Amerikai Magyar Szó, 1955. július-december (4. évfolyam, 27-52. szám)
1955-11-10 / 45. szám
Nov. 10, 1955. AMERIKAI MAGYAR SZÓ 5 Afrika népe szabadságot követei Vájjon Afrikában is meg fog-e ismétlődni az imperializmus kudarca úgy, amint Ázsiában történt? A megrothadt imperializmus itt is hátrálásra fog-e kényszerülni a népek társadalmi forradalma elöl? Ez természetesen attól függ, mire használják fel az európai imperialisták a még ott megmaradt esélyeiket. Afrikában még nagyobb érdekeltségeik forognak kockán. Dél-Afrikában magában vagy két és félmillió fehér gyarmatos nevezi otthonának a fekete földet, pedig éppen ott néz ki legbizonytalanabbnak a fehér emberek holnapja, ott vonják leginkább kétségbe erkölcsi jogukat az uralmi igényre, ott látszanak a legkomolyabbnak a roppant faji elnyomás és terror forradalmi megoldásának baljós előjelei. Ázsiához képest Afrikában másnak Ígérkezik a gazdasági, politikai és társadalmi átalakulás menetrendje. Mostantól kezdve sokkal gyorsabban fognak az események lezajlani, mint ahogyan a második világháború előtt féltek ettől a fehér kiskirályok, sőt mint ahogy maguk az afrikai nacionalisták is remélték. A reformkövetelések emelkedő tempója már USA-ra és Washingtonnak a gyarmati helyzettel való kapcsolataira is kihat több kontinensen (világrészen) keresztül. A múltban például Amerikának kellett fizetnie a konok francia reakció baklövéseiért Indo-Kinában. Vájjon még több billió dollárt fogunk-e elpocsékolni a jövőben hiábavaló kísérletekre, hogy megtagadjuk Francia- Afrika népeitől az önkormányzatot és a fejlődést ? Három gyökeres változás A háboruutáni évtizedben három olyasmi történt, ami ennek szükségszerűségét parancsolóvá teszi. Három különálló, de mégis egybekapcsolódó megmozdulás változtatta meg gyökerestül az emberiség életét általában és nagy mértékben fokozta a gyarmati emancipációra (felszabadításra) irányuló nyomást különlegesen. Az első a thermo- nukleáris energia által kilátásba helyezett technológiai átalakulás. Ha félelmetes lehetőségek is rejlenek benne rossz értelemben, de ugyanakkor, ha megfelelően alkalmazzák, hamarosan meggyorsíthatja a kezdetleges és iparilag elmaradt országok modernizálását. A második gyökeres újítás az államok világ- rendszerében az a tény, hogy 1 billió 200 millió színes ember, aki körülbelül hétmillió négyzetmérföld területet népesít be, »teljes nemzeti függetlenséget és a nyugattal való politikai egyenlőséget ért el! Ha le is maradtak az első ipari forradalomról ezek a népek, most azonban eltökélt szándékuk, hogy az atomkorban, a “felivelő remények forradalma” alatt kitöltik a hézagot. A harmadik gyökeres változás a szocialista államok előtörése Kelet-Ázsiától Kelet-Európáig. Elsősorban ez hatott ébresztőén a megmaradt nyugati gyarmatok népeire. Mindenek felett azonban a népi Kina’ megszületése, a hatalom tagadhatatlanul drámai, nemzeti megragadása, az uj köztársaság tekintélye hatott felvillanyozó erővel az afrikaiak minden rétegére és töltötte el őket reménnyel, hogy a példát valamilyen formában követhetik. Nem lehetne jellemző példát felhozni erre, mint az Aranypart miniszterelnökének a kiváló dr. Nkrumnah-nak esetét, aki — jóllehet Anglia első fekete domíniumának élén áll, — de nyíltan hirdeti a nyugatafrikai szovjet szocialista államok uniójának tanát!! Bandung üzent! Lehet, hogy amiért az amerikai politika nem idomult megfelelően ehhez a három mélyreható változáshoz, amely beállt a világon, nem értették meg itt nálunk az Indonéziában áprilisban lezajlott bandungi konferencia komoly üzenetét. USA meglehetősen csufolódó magatartást vett fel — legjobb hagyományainak szempontjából egészen fonákul —, mikor a politikai és társadalmi egyenlőség után érzett jogos vágyak ellen szállt síkra, noha azok az aspirációk az ázsiai és afrikai népek között egyetemesen el vannak terjedve. Ázsia újabban független országainak nagy többsége nem kommunista, de az. hogy nem kommunisták, még nem jelenti azt, hogy a gyarma- tositási rendszer buzgó hívei! Amikor az összes keleti országok vezetői — csak Korea, Szovjet- Ázsia és Formóza maradt ki — összefogtak Ban- dungban hét afrikai állammal, hogy önrendelkezési jogot és szabadságot követeljenek az összes gyarmatok részére, nemcsak saját gyakran hirdetett meggyőződéseiket ismételték meg, hanem egyszersmind igaz, nagy amerikai hazafiak érzéseit is visszhangozták. A valóságban a régiveretii nyugati imperializmus maradványai Kelet-Ázsiában ma már főleg szórványosak: az angol Szingapúr és Hongkong és némi visszamaradt uralom a Ma Iá ji-f élszigeten meg Borneó partján; holland és ausztráliai megszállás Uj-Guineán, amit Indonézia erélyesen vitat, valamint a portugál uralom némi maradéka, amiről a nagy rohanásban meg is feledkeztek. — A nyugat aligha térhet visz- sza ahhoz, hogy akaratát ilyen réseken keresztül ráerőszakolja a kontinensre, még ha továbbra is kezében tartja. Minden nagyobb háború esetén ezek csak passzívák, nem pedig aktívák lehetnének mérlegkimutatásán. Elgondolhatatlan, hogy véget nem érő ellenséges magatartással álljunk szemben egybillió nem kommunista ázsiaival, ahelyett, hogy az európaiakat noszogassuk; találjanak kiutat szépszerével ezekből a kisszámú, elszigetelt hadállásokból. Afrika, a rab és kirabolt világrész Eltekintve az Óceániában, a Nyugat-Indiákban és Közép-Amerikában fekvő elszórt gyarmati birtokoktól, a világ igazi maradék gyarmati problémái Afrikában sűrűsödnek össze. Nagyszabású problémák ezek. Afrika a földgolyó lakható földterületének egyötödét képviseli és 200 millió néger lakosságának 90 százaléka fölött csaknem teljességgel 3 millió fehér ember uralkodik! nak az afrikai nacionalizmus és függetlenség mögött, amint ezt az Egyesült Nemzetekben már meg is cselekedte a hatalmak bandungi-ázsiai tömbje s a jövőben nyilván fokozottabban fogja cselekedni. Egyik: a gyarmati elnyomással kapcsolatos saját hosszú történelmük. A második: eltökélt szándékuk, hogy eltöröljék a szin alapján való megkülönböztetés minden formáját. A harmadik: félmillió Afrikában lakó ázsiai emberrel úgy bánnak a fehérek, mint alacsonyabbrendü fajjal s gazdasági téren is csak kevéssel jobb a helyzetük, mint az ottszületetteknek. Dél-Afrika, Egyiptom, Libia, Etiópia és a kis Libéria kivételével, egész Afrika gyarmatokból, megbízásból kezelt területből, meghatalmazotti területekből és protektorátusokból áll angol, francia, portugál, spanyol és belga érdekeltségek kezében. Maga Francia-Afrika nagyobb, mint egész Kína és Japán együttvéve, de 5 millió lakosa közül minden tízből egy tud csak irni-olvas- ni. Angol-Afrika nagyobb, mint az Egyesült Államok; Portugália afrikai gyarmatai harmincszor nagyobbak, mint a parányi “anya”-ország. A Belga Kongó, mely ásványai és vizforrásai gazdagságával. nagyobb, mint az Egyesült Államoké, (urániumbányái a jelenlegi világtermelés 96 százalékát szolgáltatják,) olyan nagy, mint egész Nyugat-Európa. Mesébeillő profitokat szedtek ki Afrikából a jóljövedelmező rabszolgakereskedelem óta. A legújabb időkig csak igen kis profitrész maradt az országban ujgbb befektetések céljából. Mint az Ázsiával folytatott gyarmatkereskedelemből származó billiók, Afrikából is minden visszaáramlott Európába. Ennek nagy része megsemmisült a két világháborúban. Afrika mindenkit gazdaggá tett, kivéve az afrikaiakat, mondják, óriási területeken a négerek elvesztették összes legjobb legelőiket, melyek a fehérek kezére jutottak; sok korlátozott körzetben egyáltalán még csak földet sem vásárolhatnak maguknak. Gyakran a legjobb földeket egy maroknyi feliér telepes foglalta le magának. Kongóban egy féltucat mam- rriutvállalat bírja a földeket. Kenya gyarmaton 4,000 eprópainak 16,000 négyzetpiérföldnyi terület van birtokában — átlagban minden fehér emberre négy négyzetmérföld jut — mig egymillió kikuju, aki körülötte lakik, mindössze 2,000 hold földet bir, holott egykor minden kizárólagosan az övék volt. Az afrikai ghettók dzsungelében A szin alapján űzött megkülönböztetés és elkülönítés csaknem mindenütt dívik, s ezen a portugál politika annyit módosított, hogy ezer néger közül egyetlenegynek megengedik, hogy szavazzon; az arab északi területeken a franciák tettek immel-ámmal kísérleteket, hogy “asszimilálják” őket. Dél-Afrikában az apartheid politika minden politikai jogától és sok emberi jogtól megfosztotta a négereket (még a régi szavazójogu- kat is elvették). Gettókban élni kényszerítve, még csak nem is járhatnak a város bizonyos körzeteinek utcáin — vagy csakis külön hivatalos engedéllyel léphetnek be.- A négerek a valóságban foglyok a saját hazájukban, ahol ők képezik a lakosság négyötödét. Az északafrikaiak kilencven százalékának pántlikagilisztája vagy más bélgilisztája van; a tüdőbaj és a nemibetegségek szinte akadálytalanul terjednek. A Dél-Afrikában született néger gyermekek 35 százaléka élete első éveiben betegségben pusztul el vagy éhenhal. 3,400 orvos van egész Afrikában és ezeknek legtöbbje is csak fehér embereket kezel. Legalább 60,000 orvosra volna szükség, háromszor annyira, mint amennyi e pillanatban tanul az Egyesült Államokban. És hogy még mi mindenre volna szükség? 700 különböző nyelvjárás van. Az afrikaiaknak nyilvánvalóan szükségük volna nyelvészekre, a nyelv egységesitőire, valakire, aki megadja nekik az irás módját, amint az oroszok csinálták a közép- ázsiaiak és eszkimók részére. Szükségük van tanítókra, gazdászokra, állatorvosokra, szakmunkásokra a fémek és a fa feldolgozására', mérnökökre, tudósokra. Szükségük van iskolákra, szakszervezetekre, kollégiumokra, fogyasztási szövetkezetekre, tisztes lakóházakra, járvány ellenőrzésre, jobb diétákra, köztisztaságra, villanyerőre, gyárakra, utakra, vasutakra. Szükségük van arra, hogy nagyobb részt kapjanak abból a kinccs- ből, amelyet a világ számára termelnek, nem szólva egy kis “libertéről, égalité-ről és fraternité- ről”, ha csak a liberális polgári követelmények szempontjából nézzük. Ma már túlságosan késő van ahhoz, hogy azt higyjük, hogy a négereket vissza lehet kergetni a dzsungelbe. Már túlsókat tudnak, már túlságosan előrejutottak a fejlődés utján. A világ pedig nem lehet el nélkülük, a munkaerejük, a világrészük kincse és emberi hozzájárulásuk nélkül. A négereket már csakis előre lehet vezetni — még hozzá gyorsan — nem pedig hátrafelé, a tőkéstermelési versenyben való együttélés harcában is, hát még szocialista rendszerben. Mert vagy — vagy, a dolgok igy, ahogy most állnak, már nem maradhatnak. Csakis előre lehet menni a haladás utján. A Wall Street a reakciós rendszereket támogatja Amerikának és a Szovjetuniónak vannak csak bőséges feleslegei mezőgazdasági termékekben, gyári termelőképességben, ipari tapasztalatokban és műszaki tudásban. Amerikának különben is nagy szüksége volna, még hozzá egyre fokozódó mértékben arra, hogy exportáljon, ha el akarja kerülni több más ok mellett a belső gazdaság fenyegető válságát. De Amerika már történelmi múltjánál fogva, is felelősséggel tartozik a gyarmatok népei iránt — és a népekkel szemben, mindenütt — abban a tekintetben, hogy ragaszkodjék ahhoz, hogy gazdasági segítségét arra használja fel, hogy előmozdítsák vele az önkormányzati képességet a gyarmatokon, hogy felszabadítsák azokat, hogy szaporítsák az alkalmakat és a jólétet a gazdaságilag gyengébbek javára, inkább, mint hogy örökkévalóvá tegyék függőségüket, amiből csak egy maroknyi ember profitál. Az elmúlt évtized folyamán a kommunizmus elleni harc ürügye alatt súlyos billió dollárokat költöttek reakciós rendszerek támogatták sára, az amerikai történelemben példátlan módon, ami végeredményben csak meghosszabbította a gyarmati rendszer életét. A gyarmati rendszer életének meghosszabbítása végső soron a tőkés rendszer sírját ássa meg. Nézzünk a tükörbe! Az, amit a balkezes hivatalos politika a gyarmattartó, reakciós kormányok érdekében tesz, lényegében semmiben sem különbözik attól a segítségtől, amelyet a felszabadult országokból kiszökött politikusok és népeik tönkretevői támogatására nyújtanak. Utóvégre Magyarország is gyarmati helyzetből küzdötte fel magát s az osztrák uralom megdőlte után a Horthvék alatt, akik a félfeudális nagybirtokrendszerre esküdtek, Magyarország az urak “belső gyarmatává” vált Folytatás a 6-ik oldalon
