Amerikai Magyar Szó, 1955. július-december (4. évfolyam, 27-52. szám)

1955-09-22 / 38. szám

AMERIKAI MAGYAR SZÓ IKE­KRITIKAI SZEMSZÖGBŐL Irta: Geréb József Egv jólismert angol közmondás szerint hősies­ségre születni kell (Heroes are born and not made), a hősöket tehát nem lehet mesterséges utón felépíteni, létrehozni. Nehéz lenne megállapítani, hogy mennyiben van igaza ennek a közmondásnak, mert tagadha­tatlan tény, hogy minden vidéken és minden kor­ban nagy erőfeszítéseket fejtettek ki a nemzeti hősök felépítésére, akiket az ifjúság elé állíthat­nak mintaképül és akik ugyanakkor érdemlege- . sen szolgálják azon osztály politikai és gazdasági érdekeit, amely osztály a hőssé-avatás propagan­da munkáját végzi. Amerikában persze minden tömegprodukcióra készül, még a nemzeti hősök gyártása is. Itt van például Davy Crockett, olyan nagy nemzeti hős lett belőle máról-holnapra, hogy gyerek-ruhákat, cipőket meg játékokat csak az ő nevében lehet eladni az ifjú csemetéknek, akik még a spenótot is megeszik, ha elhitetik hogy Davy is sok spenót evéstől lett olyan erős, hogy még a legnagyobb melegben is kibírta a hamisított szőrméből készí­tett süveget. Ugylátszik, hogy az amerikai kereskedelemnek állandóan szüksége van ilyen gyorsan felépített “talmi” hősökre, akik újabb meg njabb lökést adnak az ellanyhuló kereskedelemnek. Ezzel szemben az amerikai politikai életben csak négy- évenként vári szükség ilyen mesterségesen felépí­tett nemzeti hősre, akinek nevében felrázzák a politikával nem törődő, politikailag éretlen nagy­tömegeket legalább is annyira, hogy három-ne­gyed részük leadja a szavazatát egyik vagy má­sik jelöltre. Esedékes az elnökválasztás Miután a következő évben az elnökválasztás újból esedékes lesz, megindult a nemzeti hősök felépítése olyan méretben, aminőhöz hasonlót még soha eddig nem láttunk. Különösen a repub­likánusok részéről igen nagy ez az erőlködés, mert valami módon el kell felejtetni a szavazók­kal. hogy a republikánus kormány minden fon­tosabb intézkedése népellenes irányú volt. — A kormány hirdető ügynökei most azon túlóráz­nak, hogy a népellenes uralmat miként lehetne bemázolni úgy, hogy az éppen ellenkező, vagyis a pép javát szolgáló szint mutasson. Ez nagy dolog s bizony legalább féltucat nem­zeti hősre lenne szükségük munkájuk megkönnyí­tésére, de a sors iróniája, vagy talán a történe­lem itélőszéke úgy hozta, hogy &z elnökön kívül egvetlen-egy számbavehető hőssel sem rendel­keznek. Nagy is az ijedelem a republkiánus ber­kekben, hogy mi lesz velük, ha “Ike” megbokro­sodik és nem “szalad” újból? Hiszen ilyen nép­ellenes rekord után még Ike újbóli jelölése ese­tén is nagyon kétes a győzelmük. Ezért látjuk azt a rendkívüli nagy erőfeszítést, amivel Eisenhowert már nemcsak nemzeti hőssé, hanem valóságos NEMZETI SZENTTÉ akarják felépíteni. Miután a sajtó a kezükben van, ékte­len dühvei támadják mindazokat, akik az elnököt még a legenyhébb módon is bírálni, merik. Ame­rika történetében ez az első elnök, akinek sze­mélye “szent és sérthetetlen”, mint a régi kirá­lyoké, akik előtt hajlongani, bókolni kellett, bár­milyen Zsarnokok voltak is. Más nemzeti hősöknél, mint például Wash­ington, Jefferson, Lincoln, vagy FDR valami nagy igazságot vagy életbölcseletet mutató mon­dásokat jegyeztek fel az utókor részére, Ike azon­ban nem mond semmi ilyet, igy róla csak azt je­gyezték fel, hogy hogyan golfozik. Igaz, itt van is feljegyezni való, mert mint úgy az AP mint a hírszolgáltató vállalatok megírták, az elnöknek van egy golfozó gépe, amelyet beállítanak az első ütéshez, megnyomja a gombot s a gép elröpiti a labdát. Ezzel a géppel' Eisenhower nagy energia- mennyiséget takarít meg. Felelős a hidegháborúért De azonkívül a Gettysburg, Pa. Country Club készítetett a részére egy villamos kis automobilt, amelyen könnyűszerrel mehet a gép által kiütött labda után. Ez újabb energia megtakarítást je­lent. aminek csak az ország veheti hasznát. De szüksége is van Eisenhowernek arra az energiára. Nem annyira az ország kormányzásá­350 uj előfizetőt a Magyar Szónak! FELHÍVÁS LAPUNK OLVASÓIHOZ! A losangelesi lapkonferencia kiadta a jelszót arra, hogy 350 uj előfizetővel gyarapitsuk lapun­kat, a béke, haladás legfontosabb országos szó­csövét Magyar Amerikában! Van-e valaki közöttünk, aki nem érzi át szive mélyéből annak fontosságát, hogy a történelem e sorsdöntő korszakában, amikor az atomháború lehetőségeitől beborult évtized után a fellegek oszladozni kezdenek az emberiség feje fölött és szerte a világon egyre harsányabban követelik a békét, a nemzeközi baráti, kulturális kapcsolato­kat, hogy ebben az időszakban, mi haladószelle- mü magyarok szélesítsük lapunk befolyását,ame­rikai polgárok uj százait nyerjük meg a béke és haladás következetes támogatóinak lapunk olva­sása révén? Valamennyien egyek vagyunk ebbeli kívánsá­gunkban. Csak az a fontos, hogy kívánságunkat szervezett munkával meg is valósítsuk. Erre adott utasítást a feledhetetlen losangelesi lap­konferenciánk, erre dolgozta ki az alanti terve­ket kiadóhivatalunk: Ezek a tervek olyanok, hogy csaknem minden olvasónk, akinek legalább EGY magyar ismerőse van, szerezhet legalább egy uj előfizetőt a Ma­gyar Szónak. 1. A kampány október 1-től december 31-ig tart. A szeptember 1 óta beérkezett uj előfize­tőket beszámítjuk a kvótába. 2. A kampány céljára és annak tartama alatt lapunk évi előfizetését leszállítjuk 7 dol­lárról 4 dollárra. De ez természetesen csak UJ előfizetésekre vonatkozik. Fel lehet lesz azon­kívül venni uj előfizetéseket egy dollárért is — 3 hóra. 3. MINDEN UJ ELŐFIZETŐNEK INGYEN ADJUK A “MAGYAR REMEKÍRÓK” EGY KÖTETÉT — amig a készlet tart. Tehát annak is, aki csak 3 hóra fizet elő. Az egész évre elő­fizető uj olvasóknak a MAGYAR REMEK­ÍRÓK mellett még egy MINDENTUDÓ KALEN­DÁRIUMOT is adunk ajándékba! 4. Azoknak a mi/nkástársaknak és munkás­társnőknek, akik szándékoznak uj előfizetők után menni, kiadóhivatalunk szívesen meg­küldi ezeket az ajándékkönyveket, hogy azokat a kiszemelt ismerősöknek megmutathassák és hoz, mint inkább arra, hogy VISSZA TUDJA tartani Tanácsadóit valamilyen NÉPELLENES CSELEKEDETTŐL. Most például azért üneplik az elnököt, mert állítólag enyhítet­te azt a hideg háborút, amit a legfőbb tanács­adója, John Foster Dulles külügyminiszter évek óta olyan erélyesen gyújtogatott. Ez nem túlzó állítás. A külpolitikai esemé­nyeket figyelő minden intelligens ember láthatta, ha nem zárkózott el tőle, hogy Dulles a milita­ristákkal meg pár, ma már hitelétvesztett politi­kussal szövetkezve milyen erőszakosan akarták kiélesiteni a hidegháborút, ami csak azért nem sikerült nekik, mert a világ népének már elég volt a két borzalmas világháború s úgy Anglia, mint Franciaország nyíltan megmondották, hogy az Egyesült Államok magára marad az újabb vi­lágháborúban. Magasra szökött tehát az öröm, amikor a genfi találkozón enyhítették a nagy háborús feszültsé­get, amiért most a republikánus vezérkar az ér­demet száz százalékosan Ike részére követeli és elfelejtik teljesen, hogy hiszen Dullest ő nevezte ki s igy ö,—az elnök,—felelős volt azért, amit külügyminisztere csinált. így olyan formán néz ki ez a dolog, mintha megbíznánk valakit egy népszerűtlen cselekedet elvégzésére, de amikor az nem sikerül, akkor le­ereszkedő módon leintjük az illetőt, amiért aztán megfelelő köszönetét várunk. Az ilyesmi csak az­ért lehetséges, —mondja Walter Lippman, az or­szág egyik legismertebb rovatirója, — mert Ei­senhower nem olvas semmit, nem olvas újságo­kat, csak arról értesül, amit tanácsadói kijelölnek Szabadságjogok eltiprása így nemcsoda, hogy a Dixon-Yates kontrak­tushoz olyan mereven ragaszkodott, hiába mutat­ták ki a szakértők, hogy az már a kezdetben is 107 millió dollár kárt jelent az ország népének. (Folytatás a 4-ik oldalon) ne kelljen sajátjukat felhasználni. 5. Minden munkástárs vagy munkástársnő, aki legalább egy uj előfizetőt szerez lapunk­nak akár egy évre, akár 3 hóra, annak az Or­szágos Lapbizottság összes tagjai által aláirt elismerő levelet és egy szép magyar könyvet adunk ajándékba. Annak az öt munkástársnak, aki az alanti hét kulcsállamában vagy kerületben: New York, New Jersey, Pennsylvania, Ohio, Michigan, Illinois—Indiana—Wisconsin, California, a legtöbb uj előfizetőt szerzi a Magyar Szónak a lapbizottság egy-egy kitűnő Parker töltőtollat anjádékoz, amelyet ünnepélyes keretek között fog a központ képviselője a nyertesnek átadni. Az a három munkástárs, aki AZ EGÉSZ OR­SZÁGBAN a legjobb eredményt éri el a követ­kező jutalmakat fogja kapni: I. Omega karkötőóra a nyertes nevével, II. Országh: Angol-magyar szótár (A legújabb és legjobb angal-magyar szótár a világon), III. Acsády Ignác: A magyar jobbágyság tör­ténete (A magyar történelemirás egyik remek­műve). Az egyéni jutalmakat minden esetben kiad­juk. A kerületi jutalmakat — és ezt minden olva­sónk megérti — csak abban az esetben Ítéljük meg, ha az illető kerület a kvótájának legalább négyötöd részét betöltötte és a szerzett uj előfi­zetőknek legalább a fele egészéves előfizető. A kvóták városok és államok szerint: New York állam ................................. 80 Bronx ........................;............................ 50 Manhattan—Downtown .................... 10 Long Island ........................t............. • 15 Buffalo ..................................... '5 New Jersey állam................................. 40 Newark—Bound Brook alkerület.... 20 New Brunswick....................... 10 Trenton ................................................... 5 Perth Amboy..................................... 5 Pennsylvania állam ............................. 30 Lehigh Völgye alkerület.................... 10 Pittsburghi alkerület............._............ 10 SzénVidék ............................................. 5 Philadelphia ................................./... 5 Ohio állam .............................................. 50 Cleveland East Side ........................... 25 Cleveland West Side................. 5 Akron—Canton ...................................... 5 Youngstown ............................................ 5 Columbus ................................................. 5 Dayton ..................................................... 5 Michigan állam ...................................... 50 Illinois—Indiana—Wisconsin ker. .. 40 Chicago ................................................... 20 Gary—Hammond ................................. 5 South Bend ............................................ 10 Milwaukee .......................... 5 California állam ................................... 50 Florida ..................................................... 10 Vegyen részi a lapépitésben - Töltse ki az alanti szelvényt! MAGYAR SZÓ , , l -( 130 East 16th Street i New York 3, N. Y. Kedves Munkástársak! — Én is megpróbálok egy uj előfizetőt szerez­ni lapunknak. Küldjék azt a két ajándékköny­vet, hogy megmutathassam annak, akit meg akarok szerezni előfizetőnek. Munkástársi tisztelettel: Név: .......................................................... Cim: ................................................................. . ó September 22. 1955.

Next

/
Thumbnails
Contents