Amerikai Magyar Szó, 1955. július-december (4. évfolyam, 27-52. szám)
1955-11-03 / 44. szám
November 3, 1955. AMERIKAI MAGYAR SZÓ A SZÁMOK BESZÉLNEK] írja: Eörsi Béla VL ...= dJ Az egész világon a bűnözési,* ársadalmi betegségnek tekintik, nálunk a bűnt nem egy esetben jó üzletnek tartják. Természetesen, a bűnözés nem mindenkor jó, vagy (ahogy nálunk nevezik) nagy üzlet. A bűnözés egy része jogilag bűn. de társadalmi felfogás szerint nem kifogásolható. Például a szeszesitalt eltiltó törvény (prohibició) idejében nem volt erkölcsileg bűn szeszes ital vásárlása, de jogilag az volt. így tekintették a háború alatt az árakat és fizetéseket védő rendelkezéseket, és ezeknek kijátszása természetes volt. Hogy tarthatott meg a munkaadó egy jó munkást, ha azt bárki magasabb fizetéssel elcsábíthatta? Természetes, hogy törvényellenesen magasan fizette, így volt a fekete piac számtalan kihágásával. A réj^i — romantikusabb — időkben a politikai bűnözést a társadalom nagy részének rokonszenve kisérte (mint az abszolutizmus idején a szabadságharcosok bebörtönzöttei, a cári időkben a szibériai számüzöttek). A bűnözés más ágai egyéni belső egyensúly hiánya vagy lelkibetegség következményeinek tekinthetők. Rendszerint nem érdekből követik el, hanem inkább idegbetegség, iszákosság, helytelen beállítottság és sokszor értékes belső élet hiánya visz rájuk. A franciák ezeket a bűnöket ■— szenvedély bűneinek tartják és igen megértők ezekkel szemben. Mindezeket azonban nem soroljuk a “nagy üzlet” megnevezés alá, bár ha a fekete piac nagy “businessman”-ek kezébe kerül — hamarosan nagy iparrá válik. Az amerikai bűnözés igazi alapja — a könnyű pénz. Ez vallása, álma minden kispolgárnak — “a 64,000 dolláros kérdés, amelyet primitiv nagymamák primitiv, célszerűtlen tudásáért fizetnek. A bűnözés mögött a tőkés gazdaságra alapított amerikai társadalom áll, amely az egyéni sikert csak materiális előmenetelben látja. (Nem hat-e nevetségesen, amikor a legnagyobb, legirgalmatlanabb trösztök vezérei, a világháborúra bármely pillanatban kész tábornokok, admirálisok a “lelki értékek” iránti nagy tiszteletüket hajtogatják és szigorúan megróják a szocialista államokat “materialista” világnézetük miatt?!) Az amerikai gyermek kiskorától kezdve csak a pénzbeli siker istenitését hallja; hősei az amerikai milliomosok és filmcsillagok, a könnyű pénz lesz legfőbb életcélja. A szülők nem tehetnek erről; a nehéz mindennapi munka és gondok, versengés a szomszéd újabb autójával, stb. kényszerítik az ilyen ideálokra. Könnyen szerzett pénz utáni vágy alkotja legtöbb bűnözés alapját. 1955 első félévében az alvilág legmagasabb eredményei: Autólopásokból ...............................8105,766,290 Rablás, lopás stb. igen divatos üzletek, bankok “hold up”-ja . . 49,748,720 Betörésekből .............................. 44,762,080 Az autólopások eredménye: az autó eladása kb. 60 százalék és az autóban talált értékekből befolyt 40 százalék volt. Ezekből — a rendőrség kb. 50 százalék értéket megtalált. De a rendőrség sokkal sikeresebben dolgozik gyilkosság és más egyéni bűnök ellen, a bűnöst e bűnök háromnegyed részében sikerül megtalálni. Hogy valóban az igazi bűnösöket fogják-e el, már más kérdés. A biróság minden 7 letartóztatottból ötöt elitéi. A tulajdon ellen elkövetett bűnözésben a rendőrség csak 25 százalékban ért el sikert. Az igazi nagy üzlet nem ebben van, hanem a szervezett nagy üzleti alapon álló fogadási irodákban (bookmaker), játékbarlangok, kábítószerek kereskedésében és prostitúcióban van. Ez a fajta nagy üzlet részint azért is virulhat, mert gyakran politikus és rendőr “védelmet” élvez. Ez nagyrészt a társadalom hibája. A társadalom egy részé nem látja be, miért tiltja a törvény a lóverseny fogadásokat, ha nem magán a lóversenytéren kötik, miért nem engedi meg a* kártya- -és más szerencsejátékokat, és miért tiltja a prostitúciót, amelyet pedig komoly társadalmi tudósok és orvosok hasznos ellenszernek tekintenek a nagyszámú nemi erőszak és hasonló bűnök ellen. Avnig a legtöbb emberben élnek bűnös vágyak, vagy lelkűk mélyén úgy érzik, hogy a bűnök csak helytelen törvények eredménye, addig min3 A PUSZTA ERŐTŐL - A GONDOLATOK EREJÉIG Zavaros egy világ ez. Sokan nem látják a helyzetet és még többnek halvány fogalma sincs, mi fog kialakulni a jelenlegi káoszból. Nincs is ezen mit csodálkozni: politikai, gazdasági és szellemi életünk vezetői számtalan nyilatkozatukkal oly sikeresen elködösitették a szellemeket, hogy sok ember észre sem veszi, amikor egy-egy meggyőződésének kifejezést ad, hogy saját jólétére, sőt gyakran esetleg saját életére mondja ki a halálos Ítéletet. A politika, a sajtó, a mozi, a rádió, az irodalom. . . valamennyien bűnösek ebben valahogy. De amikor maguk a vezetők, mintha csak saját ferdítő, torzító és ködösítő handabandázásaiktól összezavarodnának, pillanatnyi magukhoztértük- ben keresni kezdik a valóság és a képzelet szörnyű keveredéséből a kivezető utat, a világos választ, az minden esetre jele lehet annak, hogy valami óriási változás van születendőben. Kérdések kisértenek James Reston, aki a legjobban informált újságírók egyike, bár az ő feje sem mindig elég világos, rajta tartja mégis kezét az ország vezető köreinek érverésén és különös tüneteket észlel, amint erről a “N. Y. Times” múlt szerdai számában megjelent cikke tanúskodik. Arról ir, hogy újabban állami életünk egyes vezetői önma- muknak kezdik felvetni a kérdést arra nézve, hogy tulajdonképpen mit is vezetnek, “hol tartanak, micsodák és merrefelé akarnak menni.” “Mi az az amerikai életmód, amiről beszélünk?” kérdezi Arthur W. Radford, a közös vezérkari főnökök elnöke. Ezt meg kellene tudnunk magyarázni másoknak is.” — “Keli-e, hogy egy nemzet, amely ma legerősebb a világon, saját további biztonsága érdekében azt követelje, hogy saját polgárai áldozzák fel régi szabadságjogaikat?” — kérdezi Earl Warren, az Egyesült Államok főbírája. “Miért* van az, kérdezi Richard M. Nixon alelnök, hogy a vallásos hit még nem ellenőrző erő a világügyekben?” — Miért van az, kérdezi Lewis L. Strauss, az atomenergiabizottság elnöke, hogy látszólag elvesztettünk valamit abból a hitből, amely honalapító ősatyáinkba lelket öntött?” Erő és gondolat James Reston szerint ezeket a kérdéseket most azért vetik fel, mert “a hidegháború az erő mezejéről átlép az eszmék mezejére”. Radford és Nixon ezeket a kérdéseket á szellemi alapítványok második országos konferenciáján vetette fel (az elsőn tavaly Eisenhower elnök mondott beszédet), Warren főbíró pedig a “Fortune”-ma- gazinba irt cikkében tette. “Politikai irányítóink — jegyzi meg Reston — tudatában vannak annak, hogy újra meg kell határozniuk politikánkat és az eszményeket, amelyek igazolják az Egyesült Államokat a világkonfliktus ez uj korszakában.” Radford tengernagy a kérdést a következőképpen fogalmazta meg: “Világos,, hogy a kommunisták bámulatos eredményeket értek el, főleg azért, mert tudják, miben hisznek, miért hisznek és meg is tudják magyarázni. Ezzel szemben mi. akik szabadok vagyunk, többizben következetlenek voltunk vagy hiányzott belőlünk a szóbeli készség, hogy teljesen megmagyarázzuk vagy megvédj ük, mi is tulajdonképpen a mi életfelfogásunk (way of life). Tudnunk kell, mit értünk rajta. Meg kell győződve lennünk, hogy a mai világban ez a legjobb életfelfogás és azt hiszem, meg is vagyunk győződve. De képeseknek kell lennünk, hogy ezt a meggyőződést másoknak megmagyarázzuk.” A nagy “miért” Ez aztán beismerés! — teszi hozzá Reston: “A közös vezérkari főnökök elnöke azt mondja — kevés állami főember a fővárosban mondana ellent neki — hogy az Egyesült Államok, amely angol nyelven a legnagyobb pamfietirók némelyikét termelte ki (többek közt Tom Paine-t, akinek nevét nemigen lehet manapság azokban a dig fognak akadni milliomos szervezetek, amelyek ezt kihasználják és nagy üzleti hasznot csikarnak ki a szerencsétlen áldozatokból. Végeredményben igen nehéz eldönteni, hogy miért támogatja a törvény — adókedvezménnyel — á tőzsde játékost és tiltja a lovakra való fogadást? Talán azért, mert a nagytőkének inkább érdekében áll a tőzsdejáték mint a lóversenyzés? körökben kiejteni, no és másokat! — Szerk.) és több időt és energiát fordított a, meggyőzés művészetére, mint bármely más nemzete a világnak, többé már nem képes világosan kimondani meggyőződéseit, hogy hatása legyen a tengerentúl is.” Itt aztán rátér Reston Eisenhowerre, aki a nyári genfi konferencián kijelentette, hogy a nyugati világ nem fog erőhöz folyamodni a Moszkvával és Pekinggel való differenciáinak rendezésére. “Azóta — folytatta Reston — a kormány azzal a kérdéssel vívódik: Ha erőt nem lehet használni az igazságtalanság kijavítására, akkor hát mit használjunk: az eszmék hatalmát, a diplomácia művészetét, vagy mit? “Szervezett kísérlet” még nem történt szerinte a kérdés megválaszolására, de állami főembereink legalább tudatosították magukban a kérdést. Hármas vád “Ennélfogva — vonja le Reston a végkövetkeztetéseket — újra vizsgálat tárgyává teszik az amerikai élet és politika néhány dilemmáját, amely összezavarja barátainkat és ellenségeinket és elveszi élét külpolitikánk hatásosságának. Alaposan szemügyre veszik az összeütközést, amely a gyarmatosítás elleni hagyományaink és a gyarmattartó hatalmakkal kötött szövetségünk közt van. Megfigyelik az itthoni faji megkülönböztetés hatását politikánkra a világpolitika fo- kozódóan fontos arénáján Tokiótól Capetownig. És megvizsgálják a kormány biztonsági programját Amerika azon állításának megvilágításában, hogy mi vagyunk a szabadság és szabadságjogok erődítménye.” Warren főbíró erre célzott a Fortune-magazin- ban megjelent cikkében. Amikor a Jogok^ Törvé- nyé-nek (a Bill of Rights-nak) “állandó s képzelőerővel végzett alkalmazására” szólított fel az uj helyzetben, azt mondta: “Például a szövetségi kormány védelmére felállított biztonsági eljárásokat oly messzire kiterjesztették, hogy több mint 8,000,000 amerikainak kell keresztülesnie azokon.” Oly problémát teremtett ez, amely “mint egy kisértet látogatja törvényszékeinket,” mondotta Warren s hozzáfűzte, hogy “éjjel-nappal” ellen kell állnunk “a kisértésnek, hogy utánozzuk a totalitárius módszereket, mert ezek addig fognak ittmaradni velünk, mint a totalis állameszme maga.” Reston azzal fejezi be, hogy ez a kérdésfelvetés “az amerikai külpolitika fontos előhaladásává nőheti ki magát.” E bő ismertetés után mi is megtesszük a magunk észrevételeit a kérdéshez. Reston, ha nem is nagyon hangsúlyozta ki, de megemlítette a három legfontosabb kérdést: 1) a gyarmatok kérdésében a washingtoni külpolitika az elnyomó, gyarmattartó, reakciós államhatalmakkal szövetkezik a felszabadulásra törekvő népek ellenében; 2) a US-ben divó faji megkülönböztetés az egész világon rossz hatást vált ki ellenünk; 3) a biztonsági program tönkre teszi az amerikai polgárság szabadságjogait. — Mit jelent ez? Azt, hogy többek közt és kiváltképpen ez a három pont az, amelynek érdekében lapunk és az amerikai haladó mozgalom hosszú évek óta törhetet- lenül harcol, vállalja az üldöztetést, a megfélemlítést, a nyomort, és minden tőle telhető eszközzel dolgozott és dolgozik, hogy az amerikai politikának ezt a három rákbetegségét orvosolják. Erőfeszítéseinknek legalább egy morzsányi része lehet abban, ha az egyetemes amerikai mozgalom keretében, de főleg az ország és a világ népeinek egyre erősbödő nyomása alatt, állami életünk emlitett vezetői és sokan mások is végre kezdenek ráébredni, hogy a bajok oka éppenséggel ezekben a kérdésekben rejlik, amint már annyiszor és oly hangos szóval olvasóink elé tártuk. Természetesen nem melldöngetésből hangsúlyozzuk ki ezt. Nem annak örülünk, hogy lám, kiderül, hogy igazunk volt és igazunk van, hanem annak, hogy ezek a súlyos és döntő kérdések kezdenek végre valahára a fontos és döntő pozíciókat betöltő állami vezetőemberek agyában is megfogamzani. És ha ezt többek közt a “genfi szellem” is nagyban elősegítette, mi Géniért is szakadatlanul küzdöttünk. Hol vagy, Tom Paine? A másik kimagasló kérdés Reston beállításában az a gondolat, hogy, miért nem tud Amerika, “a világ legerősebb nemzete”, kitermelni a mai idők(Folytatás a 6-ik oldalon) I
