Amerikai Magyar Szó, 1955. július-december (4. évfolyam, 27-52. szám)
1955-12-29 / 52. szám
10 AMERIKAI MAGYAR SZÓ December 29, 1955 Magyarország—a dolgozó nép országa — Magyarországi riport. — »Magyarország 11 évvel ezelőtti felszabadulása óta örökre és visszavonulhatalanul eltűnt a három millió koldus Magyarországa, Minden hatalom a dolgozó népé Kik ültek 1938-ban a parlamentben? Nyolcvannyolc nagybirtokos, 21 nagyiparos és bank- igazgató, a Horthy-állam 35 vezető tisztviselője és 10 katonatisztje, 42 pap, 15 ügyvéd és közjegyző. .. Ma a nép fiai hozzák a törvényeket a nép érdekében. Az országgyűlés 298 képviselőjéből 129 munkás, 90 dolgozó paraszt, 79 értelmiség. A nép képviselői vannak a tanácsházán is. Tolna megyében például a megyei törvényhatósági bizottság tagjai között 1938-ban 18 ügyvéd, 23 pap, 52 földbirtokos, 115 kisbirtokos, négy gyárvagy bankigazgató terpeszkedett. Ma a megyei tanácsban 13 munkás, 24 dolgozó paraszt, 12 értelmiségi és 14 alkalmazott (ezek egy része is azelőtt munkás vagy paraszt volt) irányitja a megyét. A katonatisztek azelőtt szinte kivétel nélkül a kiváltságos úri réteg csemetéiből kerültek ki, Néphadseregünk tisztikarának 52,8 százaléka munkás, 25 százaléka parasztszármazásu. A népé a föld, a gyár, a bánya A munkásosztály és a dolgozó parasztság sikerrel rohamozta meg a volt uralkodó osztályok gazdasági erődítményeit. A földreform, a bányák, a gyárak, a bankok államosítása, a szocialista kereskedelem létrehozása — ennek a harcnak főbb csatái és kivívott eredményei. A termőföldek. a bányák és az üzemek ma már nem a kizsákmányolókat gazdagítják, hanem a magyar népet. Megváltozott társadalmunk osztályszerkezete: a kizsákmánvoló osztályok szűk térre szorultak vissza, a dolgozó osztályok megerősödtek és a tsz-mozgalom térhódításával uj osztály születik, a termelőszövetkezeti parasztság. Iparunkban, közlekedésünkben, a bel- és külkereskedelemben ma már csaknem kizárólagos a szocialista gazdálkodás. A tsz.-ek fejlődésének eredményeként pedig már szántóterületünknek is több mint 35 százaléka (az állami gazdaságokkal együtt) a szocialista szektorhoz tartozik. E változások tükröződnek a nemzeti jövedelem elosztásában is. Mig 1938-39-ben a kizsákmányoló osztályok tagjai — családtagjaikkal együtt az összlakosságnak akkor 9,3 százaléka — az ossz egyéni jövedelemnek 36.9 százalékát vágták zsebre, ma a nemzeti jövedelem — egy elenyésző kis hányadot kivéve — a dolgozók anyagi és kulturális szükségleteinek kielégítését, a népgazdaság fejlesztését illetve a társadalom egyéb kiadásainak fedezését szolgálja. ultt most már a mi kezünk épit...” Hányszor hangoztatták a magyar uralkodó osztály ideológusai, propagandistái is: a dolgozók — a társadalom kezei — nemlehetnek meg a fej — az uralkodó osztályok, a tőkések és földbirtokosok nélkül. Ma már a magyar népgazdaság fejlődése is eleven cáfolata ennek, a kizsákmányolás örökkévalóságát hirdető hazugságnak. Hazánk, dolgozó népünk alkotó munkájának eredményeként, ipari agrárországgá vált. A magyar gyáripar 1954 'ben három és félszer annyit termelt, mint a háború előtt. Még gyorsabban fejlődött nehéziparunk, amely ez idő alatt több mint négy és félszeresére növelte termelését. Iparunk technikai fejlődését mutatja az, hogy az egy munkásra jutó villamosenergia felhasználás a gyáriparban 1954-ben kétszer annyi volt, mint 1938-ban. Az ipar fejlődése lehetővé tette mezőgazdaságiunk gépesítettségének fokozását. 1954 végén az állami gazdaságok és gépállomások több mint 17 és félezer traktorral, több mint 2200 kombájnnal és sok ezer más géppel rendelkeznek. Termelőszövetkezeteink ez évben nemcsak a kalászasokból, hanem a kapásokból is országos átlagban jobb eredményt értek el, mint az egyéniek. A termelőszövetkezetek többségében a tagok átlagos jövedelme eléri, sőt meghaladja a középparaszti átlagot. A legfőbb érték: az ember .. épg.az<Í4iságunk fejtődésévdl ,párhu%uas>saa javultak dolgozó népünk anyagi viszonyai, élet- körülményei. Már a hároméves terv eredményeként a dolgozók életszínvonala meghaladta a fel- szabadulás előttit. 1954-ben pedig az egész lakosság 30 százalékkal fogyasztott többet, mint a hároméves terv utolsó évében. A munkások és alkalmazottak reálbére 1954-ben több mint 20 százalékkal múlta felül az 1949. évi színvonalat. Ennél is nagyobb mértékben növekedett a parasztság reáljövedelme. Népünk kulturáltabb is lett a népi demokrácia tiz és fél esztendeje alatt. Álljon itt erre is néhány adat. 1938-ban 410 mozi volt az országban. A látogatók száma 18 és félmillió volt. 1954-ben 2813 filmszínház működött és 97,7 millió ember nézte meg az előadásokat. A rádió-előfizetők száma ugyanezen az idő alatt több mint 850 ezerrel emelkedett. Népünk javuló életviszonyai, egészségügyi helyzete, jövőben való bizakodása mutatkozik meg a népmozgalmi adatokban. 1954-ben az 1000 lakosra jutó élve születtek száma az 1938. évi 19,9-ről 23-ra növekedett, az elhalálozottak száma pedig 14.3-ról 11-re csökkent. Néhány számadat — bármily átfogó is legyen — nem adhat teljes képet hazánk, népünk életének átalakulásáról, de mutatja azt a nagy utat, amit tiz és fél esztendő alatt megtettünk. Eredményeink nem születtek maguktól. Sok-sok nehézség legyűrése, temérdék áldozatos munka, népünk alkotókészsége és harcos helytállása van mögöttük. Nem mentes a nehézségektől az előttünk álló ut sem. De ahogyan eddig, úgy a jövőben is, erőt ad a nehézségek legyűréséhez az a bizonyosság, hogy helyes utón haladunk. Ml AKI BEVALLJA... Olyan is van, aki tagadja. Pedig nincs miért és hiába is tagadja, mert gondolatunk olykor visz- sza-visszatér arra a földre, amelyet valamikor úgy neveztünk, hogy — haza s most úgy emlegetjük, hogy az “ó”-haza. Akiket keserű emlékek fűznek a szolgabirák és azok rendeletéit kegyetlen szigorral végrehajtó szuronyos kakastollas, vagy az egész család számára téli zsirozónak szánt malackát elhajtó adó- végrehajtók és kutyakorbácsukat suhogtató ispán urakhoz, azoknak itt sietve kijelentem, hogy nem azt a területet nevezem hazának, amire az osztrák császárság kiterjesztette hatalmát. A világért sem. Azt az utcát, ahol a porban játszottunk, a vadvirágos rétet, füzes folyópartot, vagy fenyves hegyoldalt, azt a helyet, amelynek földjét tapostuk, amelyen barangolva, álmokat szőttünk ... azt a helyet nevezem én hazámnak, legyen az a búzatermő Nagyalföld, a Tátra-Mátra vidéke, vagy az erdős-völgyes szép Erdély. Az elmúlt héten egy román kulturtársaság bemutatott egy filmet, amely visszahozta elém azt a tájat, amelytől sok évvel ezelőtt könnyezve váltam meg. Sokan indultak akkor jobb hazát keresni, mindenkinek maradt ott valakije és a fél szive ott maradt vele. Mindegy, hogy mi volt az ok, mindenkinek volt valami oka az elégedetlenségre, csak azt érezték, hogy elég volt és menni kell, ki a megszokott otthonából a nagy bizonytalanságba. Mig a filmet néztem, összehasonlításokat csináltam. Egek!... micsoda változás!! ^Először bemutatják az összes ott élő nemzetiségek különböző viseletét, nemzeti táncait, kultúráját. Az ó- Románia legeldugottabb, bojárok által legelnyo- mottabb, állati sorban, tudatlanságban tartott, hegyek közé szorított pásztorok fölemelését, akik semmit sem tudtak civilizációról, újságokról, még betűről sem. Ma már öntudatos munkások, dolgoznak az erdőkben vagy gyárakban, részt vesznek különböző sportokban és élvezik a demokrácia áldásait minden téren. Sokat láttunk az erdélyi magyarok életéből, ami már a jségi id'bfln.ibáltfcAs igy könnyebb volt tovább fejleszteni. Láttuk a gyönyörű Kolozsvár utcáit, Temesvár vidékét, a Szamost, a Besztercén úszó “tutajt”, a gyártelepeket, amelyek annyi ezer meg ezer embert juttattak eddig nem ismert jóléthez. Az ipar, a technika fejlődését és terjesztését mindenfelé, ami megint megkönnyíti az életet mindenki számára. Láttuk a magyar csárdást és hogy azt együtt táncolták a magyarok, románok és Bánát- vidéki svábok, akiknek életéből szintén sok szép részletet mutattak be. Az egész képen átvonul a nemzetiségi egyetértés, ami a békének, a belső békének, az együttműködésnek és haladásnak az alapját képezi. Együtt dolgoznak, együtt táncolnak, megértik, hogy sem a magyar sem a román nem ellenség, hanem barát, akivel közösen egy virágzó hazát építenek mindannyiuk számára. Bizony, az összehasonlítás és emlékezés sokunknak csalt könnyet a szemébe. Egy mellettem ülő idős nő, mig könnyes szemüvegét törülgette, azt mondta magyarul a mellette ülő férjének: “Azért mégis jobban szerettem volna, ha Erdély a magyaroké maradt volna.” És férje, nagy meglepetésemre, azt a feleletet adta neki, amire pont én is gondoltam: “Édes fiam, ezért nem lehet .ezt a kormányt, ezt a rendszert okozni. Ez még az első világháború nagypolitikusainak müve volt”. És ez igaz is. Most már csak az a fontos, hogy ez a szép egyetértés és együttműködés fennmaradjon és fejlődjön. Hogy megértsék úgy azon a területen, mint a világ bármely részében élő dolgozók, hogy csak kétféle nemzet, jobban mondva kétféle ember van a világon, JÓ és ROSSZ ember! Hogy mondta Ady Endre a “Magyar jakobinus dalá”-ban? “Hiszen gyalázatunk, keservünk Már ezer év óta rokon... S hogy “Mikor fogunk már összefogni. Mikor mondunk már egy nagyot, Mi elnyomottak, összetörtek, Magyarok és nem-magyarok?” És ők mondtak! Gencsy Margit • A Magyar Szó jó újság, m Nincs benne, csak igazság!