Amerikai Magyar Szó, 1955. július-december (4. évfolyam, 27-52. szám)
1955-11-10 / 45. szám
6 AMERIKAI MAGYAR SZÓ Now: 10, 1955. WALL STREET “PROSPERITÁS” JELENTÉSEI MÖGÖTT TUDOMÁNY ÉS TÁRSADALOM ÍRJA: Dr. Morandini D. Mihály egyetemi tanár \-----------------------------------f Az emberi fejlődés és a béke Ha hajlandók vagyunk az emberi fejlődés hosz- szu idejét számba venni, akkor talán megérthetjük, hogy miért békétlen még ma is az ember. Az egyes ember életének rövidsége folytán minden haladószellemü egyén türelmetlen — és jogosan türelmetlen —, amikor az emberi kapzsiság háboru-csináló politikáját és az elavult hatalmi versengést kell tapasztalnia a világ közügyeinek irányításában. Kétezer millió év telt el, amiót? az első egysejtű élőlény megjelent. És csak mintegy félmillió éve lehetett, hogy a'z első embereszu lenv, a majomember (pythecanthropus) megszületett és talán a letört faágat védekező és támadó botként használta, vagy a követ és kókuszdiót “fegyvergolyóként” dobta a társára; akivel “harcban állott.” Az egysejtű állatokból fejlődtek ki a többiek; és a nemzősejteken való átöröklődés, meg a folytonosan bonyolultabb állatfajoknak kialakulása következtében az a harcos ösztön, amely a környezethez való alkalmazkodás utján az u. n. “megfelelőbb” életfoiunákat a “gyengébbekkel” szemben fenntartotta, végül természetesen az emberhez' is eljutott és megteremtette benne az “aki bírja, marja” viselkedésmódot. Ámde amikor az ember társadalmi (szociális) lény lett és nemcsak a család meg a “csapat”, hanem a törzs és az állam is kialakult, az egyéni önző viselkedésmód sok oly következménnyel járt, amely a társadalomnak, mint az egyének összességének, nagyon is kárára volt. Lassan meg kellett tanulnia az embernek; hogy együttműködéssel (kooperációval) is dolgozzon, házakat, városokat, közlekedési eszközöket, utakat, stb. építsen, együtt termelje a megélhetés eszközeit és a közös célokat irányitó egységes társadalmi elveket hozzon létre és szabjon meg a “közügyek” szabályozása érdekében. A családfő, a törzsfőnök, később a fejedelem és a király lettek á társadalmi hatalomnak személyes kifejezői és irányitói. Nem csoda, hogy az öröklött hatalmi vágy gyakrabban, mint nem a társadalmi hatalommal való visszaélésre és önző egyéni érdekeik előmozdítására vitte őket. Különösen amikor, mintegy 6,000 évvel vagy még többel ezelőtt, az ember az Írást is megtanulta és a fejedelem tisztviselői meg a papság rová- sos jelekkel tudták számon tartani a közügyi teljesítményeket (pédául azt, hogy ki mennyi adót fizetett és mennyi közmunkát végzett), akkor az államfő hatalma megnagyobbodott és kiváltságos tisztviselői és papi osztályok alakultak ki. A rabszolgaság a hatalom bitorlásának volt a következménye, mert az egyének feletti uralom elf ele j ttette végül az uralkodóval, hogy ő tulajdonképpen csak letéteményese és a jólétet szolgáló alkalmazója a társadalmi hatalomnak. így alakult ki az “isten kegyelméből való királyság is”, mert hiszen filozófiailag szükségessé vált az elégedetlenkedő és elnyomott néppel megértetni, hogy a király nem is ő tőlük nyerte a hatalmát, hanem Istentől, akinek ő a földi helytartója. *Az államon belüli nagy gazdasági harcok és az államok közötti háborúk a természet adományainak, nyersanyagoknak és a termelési eszközöknek, birtoklásáért egyre nagyobb szabásuak- ká váltak. Hova-tovább világbirodalmak fejlődtek ki és omlottak össze a hatalomért és az eszközök birtoklásáért folytatott óriási harcokban. Ha az emberi történelmen végig nézünk, nyugodtan mondhatjuk, hogy minden fejlődés és minden technikai haladás mellett is az ember az utolsó 6 ezer évben (és valószínűleg már sokkal régebbről kezdve is) idejének legalább a háromnegyedrészét háborúban és nem kulturális fejlődésben töltötte. Ma pedig, amikor, különösen a nyugaton, a királyok hatalmát kiváltságos iparfejedelmek és kereskedelmi csoportok sajátították ki maguknak és használják az egész világ nemzetközi kereskedelmének egyéni vagy csoporthaszont hozó irányításában, a világ népeinek kihasználása és nyomora minden modernséAz újságok cimhirei ragyogóan egyhangúak: Az állások száma szeptemberben csúcsmagasságot ért el... A munkások alkalmaztatása még soha ily magas pontot nem ért el a történelemben. És az ország legtöbb körzetében félreismerhetetlen a folytatólagos gazdasági fellendülés döntő bizonyítéka. Ezekben a körzetekben az állások vadásznak az emberekre és nem fordítva. A legtöbb nagyvárosban egyre hosszabb az alkalmazottakat kereső cégek listája. Szakmunkások tizezerei, mint például bányászok, számára azonban ez a csucsalkalmaztatás- ról szóló hir aligha ok az örvendezésre. Más munkások tízezrei szemében a csaknem kihalt textilvárosokban, sőt még fellendüléssel kérkedő körzetekben is, ezek a jelentések nem sok értelemmel bírnak. Mert az igazság az, hogy olyasmi rejtőzködik a statisztikai adatok mögött, amit a ragyogó cimhirek nem árulnak el. Ha az alkalmazott emberek végösszegét látjuk, nem is gondolunk arra, hogy eltolódások vannak az alkalmaztatás irányzataiban. A munkaügyi minisztérium legújabb hivatalos jelentése egyszerűen csak ennyit mond: szeptemberben a nem mezőgazdasági alkalmaztatás — a farmokon kívüli állások — 50.3 millió főre rúg és soha még szeptember havában ennyi alkalmazás günk mellett is sokkal nagyobb, mint valaha is volt. De viszont ezért az elnyomás és nyomor megszüntetése is sokkal könnyebben elérhető, mert éppen az ipari és kereskedelmi világhálózat adja meg azt a hatalmas szervezetet, amely a nyomor és nélkülözés eltüntetésére lesz használható. Az érintkezés és közlekedés nagyobb lehetősége is hatalmas eszköz a jobb idők megteremtésére. De mégis nagy kulturális fejlődésre és nevelés, különösen ön-nevelés, utján való világmegértésre van szükségünk, hogy a mai társadalmi dzsungelból egy jobban kooperáló világegységre juthassunk. Ilyen világmegértésnek a megteremtésén fáradozik ma sok önzetlenül gondolkodó társadalmi csoport, amely a nyugat államaiban a mai káosz és "háborús politika következtében létre jött. Ily számottevő csoport az is, amely most van kialakulóban a világ számos tudósának, filozófusának, művészének, vallásos vezetőinek és sok más “public minded citizen”-jeinek részvételével. Mindezek azonban nemcsak maguk közt akarják a békésebb és ezért haladóbb, egészségesebb ‘és boldogabb világ lehetőségeit megbeszélni, hanem ezenkívül azt is szeretnék, hogy a megbeszélteket a világ népei elé terjesszék további fontos hozzájárulások és nyilvános megbeszélések céljából. A kezdeményezők, akik magukat Tanulmányozó és Kezdeményező Világkomiténak (World Committee of Study and Initiative) nevezik, főcélul azt tűzték ki, hogy a saját nyilvánosan kifejezett és világszerte publikált véleményük segítségével megindítsanak egy oly világfolyamatot, amelyben a világnak népei óriási arányban és számban vehetnek maid részt. Az a terv ugyanis, hogy a maguk által elért eredményeket, amelyeket majd .a népek hozzájárulása után a világ kormányai elő akarnak terjeszteni, a sajtóban, a rádió és televízió utján, valamint gyűlések segítségével és levelezés révén is minél szélesebb körökben ismertté tegyék és a világ népeinek véleményét és hozzájárulását kikérjék. A népek hozzájárulása egy központi koordináló szervezettel való levelezés utján történne. A központi szervezet a sok véleményt összefoglalná, rendszeresítené és a Világkomité tagjainak gondosan összeállított összegezésben megküldené. A Komité tagok újból véleményt adnának úgy, hogy végül oly dokumentum alakulna ki közmegegyezés utján, amelyet nyomtatott formában nemcsak világszerte lehetne a béke és nemzetközi megegyezés és jólétfejlesztés érdekében» terjeszteni, hanem a világ összes kormányának is fel lehetne ajánlani, hogy e kormányok a javaslatok alapján — amelyek a világ népeinek hozzájárulásával és beleegyezésével jöttek létre -— a békére, a fegyverkezés eltörlésére és az egész emberiség jólétének és békés haladásának biztosítására világmegyegyezéseket és világ-együtt- miiködést hozhassanak létre. Persze e terv nem a legkönnyebb. Sok körültekintést és sok * időt, valamint anyagi eszközt is igényel a már meglevő jóakaraton és hozzáértésen kívül. Mindenről és a tervnek részleteiről egy következő önálló cikkben számolunk majd be. nem fordult elő a történelemben, mert ez, 100 ezerrel több volt, mint 1953-ban, az alkalmaztatás rekordverő szeptemberében. Ha azonban a végösszeg mögé pillantunk, a következőket látjuk: 1955 szeptemberében a gyárvállalatok félmillióval kevesebb munkást alkalmaztak, mint 1953- ban. Szeptemberben a dolgozó bányászok száma 80 ezerrel kisebb, mint volt 1953-ban. A közlekedési, közszükségleti és építkezési iparokban 100,000-el csökkent az alkalmazottak száma. A világ összes tündökletes cimhirei sem tudják kitörölni ezeket a csökkentéseket, sem elhomályosítani jelentésüket annak a munkásnak a szemében, aki elég szerencsétlen, hogy a statisztikai adatok közt egy legyen az állástalanok rubrikájában. Olyan területen, mint a nagybani és kicsiny- beni eladás. Ebben a körzetben az alkalmazottak száma egyedmillióval szárnyalja túl az 1953-ikit. Az úgynevezett szolgálati iparokban 100,000 főnyi az emelkedés 1953-hoz képest. És a szövetségi, az állami és a helyi állásokban csaknem 350,000-el többen vannak idén. j Most már világos, mi történik itt: Az állásalkalmak növekedése a legnagyobb az olyan iparágakban és területeken, amelyek szolgáltatásokat eszközölnek, élesen megkülönböztetve azoktól, amelyek cikkeket állítanak elő. A kormány minden színvonalán emelkednek az állások és bár az elmúlt években a szövetségi bérlista csak szerényen kúszott felfelé, az államok és városok bérlistái meredeken felszökkentek. Szeptemberben több cikket állítottak elő, mint bármikor azelőtt, de ha bízni lehet a kormány statisztikájában, a csucstermelést meghökkentően kevesebb munkással érték el. Ha van a közgazdasági életnek olyan szférája, amelyben az országnak gyorsan kell futnia, hogy helyben maradjon, az a munkások alkalmazott- sága. Mert ha a dolgok normális mederben folynak is minden évben átlag újabb 600,000 munkás csatlakozik az álláskeresőkhöz. Ez az átlag pedig gyors emelkedésnek néz elébe. “Jobban örülnék az elért eredményeknek, ha egyenletesebben és alapvetőbb területeken lennének szétszórva”, mondotta egy vezető közgazdász ezzel a kérdéssel kapcsolatban. Jobban örvendene minden tárgyilagos megfigyelő is, mei~t hacsak nem emelkedik alapiparainkban a munkások alkalmaztatottsága éveken keresztül, benne leszünk a slamasztikában. Afrika népe szabadságot követel (Folytatás az 5-ik oldalról) mindaddig, amig ezeket az élősdieket is ki nem kergették az országból. Az Eckhardt Tiborok, a Nagy Ferencek, a “nemzeti bizottmány”-ba tömörült urak, habsburgisták, horthvsták, bárók, bankárok, fél- és egész fasiszták, nyilasok és félnvilasok, minden árnyalati különbségeik mellett is voltaképpen NEM EGYEBEK, MINT A MAGYARORSZÁGOT KB. 400 ESZTENDŐN ÁT KIZSÁKMÁNYOLÓ KÜLFÖLDI GYARMATOSÍTÓK MAGYAR ÜGYNÖKEI, HAJCSÁRAI, akiknek közös a céljuk: Magyarországot és a magyar népet visszavezetni a levitézlett úri rendszerbe, a gyarmati kiszolgáltatottság és kizsákmányolás állapotába. Amikor a wallstreeti kormány ezeknek a gyülevész elemeknek nyújt támogatást, ugyanazt cselekszi, mint amikor a helyszínen, a gyarmatokon, “pénzt paripát, fegyvert” ad a helyi basáknak, akik viszont kiárusítják országaikat és népeiket a wallstreeti élősdi- eknek. "■ Az amerikai nép számára tehát az a kérdés, vájjon össze tudják-e békéltetni a haladás jelenlegi két, valóságos célját: a világ fejlesztését és a 'világ nagyobb szabadságát mindenki, minden nép számára egy uj és hajlékony politikában, amelyben benne van a cikkünk elején említett három nagy változás és átalakulás a jelenkori világ történelmében. Megvan-e az amerikai rendszerben a leleményesség, a hajlékonyság, a képzelet, az érdeklődés és mindenek felett a meggyőződés, hogy mozgósítsa a megfelelő eszközöket, hogy a gigantikus méretekben szükségelt segítséget megadja a mostohán bánt emberek legégetőbb problémáinak megoldására, vagy rábízza ezt a feltörekvő szocialista országokra, melyek testvérként tekintenek a gyarmati népekre?
