Amerikai Magyar Szó, 1955. július-december (4. évfolyam, 27-52. szám)
1955-11-24 / 47. szám
November, 24, 1955 AMERIKAI MAGYAR SZÓ Published weekly by the Hungarian Word, Inc., ISC E. 16th St., New York 3, N. Y. — Tel.: AL 4-0397 _4_____________________________ Subscription rates: In U. S. A. and Canada §7 a year. Foreign $9 one year, $5 half year. Single copy 15c. Előfizetési árak: New York városéban, az Egyesült Államokban és Kanadában egy évre $7, félévre $4. Minden más külföldi országban egy évre S9, félévre $5. — Egyes szám ára 15 cent. Szerkesztőség és kiadóhivatal- 130 East 16th Street New York 3. N. Y. Fiókirodák, ahol előfizetéseket felvesznek: Bronx, Magyar Ház, 2141 Southern Boulevard. — Hivatalos órák kedd este "7—9-ig. Cleveland, O.: E. S. Magyar Munkás Otthon, 11123 Buckeye Road. Nagy József városi lapkezelő West Side: Wlach Rudalf, lapkezelő Detroit, Mich.: Petőfi Klub, 8124 Burdeno Tischler Lajos, lapkezelő Chicago, 111.: 1632 Milwaukee Avenue, 2nd fl. Chulay István, lapkezelő. Los Angeles, Calif.: L. A. Magyar Munkás Otthon, 1145 S- St. Andrews P.l — Pacier Flórián, lapkezelő Ügyvezető: Rosner Sándor e5^5»8|i«r, 83 AZ ANYAGYILKOSOK Az átlagos amerikai újság gondoskodik arról hogy naponta néhány tucat gyilkosságot tálaljon fel olvasói “felvilágosítására.” Vannak egyes lapok — a Hearst és az ahhoz hasonló csatorna- újságok — amelyek a világért nem mulasztanák el, hogy a legszörnyübb gyilkosságot ne tegyék meg főcikküknek az első oldalon. Ezzel, mint ők mondják, “építik a cirkulációt”. Ez a tőkés sajtó erkölcsisége, ez a tőkés sajtó módszere. De most nem erről akarunk írni. Csak bevezetőül mutattunk rá e tényekre, hogy jobban aláhúzzuk azt, miszerint még a gyilkossági hírekhez alaposan hozzászoktatott amerikai újságolvasó közönség is elborzadt a John Gilbert Graham nevű emberi szörny tettén, aki bombát he/ lyezett abba a repülőgépbe, amelyre saját édesanyja szállt fel. így akarta az anyja után járó biztosítást megszerezni. Aki ilyesmit képes elkövetni annál, természetesen, nem számított az, hogy az édesanyján kivül még 44 embert, férfit, nőt gyermeket is megölt, embereket akiket nem ismert, akik neki semmi rosszat, semmi jót nem tettek. Valamelyik újság azt a megjegyzést tette, hogy ilyen szörnyetegek szerencsére csak igen nagy ritkán bukkannak fel a társadalom fertőjéből. Mi azt mondjuk, hogy ez nem felel meg a valóságnak • Miben különbözik ez a szörnyeteg azoktól a szörnyetegektől, Hitler Szálasi “katonáitól”, kik gyermekek, nők, aggok ezreit és tízezreit voltak képesek nap nap után lemészárolni? Ha nácikra azt lehet “mentségül” felhozni, hogy azok legalább nem voltak képesek saját édesanyjukat, -saját hozzátartozóikat a mészárszékre vinni, niondhatjuk-e ugyanazt a ma itt Amerikában uszító nyilasokról és egyébb magyar renegátkról? Ez a- förtelmes banda azon dolgozik' hogy Magyarországra, ha másként nem megy. egy újabb világháborún keresztül jussanak vissza. Mit törődnek azzal, hogy saját véreik, saját rokonaik, magyar testvéreik ezrei, százezrei elpusztulhatnak az ily “felszabadításban?” Az ő számukra csak az a fontos, hogy “bekollektálhas- sanak”, hogy a maguk számítását megtalálják, miként ennek a Graham féle szörnyetegnek is csak az volt a fontos, hogy azokat a vértől ázott dollárokat a zsebébe gyömöszölhesse. DONALD A. QUARLE a légügyi erők titkára (Air Force Secretary) nyilvánosságra hozta, hogy a Westinghouse Electric Co.-tól egész életére 10,000 dollár évi nyugdijat kap. — A Westinghouse Co. kapja a legnagyobb szerződéseket a légi haderő osztálytól: radar-hálózat és egyéb nagy dolgok építésére és e rendelések jóváhagyása leginkább Mr. Quarles dolga. • A HALADÁS PÁRTOLÓJA, • A MAGYAR SZÓ OLVASÓJA AMERIKAI MAGYAR SZÓ Irodalom művészei ___________________________ ______________________________________________________________________‘ Haldor Laxness, az irodalmi Nobel-dij idei nyertese Haldor Laxness, izlandi regényíró, neve a világ kulturközvéleménve előtt akkor lett először ismert, amikor a Nóbel-bizottság azon tanakodott, Churchillnek, Ernest Hemingwaynek vagy Haldor Laxness-nek itéljék-e oda a világhírt jelentő irodalmi dijat. Nyilvánvaló, hogy Laxness már évekkel ezelőtt megérdemelte volna a nagy kitiintetést. A díj odaítélésénél szokatlan jelenségnek vagyunk tanúi: és pedig annak,.hogy a dijat most kapta először “baloldali” iró, amint a jelentések mondták. Könyvei közül Amerikában csak az 1946-ban Knopf-kiadásában megjelent “Independent People” (Független emberek) című munkáját ismerték. A dij odaitélői üditő őszinteséggel beismerték, hogy a dijat azért adhatták neki, mert enyhülés állott be a világfeszültségekben. Mi sem mutatja világosabban, hogy az irodalmi müvek értékelése nem mentes a politikai nyomásoktól. A “Független emberek” nagyszerű történet. Egy izlandi paraszt életét meséli el, akinek minden vágya egy kis darab földet szerezni. Tizennyolc évig robotolt egy ember számára, akit megvet, csakhogy összekuporgassa a pénzt, amellyel megvette holdjait. “A függetlenség — mondotta- Bjartur a feleségének. aki egész életében egy kis kényelemre vágyott, amit abban a gazdag házban megfigyelt, ahol mint szolgálóleány dolgozott — az élet legfontosabb dolga. Amondó vagyok, hogy hiába él az ember addig, amig nem lesz független.” Megdolgozott érte. Sorsa volt az északsarki fergeteg, a szüntelen éhezés, a legtöbb városi ember számára elképzelhetetlen, rettenetes nyomor. őstipusa volt ő mindazoknak, akik a földeken dolgoznak. Laxness nem magasztalja, hősét, hanem egész egyszerű, emberi mivoltában mutatja be nekünk. Sok minden van Bjarturban, ami nem szép, nem tetszetős, mert keményre faragta a nélkülözés és démoni eltökéltségre, hogy földet szerez magának, hogy független lesz s voltaképpen ez az elpusztíthatatlan vágy pusztítja el szeretteit is. Egy alkalommal egy hatalmas rénszarvassal küzd meg, majd hátára pattan és a sarki vihar tombolásában, semmitől és senkitől sem félve, nyargal vele haza, mert az 'az egyszerű vágy sarkalja, hogy valami rénszarvashust vigyen otthonába. Azt a jelenetet sem lehet elfelejteni, amikor juhai megbetegszenek s ő leírhatatlan gyengédséggel kezeli bárányait. Feleségét és gyermekeit keményen befogta, hogy a maga elé tűzött célt elérje s ez az erős, kitartó, értelmes, néhai szinte költői ember rozzant viskójában valóságos zsarnokká válik. Aztán megszerzi földjét, de évekig tartó roppant erőfeszítések után mégis elveszti s ő ottmarad kifosztottam majd nekivág a jéggel borított síkságnak s megy a tengeri kikötő felé, éhes gyomorral, még csak kenyérhéja sincs egy darab, sem egy fityingje, de azért mégsem érzi magát legyőzöttnek. A befejező oldalakon összeakad egy csoport sztrájkoló dokkmunkással, akik elviszik szállásukra, megosztják vele kenyerüket és kávéjukat, nem kérdeznek tőle semmit és barátjuknak nevezik. Do ő még mindig a makacs paraszt, aki a maga, feje után megy. Még nem érez velük azonosságot összezavarodottságában, de már felrémlik benne a kérdés, vájjon mégis nem azok-e az igaz emberek? “Ha igen. akkor azok az elsők, akikkel életében találkozott.” Laxnessnek, az Írónak, igaza van, amikor ehhez a következtetésre jutott könyvében, mert a paraszt ekkor, Izlandon, az első világháború végén, még nem érthette meg, hogy a paraszt egymagában nem vívhatja ki a függetlenséget. Bármily erős volt is, bármint legyűrhetett is mindent, de nem győzhette le az adószedőt. Jóllehet elvesztette kis birtokát, mondja az iró, de megőrizte férfiasságát, önmagába vetett hitét, meggyőződését, hogy ő jobb ember, mint azok a népek, akik a nagy házakban élnek s akik az adókat kiróják. A jobb napok reményében ragyognak a könyv befejező sorai. Ez körülbelül az az anyag, amelyből a “Fü- getlen emberek” készült. Szerzője 1953-ban megkapta a nemzetközi békedijat, ő lett az izlandiszovjet társaság elnöke 1950 óta. Laxness, aki ma 53 éves, 1932-ben tűnt fel “Salkavalla” cimü regényével, amely az izlandi munkásmozgalomról szól. A “Fügetlen emberek”-et 1935-ben fejezte be. Azóta sok regényt irt, valamint útirajzokat a Szovjetunióban tett utazásairól és tapasztalatairól. Nos, amikor ilyen iró és ilyen mü kapja meg a Nobel-dijat, ezt ünnepnapnak lehet tekinteni az irodalom történetében. Győzelem ez a nukleáris téboly felett. SZÉLJEGYZETEK “Ersatz”-Hidegháború Látom*az újságban, hogy a hidegháború akrobatái nagy bajban vannak. A világközönség kifütyülte bravúros mutatványaikat és most pácban vannak a művészek, hogy honnan szedjenek uj számokat. Erre nem voltak elkészülve. Addig trombitálták a világnak, hogy milyen jó a hidegháború, a végin maguk is elhitték és most kiderül, hogy ennek a hálátlan világnak nem kell. A közönség békés mutatványokat kíván, de a “béke” szó a hidegháborús zsonglőröknek egy nagyon csúf és illetlen szó, még a hátuk is borsódzik, ha hallják. (Az elkövetkező nemzedékek hitetlenkedve fogják olvasni, hogy 1955-ben minden olyan társadalmi szervezet, amelynek nevében e szó “Béke” szerepelt, a FELFORGATÓ szervezetek listájára volt helyezve!) Béke, hogyisne! Mikor még a “barátságos együttélés” is olyan visszataszító még csak hallani is. Hogy mi barátságosak legyünk ezekhez a vörösökhöz, talán még azt is mondjuk nekik a végén: szervusz pajtás, hiszen te egy egész derék leyénv vagy, meg tudunk mi lenni egymással egész szépen? No, azt már nem. v Hát most végre valami okosok Washingtonban megtalálták a kiutat. Nem “béke” lesz, se nem “békés együttélés”, hanem “versengő együttélés” (ehhez nem kell barátságosnak lenni) meg “puha háború” (ehhez nem kell bél^e és lehet játszani katonásdit tovább). Ez abból fog állani. hogy egy nagy kibővített programot fogunk életbe léptetni kulturális csereberére. Persze nehézségek is vannak, mert erre megint uj töi*vényhozásra van szükség, ezt a kongresszus két házában keresztül vinni bizony jó kis időt fog igényelni, hiszen gondoskodni kell, hogy kellő számú úriember (mindkét pártból) jó dzsáb-hoz jussán ebből kifolyólag. Megaztán, mondja az újság, nincs is elég pénz rá. de reméljük, hogy a keservesen kiizzadt adóinkból az atombombák mellett majd csak marad erre is egy kis pénz. Teszem fel minden meg lesz simán, vájjon lesz-e a bölcs honatyáknak elég sütnivalójuk kiokoskodni. hogy mit is exportáljunk kultúra dolgában. Ha nem bánják a honatyák, adhatnék egy néhány jó tanácsot. Mindenekelőtt azt, hogy irodalmi kulturter- mékként ne próbálják exportálni sem Nixon vagy McCarthy összegyűjtött szónoklatait, sem Phil- brick (bocsánat ez illetlen szóért) önéletrajzát. Nem lesz nagy keletjük. Az angolszász törvényhozás előnyeit ne próbálják sem a Smith, sem a McCarran-Walter törvényekkel illusztrálni, bár, bevalljuk Guatemalában. Portugáliában és Franco Spanyolországában a hatóságok értékelnék. Tekintve azonban, hogy az amerikai géniusz legilletékesebb képviselői. Thoreau, Mark Twain, Dreiser vavv Howard Fast indexre vannak téve, már előre látjuk, hogv a “puha” háborúban mekkora dilemmával találják majd magukat szemben dinlomatáink! De. bocsássanak mecr, nem vmgvok képes esetlen könnyet sem hullatni miattuk. V.
