Amerikai Magyar Szó, 1955. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)

1955-01-27 / 4. szám

’ January 27, 1955

AMERIKAI MAGYAR SZÓ

Hlóricz 2.’óiamoncl:

A BETYÁR

lllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllliütlllll

(10)

— Mi történt?! — kérdezte a csendőr s felugrott a helyéről és kezdte idegesen rendbeszedni magát.

Mig az öregasszony mégegyszer elmondta szóról szóra, mi történt, valaki megverte az ablakot ököllel:

— Az őrmester ur, — szólt a csendőr.

Mig ők motoztak, az őrmester már be is lépett:

— Mi van itt? — kiáltott be.

— Semmi, őrmester ur, megjött a fiam — lármázott az öregasszony.

Az őrmester belépett az ajtón. Hatalmas, öles szál ember volt s le kellett hajtania a fejét, mert a kakastolla nem fért be az ajtón.

— Jóestét, őrmester ur, — állott fel János.

Az őrmester szigorúan nézett rá s nem adott

kezet.

— No, maga is hazajött a nyomorúságba, Jani? — mondta dübörgő hangon.

— Mit csináljak, őrmester ur.

— Megunják, ha egy ikcsit jó dolguk van, — rivallta az őrmester. —.Majd meglátom, idehaza honnan veszi a tizpengöket hetenként, amit küldözgetett... Most jön haza, tnikor semmi munka?... Aratáskor Pesten dégál, télre meg haza- huzódik? Mi az,? Disznót öltek itthon? Jön hurkát kolbászt zabálni?...

Nyersen nevetett.

— Vagy legalább hozott egy disznóravalót.

— Nem hoztam, őrmester ur.

— Nahát akkor ?... Pesten télen is van munka, aki dolgozni akar... De jobb a heverés, mi? Majd megbánja még... Egy hét múlva megy vissza, ha lesz pénze vasúti jegyre... Ismerem én az ilyet.. . Aki megszokta a nagypénzt, az már nem való ide a zsellérputriba... Csak úgy repültek a tizpengők... Miféle ruha ez itt ?

S a lábával megrugta a göngyölegbe összehajtott ruhát, ami még most is ott volt a zsákon.

— Vettem, őrmester ur.

.— Mondom. Tán kirabolt valakit?... Nem maga a Szörnyű Jóska? Nincs a zsákba a harmincezer forint?

S hahotázva nevetett, mert a beszéde nem akart sértő lenni, csak fölényét szerette fitogtatni, hogy olyan rettenetes nagy ember volt ebben a kis törpe emberekből álló faluban. Felvidéki volt, ahol csupa ilyen magasra nyúlt férfi él.

— Harmincezer? — bámult rá Avar János. Még fel is tűnt volna a bámulata, ha az anyja

nagy csatározással nem szól:

— Jaj, őrmester ur, nem tetszett hallani, micsoda borzasztó dolog történt? Most mondja Komáimé, hogy Pap Józsi a szekerével belefordult a temető árkába. Má futnak az emberek, kihúzni.

Az őrmester kiegyenesedett, egész megdöbbent.

— Te mán hallottad? — kiáltott rá a fiatal csendőrre.

. — Ebbe a pillanatba mondja a nénémasszony, — mentegetőzött az.

— Ájn, cváj, gyerünk... Megvizsgáltad a rongyait?. ..

— Igenis, őrmester ur.

Az őrmester odanézett Avar Jánosra. Nem mentegetőzésképpen, csak úgy mondta:

— Ez az előírás... Különben majd kisül... Mindent el lehet rejteni, de a pénzt nem, — kiáltotta féltréfával. — Mert a pénz az olyan hamis portéka, hogy az nem szeret sokáig dugaszba lenni, az kiüti az orrát. .. No, isten áldja magukat, Juliska...

Evvel rá se nézett senkire, megfordult s ugyan ' olyan óvatosan, ahogy bejött, kiment, a tolláit féltve az ajtó szemöldökfájától.

Az egész család kikisérte őket. A pitvarban az őrmester felkiáltott:

—Hát az öreg hol van ?. .. Lopni ment ?

— Nem szokott az olyat, — mondta kinosan kacagva az öregasszony, mintha valami jó tréfát mondott volna az őrmester.

De ez mégegyszer visszanézett:

— Nem szeretem, ha késő este valaki nincs otthon. Mindenki üljön a vackán. Mer osztán csak sok jegyzőkönyv lesz belőle.

És mint aki jól végezte dolgát, eltávozott. Pe- csak azért kiabált annyira, mert nagyon fel- hevült a szép özvegynél s el akarta terelni a figyelmet, meg félelmet akart teremteni maga körül, hogy senki be ne merje -súgni a feleségének, akitől jobban félt, mint a felettes hatóságtól.

$ „ . y

O ^ v ^ « V

AZ EMBER komoran maradt a szobában, nem kisérte ki a csendőröket s ahhoz sem volt kedve, hogy ő is elmenjen a vizbeesett legényt kifogni. Lesznek ott elegen. Fáradt volt ő ahhoz, hogy magát mutogassa.

Visszaült a helyére s a gyerekecskék azonnal kezdtek felmászni a térdére.

Elgondolkozva és figyelme+1enül nézte a gyerekeket. Hát ez nehéz volt. Ez csak az isten súghatta, hogy a tarisznyát a1- assza, falra, az óra helyére. Mi lett volna, ha a ;ézbe van s a csendőr azt is megvizsgálja. Mos egy pillanat és vége lett volna az egésznek. T egvonaglott a válla, karja, gerince, érezte, hogyha a csendőr, mikor ez a gyerek elárulta, hogy a kenyeret a tarisznyából hozta az édesapám, akkor a csendőr ránézett a tarisznyára... Ha az akkor azt mondja, hogy vegye le és mutassa meg. .. akkor ő a kést. . . az asztalon, a kinyitott kést, amivel a gyerekeknek vágott, belementi és el..,. Nem fogatja meg magát ilyen bolondul... Most már ott szaladna valahol a Papirtásán. Anyja meg ott ordítana szegény... bolond... és nem tudná mi az, hogy a fia megölte a lánya vőlegényét.. .

No mindegy. Ettül megmenekült. Most az ec- cer az isten jó volt hozzá...

— Na, fáj! — kiáltott rá .Juliska s ráütött a kezére.

Csak errül-vette észre, hogy a kislány hajába túrt és a varakat kaparta meg rajta. Sebes volt a gyerek feje a haj közt. Tele volt gennyes varral.

Nagyon megharagudott. Hát az anyja nem gondozza? Mig a felesége élt, addig olyan volt a gyerekek teste, mint az üveg. Tiszta. Megnézi a pici Évit, annak a feje is tele volt, Janikának a szája szélén volt nagy kutik. Folyton csörgött a ’nyála s azt felszívta.

Bejött az anyja. Sietve, mint akinek oka van, hogy jöjjön. Padkára gyerek, — kiáltotta. — Aludni, aludni.

Rálármázott a kicsikre s lökdöste őket, hogy menjenek aludni. Nem lehet a petróleumot soká égetni, Mig világos van, ezek a kutyák nem akarják a szemüket behumni.

— Inkább a fejükre nézne. Mi van ezeknek a fejével? Tele vannak koszmóval, tetüvel, varral, gennyel.

— Ó, gyerek. Olya na gyerek. Ti is tele vóta- tok, — s rácsapott a fiú fejére, úgyhogy Janika elkapta előle a buksit.

Odacsusszant hozzá s a fülébe súgta:

— Vidd a tarisznyábul, ami benne van, mig apád bele nem kotorász.

Komoran nézett az anyjára. Mit gondol ez, mi lehet a tarisznyába? Mozdulatlan maradt, mintha nem is hallotta volna.

— Megyek ez után a jány után. Mennyit kell nekem vigyázni, hogy az a csendőr el ne rontsa, mer nagyon tüzes mind a kettő, — evvel elment.

De ő tudta, hogy ez csak beszéd volt, a csendőrök már azóta messze járnak, az anyja csak jártatja a száját, mit tud egy édesanya ebbe segíteni. Nem lehet mindig velük. Meg ha ottvan is, csak elkergetik.

Nehézkesen felállott. Nem érezte a lábait, olyan fáradt volt. Levette a tarisznyát és kiment Vele.

— Hova megy édesapám? Hova megy édesapám? Má megint elmegy, édesapám?

A két gyerek, Juliska és Janika versenyt lármáztak. Úgy sikítottak, mint a nádsip.

— Hallgass, — fordult rájuk. — Megyek a fenébe. Többet nem megyek sehova.

Kilépett az ajtón s behúzta maga után.

A két gyerek bámészan nézett utána, hogy akkor minek viszi a tarisznyát, de megérezték az apjuk hangján, hogy nem lehet vele kukoricázni, hát egyszerre mintha összebeszéltek volna, rárohantak Bábira és elkezdték verni. Apró ökleikkel püfölték annak a vörös, dagadt, hólyagos fejét s az csak nevetett és ijedezett és ügyetlenül védekezett ellenük.

— Csúnya Bábi, csúnya Bábi, — s beleköpködtek az arcába. Rángatták és csipkedték s az szegény csak nevetett és le sem törülte magáról a kis nedvet. Már hozzá volt szokva s úgy örült, hogy itthon van, hogy ez is hozzátartozik: ez az otthon. Ez a jó. A gazdánál nagyobb püffenése- két kapott.

Az apjuk már vissza is jött, a tarisznya nélkül, s meglátta, hogy a gyerekei mint a kölyökkutyák hemperegnek a Bábi hátán s verték.

— Mi a? — rivalt rájuk.

Nagyon megharagudott, maga sem tudta mért. Rácsapott elébb a fiúra, azután a lányra. Azok csak eltátották a szájukat. Az ütés nem volt

•

erős, de a keze kemény volt és a gyerekeknek fájt. A két gyerek elhúzódott a közeléből és a fiú ellenségesen meresztette rá a szemét. Pillanatok múlva bőgve fakadt és toporzékólhi kezdett:

— Csúnya, — kiáltotta — csúnya... Minek jöttél haza?

De ő nem törődött a gyerekkel. A gyerek beszél. A kutya ugat. Máskor nem is vette volna figyelembe, nevetett volna rajta és uszította volna, ahogy a felnőttek a kis gyereket kis állatnak veszik és szeretik heccelni, de most csak nézte, nem törődött vele, csak nézte, hogy ennek éppen olyan kék szeme van, mint neki és most, hogy dühében toporzékol és bőg, egészen zölden világit ez a kék szem.. . S ettől megdöbbent és arra gondolt, hogy nem szabad többet dühbe jönnie, akármi történik is...

— Te szörnyüjóska, — ordított feléje a gyerek akit kihozott a sodrából, hogy az apja olyan egykedvűen néz rá és nem jön dühbe attól, amiről ő is érezte magában, hogy ezért verés jár.

De erre is csak hallgatott és még merevebben nézett rá.

— Az vagy, az vagy, mondta Pista bácsi, az vagy.

És a gyerek egész közeljött s kis fekete öklét felé emelgette.

Az apa tágra nyílt szemmel meredt a kölyökre. Mint egy vad, akit felvernek nyugalmából s egy pillanatig nem tudta mit csináljon, csak néz és a szeméből kiáradó sugarak beszélnek helyette.

— Mit ugatsz?

— Szörnyüjóska, szörny üjóska, — vonított a gyerek és számtalanszor ismételte a szót.

Avar Jani érezte, hogy valami változás történt benne.

Előreszegte a fejét és egy éhes farkas dühével meredt a fiára.

— Az vagyok. Buta jószág... Az vagyok. És most lenyellek, mint egy szénásszekeret.

Tréfált, de lihegését fojtotta bele a tréfába. Tudta, hogy egészen átalakult az arca. S ebben a percben, evvel a négyéves fiúval szemben végre kimutatta magát. Már sok volt neki, hogy ötödik napja olyan szelíd és alázatos, mint egy . énekeskoldus vagy egy családapa. Fújt s örült, hogy kimondta és megrázta a fejét, mint egy öklelő bika.

A gyerekben megfulladt a sirás és rémülettel és némán húzódott hátra, mintha egy veszett kutyával találkozott volna s most csakugyan attól félt, hogy lenyeli a szörnyű valami.

Az apa lehunyta a szemét. Eszébe jutott, hogy a szeme most bizonyosan zöld és lángok csapnak ki belőle. *

Már ur is lett magán. Mosolyogni próbált.

— Koszos a fejed, — mondta. — Gennyes a szád széle. Elrothadsz, mint az eves dög. Olyanok vagytok, hogy köpedelem rátok nézni. Még Bábi, az csak. Azt tudom mitől. Azt egy gazember ölte meg. De mitől vagytok tik ilyenek? Eleven sebek vagytok. Ki tett ilyenné ?... A szegénység. Buta állatok. Ha grófi gyerekek lennétek, akkor sima volna a bőrötök, tiszta, mint a patyolat. Fürdetnének, mosnának, orvosolnának. Lenne cseléd, aki dolgozzon rajtatok. Nem egy gyenge öregasszonynak való, hogy négy ilyen szerencsétlen kis piszkot úgy tartson, mint az apró angyalokat az égben. A gróf unokájának nem jut eszébe, hogy az apját szörnyüjóskának mondja. De a szegény ember gyereke mind olyan, mint a vad. Azér jöttem én haza, hogy a tulajdon gyerekem annak mondjon?... Nem félsz, hogy kitaposom belőletek a lelket, osztán utána magamat is... Hogy neveljelek fel embernek? ... te villogószemü betyár ?. .. Mi lesz belőled anya nélkül? Megölöd a nagyanyádat. Hogy bírjon veled, mikor még én sem bírok... Hol lesz nekem arra időm, hogy reggeliül estig csak titeket istápoljalak?... Honnan veszek nektek anyát, hogy az gondoskodjon rólatpk?_ Ki jön Szörnyű Jóskához feleségül? Pedig egy angyal, egy nagyon gazdag, nagyon jó, nagyon okos angyal. Akkor másképpen néznétek ki.

Lehunyta a szemét és tenyerébe temette az

arcát.

A három gyerek semmit sem értett a beszédéből, csak néztek ijedten rá.

Ő pedig elhallgatott. Eszébe jutott, hogy a személyleirásban az van, hogy szeret szociális kérdésekről beszélni és azonnal indulatba jön.

Vigyázni kell magára. Ha már a négyesztendős gyerek ellentmondása első este igy felbőszíti, mi lesz, ha szembekerül a nagyokkal. Vigyázni kell. Mert ez éppenugy elárulja, éppen olyan könnyen nyakát szegi, mintha a tarisznyában meglelik áz üveget...

(Folytatjuk)----------------------- ------iá .