Amerikai Magyar Szó, 1955. július-december (4. évfolyam, 27-52. szám)
1955-10-13 / 41. szám
October 13, 1955. AMERIKAI MAGYAR SZÓ 5 Falussy adoptálta Knowtand szenátort Értesültünk a sajtóból, hogy az Amerikai Magyar Szövetség newyorki osztálya bankettet rendezett Knowland szenátornak. Mi nagy hívei vagyunk a banketteknek — magunk is rendezünk gyakran. Sőt annak is, hogy szenátoroknak rendezzenek banketteket. Amerikában nagyon sok olyan szenátor van, aki megérdemli azt, hogy a bevándorolt nemzetiségi csoportok megtiszteljék őket. Ott van például Lehman, Morse demokrata és Langer republikánus szenátor, akik a bevándoroltak polgárjogai érdekében kifejtett tevékenységükért megérdemlik minden bevándorolt háláját. De a Magyar Szövetség urai nem őket tisztelték meg. Ott van McNamara, Kilgore és Morse szenátor, akik a munkásság érdekében kifejtett tevékenységükért megérdemlk a megtiszteltetést bármely bevándorolt csoport részéről. Van sok más nagyszerű, tehetséges ember, de a Magyar Szövetségnek nem a bevándoroltak, nem a munkások barátai kellenek,, hanem az a szenátor, akii a legtöbb amerikai és a legtöbb külföldi a zabolátlan, háborús kalandorpolitika legveszedelmesebb képviselőjének tekint az amerikai szenátusban és az amerikai közéletben! Ezt az embert szemelték ki a Magyar Szövetség urai tiszteletük tárgyául. Nem tudják, hogy mily jellemző bizonyítványt állítottak ki ezen egyetlen ténnyel önmagukról! De ez még nem minden! Előállt az az ambiciózups fiatalember, a Ver- hovay egyik vezető embere, dr. Falussy Alajos bejelentette, hogy ő pedig adoptálja Knowland szenátor, mint magyar embert! Hát ez nagyszerű! De ha már adoptáló kedvében van Falussy Alajos ur meg a bankett többi mozgatói, köztük Eckhardt Tibor, a hírhedt “demokrata” — hát mért éppen csak Knowlandot adoptálták? Hiszen vannak még nálánál is nagyobb háborús uszítok! Miért nem adoptálták diszmagyarnak Szing- man Rheet? Mért hagyták adoptálatlanul Csang Kaj-seket? Mért hagyják árvulni McCarthyt!? Gondoltak-e arra, hogy ezek tiltakozni fognak, hogy őket nem adoptálták? Van megjegyezni valónk az est egy másik hőse Szántay Dezső kijelentéséhez is. Ez az ur azt állította a banketten, hogy a Magyar Szövetség egymillió amerikai magyar nevében beszél. Hát mi azt mondjuk, hogy Falussy és Szántay urnák még körülbelül 999,500 Know- land-félét kellene adoptálni és “magyar”-nak kinevezni, ha azt akarják, hogy a fenti kijelentsüket egyébnek, mint bombasztikus szájalásnak tekintsék gondolkozó emberek. A Magyar Szövetség nem beszél sem egymillió, sem félmillió magyar, de még félezer amerikai magyar nevében sem. Csak egy néhány tucat megrögzött reakciós, háborús uszító, kalandor, kupec, klerikális korifeus nevében. Nem beszél sem a Rákóczi Bs., sem a Verhovay nevében, még kevésbé a magyar tagságú szakszervezetek nevében, már pedig az amerikai magyarság (amelynek összlétszáma különben sincs egymillió, de félmillió is alig) többsége e szervezetekben összpontosul. “Similis simili gaudet!” Knowland a háborús- párti képviselő, Falussy, a háborús uszitót adoptáló “ward heeler” politikus és Szántay a telefonszámokban beszélő kirakat disz — örüljenek egymásnak! Egymáshoz illenek! De az amerikai magyarság nevében — ne beszéljenek! HOOVER UR SPECIALITÁSA Manapság, amikor a nemzeti eszmék túlságos kihangsulyozása következtében a különböző országok népei közötti érintkezés a minimumra csökkent, meglepetéssel halljuk, hogy azért még mindig vannak NEMZETKÖZI intézmények is. Ezeknek egyike, az “International Association of Chiefs of Police” (Rendőrfőnökök Nemzetközi Egyesülete) a napokban tartotta évi közgyűlését Philadelphia városban. A gyűlés nem okozott volna nagyobb feltűnést, ha, az amerikai titkosrendőrség feje, J. Edgar Hoover is úgy látta volna, hogy a rendőrség dolga világszerte a bűnözők kikutatása és ártalmatlanná tétele. Hoover azonban nagy POLITIKAI beszédet tartott a világ minden részéből jött rendőrfőnököknek arra ösztökélve őket, hogy az amerikai példát követve, ők is ALKALMAZZANAK BESÚGÓKAT A KOMMUNISTÁK LEFOGÁSÁRA. “Csak a kommunisták és a ‘pseudo liberálisok’ panaszkodnak a besúgók alkalmazása ellen”, — mondotta Mr. Hoover.—“Ezek a ‘fictitious’ (nem igazi) liberálisok és non-konformisták az egye- düliek, akik hadakoznak a besúgók (informers) ellen s igyekeznek rávenni a bíróságokat, hogy a besúgók tanúvallomásait ne vegyék tekintetbe” — jelentette az AP az amerikai napi sajtóban. Hoover pártjára állott William F. Tompkins, a Department of Justice azon osztályának vezetője, aki a “vörösök” elleni hajszát vezeti és aki nemrégiben azzal az indokolással védte a ro- vottmultu besúgók alkalmazását, hogy “az ilyen munkára másféle ember nem vállalkozik.” Mr. Hoover tehát “pseudo”, vagyis hamis liberálisoknak nevezi azokat, akik panaszkodnak azért, hogy jellemtelen emberek besugására száz és száz ártatlan embert börtönöznek be vagy deportálnak az országból; más ezreknek meg tönkreteszik megélhetési lehetőségeit. És csinálják ezt a háborús hisztéria emelésére, hogy egyesek a milliós meg billiós háborús profiton osztozkodhassanak, mások pedig, mint maga Hoover is, mint “nemzetmentők” nagy dicsőséget arathassanak, amit időközönként készpénzre is be lehet váltani. Csodálatos, hogy nem a háborús profitolók és nem a magukat nemzetmentőknek feltoló túlzó hazafiak panaszkodnak a besúgók alkalmazása ellen, hanem a sok-sok ezer áldozat, azoknak rokonai, barátai és azok, akiknek igazságérzete tiltakozik erkölcstelen rovott múltú emberek ha- mistanuskodása ellen. Hoover ur ezeket a “nonconformists” gyűjtőnév alá veszi s szeretné mindannyit börtönökbe, vagy legalább is koncentrációs táborokba zárni, mert mint mondotta: “Csak a kommunisták a non-konformisták, csak azok bírálják a kormány módszerét és akarják disz- kreditálni a tanúinkat”. Ilyen “pseudo”, vagyis hamis érvelést, mint a Mr. Hooveré, még keveset hallottunk. Miért nem mondja Mr. Hoover hasonló csodálkozással, hogy a rablások ellen csak a megrablottak tiltakoznak és a rablók meg azok, akik a rablott értékeken nyerészkednek, egy szóval sem ellenzik az ilyen bűntényeket ? De a Mr. Hoover hamis érvelésénél még inkább szégyenleni való dolog az, hogy olyan nyilvánvalóan erkölcstelen dolgot, mint a rovottmultu besúgók alkalmazása, Hoover és Tompkins mint “AMERIKAI SPECIALITÁST” KÖVETÉSRE MÉLTÓNAK AJÁNLOTTAK MÁS NEMZETEK RÉSZÉRE IS. ZÚGOLÓDÁS A TILL-ÜGY MIATT Detroitban Charles Diggs, Jr., michigani demokrata képviselő kijelentette a sajtó tudósítói előtt, hogy komoly megfontolás tárgyává teszi, hogy felkérje Eisenhower elnököt a kongresszus külön ülésének összehívására a polgárjogi kérdések megvitatása céljából. Diggs képviselő jelen volt Sumner, Miss.-ben a 14-éves néger fiú, Emmett Louis Till, elrablóinak tárgyalásán. — Mult hét csütörtökén és péntekjén a King Solomon baptista templomnál 24 órás tiltakozó virrasztót rendeztek a sumneri törvényszék felmentő Ítélete miatt és közel 25,000 aláírást gyűjtöttek a petíciókra avégett, hogy Eisenhower elnök utasítsa az igazságügyminisztériumot, lépjen közbe és szolgáltasson igazságot a néger fiú gyilkosainak ügyében. Hartford, Conn., egyik vezető lapja vezércikkében foglalkozik a törvényszéki tárgyalással és kiemeli, hogy “a nyomozás és a bizonyitékszer- zés módszerei gyatrák voltak.” Buffalóban múlt pénteken több mint ezren gyűltek össze a New Hope baptista templomban és szorongtak a templom előtt, egy tiltakozó meetingen. A tömegben 50—75 fehér embert is láttak. A gyűlést az országos négervédelmi szervezet buffalói csoportja rendezte. A szónokok közt is volt egy fehér lelkész. Határozatot hoztak, amelyben szövetségi lincs-ellenes törvényt követelnek. Több mint 2,000 ember irta alá a petíciókat, sürgetve, hogy Brownell igazságügyminiszter indítson vizsgálatot a Till-ügyben hozott felmentő Ítélet ellen. Több mint 1,000 dollárt gyűjtöttek az országos négervédelmi szervezet számára, hogy tiltakozó harcát folytathassa a f S Z É U E G Y Z iÉir E k] A KÖZOKTATÁS VÁLSÁGA Alig múlik el egy hét anélkül, hogy valami közéleti személy ne adna kifejezést aggodalmának afölött, hogy nemcsak hogy az Egyesült Államoknak nincs elég tudósa és mérnöke, de az egyetemi hallgatóság száma, akik ezeket a tudományágakat választják, egyre csökken. Ez pedig valóban súlyos következményekkel járó körülmény, hiszen a modern ipar, technikai vívmányaival és a tudományos kutatás egyre több tudományosan képzett munkaerőt igényel. A hidegháború kortesei és szószólói nem mulasztják el, hogy ezt a problémát mint a hidegháború problémáját állítsák be: ha ez igy tovább megy a Szovjetunió és a népi demokráciák túl fognak minket szárnyalni tudományosan képzett szakemberek számában, és akkor jaj, mi lesz? A valóság az, hogy ez nem a hidegháború problémája, hanem az egész emberiségé. Ha Amerika műszaki és tudományos haladását hátráltatja a megfelelően képzett szakerők hiánya, akkor az egész világ jóléte szenved. Természetesen mindegyik próbál a hibára orvoslást találni. Eddig más orvosságot még senki se ajánlott minthogy nagyobb és több ösztöndíjat kell nyújtani a leendő diákoknak. Bár ez fontos és szükséges, de nem teljes válasz a problémára. Egy társadalom, amelyik olyan kevéssé tiszteli és becsüli a tudást és tudományos működést, hogy arra csufondáros kifejezéseket tud kitalálni (egghead, longhair) és amelyikben egy egyetemi tanár egy kissé humoros és nevetséges figura ; egy társadalom, amelyik a dollárt magasabbra értékeli, mint az erkölcsi és tudományos értékeket; egy társadalom, amelyik tudományos munkásait és különösen kutatóit oly silányul javadalmazza, hogy abból nem tudja magát és családját állásához méltóan fenntartani, egy ilyen társadalom nem lehet meglepve ha a diákságot nem csábítják ezeknek a pályáknak a lehetőségei, még ha képességei is vannak arra a pályára. így aztán csak azok választják ezeket a pályákat, akiket a hivatás és meggyőződés magas fokon ösztökél. És ez számszerűleg nem elég. Meg aztán a tudományos világban szükség van a nem különösen kiemelkedő képességüekre is, még pedig nagyon nagy számban. Ugyanakkor az egyetemi tanulás költségei olyan magasak, hogy nagyon kevesen engedhetik meg maguknak ezt a luxust, hogy még a tandíj nélküli állami egyetemek költségei és a gyermekek fenntartása is túlhaladja a szülők nagy tömegének gazdasági képességeit. Ha ez a probléma egy általános nemzeti probléma, logikus, hogy ezt csak nemzeti alapon lehet megoldani, nem pedig úgy, hogy minden egyes egyetem megy évről-évre kunyerálni még több pénzért volt tanitványaihoz, akik jól megszedték magukat, vagy nagyipari érdekeltségekhez. Evvel csak elodázzák a megoldást és ugyanakkor lekötelezik magukat érdekeltségeknek. A megoldás csak az lehet, hogy ezt a nemzeti problémát nemzeti alapon, tehát a szövetségi kormány közreműködésével kell megoldani. Egy-két atombomba, egy-két bombázó repülőgép, egy-két hadihajó árából bőven kitelik mindenre, amire szükség van. És ha komolyan akarják az ország vezetői, hogy több mérnök és tudományos diák menjen az egyetemekre, gondoskodjanak róla, hogy minden arra alkalmas high school-t végző diák, aki akar, minden költség nélkül végezhesse egyetemi tanulmányait, és ha szükséges családjának is nyújtsanak segítséget. Gondoskodjanak róla, hogy ezek a diákok, ha a választásuk szerinti egyetemet megfelelően elvégezték, képesítésüknek megfelelő és megfelelően javadalmazott állást találjanak. Mindezért a diáknak más kötelezettsége ne legyen, mint magát tanulmányainak szentelni és azt kielégítően elvégezni. Ugyanakkor az egyetemeknek is kell megfelelő támogatást nyújtani, hogy az igy megnövekedett hallgatóságot kellően el tudják látni tanerőkkel, tantermekkel és laboratóriumokkal. Mindez egy oly nagyszabású vállalkozás, hogy azt csakis a szövetségi kormány képes végrehajtani. És ha ezt megteszik, majd hamarosan meglátjuk, mennyire megszaporodik az egyetemi diákság létszáma. V. sumneri verdikt ügyében. 350 dollárt egy buffalói acélmunkás-szakszervezet adott hozzá.