Amerikai Magyar Szó, 1955. július-december (4. évfolyam, 27-52. szám)
1955-11-03 / 44. szám
4 AMERIKAI MAGYAR SZÓ Published weekly by the Hungarian Word, Inc., 130 E. 16th St., New York 3, N. Y. — Tel.: AL 4-0397 Foreign $9 one year, $5 half year. Single copy 15c. Foreign $8 one year, §4 half year. Single copy 15c. Előfizetési árak: New York városában, az Egyesült Államokban és Kanadában egy évre $7, félévre $4. Minden más külföldi országban egy évre $9, félévre $5. Egyes szám ára 15 cent. Szerkesztőség és kiadóhivatal: 130 East 16th Street. New York 3, N. Y. Fiókirodák, ahol előfizetéseket felvesznek: Bronx, Magyar Ház, 2141 Southern Boulevard. — Hivatalos órák kedd este 7—9-ig. Cleveland, O. E. S. Magyar Munkás Otthon, 11123 Buckeye Road. Nagy József városi lapkezelő. West Side: Wlach Rudolf, lapkezelő. Detroit, Mich. Petőfi Klub, 8124 Burdeno. Tischler Lajos, lapkezelö. Chicago, 111. 1632 Milwaukee Avenue, 2nd fl. Chulay István, lapkezeló. Los Angeles, Calif. L. A. Magyar Munkás Otthon, 1251 S. St. Andrews Pl. — Pacier Flórián, lapkezelő. ** Készüljünk a Rosner-bankettre! Amikor november 19-én, szombaton este, a bronxi Magyar Házban lapunk barátai testvéries társasvacsora keretében fogják megtisztelni Ros- ner munkástársat mozgalmi tevékenysége 25-ik évfordulója alkalmával — Rosner munkástárs először 1930-ban dolgozott Clevelandon sajtónk nyomdájában — nemcsak az egyetemes mozgalom, az antifasiszta háború és a magyar sajtó veteránját tisztelik meg, hanem azt az embert is, ki Bartók Bélát a második világháborúban az egyik legfontosabb amerikai győzelmi szervezet — a Russian War Relief — védnökévé kérte fel és szervezte meg. Rosner munkástársra legtöbb olvasónk úgy gondol mint lapunk ügyvezetőjére. Ez a beosztás azonban csak egy a sokféle munkája között. Feladatköre olyan sokrétű, hogy minden egyes válfaja egy-egy ember teljes idejét igényelné. Rosner munkástárs a manageri teendőin kívül lapunk nyomdájának egyik szedője és tördelője. De ezenkívül gépjavítója és ólomöntője is. “Szabad idejében” ő a lap “idea man”-je. Hogy csak egyet emlitsünk, az ő eszméje volt a “Magyar Remekírók” kiadása — a nyomda “szabad” idejében. Amikor ünnepélyek, mulatságok, piknikek előkészitéséről van szó a munka jelentékeny része megint csak őre vár és végzi is lelkiismeretesen. Ha pedig országos körútra kell menni, akkor ő az, aki nyakába veszi az országot és jár hegyenvölgyön keresztül, lelkesíteni olvasóinkat és szervezni a laptámogató akciókat. Ilyen ember a mi Rosnerünk. Megérdemli lapunk minden barátja megbecsülését. Reméljük, hogy a tiszteletére rendezett banketten ezt méltóképpen fogjuk kifejezésre juttatni. Truman és az atombomba Figyelemreméltó megjegyzést tartalmaz egy japán embernek a “N. Y. Post” szerkesztőségéhez intézett levele. Érdemes felhívni rá olvasóink figyelmét: Tisztelt Szerkesztőség! Amikor Harry Truman arra a “nagy elhatározásra” jutott, hogy használni fogja az első atombombát, voltaképpen egyetlen vágy hajtotta: az, hogy megakadályozza a Szovjetuniót a Japán feletti győzelemben való osztozkodásban. Meg vagyok győződve, hogy olyan “dőreségek”, mint a civilizáción esett foltok, az ázsiai milliók neheztelése és a japán nép szivében megmaradó örök seb, esze ágába sem jutott ennek a “kedves, melegszívű embernek” egy pillanatra sem. Azt gondolja talán a “Post”, hogy Truman, amikor a történelem e legbrutálisabb elhatározását tette, hacsak a habozás jelét adja vagy annyit mond csupán, hogy nehezére esett megtenni, máris igazolva volna? Olvassák csak el, hogyan sugárzik a megelégedéstől és hirdeti fennen emlékirataiban ezt, mint “a történelem legnagyobb cselekedetét”, miután a cselekedetet elkövette! M. T. Chang A MOSTANI adminisztráció a nagy üzlet kor- "mánya, amely csupa nagy üzletemberekből áll. Szóval a nagy üzlet által, a nagy üzletért és csak a nagy üzlet és nagy bankárok érdekeit képviseli. így erősödik a bizalom (A genfi külügyminiszteri konferenciával kapcsolatban különös érdeklődésünkre tarhat számot az alanti cikk, amely néhány héttel ezelőtt jelent, meg az “Arizona Daily Star” c. napilapban a lap szerkesztőjének, William P. Matt- hews-nak tollából.) Több mint két hónap telt el a júliusi genfi értekezlet óta és most már megítélhetjük, mennyire volt indokolt a hirtelen öröm, amelyet ez a történelmi jelentőségű értekezlet kiváltott. Az eredményeket kecsegtetőknek nevezhetjük. Az öröm első érzése országúnkban széles körben kibontakozó baráti érzéssé fejlődött. Az emberek tudatára ébredtek annak, hogy nem lesz háború és megkönnyebbülten lélegzettek fel. A dolgoknak ezt a fordulatát a legjobban úgy értékelhetjük, ha visszaemlékezünk arra, hogy a genfi értekezlet előtt csupán halvány, kételkedő remény élt bennünk a feszültség bizonyos enyhülésében, de valljuk be, igazán ebben sem hittünk. A bizalmatlanságban köztudomás szerint szerepet játszott a Szovjet iránti ellenséges hangulat, a Szovjettől való rettegés, az emberek ugyanis azt gondolták, hogy váratlanul készül megtámadni országunkat. Ez a hangulat most alapjában véve megszűnt. Jóllehet Amerikában meg éppen elég borúlátóan ítélik meg az eseményeket, de ezeknek az embereknek a befolyása napról- napra gyengül. — Szerencsére a szovjet kormány vezetői szélesre tárták országuk kapuit és lehetővé tették, hogy a vendégek szabadon utazhassanak a Szovjetunióban és lefényképezhessék azt, amit akarnak. Ugyancsak a szovjet vezetők voltak az elsők, akik sikraszálltak a hivatalos küldöttségek kicserélése mellett. Mindez megszilárdította az amerikaiak baráti érzéseit az oroszok iránt. Az Egyesült Államokat látogató szovjet mezőgazdasági küldöttség például nemcsak az ország agrárkerületeiben élő farmerek rokonszen- vét nyerte meg, hanem az egész amerikai népét is. Az oroszok szívélyes, állhatatos, értelmes magatartásukkal kiérdemelték az amerikai nép általános megbecsülését. Itt-tartózkodásuk alatt nap mint nap szaporodott barátaik száma. A Szovjetunióban járt amerikaiak a legszivé- lyesebb baráti hangon nyilatkoznak a tapasztaltakról. Szinte valamennyien megjegyzik, hogy milyen szomorú hangon beszélnek a szovjet emberek a háború borzalmairól. Ha a Szovjetunió nem tanúsított volna ilyen vendégszeretetet az amerikaiak iránt, ottjárt honfitársaink nem szerezhettek volna közvetlenül tudomást arról, hogy milyen nagy károkat okozott az oroszoknak a megszállás és a háború négy esztendeje, mekkora anyagi veszteség érte a békés lakosok millióit, mennyi millió élet pusztult el a harcokban. Mi, amerikaiak legnagyobb részt nem ismerjük e szenvedéseknek még legkisebb részét sem. A Szovjetunióból visszatért honfitársaink elbeszélései mindenkiben a legmélyebb benyomást keltik ér arra késztetnek minket, hogy megismételjük azt, amit Genf alkalmából mondtunk: “Lám igaz, hogy a Szovjetunió valóban nem akar háborút!” Genf óta a Szovjetuniót sok kongresszusi képviselő látogatta meg. A rendkívül meleg fogadtatás, a beszélgetések, amelyeket velük egészén nyíltan folytattak, szintén hozzájárultak ez uj baráti szellem megszilárdításához. Amikor a befolyásos szenátorok, akik közül egyesek leplezetlen ellenséges érzelmekkel viseltettek a Szovjetunióval szemben, visszatérnek onnan, sokkal tiszteletteljesebb hangon beszélnek s ezzel alá-' támasztják az. amerikai népnek a béke megóvására irányuló erőfeszítéseit. Mind Moszkva, mind Washington enyhítette a korábbi korlátozásokat. Mindez persze a lehető legjobbkor történt, mivel elősegítette, hogy az amerikaiakban megszűnjön az egyre jobban elharapódzó rettegés a Szovjetunió állítólag elkerülhetetlen támadásától, megszűnjön bennünk a sorsszerűség érzése: “a háború úgyis közel van, hiábavaló minden arra irányuló kísérlet, hogy a Szovjetunióval bármiben is megállapodjunk, a szovjet diplomaták csapdába csalnak minket stb.” Ezt az érzést még tovább szították a lob- bisták kongresszusi hivatalos nyilatkozatai és nem hivatalos jelszavai. Ezek az üzérek, akik a fegyvergyárosok érdekeit képviselik, a soviniszta hangú újságírókkal együtt még ma is folytatják kisded játékaikat, de most már nincsen olyan befolyásuk, mint a genfi értekezlet előtt. Sok amerikaiban olyan érzést vált ki ez a változás, mintha egy borzalmas álomból ébredt volna fel. Hiszen rendszerint valamennyien gyűlölik az uj háború gondolatát. Eisenhower elnök legmélyebb érzéseinket fejezte ki, mikor a genfi értekezleten kijelentette, hogy az Egyesült' Államok nem támad meg semmiféle államot. Amikor Bulganin miniszterelnök a maga részéről ugyanilyen kijelentést tett, még könnyebb lett a szivünk. Ha a dolog kizárólag a genfi ígéretekre korlá- kozódnék, akkor természetesen nem keltett volna ilyen optimista visszhangot. A szovjet vezetők kezdeményezése, hogy a nem hivatalos, sőt a hivatalos fogadásokon hozzáférhetőbb embereknek mutatkozzanak, az intézkedések, amelyek jelentős mértékben megkönnyítik a külföldieknek a Szovjetunió látogatását, a figyelemreméltó vendégszeretet, amellyel ott mindenkit fogadnak (amelyre lassan-lassan a washingtoni kormány is kezd reagálni), — mindez fokozza az amerikaiak jóindulatát a szovjet nép iránt. Amig népeink között fennmarad ez a viszony, függetlenül a hivatalos kapcsolatoktól, a barátság uj szelleme az Egyesült Államokban továbberősödik. Éreztetni fogja lassú, de biztos hatását Washington hivatalos politikájára és olyan politikai légkört teremt, amelyre az eljövendő sikeres tárgyalások érdekében feltétlenül szükség van. Nem bűnös, amiért apja-anyja fia A rémtörténetek kedvelői érdeklődéssel fogják olvasni az alábbi tudósítást. Szívbajosok, dühöngésre hajlamosak, vigyázat! Washington. — Philip Young, a közszolgálati bizottság elnöke, elrendelte, hogy a repülőgép- gyártás országos tanácsbizottsága helyezze visz- sza állásába azt a fiatal clevelandi tudóst, akit 1954 áprilisában elcsaptak “rokoni kapcsolatai által elkövetett bűncselekmény” vádja miatt. Ez a hir Pat McNamara szenátor hivatala utján jelent meg. A szenátus alkotmányjogi albizottsága a mi- chigani demokrata szenátorhoz intézett levelében azt Írja, hogy Young tudatta a bizottságot, hogy Fred A. Karpoff Jr.-t a visszahelyezésre alkalmasnak találja, mert az ellene felhozott bizonyítékok “nem mutatják elégségesen, hogy Karpoff nem felel meg a bizottság kívánalmainak.” A közszolgálati bizottság azt is kijelentette, hogy Karpoffot annak ellenére csapták el, hogy “a rávonatkozó feljegyzések szerint múltja teljesen tisztának látszik.” A szenátusi albizottság szerint Karpoffot eredetileg azért bocsátották el, mert “szoros és állandó társulásban volt” ANYJÁVAL és APJÁVAL! akik a ma már nemlétező IWO tagjai voltak olcsó életbiztosítás végett. KARPOFF FÜTYÜL RÁJUK Clevelandon Karpoff kijelentette, hogy nem kell már neki a régi állása a clevelandi Hopkins- reptilőtér laboratóriumában, hanem megmarad jelenlegi állásában, mint kohászati szakértő a clevelandi Chase Brass-vállalatnál. öt hónapig állás nélkül, volt, most kevesebbet keres. A fizetéskülönbséget visszamenőlegesen meg fogja kapni. Ez persze sovány kárpótlás a meghurcoltatásért. A legsúlyosabb “vád” ellene az volt, hogy apja a helyi I(WO-osztály elnöke volt 1947-ben és hogy egyszer Fred Karpoff autójából két embert láttak kiszállni, aki az ukrán Labor Temple-be ment, ahol a KP rendezett az este csirkevacsorát! Az öreg Karpoff azonban kijelentette, hogy az épületben annyi helyiség van, hogy egyszerre többféle összejövetelt is tarthatnak benne, ' ő azonban nem a KP-vacsorán vett részt. A szenátusi albizottság kijelentette, hogy ennélfogva ezeket a bizonyítékokat nem tartja elégségesnek ahhoz, hogy Karpoff fiára, amint a legfelső törvényszék egy döntésében mondotta, rátüzzék a “hűség vagy biztonsági kockázat gyalázatának jelvényét.” Az öreg Karpoff Pat McNamara michigani szénától* segítségének köszönheti, hogy fiának ügyét tisztázták. ___________________________ A WELLPIMIT, Wash, indián terület lÖ”centet kapott levél kíséretében. írója bevallotta, hogy mikor ott iskolába járt ellopott egy vonalzót. Már 20 éve, hogy elhagyta a rezervációt, de meg akarja fizetni a vonalzó árát. AMERIKAI MAGYAR SZÓ_____________________November 3, 1955.
