Amerikai Magyar Szó, 1955. július-december (4. évfolyam, 27-52. szám)

1955-12-15 / 50. szám

December 15, 1955.

AMERIKAI MAGYAR SZÓ

3

AZ AMERIKAI MUNKÁSSÁG ÉS A HIDEGHÁBORÚ

Az amerikai munkásmozgalom sem a második világháború ejött, sem utána nem volt egységes. Általában véve sem azt állítani nem lehet, hogy az AFL-szakszervezetek konzervatívak, sem azt, hogy a GIO-szakszervezetek haladószellemüek.

Nemcsak az AFL állt szemben . a CIO-val, hanem a két munkásszövetség keretébe tartozó szakszervezetek közt is voltak és vannak maradiak !és haladók egyaránt, sőt magukon az egyes s zakszervezeteken belül is mindig vannak maradi és konzervatív elemek.

De bármiféleképpen oszoltak is meg a két munkásszövetség tagjai, egy bizonyos kérdésben általában véve megegyeztek és most is megegyeznek. Ellene vannak a háborúnak. A világ minden országa, még az Egyesült Államok demokráciájánál jóval alattaállóbb országok dolgozó népei is ellene vannak a háborúnak, mert a háborúk ő töltik követelik meg mindenkor a legnagyobb áldozatokat és nekik okozzák a legsúlyosabb veszteségeket. Háborúkban nemcsak a munkások kizsákmányolása éri el a legmagasabb fokot, hanem ugyanakkor emberéletben is tőlük követelik a legnagyobb áldozatokat.

Ha . . .

Az amerikai munkásság háboruellenes magatartása oly hatalmas érzést és akaratot í'ejt magában, hogy ha ebben az értelemben jutott volna érvényre, nemcsak az amerikan munkásmozgalom, hanem az egész nemzet sorsát megváltoztatta volna, ennélfogva a világ sem állna ott, ahol ma tart.

A sorsdöntő fordulat 1948-ban az általános Választások alkalmával következett be. A Truman ellen fellépő Henry Wallace haladó programja mögé kellett volna tömörülnie az amerikai szervezett munkásságnak, A békehangulat, a termelés és az életstandard felemelésének vágya oly rendkívüli nagy volt, az ország becsületes értelmiségeinek olyan tömege sorakozott fel Wallace mögött, hogy a jelek szerint mindenki el volt készülve arra, hogy Wallace legalább tízmillió szavazatot fog kapni. Ez csakugyan be is következett volna, ha a munkásság elég józan és előrelátó, hogy a béke mellett agitáló Wallace-ra szavazzon.

A demagógia ereje

Ez azonban kétféle oknál fogva nem történt meg. Az egyik volt a trumani demagógia, amely lényegében abból állt, hogy kisajátotta, ellopta Wallace egész programját, amelynek zászlóvivője a progresszív párt volt. Demagógiának nevezzük a “trumani program”-ot, mert amint hamarosan kiderült, béke helyett megcsinálta a koreai háborút. A másik ok a jobboldali munkásvezérek agi- tációja volt. Ezek a termelés visszaesésének gyógyszerét és a dolgozók életstandardjának főbiztositékát háborúban, háborús készülődésben, hadimegrendelzsekben, a háborús feszültség légkörének fenntartásában látták, ebbe az irányba terelték a munkásság figyelmét, ezt vallották a munkásság érdekének. Trumant a * kétszeresen megtévesztett munkások szavazata juttatta visz- sza a hatalomba.

Az AFL vezetősége 1946-ban, a második világ- háboruutáni első konvencióján már elkezdte a vörösfalást. A vezetőség lázitó nyilatkozata mellett mutatta be William Green Irvin Brownt, az AFL európai képviselőjét, aki jelentésében már megfujta a riadót a szovjet ellen. Brown ugyanakkor sürgető szóval követelte Németország gyors újjáépítését és még csak meg sem említette a denácifikálást, sem a kartellek felszámolását. E tekintetben az AFL még a hivatalos US politikát is megelőzte, amely akkor még tiszteletben tartotta a potsdami egyezményt s harcolt den.ácifikátásért, a német kartellek felszámolásáért és Németország demilitarizálásáért.

Az AFL külpolitikájának irányitója, a KP volt alapitója és egykori vezetőalakja, Jay Loves- •stone, pálfordulása után 1944 óta az AFL szabad szakszervezeti bizottságának titkára volt, tevékenysége azonban voltaképpen kémszolgálatban merült ki, amennyiben ő informálta az Allen Dulles vezetése alatt működő C.I.A.-t.

Ami a CIO-t illeti, politikai vonalvezetése az

1947- es bostoni konvención jutott el fordulópontjához. Boston érseke, Cushing, mondott akkor konvenciós beszédet, amely oda csúcsosodott ki, hogy a CIO álljon a hivatalos amerikai külpolitika mellé a Marshall-tei’v kapcsán, amelynek az akkor bevallott célja még “az európai országok megsegítése” volt. Maga Marshall tábornok, az akkori külügyminiszter, mondott politikai beszédet ezen a konvención, sürgetve a CIO támogatását. Ennek megtörténtével a hivatalos munkásmozgalom a State Department szövetségesévé vált. így készítették elő Wallace bukását,

1948- ban, melyet 1949-ben már tizenegy baloldali szakszervezet kizárása követett a CIO-ból és ugyanebben az évben csatlakozott le az AFL is, a CIO is az angol szakszervezetekkel egyetemben a nemzetközi “szabad” szakszervezeti federáció- hoz.

Iinnen kezdve aztán egyre jobban fokozták a hidegháborút. így következett be a koreai háború, amely azonban végeredményben a békekérdés mindent túlszárnyaló fontosságát vitte be a világ népeinek tudatába. Kiderült az is* hogy Wall IStreetnek Indo-Kinában sem sikerült közbelépnie a francia gyarmati uralom megmentésére. Hasonlóképpen megbukott a közvélemény fokozódó tiltakozására, a Quemoy és Matszu szigetek miatt kiélezett háborús provokáció is. Múlt télen a Gallup közvéleménykutató intézet megállapította, hogy az amerikaiak 3:1 arányban ellene vannak a háborúnak. Hatalmas egyházi szervezetek léptek fel — élükön a quakerekkel — a tárgyalásokon alapuló békés együttélés és megtérés érdekében.

Ezzel szemben hatalmas erők foglaltak állást a béketörekvések ellen, köztük Knowland szenátor, aki még Eisenhowerrel is szembekerült. Ugyanakkor George Meany Knowland mellé állt és fújta a tüzet az AFL nevében a szovjet ellen, majd hazafias beszédet mondott az amerikai légió konvencióján, támadta a genfi szellemet és támadta a State Departmentet is, amiért megengedi a Szovjetunióval való kulturkapcsolatokat. A légiósok állva tapsoltak neki. Az AFL vezetőségének jelentése az 1954-es konvención keresz- tesháborut hirdetett a “kommunista veszély” ellen és “paliknak” nevezte mindazokat, többek között Nehrut, Titót, Aneurin Bevant és Ernest T. Wiert, amiért bedőlnek a szovjet “békevonalnak”, majd azzal végezte, hogy US-nek még több szövetségest kell szereznie a Szovjetunió elleni támadást előkészítő hidegháború céljaira.

Ami a GlO-t illeti, 1947—48 óta szintén szovjetellenes magatartást öltött magára, mégha any- nyira nem is merészkedett, mint az AFL. A CIO folyton tétovázott: az Arbenz-kormány bukása alkalmávüal Guatemalában például eleinte ellene volt a katonai puccsnak, később zaonban elhallgatott. A formózai kérdésben is eleinte figyelmeztetett a Knowland-China Lobby indítványaiban rejlő háborús veszélyre, a Quemoy és Mat- szu-szigetek kérdésében azonban egy árva kukkot sem szólt. Reuther különféle haladószellemü nyilatkozatainak sose volt foganatjuk, mert a CIO külpolitikailag fontos lépései mindig a State Department hidegháborús politikáját követték, függetlenül a tagság véleményétől.

Akik sarkukra álltak

Természettesne a két volt munkásszövetségben bőven akadtak olyan szervezetek, amelyek a béke és az együttélés elvei mellett szálltak síkre. 1954 novemberében a “Butcher Workman”, az AFL-husipari munkások szakszervezeti lapja, azt irta vezércikkében: “Meany szerint lehetetlenség együttélni a szovjettel. Ha ez a felfogás általánossá válna az USA-ban, elkerülhetetlen lenne egv tij világháború... Ismételjük hát: COEXISTENCE OR NO-EXISTENCE”. A következő hónapban a szállodai és vendéglői munkások lapja is hasonló szellemben irt, valamint az AFL “Colorado Labor Advocate” cimü lapja is az októberi külügyminiszteri konferencia előtt. Ez a lap annak a reményének adott kifejezést, hogy “Dulles államtitkár és az amerikai delegáció nem fog azokra hallgatni, akik a ‘mindent, vagy semmit’ elvet hirdetik s inkább kiprovokálnának egy világháborút, semmint egyetlen ponton is engedjenek.” Októberben a 900,000 munkást képviselő illinoisi AFL — évi konvencióján egyhangú békehatározatot fogadott el. A béke mellett nyilatkozott meg az AFL nyomdászok szakszervezetének lapja is, a “Labor’s Daily”, valamint a vasúti munkások lapja, a “Labor.” Sok CIO szak- szervezet független magatartást tanúsít külpoliAHOGYAN ÉN LÁTOM-1

\__________írja: EHN S

A napokban levelet kaptam Izraelből. A levél írója egyik unokahugom férje. Foglalkozása: iparművész. Miután a “kibucban”, ahol évek óta él családjával, iparművészre nem volt nagy szükség, más beosztást kapott és igy lett belőle — kecskepásztor.

A kecskepásztor sógor levelének közlésre érdemes része igy szól:

“A bennünket körülvevő országok legutóbbi fejleményei következtében a hangulat nagyon levert mifelénk. Talán nehéz megérteni valakinek, aki az Egyesült Államokban él, hogy a látszólag magas állami ügyek mily mélyen befolyásolják valamennyiünk mindennapi életét. “Egyip* tom, a mi méreteinkhez képest, óriási hadiszállit- mányokat kap Csehszlovákiából, Angliából, Belgiumból, Francia-, Svéd- és Spanyolországból. Szíria gyors ütemben fegyverkezik, úgyszintén Irak, Jordan és Saudi Arábia is. Minden éjszaka megismétlődnek a támadások, polgári egyéneket ölnek meg, házakat röpítenek a levegőbe. Jordan és Lebanon nem nagy hajlandóságot mutat arra, hogy résztvegyen valamilyen veszedelmes kalandban, de a valószínűség az, hogy Egyiptom őket is háborúba sodorja.

“Nehéz elképzelni valakinek, aki nem itt él, hogy mindez mily veszedelmeket rejt magában. Az arabok nemcsak háborút terveznek, hanem teljes irtó hadjáratot. Ez nem érne véget egy esetleges katonai győzelemmel, hanem csupán a lakosság teljes kiirtásával. A veszedelem napról- napra nő, -a világ pedig, süket és vak. Ugyan ki hall mostanában a 6 millió zsidó lemészárlásáról, a nácik és nyilasok áldozatairól? Ki emlékszik a borzalmakra ? És mi itt CSAK másfél milliónyi vagyunk: milyen gyorsan fognak bennünket elfelejteni?. . .” Ha ehhez hozzáadjuk a megállapodást, amelynek értelmében Olaszország 30 nehéz bimbázó-repülőgépet fog Egyiptomnak szállítani, a kép teljes lesz a jeruzsálemi “Post” november 4-iki számából kivett következő idézettel:

“A nitzanai harcok folyamán, az izráeli csapatok által ejtett zsákmányban volt 20 többnyire amerikai jármű, két amerikai Bren-ágyu, négy 120 mm. mozsár, igen sok 81 és 60 mm. mozsár; két angol ágyú; két svéd repülőgép-elleni ágyú, 25 Karl Gustav gépfegyver; több amerikai ‘bazooka’ és nagy mennyiségű muníció.”

Az amerikai tőkés sajtó, — nem is beszélve magyar nyelvű kullancsairól; — a rádió és televízió, szünet nélkül hirdeti, hogy a közelkeleti krízisért a felelősség kizárólag Szovjet-Oroszor- szágot terheli. Amerika “békeszerető” külügyi hivatala minden áron arra igyekszik Csehszlovákiát rábeszélni, hogy hagyja abba a fegyverszállítást Egyiptomba és a többi közel-keleti országba. Talán csak nem azért, hogy Amerika,'Anglia, Belgium, Francia-, Spanyol-, Olasz- és Svédország továbbra is a Közel-Kelet kizárólagos liferálói legyenek ?!

Ahogyan én látom, ennek a “tájékozott” amerikai közönségnek nagy százaléka a világ legkevésbé tájékozott és legnagyobb mértékben félrevezetett tömege, amelyet politikusaink és a mögöttük álló kapzsi hadiszergyártók az orránál fogva vezetnek.

tikai kérdésekben s ebben az irányban imák, igy többek közt a húsipari munkások és a farmmunkások lapja. Az előbbiek elnöke, Al Hartunk, egy konvención ezt mondta: “Nem akarom, hogy a fiaitok Csang Kaj-sek rothadt, korrupt vezér- ségéért harcoljanak. ..” Az utóbbiak lapja pedig igy irt vezércikkében: “Jobbán teszik a felelős vezetők, ha minél előbb világpolitikai valóságokra épített politikával jönnek elő, vágyálmok és hisztériás kommunistaellenesség helyett.”

Amikor Adlai Stevenson, akit a fúziós AFL- ClO-konvención is oly lelkesen megtapsoltak most, 1953-ban hangsúlyozta, hogy a szovjettel való tárgyalások minden útját nyitva kell tartani, az Amalgamated Clothing Workers szakszervezet lapja, az “Advance”, vezércikkben dicsérte •meg állásfoglalásáért. Augusztusban ugyanez a lap külön lenyomatban is-kiadta a hires Einstein- Russell nyilatkozatot és béke-kijelentéseket tett. ..

Mindezekből, kitűnik, hogy élt agad hat at lan békeakarat van a munkásmozgalomban, de ennek át kell törnie a szakszervezeti vezetőség legfelső kérgének politikáján, amely “kordábantartásról” és “felszabadításról” beszél, mint célról — békés együttélés helyett.