Amerikai Magyar Szó, 1955. július-december (4. évfolyam, 27-52. szám)
1955-09-22 / 38. szám
2 AMERIKAI MAGYAR SZÓ September 22, 1955. AMERIKAI MAGYAR SZÓ Published weekly by the Hungarian Word, Inc., 130 E. 16th St., New York 3, N. Y. — Tel.: AL 4-0397 Subscription rates: New York City, U. S., Canada §7. Foreign $8 one year, 84 half year. Single copy 15c. McNamara lelkesítő példája Magábanvéve is nagy dolog, hogy 360 országos- hirü és kimagasló közéleti pozíciót betöltő személyiség folyamodott fel a legfelső törvényszék elé azzal a kérelemmel — és micsoda ragyogó megokolással! — hogy mondják ki a belső biztonságról szóló 1950-es s megsiratatlan szerzőjéről McCarrannak nevezett törvény alkotmányellenességét. E személyiségek feddhetetlen jelleme és a közélet terén játszott szerepe a legfőbb bizonyíték arra nézve, hogy elfogulatlanul Ítélik meg azokat a veszélyeket, melyeket egy kisebbségi párt betiltása magában rejteget az ország minden polgárára, intézményeire és alkotmányára. A tényen túl azonban még nagyobb ennek a megmozdulásnak jelentősége. A legfelső törvényszék nem légüres térben hozza meg döntéseit, kiváltképpen az ország sorsára kiható döntéseit, hanem .bele van ágyazva az összefüggések ezernyi láthatatlan és látható szálaiba. A legfelső törvényszék nem a jogok és törvények felett magasodó Olympuson trónol, ahova nem hatol fel a Jétért és igazságért küszködő emberek jajkiáltása. A közvélemény igenis sok tekintetben befolyásolja azokat a döntéseket. De a számtalan nem látható összefüggés mellett vannak láthatók is. így többek között, amint egy yolt főbíró kereken és őszintén ki is jelentette egykor, a legfelső törvényszék döntései szoros kapcsolatban állnak a — választásokkal. A jövő évben pedig választások lesznek és nagyon is fontos az, mit kíván az emberek közvéleménye. Annak érdekében tehát, hogy a tömegek mit akarnak, fontos, hogy a legfelső igazságszolgáltatás főpapjainak is értésére adják. De még ezen is túlmenően figyeljünk csak fel arra a tényre, hogy a 360 közéleti kiválóság élén, akik a törvény alkotmányellenességének kimondását kérik, ott áll Pat McNamara michigani demokrata szenátor. Hogyan került a kitűnő szenátor abba a helyzetbe, hogy a szabadság védelmében egy ily “vitás” ügyben síkra szálljon? Emlékezzünk csak vissza, micsoda elkeseredett választási küzdelmek között győzött McNamara! Elkeseredett küzdelmében az amerikai munkások harcoltak érdekében, különösen a CIO-munkások. Már magának a szenátornak a megválasztását is öntudatos munkástömegek akarata tette lehetővé. Nem is csoda hát, hogy választóinak hovatartozása, kívánságaiknak ismerete ellenállhatatlanul kötelez olyan államférfit, akit ezek az emberek ültettek a szená- tori székbe. A 360 közismert polgár kiállása előtt a legfelső törvényszék birái sem hunyhatnak szemet. És amint McNamara szenátor a választói akaratának engedelmeskedve emelte fel szavát most, azon képpen a kongresszus többi törvényhozóinak is értésére kell adni az amerikai nép kívánságait. A legbölcsebb dolog képviselőink és szenátoraink címére leveleket Írni, sürgönyöket küldeni és arra buzditanunk őket, hogy kövessék McNamara szenátor példáját és hogy mint a nép képviselői, hassanak oda, hogy az ország népének közvéleményét segítsék a legfelső törvényszék biráihoz a legmegfelelőbb uton-módon eljuttatni. Mi periig ezenkívül is ragadjunk meg minden alkalmat s éljünk minden lehetséges eszközzel, hogy minden hasonló természetű megmozdulásban részt- vegyünk és hozzájárulásunkkal szálljunk síkra az összes amerikai polgárok alkotmányadta jogainak védelmére. MR. TRUMAN azt mondotta Labor Day-i beszédében. hogy Eisenhower elnök nagy mosoly- ' lyal, szépeket Ígért és az után átadott bennünket ellenségeinknek a következő négy évre. *A W. S. CHAMBER OF COMMERCE (kereskedelmi kamara) azt mondja, hogy az ország a jólét legmagasabb fokát fogja elérni, mert a lakosság száma folyton növekszik. De ez a szám növekszik, amióta csak Columbus fölfedezte Amerikát és oh, micsoda depressziókat éltünk át már azóta. MIT JELENT A NÉMET-SZOVJET EGYEZMÉNY? Adenauer és. a szovjet kormány közt a múlt héten megkötött egyezmény szinte napról napra gyarapszik fontosságában, a végén még kiderül, hogy azzal egy lavina indult el. Tudta azt jól a világ közvéleménye, hogy a nyugatnémet-szovjet tárgyalások folyamán nagy dolgokról lesz szó, , tudta ezt mindenki a lapok befolyásoló törekvése nélkül is. Amerikai lapok megírták, hogy Adenauert Dullesék Merchant államtitkár utján készítették elő, preparálták a tárgyalásokra, jelezve, hogy Adenauer azt fogja csinálni, amit a Cadillao- kormány előír neki. Ennek a lényege az volt, hogy egy tapodtat sem engedni a szovjet kívánságoknak. Ennek alapján sokan meg is voltak győződve, hogy a tárgyalások kudarcba fognak fulladni. A tőkéslapok aztán minden lehetőt meg is tettek a kudarc érdekében. Jelentéseikben csakis a nézeteltéréseket emelték ki és nagy gar- ral adták elő az “összecsapásokat”. Egész idő alatt — a tárgyalások öt napig tartottak — állandóan a “holtpont”-ot hangoztatták és ők tudják miért, a holtpont-elméletet lovagolták meg. A vége felé már a rádió, televízió kommentáto- * rai, még Vandercook, a ClO-hirmagy arázó ja is azt hangoztatták moszkvai jelentésekre hivatkozva, hogy a tárgyalások eredménye “semmi, abszolúte zéró!” A hidegháborús módszerek a légi lendületbe jöttek, mintha teljesen elfelejtkeztek volna a genfi szellemről. A valóságtól tökéletesen elkanyarodtak, csak egyre építették a. maguk kártyavárait. Ilyen előzmények után szinte villámcsapásként érte a nyugat-német-szovjet megegyezés hire mindazokat, akik már készpénznek vették a kudarcot. A tárgyalófelek megállapodtak a két ország közötti diplomáciai kapcsolatok visszaállításában, melyet a kereskedelmi és kulturális csereforgalom követ. Minthogy a szovjet beleegyezett a német hadifoglyok szabadonbocsátásába, ezt Washington arra használta fel meglepetésének palástolására, hogy a tárgyalásokat a nyugati diplomácia nagy győzelmének állította be. Ma már azonban kiderült, hogy a meg.vegyezés miatt Washingtonban megorroltak Adenauer kancellárra, sőt hogy Adenauer tekintélye a washingtoni politikai körökben “csorbát szenvedett”. így hát a “holtpont”-ról szóló fecsegés füstbe, ment. Akkor előhozták, hogy a szovjet kormány máris visszaszivott Ígéreteket, mert kijelentette, hogy Adenauer nem beszélhet az egész német nép nevében, különben is rövidesen megérkezett a kelet-német köztársasági politikai delegációja Otto Grotewohl miniszterelnökkel az élén, — s ezzel azt próbálták sugalmazni, hogy a megegyezés alapjában véve komolytalan. Alátámasztották a hidegháborús beállítást és a sikertelenséget azzal is, hogy hangsúlyozták, hogy ime a szovjet egy tapodtat sem engedett Németország egyesítésének kérdésében, holott Adenauer nagyon kötötte magát hozzá. A szovjetre szerették volna hárítani az ódiumot, hogy megakadályozza a nyugat és minden német párt követelését, hogy a kettészakított országot egyesítsék. Az igazság az, hogy ezt a kérdést Moszkvában nem is dönt- hették volna el, mert éppenséggel az október 27- re kitűzött külügyminiszteri konferenciának Londonban lesz főfeladata megoldást találni a Németország egyesítésére és az európai kollektív biztonság kérdésének ettől elválaszthatatlan rendezésére. Pedig ha Washingtonban Adenauer “presztízse csorbát szenvedett”, az a valóságban könnyen azt jelentheti, hogy Adenauerről kiderül, hogy korunk egyik legnagyobb államférfia, aki a nyugati és szovjet politika óriási malomkövei között bámulatos tapintattal tud harcolni saját országa érdekeiért. Nos. visszatérve Nyugat-Néníet- országba, a világsajtó 301) képviselője előtt Adenauer többek közt a következőképpen számolt be moszkvai útjáról: Miután kifejtette, hogy oktalanság lett volna visszautasítani a diplomáciai kapcsolatok visszaállítását olyan mérhetetlenül nagy és hatalmas országgal, mint a Szovjetunió, azt mondta, hogy meggyőződése szerint különféle okokból helyesen járt el, mert: “Először is a Szovjetunió a föld felületének egvhatodára terjed ki és jelenleg egyike a világ leghatalmasabb államainak. Ebben nem lehet kételkedni, erről nem lehet nem venni tudomást és igv oktalanság lett volna részünkről elutasítani a diplomáciai kapcsolatok visszaállítására irányaié ajánlatot. “Azt pedig mondottam már, hogy a nyugateurópai unió és az északatlanti szerződés szervezetébe tartozó országok már diplomáciai kapcsolatokat tartanak fenn a Szovjetunióval. Az, amit más országok megtehetnek, azt mi is megtehet- jü a magunk számára.” így nyilatkozott Adenauer kancellár. Hózzáte- •hetjük tehát a magunk részéről, hogy a moszkvai tárgyalások a sajtó és rádió minden ellenkező erőfeszítése ellenére is átütő sikerrel végződtek, mert a megjegyezésben ragyogó világossággal megnyilvánul a genfi szellem. Elvégre a' nyugatnémetek sem vonhatják ki magukat ennek a genfi szellemnek hatása alól. Tudják jól. mi a háború. ők is békét akarnak. Ezért üdvözlik a kettéosztott ország mindkét felében lakó németek a moszkvai egyezményt. Adenauer nem is mehetett volna vissza Bonnba az egyezmény nélkül. Ha Dullesék -majd a londoni külügyminiszteri konferencián azon fognak nyargalni továbbra is, hogy Németországot fel kell fegyverezni és be kell kebelezni a szovjetellenes NATO-ba, ezzel ők fogják útját állni Németország egvesitésének.És akkor a németek számára majd nem marad más hátra, mint hogy mégegyszer elmenjenek Moszkvába és tárgyaljanak ott Németország egyesítéséről, amint ezt már évek óta sürgetik a nyugatnémet szociáldemokraták és szakszervezetek. Az október 27-iki konferenciának a sikerét csak az a módszer biztosíthatja, hogy a német kérdést egy összeurópai kollektiv biztonsági rendszer Keretén belül rendezik, amelyben Németország mint független, semleges, demokratikus ország éppen- olyan jogon vesz részt, mint az Egyesült Államok. A DELANY-ÜGY Napok óta főfontosságu s valóban főfontossá- gu kérdésképpen foglalkoznak a lapok azzal a példátlan igazságtalansággal, amely Delany newyorki néger bírót érte. Hubert T. Delany republikánus ügyvéd, akit LaGuardia nevezett ki 1942-ben a Domestic Relations-törvényszék bírójává. Augusztus 31-én lejárt Delany bírói kinevezése, illetve kinevezésének időszaka. N. Y. város ügyvédi kamarája mint “kiválóan minősített” embert magasztalta és sürgető szóval fordult Wagner polgármesterhez, hogy újítsa meg kinevezését. Ezt tette az országos négervédelmi szervezet is, továbbá a Citizens Union, az Ui'ban League és több más polgári egyesület. Delany bírónak családi kérdésekben hozott néhány liberális törvényszéki döntése azonban hir szerint bizonyos vallásos csoportok nemtetszésével találkozott. Nem hisszük, hogy tévedünk, ha elsősorban a katolikus hierarchia kezét látjuk az egész Delany-ellenes magatartásban s voltaképpen csak mostanában derült ki, hogy Delany kinevezésének megújítását erről az oldalról torpe- dózták meg. És éppenséggel ez teszi az egész ügyet roppant fontos, országos üggyé, Itt egy a színfalak mögött zajló hatalmas ellenzésről van szó, amelyet nem mernek és nem akarnak nyíltan bevallani. Múlt héten Wagner polgármester bejelentette, hogy nem hajlandó kinevezni Delany bírót. Egy riporter kérdésére adót válaszában a polgármester Delany állítólagos “balszárnyu” felfogását hozta fel megokolásul. de arra rnár nem volt hajlandó, hogy megmagyarázza, mit is ért pontosan ezen, más források szerint azonban az ok az, hogy Delany a National Lawyers Guild (országos ügyvédszervezet) tisztviselője volt. Ezt az ügyvédszervezetet az igazságügymimszter tudvalévőén kommiínista-frontszervezetnek tekinti. Delany pedig a csavaros vádaskodás szerint kommunista-barát szervezetekkel volt egykor kapcsolatban. Wagner polgármester, hogy a faji megkülönböztetés vádja elől takargassa magát, ahhoz a ravasz fogáshoz folyamodott, hogy Delany biró helyébe egy másik négert, Edward R. Duddley-t. az országos négervédelmi szervezet demokrata ügyvédjét nevezte ki. Wagner ezzel igyekezett megbékíteni Delany hiveit. A cselfogás azonban még igv sem sikerült, mert hiszen nemcsak a Union League, hanem maga a négervédelmi szervezet is kritizálta Wagnert, amiért nem akarta Delany-t kihallgatáson fogadni, s ezzel, mint a N. Y. Times is megjegyezte, nem adott módot neki, hogy az ellene felhozott állításokat elutasítsa vagy bármiképpen is megválaszolja.