Amerikai Magyar Szó, 1955. július-december (4. évfolyam, 27-52. szám)

1955-07-07 / 27. szám

July 7, 1955 AMERIKAI MAGYAR SZÓ i!_ (Folytatás a 9-ik oldalról) vették ezt a “politikai tárgyalást” Freudiger Fülöp óvatosabb magatartásánál és kikapcsol­ták őt a tárgyalások további menetéből. Kaszt- ner és társai a tárgyalások megkezdése óta a nácik védelmét élvezték, akik mindent megtet­tek, hogy közel hozzák őket uralmukhoz. A “mentőbizottság” a nácik Ízlésének és céljainak megfelelő bizottsággá változott, amelyet véd­nökségük alá helyeztek. Ez a védnökség és a protekciósok számára engedélyezett kivándorlás szerves része volt a nácik pszichológiai háború­jának a zsidók elpusztításában. A németek “ajándéka” A biró azután arra tért, hogy Kasztner, ami­kor kiderült, hogy a zsidók megmentésére vo­natkozó tárgyalásai meghiúsultak, mint nagy “ajándékot” fogadta el Kromaynak a 600 zsidó megmentésére vonatkozó ajánlatát. Ebben sze­repet játszott az is, hogy szabad kezet kapott a 500 zsidó kiválasztásában. Kasztner hiúságát .egyezte, hogy “megmentheti” a “fontos” (értsd pénzes) személyiségeket, mert ez személyes cio­nista mentőmunkának tűnt szemében és ezáltal igazolhatta is előző tevékenységi vonalát. Nem <ell csodálkozni hát, mondta Hálévi biró, hogy miután a nagy mentési terv meghiúsult, (amit Kasztner, mint fentebb láttuk, már rég feladott, le zsidó testvéreit, soha egy szóval nem figyel- tneztette a veszély szörnyű nagyságára és kö­zelségére!) Kasztner örömmel fogadta el Kro- may “ajándékát” és “amikor ezt az ajándékot sífogadta, eladta lelkét a sátánnak!” .Ennek agyenes következménye az volt, hogy Kasztner a továbbiakban a nácik kegyétől függött. A biró szerint Kasztnernek a náciktól füg­getlen mentőmunkát kellett volna végeznie, amelyet még a nácik bevonulása előtt megkezd­ték. Ez persze veszélyesebb lett volna számára, mint naponta a náci hóhérokkal feketekávézni és “tárgyalni”. Kasztner nem ezt választotta, hanem a proteciósok ügyének képviseletét, leg­feljebb itt-ott még igyekezett egy-két gazdag ember nevét, megfelelő vérdij ellenében a lis­tára helyezni. De Kasztner és a “mentőbizottság” tartózko­dott attól, hogy figyelmeztesse a vidéki zsidó­ságot, hogy szervezzék meg a határokon túl való szökéseket, az ellentállást, a deportálások megzavarását. Kötelező lett a titkolózás A Kasztnerrel való megállapodás révén az el­nyomó elérte célját és a deportálás idejére be­folyása alá hajtotta a “mentőbizottságot.” Az elnök szerint Kasztnernek titokban kellett tar­tania a protekciósok kivándorlását, mert ez is a nácik pszichológiai háborújának része volt és a különvonat szervezésének titokbantartásával voltaképpen magát a zsidóság elpusztításának tervét akarták titokban tartani. Kasztner na­ponta pontosan tudta a nácik deportálási és pusztitási terveit, amikor a proteciósok vonatát előkészítette. Ennek a pernek egyik megrázó részlete volt, hogy a bár a budapesti mentőbizottság vezetője pontos információk birtokában volt, a vidéki vá­rosok zsidó tömegei — félmillió ember — úgy szálltak fel a deportációs vonatokra, hogy sej­telmük sem volt róla, hogy Auschwitzba szállít­ják őket. Ez a tény maga is bizonyítja, hogy Kasztner nem figyelmeztette az áldozatokat, jóllehet tudta, mi vár rájuk. A kegyetlen igazság az — hangsúlyozta Há- Iévy biró — hogy a budapesti mentőbizottság vezetője (Dr. Kasztner) odadobta Magyaror­szág zsidóságának nagy többségét az általa előre tudott sorsuknak, hogy megmenthessen egy kis csoport protekcióst. A biró szerint ez a magatartás hasonló volt valamely katonai tábor őrzésére kirendelt őr­szem viselkedéséhez, akit a támadni akaró el­lenség azzal környékez meg, hogy hajlandó élet- benhagyni az őr barátait és kiengedni őket a táborból, ha nem figyelmeztetik a tábor többi lakóit a veszélyre. A biró a továbbiakban igazoltnak vette Grün- waldnak azt a vádját is, hogy Kasztner háborús bünös.öket mentett meg a háború után. A biró szerint bebizonyult, hogy Dr. Kasztner mentő­nyilatkozatot tett Kurt Becher SS főtiszt érde­kében a nürnbergi denacifikáló bíróságnál. A biró Grünwaldnak csak egyetlen állítását nem látta bizonyítottnak és pedig azt, hogy Kasztner oszotozott elrabolt vagyonon Kurt Becherrel és azért elmarasztalta Grünwaldot a rágalmazási bűntettében. Tel ügyész procedurális jellegű felszólalása után Dr. Benjámin Hálévy biró kihirdette Ítéle­tét, amely szerint Grünwald Málkiélt egy font jelképes pénzbüntetéssel (56 cent) sújtja és egyben utasította a kincstárt, hogy fizessen ki Grünwaldnak 200 fontot a perrel járó költségek részbeni megtérítése címén. Az ítélet után Eddig szól a Tel Aviv-i Uj Kelet cimü izráeli magyar napilapból szemelvényesen átvett hely­színi riportunk. Itt mindjárt meg kell jegyez­nünk, hogy ez a lap, miként az izráeli sajtó nagy része erősen kormánypárti és ezért igyekezett az egész beszámolót hangfogóval megírni. A ri­port például kihagyja Grünwald vádjainak rész­letes ismertetését, mert annak minden pontja rettentő vádirat Kasztner és az egész magyar- országi zsidó “vezetőség” ellen. A Sharrett kormány, amely síkra szállt Kaszt­ner mellett, szájkosarat helyezett az izráeli saj­tóra az Ítélet kihirdetése után. Az igazságügy­miniszter kihirdette, hogy az Ítéletet megfelleb­bezik, mert az ügy “sub judice” (bíróság előtt van) és igy nem szabad kommentálni. De ehhez nem is kell kommentár! szőr s oly meglepetés ez számára, hogy nem bir uralkodni magán. Belesápadt és merev lesz njin- den vonása s szemei dermedten néznek a végte­lenbe. Ennél az asztalnál, ebben a társaságban nem felelhet semmit az Áron gróf kissé kapkodó, kis­sé felületes és zavaros kijelentésére, de érezte, hogy neki magának megvan a különvéleménye. Nem hisz a mesében. Az egészet csak arra találták ki, hogy eltus­solják a dolgot. Nem tartozik rá, az igazságügy- miniszter dolga, őrá csak az tartozik, hogy em­berileg, egyénileg fenntartja azt a felfogását, hogy itt, akárki csinálta, valóságos betörés tör­tént s mint villámfénynél, meglátta a megoldást. A csomagot Sátoraljaújhelyen adták fel. Högy jutott volna Antal gróf Sátoraljaújhelyre? Még nem kapta meg az értesítést, hogy a fel­adó postahivatal az állomási posta milyen véle­ményt adott. Hirtelen nem is érdekelte tovább a grófok magatartása, ők az urak, csinálják, ahogy tudják, ő saját magát nagyon kárhoz­tatta, hogy ezt a pontot nem forszírozta. Felállott, meghajtotta magát: — Tudomásul veszem méltóságod bejelenté­sét és arról köteles jelentést teszek felettes ha­tóságomnak. Méltóztassék azonban megengedni, hogy kijelentsem, hogy a körülmények egy va­lóságos. betörés tényét világítják meg s ebben az esetben hivatalból üldözendő bűncselekményt kell tekintetbe venni. Kérni fogom a fiatal mél- tóságos gróf urat, hogy a dologra vonatkozó tanúvallomását hivatali helyiségemben megten­ni méltóztassék, hogy azt jegyzőkönyvbe vehes- sem. Kérni fogom mély tisztelettel az állítóla­gos csíny bűnsegédeit megnevezni, hogy őket is kihallgathassam. A társaság némán hallgatott. Áron gróf ide­gesen kiáltott: — Kérem, kedves barátom, nem értem tisz­tán, mit akar, bocsásson meg, süket vagyok, mint az ágyú, igen?. . . A dolog most már töké­letesen rendben van s én még ma beszélek az igazságügyminiszter őexcellenciájával s kérni fogom az egész izé megszüntetését. A vizsgáJóbiró meghajtotta magát ismét: — A dolognak ezt a részét méltóságod bölcs belátására bízom, én hivatali esküm s hivatá­som parancsa szerint kénytelen vagyok folytatni a sajnálatos bűnügy vizsgálatát. Ezzel harmadszor is meghajtotta magát, há­tat fordított és eltávozott. HJóricz on cl: A BETYÁR (30) Asztalbontás után átmentek néhány sötét, 'cppant értékkel zsúfolt termen a nagy abla­kokkal körülépitett s újonnan az épülethez hoz­záépített terraszra, ahonnan gyönyörű kilátás ayilt a parkra és a nádasnak egy sarkára. A Áró szemérmes zavarral pillantott az aktké­pekre a falakon. Egy olyan nagy asztal volt az ablak előtt, :ogy alig lehetett beülni a nehéz fotelekbe. Itt mindenki feketekávét kapott és dohány- készülékeket hordtak körül az inasok. Az urak íatalmas fekete szivarokra gyújtottak. A vizs­gálóbíró sem merte visszautasítani, bár gyenge iohányos volt. Rágyújtott, de nagyon erősnek ;alálta a szivar füstjét s a feketekávét is. Ag­gódva nézte, hogy fog menekedni ettől a külö- iös élvezettől s már érezte, hogy a fejébe száll íz erős bor és az erős kávé és az erős szivar. Itt falóban nem lehet gondolkozni, itt csak élni lé­iét. Itt külön ki kell tenyészteni az embernek »nmagát, hogy az életnek ezeket a ritka elő­relő élvezeteit elbírja. A mennyezetig érő óriási ablakon a nap opá- ösan fényiéit be és a vizsgálóbírón enyhe ká- mltság vett erőt, mintha ópiumot evett volna. — Holnap reggel a... az Antal gróf... a fi­rn, — mondotta Áron gróf a vizsgálóbíróhoz ntézve a szavait — a... elutazik a menyasszo- lyával és Bécsben esküsznek. A vizsgálóbíró megdöbbenve nézett rá. — Méltóságos uram, alázattal bocsánatot ké- ek, — mondta elfogódva — a vizsgálat érdeké­én. .. — No, a vizsgálat, — mondta Áron gróf — ■ondolom a vizsgálat be is van fejezve, nem? — Nem, kérem, gróf ur, még csak most kez- ődik. — Ah, bah. Be van fejezve. A fiam ugyanis megmagyarázta a dolgot. . . Az egész csak az ő észéről történt kedves játék volt. Ezzel Áron gróf vidáman körülnézett: — Nagyon sajnálom, hogy ez a szépen indult kis rablócsiny ilyen hamar befejezést nyert. Nem? Füléhez tette a-kezét, hogy süket ember szo­bása szerint meghallja a válaszokat. De a társaság alig reagált. Mindenkinek volt mondanivalója a szomszédjához s csak éppen finoman mosolyogtak. — A fiam, Antal gróf, — mondta hangsú­lyozva Áron gróf — akkor este egy kicsit ki­mulatta magát. Az egészet ő rendezte, hogy a mi aranyos Deánknak egy kis szórakozást sze­rezzen. Ugyanis arról volt szó, hogy ezen az Al­földön még most is előfordulnak az olyan izék, betyárhistóriák és ő egy kis hamiskás tréfát talált ki. Az egészet ő rendezte és most ezt ne­kem meg is mondta. Tehát az egész csak félre­értés volt, hogy ilyen komoly fordulatot vett a dolog és még a tisztelt bíróságot is érdekelte az ügy, nem? Az egészben csak ezt sajnálom, mert kérem én mindenkor tisztelettel voltam a bíró­sági eljárással szemben, de miután ma délelőtt családi tanácsot tartottunk és kvázi házi tör­vényszéket ültünk, a dolog el van intézve. Körülnézett. A vizsgálóbiró szédült. Nem tudta pontosan a szivartól-e, vagy attól, hogy az ügy ilyen fordulatot vett. — Antal gróf bocsánatot kért a család tag­jaitól külön-külön és egyenként, ahogy illik és megígérte, hogy soha többet ilyen tréfát meg nem enged magának, úgyhogy most már semmi más hátra nincs, csak hogy a dolog kellő meg­világítást nyerjen és ezen kínos affér aktái szé­pen lezárassanak. Magam vállalom, hogy még ma bemegyek Budapestre, a hazánk fővárosába és beszélek Ducival s megmagyarázom neki, hogy a sok port felvert izé, a lovagiasság szabá­lyai szerint házi fenyítékkel el van intézve. A vizsgálóbiró csak nézett mereven s nem tudta, hogy ő most fiu-e, vagy lány. — Nahát, hála istennek, — mondta Áron gróf és nagyot szippantott a szivarjából, akkor a fe­leségéhez fordult: — Magának van legtöbb oka, kedvesem, rossz­néven venni, hogy ez az éretlen tacskó, ahelyett, hogy előre figyelmeztetett volna. Nem? A grófné halvány arca nagyon fáradt volt. Csak a szemével intett és ezzel el volt intézve az egész dolog. A vizsgálóbiró Deára nézett. Most eszmélt, hogy az Áron gróf beszélgetése alatt is folyton őt nézte, de amit hallott, annyira meglepte, hogy nem figyelte külön a Dea arcát. Most értette meg, hogy Dea erről az egészről most hall elő­(Folytatjuk.)

Next

/
Thumbnails
Contents