Amerikai Magyar Szó, 1955. július-december (4. évfolyam, 27-52. szám)
1955-12-08 / 49. szám
December 8, 1955. AMERIKAI MAGYAR SZÓ I Irodalom művészet A világirodalom klasszikusai Világirodalom mindig volt, amióta az ember írásba foglalja gondolatait és érzéseit. A fogalom mégis újabb keletű — azt a szót, hogy világ- irodalom, Goethe irta*le először, körülbelül százötven évvel ezelőtt. Hogy mit jelent tulajdonképpen, azon sokat vitáztak és vitáznak, mind a mai napig. Az írott alkotások óriási tömegéből, amely a világ minden müveit nyelvén évezredek alatt felhalmozódott, mi tartozik bele a világirodalom fogalmába ? Ha nem akarjuk, hogy a müvek áttekinthetetlen tömege üressé és értelmetlenné tegye a szót, valahogy szükebbre kell fognunk a tartalmát. Olyasvalamit kell világirodalomnak neveznünk, amit a rövid emberi élet folyamán legalább nagyjában mégiscsak áttekinthetünk valahogy, feltérképezhetjük, érdeklődhetünk iránta, élvezetet találunk benne. Ezért kell a világirodalom fogalmát azokra a remekművekre korlátozni, amelyek az évezredek alatt világszerte leirt betűk tengeréből kiemelkednek. A világirodalom azokat a müveket jelenti, amelyeket az iró korának és népének irt, de minden korhoz és minden néphez szólt bennük. Ezzel tulajdonképpen megmagyaráztuk a “klasszikus” szó értelmét is. A klasszikus Íróról sem mondhatunk egyebet: megtalálta azt a mondanivalót és azt a formát, amely a maga korán és népén túl minden korhoz és minden néphez szól. Amit az évezredek válogató, rostáló munkája meghagyott, az még mindig több, mint amennyit egv emberi élet rövid évtizedei alatt elolvashatnánk. Az, amit “világirodalmi müveltségnak” neveznek, csak többé-kevésbé felületes szemelgetés ebből az óriási anyagból. A világirodalom “tudósa” nem lehet senki. Ma minden igyekezetünkkel azon vagyunk, hogy az olvasóközönség minél szelesebb rétegei megismerkedhessenek a világirodalom nagy alkotásaival. Köztudattá vált az, amit e sorok Írója félszázaddal ezelőtt igy fejezett ki: “Mindenki nek joga van ahhoz, hogy az emberi szellem leg- nagyobtTalkotásait, irodalomban és művészetijén egyaránt, megérteni és élvezni tudja.” A klasszikusok olvasása közben érezzük: itt nemcsak egyórai szórakozásról van szó. nemcsak egy akármilyen históriáról, amelyet ma elolvasunk, holnap elfelejtünk. Itt lépten-nyomon az emberi életnek, a magunk életének olyan képeivel találkozunk, amelyeket érdemes megjegyeznünk, érdemes gondolkoznunk rajtuk, tanulságaikat hasznosítanunk. Egy-egy mondatot nemcsak tartalma, hanem szépsége miatt is addig forgatunk fejünkben, mig egy életre meg nem jegyezzük. Mindez nem olyan könnyű és gyorsan pergő szórakozás, mint egy detektiv-regény olvasása — de magunk érezzük elsősorban, hogy megéri a fáradságot. Joggal felvetődhet az olvasóban az a kérdés: mit jelent az. hogy a klasszikus iró minden nép és minden kor számára ir? Kaphat-e ő választ mai problémáira (hogy a sorozat eddigi keretei között maradjak) a négy száz éves Cervantes, a háromszáz éves Moliere és a többi száz-kétszáz éves klasszikus iró müveiben? Nos: nagyon is kaphat. A klasszikus műben mindig sokkal több van, mint amennyit írója tudatosan belétett. Hogy minden idők számára irt, az annyit jelent: minden következő korszak olvasója ki tudja választani belőle azt, ami neki szól. A klasszikus iró, lábát szilárdan megvetve kora valóságának talaján, mindig a jövő felé fordult. Ez annyira igaz, hogy teljes mértékben vonatkozik még az egyébként konzervatív gondolkodású Írókra is, ha művész mivoltukban becsületes realisták voltak. Balzacra és Flaubert-re gondolok itt elsősorban. A művészet parancsa mindkettőben erősebb volt, mint a politikai meggyőződés. Igazat Írtak és halhatatlan módon leplezték le koruk arisztokráciájának és polgárságának erkölcseit. A nagy szellemeknek mindig meg kellett küz- deniök saját osztályuk vagy az uralkodó hatalom érdekeivel és előítéleteivel. Mennyi áloreáskodás- na. gondolatainak milyen óvatos leplezésére kényszerült Cervantes, Moliere vagy Montesquieu I De kimondták, amit akartak; a maguk korában csak a legjobbak érthették meg őket, ma mindnyájan ujjonghatunk azon, hogy gondolatukat mégsem lehetett örökre elfojtani: hozzánk világosan beszélnek. Hawthorne-nak sem volt könnyű dolga a puritán Amerikában, amikor a vallás és az erkölcs nevében elkövetett lélekgyilkolásról irt; Tolsztojnak és Gorkijnak sem a cári Oroszországban. De azért az arisztokrata társadalmat rajzoló Karenina Anna ( még Tosztoj nagy változása előtt) hü képet ad ennek a társadalomnak romlottságáról és Levin alakjában megmutatja a jövő felé vezető utat; Gorkij müvében pedig már ott süvölt a forradalom szele. Nincs olyan klasszikus iró, aki olvasóit elmúlt és joggal lerombolt társadalmi állapotok vissza- kivánására akarná nevelni — mint ahogy bajos lenne elképzelni olyan bányászt, aki nem a telér- be vág csákányával, hanem megfordul és a levegőben hadonász. Ó, voltak nagy számmal olyan irók, akik_ koruk előitéleteit és gazdáik érdekeit szolgálták — ezek el is nyerték jutalmukat, honoráriumban vagy fejedelmi kegydijban (mig Cervantes éhezett!) — de ma a nevükre sem emlékszik senki: számunkra nincs mondanivalójuk. A klasszikusok müve és életük, küzdelmük példája erősitő és megtisztító erkölcsi fürdő az olvasónak. Nem fáradtan, hanem megacélozott lélekkel lép ki belőle, uj harcokra készen a maga és az emberiség jogaiért. Benedek Marcell BÁRDOS B. ARTHUR (Erdély) TALÁLKA Ködből kilépő kéklő ég, alma-kerek orcáju nap, — mióta világ a világ, ilyen az ősz, ilyennek látom: ifjúnak. A nyár láng-hurja pattan el, de édes dallamát megőrzi a lázban égő falevél, a vonós szél, az utón zümmögő, az őszi. A Szamos partján, a pádon, — reá várok az utcasorkon izgatott szívvel, szótaían. mig rámnyitja fényes csillagszemét az alkony. S megszidnak érle: lám, az ősz hulló falevelére vágyói! Nem látják, hogy benne a szép, szűzi tavasz uj s uj Ígérete világok Magamhoz ölelem, bizony! Tanúm reá az egész város. Mint félszegen, pirulva még az első lányt... Ki mondta, hogy csókja halálos? tg »€'g’4'S'S:íS>€,€ÍE-«!€,€’€'gf<r,S'€'t’í;,«,C!S’C'S‘€’í“í,«!S*«,etS,5!g'í.r ELŐZETES JELENTÉS! Örömmel jelentjük olvasóinknak, hogy karácsonyi számunkban megkezdjük A világirodalom klasszikusai c. sorozatunkat, melynek keretében a világirodalom legnagyszerűbb alkotásait fogjuk olvasóink elé tárni olyan zseniális, rövidített formában, amely nemcsak a nagy mesterművek tartalmával ismerteti meg olvasóinkat, hanem azok izével, zamatával, szépségével. Elsőnek DICKENS: KARÁCSONYI ÉNEK e. müvét hozzuk a karácsonyi lapszámunkban. 9 Shakespi 1 — Magyarországi rí ’ Kulturális forradalmunk • » „-enütolását nemcsak a statisztika mutatja: beszédesen hirdeti egy nagymultu, de hazánkban valójában csak a felszabadulás óta demokratizálódott élőszóbeli műfajnak, az irodalmi előadásnak, felolvasásnak terjedése, népszerűsítése is. Maga a műfaj ősi; legszebb emlékeiről hazánkban csakúgy, mint más nemzeteknél, az egyetemek ódon falai regélhetnének. De az irodalmi előadásnak ma már a falusi kulturházban, ép- penugy megvan a maga közönsége, mint a vidéki városokban és a fővárosban, s az érdeklődő közönség soraiban egyaránt találunk munkásokat, dolgozó parasztokat és értelmiségieket. Már a 18. század végén Kazinczy — német közvetítő szöveg felhasználásával — lefordította a Hamlet-et, fél századdal később pedig a 19. század legnagyobb költői: Vörösmarty, Petőfi, Arany, Shakespeare összes müveinek lefordítását tervezték. Elkészült fordításaik ma is műfordítás-irodalmunk legértékesebbjei közé tartoznak, színházainkban a Hamlet-et, a Szentivánéji álmot jelenleg is Arany János fordításában játsz- szák. Vörösmarty szerint “Shakespeare jó fordítása a leggazdagabb szép literaturának is felér legalább a felével”. Petőfi egyik színházi bírálatában lángoló szavakkal dicsőíti: “Shakespeare! Változzék e név heggyé s magasabb lesz a Hyma- lájánál, változzék e név tengerré s mélyebb és szélesebb lesz az Atlanti-óceánnál; változzék e név csillaggá s ragyogóbb lesz a napnál...” •— “...Nincs az az indulat, az a szenvedély, az a jellem, melynek mását nem adta s oly festékkel, mely semmi idő múltával nem veszti el színét; még csak meg sem halványodik; neki jutott örökül azon ecset, mellyel a világszellem, a tarka földet, a fényes csillagokat és a kék eget festette ...” A felszabadulás óta eltelt tiz esztendőben a magyarországi Shakespeare-kultusz valóban forradalmi arányokban bővült, mélyült s nem látszik túlzásnak, ha azt állítjuk, hogy ekkora népszerűség mellett a nagy angol drámairó legszebb darabjai úgyszólván nemzeti kulturkincsünk részévé lesznek. 1949-ban megjelent díszes biblia- papiron nyomott kiadása immár antikváriumban sem kapható, a most készülő uj teljes Shakes- peare-kiadás iránt pedig roppant nagy az érdeklődés. A Shakespeare-előadássorozat műfaji tekintetben is újat Ígér, mert az egyes előadásokat, a tervek szerint, előadóművészek illusztrációi teszik majd szemléletessé. A sorozat két bevezető előadása Shakespeare életét és drámairói fejlődését készül bemutatni, a többi előadások során az előadók Shakespeare művészetének egy-egy nagy kérdését elemzik: Benedek Marcel professzor a Hamlet-ről, Kárpáti Aurél Shakespeare és klasszikusaink címmel tart előadást, Kardos László professzor az Othelló- ról, Mészöly Dezső Shakespeare dramaturgiájáról, Hegedűs- Géza a vígjátékokról, Kéry László a Lear királyról, Székely György főrendező Shakespeare történeti drámáiról beszél. Ez a gazdag, részletekben is mélyreható és ugyanakkor tömegeket vonzó műsorterv önkéntelenül is eszünkbe idézi a “Shakespeare-honosi- tás” első hősi évtizedeit a 18. és 19. század fordulóján. Akkor a “honosítás” íökérdése az volt, hogy Shakespeare megszólaljon magyar nyelven — Egiessy szózata szerint: “Vegyétek időt. vegyétek meg a sorsot in corpore — honosítsátok meg Shakespearet!” Ma már a honosításnak egész uj szakasza előtt állunk: a gazdagodó, egyre Ígéretesebb magyar életben immár tömegigényként jelentkezik a Shakespeare művészetével való benső megismerke- dés is. « «’4 -<s 'e« 'í'«■* «’€ «ee« -g'í * t«tí « IRAK kijelentette, hogy nem fogad el semmilyen fegyvert a Szovjettől, ha akármennyire ajánlanák is (azt nem állítja, hogy ajánlottak) mert már eleget kapott a U. S.-től. ★ BELFAST. North Ireland-i tanítók szakszervezete indítványt fogadott el, hogy a tanítónők egyenlő fizetést kapjanak a férfitanitókkal. Három férfi az indítvány ellen szavazott azon a címen, hogy igazságtalanság csúszott az indítvány elfogadásába, mert csak nők, vagy olyan férfi- tanítók szavaztak rá, akiknek a feleségei is tanítanak.
