Amerikai Magyar Szó, 1955. július-december (4. évfolyam, 27-52. szám)
1955-11-24 / 47. szám
AlUbniKAl WAU I AK h/iU November, 24, 1955 Jfc CIPRUS: A NATO EGYIK ACHILLES-SARKA Maghalt-e a ‘genfi szellem' (Folytatás az 5-ik oldalról) jelentse ki, hogy nem fognak elsők lenni a tömés hidrogénfegyverek használatában.” Ennyit Molotov beszédéből. Német veszély Most eljutottunk odáig, hogy saját következetéseinket levonjuk. Ami azt a kérdést illeti, hogy mi előbbrevaló: Németország egyesítése ^fagy pedig az európai kollektív biztonság megteremtése, ki lehet elég okos ennek eldöntésére? SJe ha egyes ember nem volna képes rá, forduljon íl tényékhez és abból igyekezzen választ meríteni. Németország egységes volt az első világháború idején, II. Vilmos német császár uralkodása alatt. Ez az egység nem vette elejét a világháborúnak. Németország egységes volt Hitler uralma idején is, olyan egységes, amilyen történelme folyamán soha. Ug.vlátszik ez az egység is csak arra volt jó, hogy lehetővé tegye a második világháború rázuditását az emberiségre. A szovjetnek és az emberiségnek minden oka meg volna tehát, hogy óvatosan kezelje a német egységet. Ebben a bepillantásban helyesnek bizonyul a Szovjetunió óvatossága, hogy előbb akarja megteremteni az európai kollektiv biztonságot és csak annak keretében Németország egységesítését. 15 billió dollár Nyugat-Németország felfegyverzésére Azok, akik fordítva szeretnék e roppant súlyos kérdésnek rendezését, a dolog természeténél fogva. gyanúsak, hogy jó szemmel nézik a háború lehetőségének légkörében élni, viszont görbe szemmel tekintenek a békére, mint valami veszélyre, minden esetre saját érdekeik veszélyeztetésére. És most nemcsak a wallstreeti sajtó megkönnyebbülésére gondolunk. Kitudódott közben más is. Robert S. Allen a “N Y. Post” november 16 iki számában azt a megdöbbenéstkeltő jelentést közölte, hogy 2 billió dollárnyi kölcsönköt vényt fognak piacra bocsátani az Egyesült Államokban és Németországban fNyugat-Német- ©rszágban) Nvugat-Németország újra felfegyverzésének meggyorsítására. Ennek a kötvénv- kibocsájtásnak igazi célja, Írja Allen, hogy 15 billió dollárt hozzanak össze a három évre tervezett felfegyverzés nyélbeütésére, a német hadsereg, haditengerészet és légierő megteremtésére. Eddigelé már 500 millió dollár értékű fegyver és hadfelszerelés van felhalmozva a német haderő ellátására. . .Dulles külügyminiszter. írja Allen, angol, francia és bonni hatóságokkal vitatja meg ezt a roppant horderejű kérdést, még mielőtt visszatérne Washingtonba. A program részleteit pedig a december közepén összeülő NATO-külügyminiszte- rek konferenciáján fogják megtárgyalni. Allen nyomatékosan hangsúlyozza, hogy “amerikai és bonni vezetőemberek már bizonyos idő óta vitatják az újrafegyverkezés pénzügyi kérdéseit. E színfalak mögötti tárgyalásokról szóló jelentés volt egyike^ azoknak a jelentéseknek, amelyeket Eisenhower elnök Denverből való visszatérése ntárt megfontolás tárgyává tett. Az összefoglaló jelentést benyújtották az országos biztonsági tanácsának is. George georgiai demokrata szenátort, a külügyi bizottság elnökét, Rayburn, a házelnököt és a kongresszus más vezető tagjait is értesítették a dologról.” A továbbiakban elmondja, hogy Adenauer kormánya azt állítja, hogy Nyugat-Németország- nak nincs elég pénze a fegyverkezésre, még a felét is bajosan fogják tudni megfizetni a német adófizetők? ezért “hangsúlyozza a pentagoni jelentés, hogy Bonn azt várja, hogy az ujrafegv- verkezési költségek egy nagy részét az Egyesült államok fogják vállalni.” Tegyük hflzzá ehhez a jelentéshez azt a jelentést, amely Ottawából érkezett Lester B. Pearson kanadai külügyminiszter nyilatkozatáról, amelyet a Szovjetunióban nemrég befejezett látogatásáról viszatérve egy sajtóértekezleten tett. Pearson többek közt azt mondta, hogy a nyugat politikáját Németország egyesítésére vonatkozóan a genfi konferencia kudarca után újra át kell értékelni, mert tapasztalatai szerint meg van győződve, hogy a Kreml vezető emberei nem terveznek agresszív háborút a nyugat ellen, mert-belátják, hogy egy thermonukleáris háború pusztulást jelentene mind őnekik, mind más országokAz atlanti haderők flottája szokásos őszi gyakorlatát a Földközi-tenger keleti övezetében ezúttal a görög flotta részvétele nélkül tartotta. Ez a körülmény sajátságos jelleget ad ennek a flotta-demonstrációnak, amelynek az a célja, hogy a lehető leghatásosabb formában érzékeltesse a NATO-hatalmak egységét. A ciprusi kérdés elmérgesedésének, aminek következtében a görög flotta távoltartotta magát az atlanti erők hadgyakorlatától, valójában csak tüneti jelentősége van. A dolognak az a lényege, hogy nem lehet tartós összhangot teremteni olyan országok között, amelyeket a legkülönbözőbb ellentétek választanak el egymástól s az egyetlen összekötő kapocs közöttük a két vezető imperialista nagyhatalom nyomása. Ebből a szemszögből nézve az egész NATO-szervezeten számos más igen mély repedést is fel lehet fedezni, de ilyen éles formában, mint most a ciprusi eset kapcsán, talán még sohasem tárult a világ elé az egész atlanti rendszer ingatagsága. Annál is inkább, mert — mint láttuk — a ciprusi kérdésben fölfakadt ellentétek kihatással voltak az atlanti hatalmak “egységére” a UN- ben is. Ismeretes, hogy Görögország — ellentétben a többi atlanti országgal —, az algériai helyzet megvitatása mellett foglalt állást, nem is tehetett másként, ha nem akart összeütközésbe kerülni azzal az alapelvvel, amelyre támaszkodva követeli Ciprus függetlenségét. Ciprus angol katonai támaszpont s valójában egyike azoknak az európai területeknek, amelyeken még fennáll a gyarmati rendszer. Ezen a tényen nem változtat az angoloknak az az igyekezete, hogy különböző alkotmányjogi formulákkal leplezzék ciprusi uralmuk gyarmati jellegét. A szigetet 1878-ban megvásárolták az akkori török szultántól, de csak sokkal később — 1925-ben, a Kemállal kötött egyezmény alapján —- csatolták a brit birodalomhoz és beillesztették abba a katonai támaszpontrendszerbe, amelyet a Földközi-tengeren építettek fel s amelynek Gibraltár, Malta és Szuez mellett Ciprus egyik legfontosabb pillére. Ciprus katonai jelentősége az angolok szempontjából a szuezi támaszpont kiürítése óta megnőtt. Idehelyezték a közép-keleti brit haderők főhadiszállását. Ugyanekkor aktívabbá váltak a sziget görög lakosságának függetlenségi törekvései is. A görögök azt képzelték, hogy a NATO-szervezetben való részvételükkel az angoloknál több megértést fognak találni Ciprus jogos nemzeti követelése iránt. Ebben azonban tévedtek. Tapasztalnunk kellett, hogy a nemzetek'önrendelkezési jogának elve, amelyről a nyugati államférfiak annyi hatásos és szivbemarkoló szónoklatot tartanak a legkülönbözőbb nemzetközi fórumokon, a gyakorlatban egy sokkal erősebb elv ellenállásába ütközik: a stratégiai érdekek alapelvébe, amelynek az imperialista hatalmak mindig is elsőbbséget biztosítottak a szép elméletekkel szemben. Ezt egyébként Macmillan angol külügyminiszter a ciprusi kérdésben összehívott londoni konferencián kereken meg is mondta. Érdekes emlékezetbe idézni a brit külügyminiszter e szavait, mert igen világosan kifejezi az imperialista hatalmi politika viszonyát azokhoz az elvekhez, amelyekre egyébként oly szivenak. Ezek után a végkövetkeztetést már nem nehéz levonni. Az, hogy a színfalak mögött már egy idő óta elkészítették a Németország ujrafelfegy- verzésére vonatkozó, bevallottan 15 billió dollárra rugó pénzügyi költségvetést, azt mutatja, hogy a wallstreeti imperialisták távolról sem. szándékoznak leszerelni. Nem vehetik komolyan a leszerelési tárgyalásokat sem a UN leszerelési albizottságban, sem genfi miniszteri konferenciákon és válaszuk már előre készen lehetett arra, amikor Molotov azt indítványozta, hogy szereljenek le, vonják ki a megszálló csapatokat Németországból úgy, hogy a kivont-csapatokat egyszersmind le is szerelik. A wallstreeti urak az egyesített Németország felfegyverzésére készülnek a NATO-n belül és nyilván csak komédiáz- nak, amikor nemzetközi tanácskozásokon részt- vesznek s megbízottjaik révén azt a látszatot keltik, hogy ők is komolyan foglalkoznak a leszerelés gondolatával. Érthető tehát, hogy ha részt is vesznek, de megegyezésre csak akkor hajlandók, ha saját feltételeiket elfogadhatják. Ka pedig sen hivatkoznak a kapitalista országok politikusai és publicistái. Macmillan kijelentette, hogy az angol kormány nem fogadja el az önrendelkezés elvének általános alkalmazását s úgy véli, hogy kivételeket kell tenni földrajzi, történelmi s légióként stratégiai szempontok figyelembevételével. Ez a kijelentés volt az egyébként siralmasan csődöt mondott londoni konferencia legtanulságosabb mozzanata. A londoni konferencia csődjéről csak ennyit: nem csupán az a kísérlete bukott meg az angol diplomáciának, hogy úgy tüntesse fel az egész ciprusi krízist, mint a török és görög érdekek összeütközését, amelyben Anglia csupán a közvetítő szerepére szorítkozik, hanem súlyos következményekkel járt a kérdés felvetése az egész NATO-szervezetre is. Ciprus kormányzójává Sir John Hardingot, a brit vezérkar főnökét nevezték ki, akit általában úgy tekintenek, mint az angol katonai körök főexponensét és az úgynevezett ’’kemény kéz” politikájának megszemélyesítőjét. Harding ki is jelentette, hogy a kenyai és malájföldi tapasztalatok alapján kívánja “megoldani” a ciprusi kérdést. Kétségtelen, hogy Harding kinevezését nem lehet másként értékelni, mint az eddig is alkalmazott erőszakmódszerek további fenntartását. Bizonyos, hogy a görögökben és főleg a cipriotákban, akik már eddig is szereztek némi tapasztalatot az angol katonai kormányzat mód- szereiaől, aligha fogja enyhíteni Harding kinevezését azt a benyomást, amiről az athéni rádió a következő megjegyzést tette: “Az angol gyarmatügyi minisztérium és a külügyminisztérium, úgy látszik, behatóan tanulmányozta Hitler diplomáciai és rendőri módszereit és Ciprus esetében nagyon ügyesen alkalmazzák mind a két módszert.” Dehát a ciprusi kérdést éppoly kevéssé lehet megoldani terrormódszerekkel, mint a konfek- ciós látszatalkotmánnyal, amelyről a görögök jól tudják, hogy nem változtatna a sziget gyarmati helyzetén. A ciprusi nemzeti mozgalom, az Eno- sis (Egyesülés) sokkal erősebb, gyökerei mélyebbek és sokkal nagyobb tömegeket mozgósít, semhogy valamilyen üres kompromisszummal ki lehetne fogni a szelet a vitorlájából. “Hitetlen Tamás” mondja: Olvasom a Detroiti Újságban, hogy a detroiti magyar negyed üzletemberei Thanksgiving Day után nagy “vásár”-t rendeznek, hogy “fejlesszék a karácsonyi üzleti forgalmat.” Aztán azt is olvastam, hogy a vásárt rendező üzletemberek között ott van a Szöllősy-féle temetkezési intézet képviselője is. Már most azt szeretném tudni, hogy hogyan képzelik el Szöllősy urambátyámék “az üzlet fejlesztését ?” Én ezúttal tudatom Szöllősyéket, hogy énrám ne számítsanak, még akkor sem, mint olvasom, “az üzletek elejét karácsonyi díszítésekkel teszik széppé” és ha a “gyermekeknek cukorkákat fognak kiosztani.” Most csak ennyit akartom mondani. megbízottaik a leszerelés kérdésében kötve vannak, nyilván az ezzel kapcsolatos többi kérdésben, Németország egységesítésében s a majdra épített európai biztonság kérdésében is, meg* lehetnek előre elhatározott állásfoglalásuk. Ezért nem fogadtak el egyetlen! szovjet javaslatot sem s ezért nem engedtek egy tapodtat sem saját javaslataikból. Befejezésül még csak annyit, hogy az urak politizálhatnak, ahogy a fegyvergyárosok azt előírják, a világ népei azonban békét akarnak, békés megegyezéseket. S a második, a külügyminiszteri genfi konferencia minden zsákutca ellenére is azért tekinthető a békére vágyó népek győzelmének, metr a világ népeinek még nagyobb tömegei, még szélesebb rétegei számára adott módot, hogy a nyíltan feltárt politikai állásfoglalásokat még alaposabban megismerhés- sék és szinte az egész emberiségben tudatosítsák, melyek a problémák és melyek a válaszok ezek megoldására. A genfi konferencia egyike a legnagyobb leckéknek, amelyeket az emberiség valaha kapott. Ez magában véve is győzelem.
