Amerikai Magyar Szó, 1955. július-december (4. évfolyam, 27-52. szám)

1955-12-15 / 50. szám

December 15, 1955, AMERIKAI MAGYAR SZÓ Irodalom művészet A kicsiny albán népi demokráciáról és lakos­ságának életéről lapunknak ritkán van alkalma részletes ismertetést közölni. Most, amikor e kicsiny, de nagymultu nép felszabadulásának 11-ik évfordulóját ünnepli, megragadjuk az al­kalmat, hogy egyik kiváló Írójuk tollával ismer­tessük uj életüket. Egy részletet közlünk P. Naum regényéből. Kaltanj faluban hire ment: Gole fia magas is­kolába megy,-hogy orvosnak tanuljon. A falu apraja-nagyja elcsodálkozott ezen a híren: már hogyan lesz ennek az ágrólszakadt Goiénak a fiából orvos? Még ha másvalakiről lett volna szó, hagyján; de Mitka? Már hogyan lenne Mitkából orvos? Néhányan elhitték; a többiek meg azt fnond- ták, hogy ezt a hirt maga Gole terjesztette el. hogy nagyzolhasson és nincs semmi alapja. — Nicsak, nicsak, Mitka!... Hát elmégy a faluból? — mondta neki az öreg Thomaj, ami­kor Mitka elment hozzá elköszönni. — Aztán mi­nek tanulsz ? Mi lesz belőled ? — faggatta ravasz- kodva az öreg. — Orvosnak készülök — bökte ki Mitka. — Becsapsz, te betyár! — szólt rá Thomaj és összevonta szemöldökét, nyakát meg úgy előre nyújtotta, mint a pulykakakas. Apró, szürke sze­mével egyenesen Mitka szemébe nézett. — Nem csaplak be, Thomaj apó — válaszolta Mitka nyugodt hangon. — No, és hová mégy tanulni? — Tiranába — hangzott Mitka válasza, s a zsebébe nyúlva megsimogatta azt a kis papírla­pot, amellyel szeptember elejére Tiranába hívták. —Tréfálsz velem, velem, az öreg emberrel! — kiáltott rá Thomaj. — Hát ezt tanultad eddig az. iskolában?. . . Már, hogy Tiranában is lehet vala­kiből doktor? Miért nem mindjárt a szomszéd községben? — az öreg jobbra-balra ingatta a fe­jét és-ugy fújt mérgében, mint a megvadult pa­ripa. Mitka nehéz szívvel távozott, ő szegény iga­zat mondott, de Thomaj, mintha az ördög bujt volna belé, dühösen ráförmedt és lehordta min­dennek. — Aztán, ha megbetegszel, majd csak engem hívjál, Thomaj apó — kiáltott vissza mosolyogva Mitka. amikor már~kilépett a kapun. Az öreg válaszra sem méltatta. Csak magában sustorgatt: “Hazudik a betyár s közben olyan ártatlanul néz, mint a ma született bárány.” Az­tán, mintegy saját vigaszául hozzátette: “Mit csináljunk, ilyenek az emberek.” Elgondolkozva üldögélt az öreg, de csak nem tudott zöldágra vergődni: “Táján csak nem hazu­dott nekem Goiénak ez a semmirekelő kölyke?... De hát ugyan miért hazudott volna? Nem élnek hazudozásból ezek a ma.i fiatalok! De nem ám! Bizonyára csak mulatni akart rajtam, öregembe­ren. Még hogy doktorok Tiranából!”. . . ★ . . . Később, egyszer Thomaj apó az öreg Lipé- vel, a termelőszövetkezet éjjeli őrével találko­zott. .. — Mondd csak, Lipe — szólította meg Thomaj csúnyán összevont szemöldökkel —, kaptál-e már .levelet a fiadtól? Mert Lipe fia is elment messzire, tanulni, ő volt a második, Mitka után. t — Hát, hogyne kaptam volna. Havonta ir — dicsekedett Thomajnak. — Azt Írja levelében, hogy még nagyobb embert csináltak belőle. Ed­dig egy csillaga volt, most már kettő van; ha hozzáadod a másik parolijáról a kettőt, az már összesen négy... Jól nevettek az öregek s közben elővidantak sárga fogaik, mint a kukoncaszemek. Aztán el­váltak, mert Lipe nem lelte helvét — Későre jár — mondta Lipe és elindult a magtárak felé. Thomaj elgondolkozott: “No, nézd csak, Lipe fia.csillagokat kapott..., még meg is duplázták a csillagait!... Azelőtt egyetlen tiszt sem ke­rült ki a falunkból, most meg van már vagy ki­lenctíz tisztünk. Szövetkezetünk sem volt. ma már van és Lipe olyan büszkén őrzi a magtára­kat, hogy az ember szinte csodálkozik rajta.” Közben alacsony és kövér öregasszony közele­dett Thomaj felé, olyan orral, mint a pirospapri­ka. Csak úgy ragyogott az arca az örömtől és már messziről levelet lobogtatott a kezében, mint­ha zászló lett volna. — Thomaj..., levelet kaptam az unokámtól, Paskalitól! Üdvözletét küldi neked is. Azt Írja, hogy... —Köszönöm, köszönöm — vágott szavába Thomaj. — De azt nem mondod, hogy honnan jött ez a levél, amelynek ennyire örülsz? — Oroszországból, Moszkvából küldte a lelkem. — Azt mondod, hogy Oroszországból ? Hát ez szép, bizony szép! És mondd csak.. ., miért ment oda ? — Pilóta lesz belőle, ott tanul. Ájroplánt fog hajtani a lelkem. . . Jaj, ugyan, hogy’ tudja majd hajtani azt az ájroplánt az én Paskalom?! — és Nika asszony szivére tette kezét. Elérzékenyült- ségében és örömében azt sem tudta, miként jut­tassa kifejezésre csodálkozását. — Nézd csak, nézd, Paskaiiból pilóta lesz! — gondolta magában Thomaj. — Paskali nagyapja még az ájroplán nevét sem hallotta. Hogy meg­változott a világ! ★ Elsétált a termelőszövetkezeti földek felé, ahol az uj veteményesben dolgoztak. — Jer csak, jer és nézd meg a mi munkánkat! — hívogatta a fiatal agronómus. — Lásd te is, aki nem bízol bennünk, fiatalokban. Thomajnak olyan kertje volt,- hogy mindenki a csodájára járt. Nagyon szerette ezt a kertet, szinte simogatta a paradicsomokat, kihuzigált minden gazt, ültetett és kapált és úgyszólván egész nap a kertben foglalatoskodott. De hire is volt ennek a kertnek messzi földön. .. Most megnézte a termelőszövetkezet vetemé­nyesét, a nyílegyenes sorokat, amelyeket mintha a kőművesmester zsinórjával húztak volna meg. Irigyelte is az ifjút, azért az iskoláért, amelyet végzett. Tiranában tanult a fiú agronómusnak és most a faluban dolgozott és szavának súlya volt a termelőszövetkezetben annyira, hogy még két- araszos bajszu öreg parasztok is hallgattak rá és kikérték a véleményét. — Az iskolában készen megkapod mindazt a, tudást, amit sokan mások verejtékezve gyűjtöt­tek össze életükben. — És akaratlanul is Gole fiára gondolt, Mitkára. — Ez meg doktor lesz, no nézd csak, doktor! Hát bizony halad a falu. Azelőtt?! Milyen elma­radottak voltunk. Lluka, Stefan apja, fából kana­lakat faragott, meg pipákat, ennél többet nem tu­dott. Itt van Kosta, aki értett a köfaragáshoz és a házak kődiszitéseihez, de nem ismerte a repü­lőgép csinját-binját, amelyekkel most a fia is­merkedik. Sokat töprengett, hogy vajon nem akadt-e ré­gen is a falujukban valaki, aki magas iskolára ment volna, hogy orvosnak készüljön, de akár­milyen messzire is nyúlt vissza emlékezetében, legfeljebb néhány öreg, meg vénasszony jutott eszébe, akik helyrerakták a kificamodott végta­gokat, vagy eligazították a kartöréseket... ­Ünnepnap volt. A faluban az emberek kiültek a kapu. elé és beszélgettek. Közeledett az ősz. A diófákon varjak károgtak szüntelenül, csőrükkel el-elloptak egy szem diót és bozontos fészkükbe vitték. A kukoricát már behordták és a feltüzött ku­koricacsövek az eresz alatt száradtak. A házak­ban még érzett a főtt kukorica szaga. Bő volt a termés. A gyermekek kemencében sült tököt majszol­tak és bujócskát játszottak. Kacagásuk és zsi­bongójuk az utcára néző nyitott ablakon át be- hallatpzott Thomai apóhoz. Az Öreg az asztal fölé görnyedve irt. Már. vagy két-három éve nem vett tollatt a kezébe, ezért nem nagyon ment az írás és a betűk ugyancsak kuszáltan kerültek ki a tolla alól. Az egyiknek farka volt, nem is egy, a másik meg jobbra-balra dülöngélt, de azért el 9 lehetett olvasni ezeket a betűket, mert jó nagy­ra sikerültek... Az öreg Thomaj Mitkának irt... “Remélem, nem haragszol rám, öcsém, amiért súlyos szavakkal pirongattalak és nem hittem ne­ked. . . Hazánk ezzel a mi kormányunkkal olyan gyorsan halad előre, hogy mi öregek fei sem tudjuk fogni és lemaradunk. Nem hittem el, hogy a cukor a malityi gyárban készül, de amikor meglátogattam Zojca lányomat, a saját szemem­mel győződtem meg róla. .. Most már látom, hogy amiről eddig hallottam, az mind színtiszta igazság. Van már térmelőszövetkezetünk, agro­nómusnak. Pilótánk is lesz, a Nika fia, Paskali. Doktorunk sem volt, most te doktor leszel mi- nálunk, Kasem fia meg mérnöknek tanul. Látod, az okos emberek könnyebbé és jobbá teszik éle­tünket . . . Mindent megtesz ez a mi kormányunk, akármilyen hihetetlennek is tűnjön olykor ne­künk, öregeknek...” ...Öreges betűkkel megcímezte a levelet: “Dhimiter Papa Jorgjinak, a doktorok oskolájá­ban, Tirana”, aztán mintegy nagy tehertől sza­badulva kinézett az utcára. A meleg őszi napsü­tésben vidáman zajongva játszadoztak a gyere­kek. — Ki tudja, ezek a gyermekek még mire vi­szik, amikor felnőnek. Bárhol tanulhatnak... A falu halad. . . Oh bárcsak adna még szent Mihály vagy húsz esztendőt, hogy meglássam, mi lesz belőlük. SUVA, Fiji szigeten is szinte égetővé vált a lakáshiány. Nagyon komplikálttá teszi a helyze­tet az, hogy a nem képzett munkások átlagos heti fizetése 7 dollár- egy hétre. Azt nem jelzi a rövid hir, hogy ez kevés és a nép nem képes ház.- bért fizetni vagy talán sokalják, mert az építke­zési vállalkozók nem hajlandók ily busás fizetést adni a házépítés körül és igy nem építenek. ELŐZETES JELENTÉS! Örömmel jelentjük olvasóinknak, hogy kará­csonyi számunkban megkezdjük A világirodalom klasszikusai c. sorozatunkat, melynek keretében a világiroda­lom legnagyszerűbb alkotásait fogjuk olvasóink elé tárni olyan zseniális, rövidített formában, amely nemcsak a nagy mesterművek tartalmá­val ismerteti meg olvasóinkat, hanem azok izé­vel, zamatéval, szépségével. Elsőnek DICKENS: KARÁCSONYI ÉNEK c. müvét hozzuk a karácsonyi lapszámunkban. igtgtgtctctg'e^’gtstetgtgtcíctstgtctgtg^tctgtcigtctstetctgtíitc-sictctg^’cg^ Lapunk 243 hátralékos olvasójához! Hátralékos olvasóink legtöbbje azért maradt el az előfizetésével, mert, mint minden dolgozó­nak, nekik is sok a gondjuk, egyesek hosszabb időszakon át munkanélküliekké váltak, másokat betegség sújtott. Ilyen okok miatt sokan jutnak hátralékba, az összeg aztán megnő és később már nem könnyű a $10—20 hátralék letörlesz- tése. Mi most főleg ezekhez a munkástársakhoz in­tézzük sorainkat. Munkástársak! Hátralékaitok, vagy annak legalább egy részé­nek beküldése döntő fontosságú lapunk további működése szempontjából. Ha nem tudjátok az egész összeget beküldeni, küldjétek be annyit, amennyit tudtok. Minden dollárért hálásak le­szünk. Minden dollár hozzájárulás lesz ahhoz, hogy lapunk beválthassa az rmerikai magyarság beléje helyezett reménységeit. Hisszük, nem en­geditek, hogy csalatkozzunk bennetek. Hisszük, nem akarjátok, hogy sajtónk, a béke s haladás szava többé ne érjen el hozzátok. Töltsétek ki az alanti szelvényt és küldjétek be hátralékaitokat még MA! Gellert Hugó, Petrás Pál, Rosner Sándor Megértettem felszólításukat hátralékom ren­dezésére. Csatoltan küldök .................... dollárt háralékom rendezésére — amennyit jelen’eg meg tudok vonni magamtól. A többit beküldőm mihelyst lehet. Munkástársi tisztelettel: Név: ............................................................................. Cím: .................................................................... A FALU HALAD

Next

/
Thumbnails
Contents