Amerikai Magyar Szó, 1955. július-december (4. évfolyam, 27-52. szám)

1955-08-25 / 34. szám

2

AMERIKAI MAGYAR SZÓ

Published weekly by the Hungarian Word, Inc., 130 E. 16th St., New York 3, N. Y. — Tel.: AL 4-0397

Subscription rates: New York City, U. S., Canada S7. Foreign $8 one year, $4 half year. Single copy 15c.

í Az AFL nem megy f nem megy az istennek se!

Az AFL vezetőségi összejövetele alkalmával Chicagóban meglepő dolog is történt: a vezetőség, George Meany AFL-elnökkel az élén, váratlanul és szükségtelenül a Szovjetunió meglátogatására irányuló javaslatot elutasította, kijelentve hogy nem mennek Oroszországba az istennek se és figyelmeztették a “szabad” szakszervezeteket, hogy ne fogadjanak el ilyen meghívást ők se. Indokolásul azt hozták fel, hogy a szovjet csak propaganda-célokra használja fel az ilyen látogatásokat. Az AFL-vezetőség Sztálin egyik kijelentésére hivatkozva, hogy “a munkások állama” a legjobb, amiről a látogatók a legjobban meggyőződhetnek, ezt úgy jellemezték, hogy nem egyéb, mint “felhívás árulásra.”

Meany a vezetőségi ülés után hozzátette, hogy éppen ezért nagy hibát követnek el a kongresszus tagjai, farmerek és más amerikai szervezetek, ha elfogadnak meghívást a Szovjetunióba. A genfi konferenciáról azt mondja, hogy “semmit sem ért el, egy nagy semmit” s ehelyett bejelentette az AFL vezetőségének határozatát, amely kölcsönös védelmi biztonsági paktumot sürget USA és — Izráel között. A szovjet meghívásnak ezt a meglepő ellenszerét úgy okolja meg, hogy “a béke és szabadság védelme a közelkeleten a legsürgősebb”, más szóval nem a világ egvharmadával vagy felével vagy az egésszel, hanem elsősorban Izraellel történt paktum révén.

Hát nem fantasztikus ilyesmiket hallani az amerikai munkásság legelső helyen álló munkásvezérétől? És egyáltalán, úgy hangzanak-e ezek a dőreségnek, mint egy igazi munkásvezér irányi tó gondolatai ? Meany rövidesen az egyesült AFL- CIO országos elnöke. 15 millió szervezett munkás vezetője lesz — és ime, úgy beszél, mint maga McCarthy! Akkor, amikor Eisenhower elnök oly mély meggyőződéssel és nyomatékkai hangsúlyozta, hogy a világbéke ügyét a minél szorosabb kulturális kapcsolatok, a minél sűrűbb kölcsönös látogatások fogják többek közt elősegíteni, akkor jön ez a “munkásvezér” és ujjat huzva az Elnökkel, azt hangoztatja, hogy a meghívások elfogadása — “árulás”! És akkor, amikor a világsajtó, beleértve számtalan konzervatív sajtóorgánumot s államférfit, magasztalva számol be a genfi konferenciáról s annak eredményeiről, ez a “-mun kásvezér” — mintha csak McCarthyt hallanék, nem átall odaállni az ország elé és kijelenteni, hogy a konferencia eredménve “egv nagv semmi”!

Meany túltesz az ország minden hírhedt reakciósán, kivéve McCarthyt, de egy követ fuj vele. A szégyen pírját kergeti a szervezett munkások arcába. De még ez sem elég neki. Ez a külpolitikában járatlan és tudatlan, fafejü zseni az Izraellel kötendő kölcsönös védelmi paktumot ajánlója a világ bajainak orvoslására, bebizonyítva ezzel, milyen hazáját féltő “hazafi”, mert baj esetén a kis közelkeleti ország védelmét akarja megszerezni USA számára olyanformán, ahogyan Dullesék a Formózával kötöttek kölcsönös védelmi megállapodást.

Csak fejcsóválva gondol az ember arra, hogy ha a világ békehangulatába ily otrombaságokkal rondít bele ez a “münkásvezér”, miféle örvénybe, a reakciós orientáció miféle kalandjaiba fogja belerántani az amerikai munkásság nagy reménységét: az egyesült, egységes munkásszövetséget. Mi nem hisszk, hogy az amerikai munkásság ölhetett kézzel és szemellenzővel fogja tűrni a wallstreeti érdekek e hitvány kiszolgálását.

KI MONDTA, HOGY a levegőt nem lehet eladni? A Webb and Knapp ingatlan cég 30 millió dollárt fizetett a Pennsylvania R. K. Co.-nak a P. R. R. newyorki állomása fplött való levegőjogért. Ebben a légürben fogják fölépíteni a “Haladás Palotáját" írja a Wall Street Journal. — Ez a P. R. R. üzlet csak egy a sok ezer eset közül, ahol óriási összegeket fizetnek bizonyos helyeken a levegő jogáért. És ennek semmi köze az ott a földszinten levő helyek bérbeadásához vagy esetleges megvételéhez a fenti lap szerint.

AMERIKAI MAGYAR SZŐ August 25, 1955

Genf - más szemmel nézve

Mért nincs Madariaga, a hires filozófus, megelégedve Genf eredményeivel

A nyugati reakció köreiben kétségkivál igen tekintélyes “filozófusnak” számit Salvador de Madariaga. Madariaga a nyugati politikai színskála legfakóbb árnyalatának, az ortodox liberalizmusnak a szószólója, egyik vezetője az úgynevezett Liberális Világuniónak, tanára az oxfordi egyetemnek. Politikai súlyát azonban a nyugateurópai nagytőkével való kapcsolatai alapján kell megitélni. Cikkeit a legbefolyásosabb liberális lapok közlik, elsősorban a Manchester Guardian és a Neue Züricher Zeitung, de gyakran és bőven hivatkoznak rá más lapok is. Ezekből a cikkekből általában meg lehet Ítélni, hogyan gondolkoznak az “öntudatos milliomosok” a világhelyzetről, milyen nézeteket szeretnének elfogadtatni a nyugati polgári közvéleménnyel s milyen irányba igyekeznek befolyásolni azokat a pártokat, amelyekhez még bizalmuk van.

Madariaga nem tartozik az élelmes és könnyü- tollu publicisták közé, akik olcsó és tetszetős formulákat eszelnek ki, vagy ügyes rabulisztikával igyekeznek visszájukra fordítani a világhelyzet nyilvánvaló tényeit. Madariaga “emelkedett szellem”, írásait klasszikus gyöngyszemek ékesítik — idézetek Shakespeare-ből Goethéből — és minden sorát “az európai kultúráért való mély aggodalom” hatja át. Madariaga gyakran haragszik, de most haragjának villámait nem annyira a “bolsevikok”- ellen küldi — bár természetesen gyűlöletének változatlanul ők állnak a középpontjában —, mint inkább azok ellen a nyugati politikai vezetők ellen, akik keresik az együttműködés útját a Szovjetunióval és a népi demokráciákkal. Legutóbbi cikkében, amely augusztus elején jelent meg a Manchester Guardianban, “Genf — más oldalról nézve” címen arról ir, hogy a genfi értekezlet nyomán támadt kedvező nemzetközi légkör valójában a nyugati politika legfőbb célkitűzéseinek feladását jelenti.

A tömegek nyomása

Mi történhetett, ha Madariaga, aki tegnap még arról igyekezett meggyőzni liberális olvasóit, hogy a világhelyzet összes pozitívumai, jóllehet a Szovjetuniótól indultak ki, de az erőpolitika hatása alatt jöttek létre, s aki ennek megfelelő “sikereket” várt a genfi értekezlettől, most egyszeriben átkozódni kezd Genf felett és a nyugati politika Genfben elszenvedett vereségéről ir. Madariaga becsületére legyen mondva, ha dühösen is, de megmondja, mi történt. Nem is lehet vele vitába szállni végső következtetéseit illetően, mikor lényegileg azt fejti ki, hogy a nyugati politikai vezetők a békét követelő tömegek nyomása alatt tárgyaltak Genfben. Madariaga “rosszul tájékozott és csak érzelmeitől vezetett” tömegekről ir,' ami gyakorlatilag annak beismerését jelenti, hogy a nyugati közvélemény széles köreiben nem hatnak többé az erőpolitika érvei. Mégpedig egyszerűen azért nem, mert — mint MaGrant ur ‘megmenti a fehér civilizációt’

A nagyocska fiuk világában egyre nagyobb népszerűségre tesz szert az a játékszer, amelynek főkelléke egy üres szappandoboz. Ezt egy apró kerekekkel ellátott talpra szögezik s belekapaszkodnak, miközben egyik lábukat használják mozgató erőnek. Különösen lejtős utcákon lehet vele robogni és robognak is. mint a fene, olyan dübörgő zajt csapva, mint három teherautó együttvéve, mert a szappandoboz kitünően rezo- nál, visszhangzik. Ez a “járóniü” oly népszerű, hogy például a georgiai Augusztában idén rendezték meg, illetve rendezték volna meg a tizenharmadik évi “szappandobozos versenyrobogást”, ámde váratlan dolog történt.

Egy dagadtmellü, komor diplomata elgáncsolta Hugh Gladney Grant, aki egykor Albániában és Sziámbán volt USA meghatalmazott minisztere s jelenleg a georgiai államjogi bizottság elnöke, bősz dicsekvés között kijelentette, hogy a verseny megakadályozásával sikerült neki “a fehér civilizáció ellen készült egyik merényletet” meghiúsítani. őkegyelmessége döglesztő dicsekvése mögött az rejlik, hogy a versenyre jelentkezett több, mint nyolcvan fehér gyermek mellett bene- . vezett két néger fiúcska is. Ezekét akarta a levi- tézlett bősz diplomata kardélre hányni.

“A fajok elkülönítésének megszüntetésére irányuló mintaképnek alkotta részét” ez a két kis néger fiúgyermek, mondotta a zord diplomata és

dariaga magát kifejezi —, ezek a polgári tömegek torkig vannak a hidegháborús elvekkel, érvekkel és menekültekkel s nem akarnak egyebet, mint békébei élvezni sörüket és az élet egyéb kellemességeit. Az úgynevezett vezetőknek pedig — írja — akiket valójában ezek a tömegek vezetnek, nem marad más választásuk, mint alkalmazkodni a választók hangulatához.

A nyugati tömegek békehangulatának motívumait Madariaga szándékosan igyekszik szimpli- fikálni s korunk történetének e legjelentősebb erőtényezőjét úgy állítja be, mint a nyugati nyárspolgár kényelmi filozófiájának győzelmét “magasrendü” politikai elvek és célkitűzések felett. Ebben odáig megy, hogy Eisenhower elnököt is szemrehányásokkal halmozza el, amiért — mint irja — a “kommunista tevékenység” és a kelet-európai országok “kérdését” nem tette elég erélyesen szóvá Genfben, csak úgy tessék-lássél^ módon, hogy eleget tegyen kínos kötelezettségének. “Mi a magyarázata ennek a szemérmességnek?” — teszi fel a kérdést. “Egyedül és kizáróan a nyugati politikusok hazai közvéleményének nyomása, a béke követelésése, vagyis más szóval az a figyelemreméltó eredmény, amit a szovjet békepropaganda a Nyugaton elért” — adja meg önmagának a választ Oxford keserű bölcse. S ez akármilyen keserűen is hangzik Madariaga szájából, mégis fő részese az igazságnak, ha motívumai nem is olyan egyszerűek, mint ahogy ő elképzeli.

Kik vannak rosszul tájékoztatva?

Az, amit ő a “rosszul tájékozott” nyugati tömegek kényelemszeretetének igyekszik beállítani nem egyéb, mint az egyszerű emberek józan Ítélete a dolgok valódi állásáról. S az a lényege, hogy a hidegháborús politika érvei és jelszavai között egy sincs, amiért a nyugati polgár úgy érezné, hogy fel kell áldoznia nyugalmát. Ellenben a békevilágmozgalom — amit ő könnyedén szovjet békepropagandának nevez —, valóban sikeresen ráirányította a nyugati közvélemény figyelmét arra az egyszerű és józan igazságra, hogy a vitás nemzetközi kérdések tárgyalások utján megoldhatók. Ezek a tömegek elvárják politikai vezetőiktől, hogy ezen az utón járjanak és hagyják a fenyegetőzést, ami rengeteg pénzbe kerül és tele van veszéllyel. Amellett az egyszerű emberek azt is megértették a hidegháborús irányzat sorozatos kudarcaiból, hogy kardcsörte- tés politikája nemcsak költséges és veszélyes, de irreális is és csak komplikálja a helyzetet, anélkül, hogy bármiben is megoldásra vezethetne. Tehát a dolog úgy áll, hogy nem a tömegek vannak rosszul tájékoztatva a tényleges helyzetről, hanem Madariaga és a hozzá hasonlók, akik csökönyösen szembehelyezkednek a tényekkel és a lényegről makacsul politikai képtelenségekre akarják ráirányítani a közfigyelmet.

szinte tajtékozva tette hozzá: még mit nem! “Legközelebb majd azt fogják akarni a négerek, hogy ők is használják az uszodákat, benevezzenek a golyó- és kosárlabda versenyekbe és benne legyenek a baseball-csapatokban!”

Ilyen keménykötésü legény ez ! Kötötte magát, hogy a rendezőség vagy fújja le a versenyt, vagy tiltsa el a két kis négerfiu részvételét. A rendezőség erre lefújta ,de ezt is szabálytalanul. Grant ur szervezete ugyanis nem átalt levélben fordulni a fehér fiuk szüleihez, felszólítva őket, ne vegyenek részt “a fajilag kevert szappandoboz der- by-n.”

Ehhez azonban csak nagyon kevés szülő járult hozzá, mégis úgy tüntették fel a dolgot, mintha a fehér gyermekek visszalépése folytán kellett volna a versenyt lemondani.

Grant ur boldog. Azt hangoztatja, hogy a faji egyenlőség ellen az utolsó lélegzetvételéig fog harcolni “törvényes eszközökkel” és hogy melegen támogatta az állami kormányzat fenyegetését, hogy minden negró tanítót és tanítónőt elcsapnak, aki a négerek országos védelmi szervezetének tagja.

Grant ur büszke, hogy “megmentette a fehér civilizációt” akkor, amikor a legfelső törvényszék állást foglalt a megkülönböztetés ellen s 'néger atléták jelentékenyen hozzájárulnak a világsportban USA kitűnő helyzetéhez. Hm! A reakciónak is megvannak a maga “nagyemberei!”