Amerikai Magyar Szó, 1955. július-december (4. évfolyam, 27-52. szám)
1955-11-03 / 44. szám
2 AMERIKAI MAGYAR SZÓ November 3, 1955. HÉTVÉGI LEVÉL Mi történik Genfben? írja: Rev. Gross A. László ,a B. D., rh. M, Genf — az őszinteség próbaköve A világ béke után sóvárgó népeit teljesen hidegen hagyja az a kérdés, hogy a most ülésező genfi konferencia során a négy külügyminiszter közül melyik fog nagyobb “diplomáciai győzelmet aratnia világ népeit elsősorban — s talán kizárólag — az érdekli, milyen irányelvek és megállapodások fognak ott megszületni, amelyek a tartós békét garantálják. Nem az a fontos, hogy melyik oldal győz; az a fontos, hogy a világbéke eszméje győzzön. Az úgynevezett “diplomáciai siker” csak az egyik oldalra lehet előnyös és hízelgő, de a béke győzelme az egész világ javát szolgálja. Amikor az egész világ sorsáról van szó — és Genfben nem kevesebbről van szó! — akkor mindkét oldal képviselőinek fel kell ismerniük, hogy ez fontosság tekintetéber megelőz és felülmúl minden más politikai, gazdasági vagy földrajzi szempontot. Odáig már eljutottunk, hogy felismerjük, miszerint a világbéke egyetlen alternatívája: a világháború, még pedig olyan világháború, amely minden politikai, gazdasági és földrajzi aspirációnak amugyis a halálál jelentené; miért ne tudnánk tehát, eljutni annak a felismerésére, hogy a világbéke érdekében igenis érdemes bizonyos engedményeket tenni; érdemes a két oldalnak egy-egy lépést tenni egjjgnás felé és valahol a középen találkozni? Ha mindkét oldalon adva van az őszinte békevágy és egy kis józan, tárgyilagos gondolkodás, ennek a találkozásnak semmisem állhat az útjába, hiszen a békés együttélés esszenciája abban áil, hogy alkalmazkodni tudjunk egymáshoz, tiszteletben tartsuk egymás jogait és meggyőződéseit, nem pedig abban, hogy az egyik oldal ráerőszakolja az akaratát a másikra. . . Talán kissé eltúlozom a dolgot, amikor úgy vélem, hogy a két oldal most már nem kételkedik egymás békevágyának az őszinteségében. A Szovjet tiz éven át szakadatlanul hangoztatott álláspontja, hogy t. i. a háborusujtolta országoknak —s köztük természetesen a Szovjetnek is — békére és nyugalomra van szükségük, hogy a súlyos veszteségeket kiheverhessék, ma már nem találkozik azzal a gyanakvó kétellyel, amivel a múltban fogadták az ő közeledéseit. Ma már a betegesen szkeptikus Dulles is — úgy látom — hajlandó tudomásul venni, hogy a Szovjet nem csupán üres propagandát üz, amikor a békevágyát hangoztatja, hanem őszintén és komolyan kívánja a békét. (Hiszen ha háborút akart volna, a hidegháború első éveiben érre sokkal biztatóbb esélyei voltak, mint ma.) De abban a pillanatban, hogy Dulles feladta korábbi, megrögzötten gyanakvó álláspontját a Szovjet béketörekvéseinek az őszinteségét illetőleg, abban a pillanatban ezt a nagynehezen felfedezett őszinteséget mindjárt ki akarja aknázni a saját — nem valami emelkedett — céljainak az elérésére. A Wall Street-nek ez a veterán alkusza most igy vélekedik; “Ha ezek az oroszok ilyen igazán akarják a békét, akkor egész biztosan hajlandók a legbusásabb árat megadni érte.” Dulles egész magatartása a genfi konferencián erre az alkuszi filozófiára van alapítva: kicsikarni a másik oldaltól a legfantasztikusabb árat. Ha annyira kívánja a portékát, hát fizessen érte! A fizetség első részlete: Németország egyesítése. Annak a Németországnak az egyesítése, amely egyetlen generáción belül kétszer borította lángba a világot; annak a Németországnak az egyesítése, amelyről semmi okunk vagy jogunk nincs feltenni, hogy tiz év alatt teljesen kigyógyult világhódító allűrjeiből és a “Drang nach Osten” mániájából. Elvben a Szovjetnek nincs kifogása Németország egyesítése ellen. De nagyon élénken emlékszik a németség közelmulti gyászos szereplésére és mielőtt az egyesítésre sor kerülhetne, úgy véli, hogy egy egész Európát átölelő biztonsági szervezetre van szükség, amelynek a puszta létezése garancia volna arra,,hogy az egyesített Németország ne fordíthassa a világot újra a fejetetejé- re. Ez nagyon is érthető és logikus kívánság egy olyan ország részéről, amely alig tízegynéhány éve leírhatatlan szenvedéseken, ment keresztül ugyanennek a Németországnak a jóvoltából... Németország egyesítésének kérdésében csak sorrendi különbség választja el a két oldalt egymástól. Mig azonban nyugati szempontból semmiféle hátrány sem származhatik abból, hogy a Múlt hét csütörtökén, október 27-én, megnyílt Genfben a külügyminiszteri konferencia, amelynek kitűzött célja, hogy a júliusban ugyancsak Genfben, a négy nagyhatalom kormányvezetőinek konferenciáján megkezdett munkát folytassa. Ennek a feladatnak' alapja az a három pontból álló utasítás, melyet a kormányvezetők közös megegyezéssel állítottak össze. Mondani sem kell, hogy a világ népei feszült figyelemmel kisérik a most folyó konferencia menetét és dobogó szivvel várják eredményeit. Túlzás nélkül azt lehetne mondani, hogy Genfben végső soron most az emberiség élet-halál-kérdését vitatják meg. Mint emlékezetes, a júliusi genfi konferenciáról az amerikai sajtó nemcsak toi*z képet- festett, hanem céltudatosnak mondható borúlátással ismertette, amig a végén a legfelsőfoku kente-' rencia mégiscsak sikerrel ért véget. A jelenlegi konferenciával is'hasonlóképpen bánnak. Ez nyilvánvaló jele annak hogy azok az érdekeltségek, amelyek a tőkés nagylapok mögött húzódnak meg, hőn óhajtják e konferencia kudarcát s legjobban azt szeretnék, ha még a júliusi kormány- vezetői konferenciának sem maradna irmagja. Legszívesebben kitörölnék a történelem lapjairól. A sajtó magatartása Az amerikai sajtó mesterkedésének illusztrálására nézzük meg. hogyan kezeli a kérdést a vezető nagytőkés lap, a “N. Y. Times”. A tárgyalások első napjáról, a pénteki számban közölt tudósítást az első oldalon nagybetűs címmel: “Molotov taktikája huzza-halásztja a Németországgal kapcsolatos vitákat a négy nagyhatalom konferenciájának megnyitásakor”. A vele kapcsolatos vezércikk cime pedig: “Nézeteltérés Genfben”. A szombati tudósítás nagybetűs cime: “Az oroszok visszautasítják nyugat ajánlatát Németország megfékezésére”. A kísérő vezércikk cime: “A genfi szakadék szélesbedik”. A vasárnapi beszámoló cime igy szól: “Dulles azzal vádolja Moszkvát, hogy semmibe veszi a genfi szellemet”. Igaz, egy kisebb betűs alcímben már megpedzi, hogy Molotov a nyugati hatalmak tervezetét “túlságosan korlátozottnak nevezi és az egész kontinensre vonatkozó védelmi rendszert sürget”. Végre hétfőre már enyhébb húrokat pengetve cimezi meg a genfi tudósítást: “A szovjet hir szerint kész megvitatni Németország egyesítéséi”. Vezércikkel nem kisérte. Hogy olvasóink világosan megértsék, miről is van szó Genfben s azt, ami eddig lezajlott ott, és hogy az ezután következő fejleményeket alaposan értékelni tudják, figyelmükbe ajánljuk az alább következő idézeteket, amelyekben Molotov szovjet külügyminiszter, és Dulles amerikai külügyminiszter hivatalosan kifejezi a két állam állásfoglalását. A szovjet tétel <+ Molotov a megnyitó beszédében többek között a következőket jelentette ki: “A történelem tapasztalata azt mutatja, hogy mind a két világháborút az előzte meg, hogy Európában államok szövetkeztek katonai célokra. “Mindez nemcsak az egyetemes béke roppant fontosságát tanúsítja a biztonság biztosítására Európában, hanem azt a tényt is, hogy a békés életfeltételek felállítása az európai nemzetek számára nem katonai szövetségek alapján keresendő, hanem az összes európai államok egybekapcsolt erőfeszítésein a béke érdekében. Ezek azok a vitathatatlan meggondolások, amelyek a szovjet kormányt irányították, amikor kijelentette, hogy a kollektiv biztonsági rendszernek Európában való létrehozása mellett van. . . “Európában a kollektiv biztonság, amelyben biztonsági szervezet létesítése megelőzi Németország egyesítését, a Szovjet szempontjából életbevágó kérdés, hogy az európai biztonság és béke védelmét szolgáló szervezet megszülessék MIELŐTT a német kolosszus kettészelt teste egyesülhetne és újra a Szovjet ellen fordulhatna. Dulles részéről tehát a sorrend megváltoztatása jelentéktelen koncesszió volna csupán, mig ugyanez a Szovjet részéről az öngyilkossággal való kacérkodás volna. Ha' Dulles egy ilyen csekély koncesszióra nem hajlandó, akkor az egész világnak oka és joga lesz kételkedni Dullesék békevágyának az őszinteségében... mindkét német állam más európai államokkal egyetemben résztvenne a német egység megteremtéséig, megkönnyítené az előfeltételeket egy békés Németország kifejlesztésére • és ugyanakkor megteremtené a bizalmat az európai nemzetek között, hogy Németország sorsa nem jut azoknak az erőknek a kezébe, amelyek egykor az agresszió és a hadi kalandok katasztrofális útjára taszitották”. Az amerikai felfogás Dulles pedig többek között a következőket mondotta: “Hát miért kellene annak úgy lenni, hogy nemzeteknek nem volna szabad csatlakozni egymáshoz, hogy segítsék egymást az ellen, amit közös ellenségnek tekintenek, vagy kövessék azt, amit a sorsközösség értelmének gondolnak. Úgy tekintik ezt, mint a biztonság megszervezésének célszerű utját-módját. És az Egyesült Nemzetek alapokmánya, amelyet mi valamennyien aláirtunk, úgy definiálja ezt, mint a nemzetek veleszületett jogát. “Azt sugalmazzák, hogy ezek a kollektiv védelmi szövetségek okai a fokozott katonai költségeknek és ennek alátámasztására megjelölik azokat, a számadatokat, amelyek azt mutatják, hogy országaink némelyikének esetében hadi költség- vetéseink élesen felmentek 1948 és 1951 között. “De nem' szabad elfelejteni, hogy némelves dolgok történtek ez alatt az időszak alatt, egyebek, mint kollektiv biztonsági szövetségek alakulása. Ezek voltak azok az események, amelyek történtek Csehszlovákiában, ott volt a berlini blokád, ott volt a koreai köztársaság ellen intézett támadás. Bárki, aki a valósághoz híven megvizsgálja a történelmet, kell, hogy lássa, hogy ezek vezettek a katonai költségvetések fokozódásához és nem a kollektiv biztonsági szövetségek létesítése. . . “Az első ponthoz szólva, engedjék riieg, hogy kijelentsem, hogy egyáltalán semmi olyan nincs a szerződés indítványában, ami összeütközésben van az Eden-tervvel, amely szerint az össznémet kormánynak joga lesz vállalni vagy elvetni a szövetségi köztársaság és Németország szovjet zónájának nemzetközi jogait és kötelezettségeit. “Engedjék meg, hogy teljesen világos és nyomatékos legyek: ■ “Egyáltalán semmi sincs a szerződés indítványában, ami megkívánja, hogy Németország a NATO (North Atlantic Treaty Organization) tagja legyen. El van ismerve, hogy egy újraegyesített Németország szabadon elfogadhat vagy elvethet létező kötelezettségeket akár a NATO-val, Brüsszellel vagy akár Varsóval kapcsolatban. Ez teljes szabadság, és indítványainkban semmi sincs, ami bármiképpen is szemben- állna ezzel. “Természetesen gondosan meg fogjuk vizsgálni azt az indítványt, amelyet a szovjet delegáció benyújtott. Átfutva rajta a rendelkezésünkre álló néhány perc alatt, azt hiszem, úgy fogják találni, hogy indítványaink legalább némelyik intézkedése egybeesik a szovjet delegáció inditványai- val.” Mi hát a megoldás? Dulles -azzal vádolja a szovjetet, hogy nem tartja be a legfelsőfoku genfi megállapodás utasítását, amely első helyre teszi Németország egyesítését. Ez a dullesi érv azonban, amint Molotov rámutatott, nem állja meg'a helyét, mert ez csak az utasítások bevezetésé Pen áll igy. de magukban az utasításokban első helyen az európai kollektiv biztonság kérdésében való megállapodás van feltüntetve. Molotov érve tehát elég nyomós ahhoz, hogy a tőkés sajtó nehezteljen a szovjet állásfoglalás miatt, amihez talán hozzájárulhat az a felháborodás, amellyel a NATO felosztásának követelését fogadják. Minthogy azonban az európai biztonság és Németország egyesítése elválaszthatatlan egymástól, a külügyminiszterek feladata e két nagy kérdés egységes megoldása. Ez az ő problémájuk, ők a külügyminiszterek. Meg kell találniuk a közös nevezőt. Nem könnyű dolog, elismerjük. Nem is reméljük, hogy ezt a rendkívül bonyolult kérdést egy csapásra, vagy akár máról holnapra meg lehet oldani. Csak a megegyezést görbe szemmel néző elemek hangoztatják már nagy(Folytatás a 7-ik oldalon)
