmat az akkori és ottani nagykövetünk Mr. Peurifoy ren­dezte minden hatalommal és eszközzel amely ren­delkezésére állt. A cikk aztán még, részletek nél­kül, megjegyzi, hogy hasonló sikeres működést fejtett ki Görögországban is 1950-ben és hogy hasonló célokból ment a sziámi küldetésbe is, aminek most ez a baleset vetett véget. Itt látjuk tehát egy kirívó példáját annak, hogy külügyminisztériumunk dacára a nagyban hangoztatott tiltakozásoknak, igenis beleavatko­zik más országok belügyeibe avval a céllal, Hogy ott neki nem tetsző kormányokat felforgasson és a népek akaratát meghiúsítsa ha az ellenkezik az amerikai üzleti érdekekkel (United Fruit). És a bizonyság ezúttal az amerikai külpolitika egyik A színészek ellen a múlt héten lefolytatott eretneküldözés során a Foley Square-i szövetségi törvényszéki palotában az egyik tiltakozó tanú Elliott Sullivan volt, akit kétszer-háromszor is megkérdezett az Amerikaellenes bizottság ügyé­sze, Frank S. Tavenner, az amerikai- szovjet ba­rátság országos tanácsához fűző kapcsolatai fe­lől. Az Amerikaellenesek azt szerették volna bi­zonyítani, hogy Sullivan azzal, hogy színészi te­hetségével támogatta ezt a “felforgató” szerve­zetet, veszedelmes ember kell, hoj/y legyen. Ha azonban ez igaz, akkor az Amerikaellenes bizottság elnöke, Francis E. Walter, tartozik anv- nyival az országnak, hogy egy sereg más “veszé­lyes” embert is maga elé idéz, akiknek egykor kapcsolataik voltak az amerikai szovjet barátság országos tanácsával. Például Jesse Jones-t, a volt kereskedelmi mi­nisztert. ő annak idején, egy évtizeddel ezelőtt, alapitó védnöke volt az országos tanácsnak. Ve­szélyes ember! Éppoly veszélyes, mint New Hampshire, Virginia, New Jersey, Alabama kor­mányzói és Mrs. Ogden Reid a N. Y. Herald Tri- bune-tól, akik az országos tanács alapitó véd­nökei közt foglaltak helyet néhai Cordell Hull külügyminiszterrel, a General Electric néhai Owen D. Young-jával, a CIO volt elnökével: né­hai Philip Murray-val, az AFL volt elnökével: néhai William Grennel és a Ford Motor néhai Edsel Fordjával egyetemben. Ha Elliott Sullivan veszélyes a társadalomra nézve, mert tehetségét az Amerikai szovjet ba­rátság országos tanácsának rendelkezésére bo­csátotta, akkor veszélyes ember Thomas J. La- mont, a J. P. Morgan igazgatósági elnöke is. La- mont egyike volt a tanács első nagy Madison Square Gardenben rendezett népgyülésen fellépő szónokoknak, amikor is olyan “radikálisok” ültek vele egysorban a szónoki pódiumon, mint Leslie C. McNair volt tábornok, Marshall tábornok, ve­zérkari főnök, személyes képviselője, a multimil­liomos volt nagykövet: Joseph E. Davies, néhai Fiorello LaGuardia és az akkori N. Y. állami kor­mányzó, Herbert Lehman. Az Egyesült Államok elnöke üzenetet küldött ehhez a “felforgató” népgvüléshez. Többek közt ez állt benne. “Legjobbakat kívánom az ameri­kai-szovjet barátság kongresszusa sikeréhez, mert a két ország közti szorosabb megértés ki- fejlesztésének szenteli magát.” Az üzenet aláíró­ja Franklin Delano Roosevelt volt. Tiz évvel ezelőtt ezek és más vezető kormány­emberek, a nagyipar és a munkásság vezetői fe­jezték ki szolidaritásukat a tanács munkatervé­vel, hogy kölcsönösen előmozdítsák eredményes üzleti kapcsolataikat, buzdítsanak kulturális, ne­velési és tudományos eszmecserére és leplezzék le a .Szovjetunió elleni háborús uszító propagandát. Oh, igen, számos hasonló tanuságtétel történt a tanács munkássága iránt olyan “baloldali” nagyvállalatok részéről, mint az International Harvester, a Radio Corporation of America, és olyan jólismert “társutasok” részéről, mint Mor- genthau pénzügyminiszter, Frank Knox haditen­gerészeti miniszter, Sam Rayburn házelnök, a Moore-McCarmick gőzhajótársaság elnöke és dr. Francis McMahon, a Notre Dame egyetem filo­zófiaprofesszora, akik azt mondták: “Mivelhogy Oroszország megállta helyét, az emberi méltóság harcosai újabb lelkesítéshez jutottak.” Tiz vagy hány évvel ezelőtt Henry J. Kaiser, az autómágnás, ott állt a mikrofon előtt az or­leghüségesebb szócsövéből jön. Mennyi hitele ma­rad ezután például annak a tiltakozásnak, hogy Amerikának semmi része nem volt a koreai fej­leményekben 1950-ben, vagy pedig, hogy Csang- Kaj-sek egy kínai nemzeti mozgalmat képvisel? Eszünkbe jut Smedley Butler tábornok, aki visz- szautasitott egy küldetést Nicaraguába avval, hogy “nem vagyok hajlandó wallstreeti érdekelt­ségek pénzbeszedőjévé lenni”. És ugyanaz a Mr. Dulles, aki az Egyesült Nemzetek ülésein felhá­borodottan tiltakozik ilyen vádak ellen, most azt mondja Mr. Peurifoyról: “Görögországban és Guatemalában hatalmasan hozzájárult a nemzet­közi kommunizmus igyekezeteinek visszaverésé­hez, hogy átvegyék a kormányhatalmat.” Ez egy kis ferdítés ugyan, mert ezekben az országokban a Dulles által kommunistának nevezett kormá­szégos tanács népgyülésén és a következőket mondotta: “Nem félek az oroszok üzleti versenyétől, örömmel fogadom. Önökkel együtt büszke volnék tudni azt, hogy mi segítettük hozzá, hogy teljes­sé tegye a megkezdett nagyszerű ipari struktú­ráját. Nincs következetlenség abban a meggyőző­désben, hogy az emberek versenghetnek, élvez­hetik szaktudásuk gyümölcseit és ugyanakkor együtt dolgozhatnak a közös jó érdekében.” A legutóbbi genfi konferencia uj gondolkodás­ra buzdított sok amerikait ebben az irányban, köztük azokat, akik magas állásokat töltenek be a kormányban, a nagyiparban és a politikában. De Francis E. Walter, a képviselőház Ameri­kaellenes bizottságának elnöke múlt hétfőn egy mccarthysta szervezet, a “The Alliance” által rendezett gyűlésen, kijelentette, hogy “a legfelső fokon rendezett genfi konferencia nem eredmé­nyezett semmit.” Most pedig tessék feltenni a kérdéseket. Dr. Deák Zoltán és az “Ember” Néhány év óta egy dr. Deák Zoltán nevű újság­író neve szerepel az “Ember” c. volt szociáldemo­krata folyóirat hasábjain. Az amerikai magyarság, nagy általánosságban nem igen vett tudomást dr. Deák létezéséről, még kevésbé írásairól. Lehet, hogy ez késztette dr. Deákot arra, hogy újságíróból laptulajdonos­sá váljon. Megvásárolta “Az Ember”-t. Addig, amig dr. Deák csak Írásaival traktálta olvasóit, lapunk nem tartotta szükségesnek an­nak kommentálását, hogy dr. Deák urat egyálta­lán nem feszélyezted publicisztikai tevékenységé­ben az a tény, hogy az amerikai magyar sajtó hasábjain több mint 20 év óta jelennek meg la­punk szerkesztőjének, a veterán munkásujság- irónak, Deák Zoltánnak cikkei. A mi lapunk szerkesztője — mellesleg — nem a magyar de­mokrácia, hanem a Horthy-fasizmus elől mene­kült Amerikába. Nem tartottuk szükségesnek eddig a kommen­tárt, mert gondolkozni képes emberek aligha té­veszthették össze dr. Deák írásait, a mi Deákunk írásaival. Most azonban, hogy dr. Deák laptulajdonos lett, egyre-másra kapunk leveleket, amelyekben olvasóink és nem csak olvasóink — gratulál­nak szerkesztőnknek, hogy megvásárolta “Az Ember”-t. Most végre újság lesz az “Ember”- ből, jegyzik meg, nem pedig renegátok közlönye. A tény azonban az, hogy “Az Ember”-t nem a mi Deákunk, hanem dr. Deák vásárolta meg — bizonyos körök támogatásával. De megüzen­hetjük “Az Ember” olvasóinak, hogy hajlandók vagyunk lapjukat megvásárolni. Pénzünk rá ugyan nincs, de annyit ígérhetünk, hogy lapjuk­ból jó lapot csinálnánk, olyat, aminő akkor volt, amikor becsületesen és következetesen harcolt a fasizmus ellen. AZ ÁTLAGOS fejős tehén naponta 120—150 font füvet legel, ha jó legelőre kerül. ★ A FÖLD levegőjének körülbelül 99 százaléka oxigén és nitrogén keverék. A fennmaradt egy százalékot vizgőz, por, különböző gázok és tisz- tátlanságok szolgáltatják. nyok demokratikus utón jutottak hatalomra. És ha Amerikának van joga más országokban neki tetsző kormányokat erőszakkal és megvesztege­téssel beültetni, a népek akarata ellen, miért nem lenne joguk más országokban népeknek saját or­szágukban választás utján olyan kormányt létesi- teni, amilyen nekik tetszik? Milyen természet­fölötti hatalom adott az amerikai külügyminisz­tériumnak ennek ellenzésére kiváltságos jogot ? Milyen természetfölötti hatalom tette meg az amerikai külügyminisztériumot döntőbíróvá afö­lött, hogy ki az igazi kormánya Kínának: a pe­kingi népi kormány vagy pedig a Formózán rot­hadó Csang Kaj-sek? Milyen jogon vonja Mr. Dulles kétségbe, hogy a Magyar Népi Demokrá­cia a magyar nép érdekeit szolgálja és képviseli? Ezek is felforgatok voltak ?

Next

/
Thumbnails
Contents