Amerikai Magyar Szó, 1955. július-december (4. évfolyam, 27-52. szám)
1955-12-29 / 52. szám
' December 29, 1955 Nem tudom más ember hogy van vele — ami azonban engem illet, én és a nagytakarítás esküdt ellenségek vagyunk amióta az eszemet csak birom. A háborúság közöttünk még abból az időből adódik, amikor abban a hiedelemben voltam, hogy a söprűt kizárólagosan lovaglás céljából csinálták a magamfajta 3—5 évesek kizárólagos használatára. Mi tagadás, e meggyőződést azóta sem adtam fel teljesen és máig is önkényes bitorlásnak érzem, ha a söprűt valaki egy teljesen haszontalan célre, például takarításra használja, mert az nemcsak visszaélés a söprű hivatásával, de felzaklatja a ház nyugodalmát és rendjét is. Elegendő okom volna tehát, hogy a sarkamra álljak és megvédjem a szegény söprűt, amikor a háztartás úrnője a markomba nyomja és szelíden felhív, hogy söpörjem össze a disznóólát, amely szóval a konyha padlóját becsméreli le, amiért nagyitóüvegen keresztül 3 vagy 4 kenyérmorzsát találhatna ott az ember, ha nagyon keresgetne. De, gondolom magamban előzetes tapasztalatokon okulva, jobb ha nem szólok semmit. így aztán jobb sorsra érdemes ember létemre csak békésen simogatom a padlót a jobb sorsra érdemes seprűvel. De ez még hagyján. A söprűről legalább tudom, hogy lovaglás céljára teremtődött és az emberiség csak oktalanul használja holmi láthatatlan szemét összetakaritására. De hogy mire való a porszívó, amelyen a gyerek lovagolni se tud — azt nem tudom felfogni. Csak a szomorú eredményt látom, amikor azzal az ürüggyel kiadott rendelet folytán, hogy “takarítani kell” bánatosan bugatom az utálatos szerszámot a szobákon keresztül. A legnagyol b megpróbáltatás azonban, amikor évente azt a szót hallom, Hogy :NAGYTAKARI- TÁS! “Ez a legnagyobb csapás. Itt már nem arról van csak szó, hogy meg kell tisztítani az ablakokat, függönyöket, toszogatni a porszivót meg hasonló szertelenkedések miatt az embernek se éjjele, se nappala, hanem olyan borzalmakat kell mindennek tetejébe hallanom, hogy “rakd rendbe a könyveidet, takarítsd ki az Íróasztalodat.” Igazán szeretném, ha valaki egyszer el tudná nekem értelmesen magyarázni, hogy miért vannak a könyvek nagyobb rendben, ha nem ott vannak ahol éppen vannak, hanem másutt vannak. Az ilyen nagy családi rejtelem és sose leszek képes megérteni. De a parancs, parancs, nem érteni kell, hanem engedelmeskedni, tehát szépen rendbe rakom a könyveket olyanformán, hogy amelyek az íróasztal tetején vannak, azokat a polcra rakom és amelyek eddig a polcon kényel- meztek, azokat az íróasztal tetejére hordom. Nos, ezzel is rendben volnánk, de hátra van a legfájdalmasabb pont, amely igy szólt: “Takarítsd ki az- Íróasztalodat.” Igaz, hogy az Íróasztallal olyanformán vagyok, hogy abból pár hónapja kihurcolkodtam az Írógép pel, mert nem fért bele többé, megtelt újságokkal úgyhogy röstelkedés volt belenézni. Rendszeresen csak a helyi napilapot olvasom át naponta, de minthogy ezt se anyaszülte, hanem az országos nagy tudósításokkal van teli, mindig találok benne valami érdekességet, csodabogarat, feneette nagy okosságot, különlegességeket, hát akkor a kitépett oldalt bedobom az íróasztalba, megőrzésre, hogy ebből is cikk lehetne a Magyar Szónak, ha megírná sajátmagát. Pár nap múlva megint akad valami hasonló, ez is megy tehát sorstársai közé. Igen ám, ha ezekből mind cikk íródott volna az olvasó még mindig a szeptemberi számoknál tartana a sok olvasásban. Most pedig itt a nagytakarítás a nyakamon, hogy ne fenyegessenek tovább, dobálom a javát a papírkosárba abban a reményben, hogy jó az isten és találok a jövőben is elegendőt a fajtájából. ★ Itt van például egy detroiti újság hire “Visszakapta birtokát” címmel. Azt az örömhírt adja tud tára olvasóinak, hogy az ausztriai megszállás véget érvér az Eszterházi herceg visszakapta birtokát. A avatatlan egyén ugyan azt remélhette vouia, : az újság, amely a föld és munkanélküliség toi/tán hazáját és családját vesztett magyarokhoz beszél — “1,000 parasztcsalád elveszítette birtokát” címmel jrta volna meg ezt a hirt, hiszen a birtokot kipaícellázták a megszál- során a földnélkülijánr»s°knak. De ilyen világot élünk és a det: munkások bizonyéira szivrepcsve fogadták ő újságot. ★ ^x Tavasz a bujVosa» ideig.. A 4—5 esztendős gyereknek nézr étéitehései akadnak apjával-anyjával ------ magol egy karaj kenyeret és csokoszalonnát, már aszerint, hogy melyik tékes éléskamrában és más szülőket AMERIKAI MAGYAR SZÓ Bódos András: NAGYTAKARÍTÁS korára hazamegy kisirt szemekkel nagy megbékélésre. És a nagyobb gyerek is világgá bujdosik tavasz táján. Oly szép napsütéses odakint, olyan nehezen megy a tanulás. Pedig sokat kellene pótolni neki, itt a vizsgák és a bizonyítvány ideje. Földrajz, kémia, növénytan vagy számtanból bukásra áll, mit fog szülője mondani? Nem fog a szemük elé kerülni. Inkább meghal, öngyilkos lesz, vagy banditának áll be, hogy sajnálják és megsirassák. Elbujdosik, talán nagy feltaláló lesz belőle, vagy hires pilótaként tér haza, akkor büszkék lesznek rá. És ha nem sikerül semmi, elzüllik, elpusztul vagy bujdosó betyár lesz belőle, nem látják soha többé és nem hoz apjára-anyjára több szomorúságot. Ilyen gondolatokra elpityergi magát a kisebb-nagyobb bukott diák és egyikmásika nekivág a világnak. Pár nap múlva hazatér vagy hazahozzák a könnyeivel küszködő nagy gyermeket, aki most már ezentúl megfogadja, hogy leteszi azt a pótvizsgát és ezentúl bizony jobb lesz a bizonyítvány. így történik ez mindenütt a világban a diákgyerekkel, amióta az iskolákat csak kitalálták. Neon nagy esemény, előfordul a világon mindenütt így történt ez a tavaszon Berlinben egy orosz 16 éves diákkal is. Matematikából meg fog bukni. Inkább elbujdosik, de a szülők színe elé nem kerül. így bujdosott el világnak az orosz diákgyerek is, hogy elfelejtsék. De a világraszóló nagy felfedezés dolga nem megy olyan könnyen és manapság haramiabandát se olyan könnyű megtalálni, hogy egyik napról a másikra felcsatlakozhasson hozzájuk; a gyerek tehát “a szabadságot választotta.” Egy háborúban a felek legalább látszat szerint próbálják megkímélni a gyerekeket, de a hidegháború propagandistái elvesztették az emberi mértéket és a megzavarodott gyerekkel “sajtókonferenciá”-kat tartattak és mutogatták világszerte, mint valami nagy győzelmi jelvényt. A gyereknek hamarabb megjött az esze, mint a felnőtteknek és pár nap múlva követelte, hogy engedjék vissza szüleihez; megelégelte a “nagy elbújdosást”. A nagy diplomáciai bonyodalomban aztán a nemzetközi jognak is végre eszébe jutott, hogy egy gyerek szüleihez tartozik, néhány illetékes ráeszmélt arra, hogy ők is szülők és holnapután egy Berlinben állomásozó amerikai szülő gyermekével eshetik meg az “elbujdosás a matematika miatt”. Erre aztán a gyermeket visszaadták szüleinek. De amig tartott a ujságszenzáció- ból, nem akadt egyetlen jóizlésü ember és szülő, aki felszólalt volna az ellen, hogy egy egy kamaszgyereket ostobáskodó elkeseredésében ilyen propagandára felhasználjanak. ★ Most egy magazin színes hirdetési oldala került a kezembe, mutat egy hatalmas automobilt, ugylehet 14 hengeres. Hát ezt meg minek tettem el? Mire akartam emlékezni erről a nagy piros autó képéről ? Meg van! Ki nem vette még észre, hogy az égő piros szinü automobilok hogy divatba jöttek egyszerre. Azelőtt alig lehetett piros szinü magánkocsikat látni, most meg minél nagyobb és díszesebb, annál pirosabb. Emlékszem,, az 1948. évi választások során valamelyik michi- gani városban beszéde után a nagy tömegzavarban nagy hirtelen egy piros autóba akarták betuszkolni s lefényképezni az elnökjelölt Wallacet, mielőtt még észrevette volna a politikai csinyte- vést. Milyen nagy képes csemege lett volna a reakciós lapoknak: “A progresszív elnökjelölt vörös autóban jár”. Ma még a bankelnökök és nagy gyárigazgatók alig engedhetnek meg maguknak más szinü kocsit. Ugyanígy az előkelő női kalapdivat a kínai kulikalap lett, minél divatosabb és drágább, annál kulisabb. Egy lélekbúvár azt mondaná, hogy... De én nem vagyok lélekbúvár, ezért nem mondok semmit. Aki kiváncsi, megkérdezheti saját külön lélekbúvárját. ★ Legközelebb találok három újságcikket egy- másbahajtva Varsóról, Bécs/or és Budapestről. A varsói cikk a központi nagy kulturfiaz elKés-ü- léséről szól, nem minden lesajnálás nélkül. A emeletes főépületnek 7 szárnya van, együttes padló területe 113 millió négyzetméter — számol be róla az újság és elhelyezést talált benne: a Akadémia, egy ipari muzeum, nagy előadóterem 3,500 üléssel, két mozi, egy hangversenyterem, két kisebb előadóterem, egy 1000-es sportterem,-miné •IS mosásra és propagandára való” tette hozzá a cikk nagy sajnálkozással. “Bécs lakossága az újjáépült Operaház fényes megnyitóját ünnepli” mondja a másik cikk. “Az egész város örömmámorban ünnepelt.” “A világ össze előkelőségei megjelentek a meemvitó előadáson, Amerika külügyminiszterével élükön”. “A jobb helyek árai száz dollárig mentek tel.” Hogy a “boldog Bécs örömmámorban úszó népének lesz-e alkalma valaha is abban, hogy a megfizethetetlen helyárak mellett egy kis zenei agymosásban részesülhessen az uj Operaházban, azt nem említette meg a cikk írója. Mivelhogy úgyis arrafelé járt, ugyanez az újságíró ellátogatott Budapestre is. “Bécs belvárosát teljesen kiépítették, a budai vár azonban még mindig mutatja az ostrom sebeit, holott mindkét város körülbelül egyformán megszenvedte a háborút”, mondja. Budapest 3 hónapig volt ostrom alatt utcai harcokkal, Bécs 3 hétig, Magyarországról a nácik és hazafiak mindent kivittek és mindez nagyobbrészt Ausztriába került és maradt, — de ilyen kis dolgokra nem tekint a cikk írója, mintahogy az ország minden hídjának és teljes vasúti felszerelésének felépítése is inkább csak gyerekjáték lehetett. Még megengedi az irő, hogy “uj gyárak, iskolák, kórházak és lakóházak és közintézmények épületei töltenek be hatalmas külvárosrészeket”, isten tudja — ezek talán a föld alól teremtődtek elő. “Budapest lakosság i közel jár a kétmillióhoz” és minthogy nem mondja az ellenkezőjét — feltételezhetjük, hogy ezek is laknak valahol, ha nem is a budai várpalotában. Minthogy nem beszélt 100 dolláros operai helyárakról”, nem tarthatjuk teljesen kizárt dolognak azt sem, hogy a budapesti népek néha napján hozzájuthatnak egy kis zenei agymosáshoz a magyar Operaházban. Emitt egy “Csináld magad” hirdetést őriztem meg. Ez is nagyon népszerű lett. Megkapsz minden alkatrészt és ha rádió, karácsonyi koszorú, festmény, gép, képkeret, szék, ha falióra, hangszóró rakd össze, “Csináld magad”. Ezzel magam is egyetértek. Csak hogy távolról sincs elég “Csináld magad”-féle csomag az üzleti forgalomban. Sok mindenkinek volna szándékomban “Csináld magad” ajándékot küldeni, ha megfelelők akadnának. Például a politikusnak, aki olyan sokat emlegeti az áldozatkészséget, önzetlenséget és becsületességet, neki kijárna ajándékba egy csomag: “Csináld magad.” Itt vannak a gyárvezetők, akik olyan magasnak tartják a munkabéreket, mennyit megtakaríthatnának, ha lemennének a műhelyekbe, a gépek mellé és megpróbálnák a megfelelő “Csináld magad” csomagokkal. Annak pedig, aki mindenáron háborút akar, hogy hősiesen megverjük az ellenséget, jó volna adni egy pántlikás csomagot azzal, hogy a nagy harcolást : “Csináld magad”. Az emberszeretet jónéhány hirdetője is jobb volna ha maga is csinálná” és sokan, akik olyan “lángolóan szeretik a hazát”, gyakorolhatnak egy kicsit maguk is. Ha boltos volnék, gondolnék egy pár jó háziasszonyra, akik azt hiszik, hogy a csirke a konzervdobozban jön a világra és a zöldbab is pléhben terem meg. Úgy hirdetném a nyers csirkét és a főzeléket, hogy “Csináld magad”. Akinek nem tetszik ez az Írásom, annak postafordultával küldhetek ajándékba tollat és irnivaló papirost azzal az izenettel, hogy: “Csináld magad”. Ha pedig Deák Zoltán tulhosszunak találja ezt a cikkemet, ki is lehet vágni belőle egyetmást és erre veszek neki egy nagy ollót azzal, hogy: “Csináld magad”. ★ Aztán van még itt. . . de mi minden van még itt. Eltartana félnapig, ha asztalomba sülyesz- tett minden ujságoldalt átnézek, hogy miért őriztem meg. Megfogtam az egészet és láttatlanba bedobtam a papírkosárba. Kiürült az íróasztal. És nagytakarítás után, újra kezdhetem a gyűjtést. AZ ELMÚLT 21 év alatt a Tennessee Valley Authority System 4 százalék kamatot fizetett a kormány befektetéséért. U. S. a bankoktól vette azt kölcsön két és fél százalékra és igy egy és f' 1 százalék külön nyei*esége volt. A Chamber of Commerce e tény helyett azt próbálja az országgal elhitetni, hogy a TVA az államnak 600 millió dollárba került. Ezt úgy igyekeznek feltüntetné hogy a folyamszabályozás és az árvíz control költségeit is a TVA számlájára Írják, holott azoknak semmi köze a TVA-hez, amely olcsóbban szállít villanyerőt a fogyasztóknak és ez fáj, a.
