Amerikai Magyar Szó, 1955. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)
1955-06-30 / 26. szám
June 30,, 1955 AMERIKAI MAGYAR SZÓ ■ ....-.........-J!--........1...LJL1—-■ '»ív ■ I . Pénzkölcsön és szabadság Az elmúlt napokban újra egyre gyakrabban hallani szülőhazánk nevét a nyugati imperialista politika szószólóinak nyilatkozataiban. Éppen a nemzetközi feszültség csökkentése gondolatának jegyében összehívandó négyhatalmi kormányfői értekezlet előkészületeit használják fel egyes amerikai politikusok, angol és francia újságírók arra, hogy a nép demokratikus országok “felsza- baditásának” ostoba ábrándjaival zavarják a nemzetközi helyzetet. Multheti lapunk egyik cikkében beszámoltunk arról, hogy milyen álmokat szövögetnek Wall Street pénzkölcsönző köreiben a közelgő négyhatalmi “csucs”-koferenciával kapcsolatban. Az idézett cikkben nyíltan papirrafektették csaknem 40 éve szunnyadó vágyálmaikat arról, hogy csaknem egy félévszázad — vagy a magyar nép esetében egy évtized múltával fizettessék meg azokat a kölcsönöket és befektetéseket, melyeket a nemzetközi nagytőke — busás kamat és mérhetetlen profit ellenében — azokba az országokba befektetett. Vájjon mit szólnának az amerikai bankárok, ha az amerikai nép most, 25 év múlva, visszakövetelné tőlük azt a többmilliárd dollárt, amelytől, a depresszió idejében, a bankok tömeges csődje folyamán fosztották meg a népet? Pedig az amerikai népnek ezerszerte több joga volna e régi adósság megfizetését követelni Wall Street uraitól, mint a nemzetközi — amerikai, francia, angol, belga, holland, svájci- pénzkölcsönzőknek — a régi kölcsönöket követelni a népi demokráciáktól! A pénzkölcsönzők ugyanis mindig azzal indokolják magas profitjukat, hogy a tőkés rendszerben elkerülhetetlen a “rizikó” és ezt a rizikót ők beleszámítják a kamatjaikba. Nos, mit panaszkodnak akkor? ők már sokszorosan visszakapták eredeti befektetéseiket, kölcsöneik összegét azokból az országokból. Visszakapták óriási kamatok formájában visszakapták töméntelen profitok formájában. Évtizedeken át kollektálták a nemzetközi bankárok és pénzkölcsönzők a profitot és kamatot az oroszországi, magyarországi vasútokba, bányákba, olaj mezőkbe, stb. befektetett tőkéjük után. Hogy mit jelentett egy nép számára egy ilyen nemzetközi pénzkölcsönző társaság “befektetése”, arról a magyar népnek meg van a maga feledhetetlen tapasztalata. A felszabadulás után a magyarországi sajtó nyilvánosságra hozott egy a szigorúan bizalmas jelentést, amelyet Ghika newyorki horthyista magyar főkonzul küldött 1933 márciusában a külügyminiszternek. Ez az okmány hivatalos adatokra és a New York Times egykorú cikkeire hivatkozva beszámol arról, hogy John Foster Dulles 1933 elején Magyarországon járt. A mai amerikai külügyminiszter akkor még a “Sullivan and Cromwell” ügyvédi iroda egyik vezetője volt és egy amerikai bankárcsoport, elsősorban a nagyhatalmú Schroeder Banking Corporation vezetőinek megbízásából tárgyalt a magyar politikai és gazdasági körökkel. “Népszerűtlen intézkedések” Hazaérkezése után a bankároknak beszámolt magyarországi tevékenységéről. “Mr. Dulles nyomatékkai hangsúlyozta annak szükségességét, hogy a bankárcsoport szorosan együttműködjék a magyar kormánnyal. Hivatkozott arra, hogy ezt a pénzügyminiszter úrral megbeszélte. Dulles felhívta a bankárcsoport figyelmét, hogy a jelenlegi viszonyok között. . . okvetlenül szükségessé válik olyan intézkedések megtétele, amelyek mindenütt népszerűtlenek lesznek...” — számol be Dulles magyarországi jelentéséről Ghika főkonzul. Mi volt hát az az “együttműködés”, amiről Dulles beszélt és miféle “népszerűtlen intézkedésekre célzott? Dulles a pénzügyminiszteren kivül elsősorban azoknak az üzemeknek a vezetőit kereste fel, melyeknek részvénycsomagjai az amerikai tőkések tulajdonában voltak. Igv elsősorban a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank igazgatóinak adott utasítást — olyan utasítást, amelynek célja az volt, hogy az akkoriban éppen dúló gazdasági válságnak az amerikai tőkésekre háromló súlyos hatását legalábbis részben a magyar gazdasági életre, s abban is elsősorban a magyar munkásosztályra hárítsa át. A jószivii Dulles A Pesti Magyar Kereskedelmi Bank érdekkörébe tartozó vállalatoknál nem sokkal Dulles távozása után meg is kezdődtek azok a bizonyos “népszerűtlen intézkedések”. A Salgótarjáni Kőszénbányánál azonnali hatállyal elbocsátottak 850 bányászt és tervbe vették, hogy a hétezres munkáslétszámot 2,500-ra csökkentik. A Budapest— Salgótarjáni Gépgyár és Vasöntőnél, a Salgótarjáni Palackgyárnál, a Kereskedelmi Bank, tehát az amerikai tőkések más vállalatainál is százszámra tették utcára a munkásokat. Ez volt John Foster Dulles budapesti küldetésének célja, igy gondoskodott akkoriban a magyar munkásokról a mai amerikai külügyminiszter, aki mostanában többször is beszélt arról, hogy szivén hordja a “kelet-európai népek sorsát és jövőjét.” A “felszabaditási politika” Maguk az amerikai politikusok leplezték már le, hogy mit is rejt az úgynevezett “felszabaditási politika”. Ha valaki fellapozza a Congressional Record, kongresszus jegyzőkönyvének 1951 októberi kötetét, s megkeresi benne Charles C. Kersten felszólalását, azt az épületes beismerést találja: “Ha valaki azt mondja, hogy a terrornak nincs szerepe a Kelet-Európa felszabadítására indított mozgalomban, az azt jelenti, hogy az illetőnek fogalma sincs arról, mit jelent a felszaba- ditó mozgalom.” Ezt a sok mindent eláruló mondatot különben annak a hírhedt törvényjavaslatnak a tárgyalásánál mondotta Kersten, amely megteremtette az úgynevezett kölcsönös biztonsági hivatalt, amely százmillió dollárt adott csak arra a célra, hogy “megfelelő” kiválasztott személyek fianszirozására használja fel, akik a Szov- mélyek finanszírozására használja fel, kik a Szovjetunióban, Lengyelországban, Csehszlovákiában, Magyarországon, Bulgáriában, Romániában, vagy Albániában tartózkodnak, vagy onnan elmenekültek ; vagy ilyen személyekből katonai egységek alakítására az Északatlanti Egyezmény szervezetét alátámasztó katonai csapatokon belül, vagy pedig egyéb célokra.” Ez az első szöveg a világon, amely törvényben szentesíti nemzetközi életben azt a szellemet, amely nyíltan és durván támad más országok belső rendszere ellen. Nem tudjuk mi a célja tehát azoknak, akik ép most, az Egyesült Nemzetek tizedik évfordulója alkalmával ép az Egyesült Nemzetek alapelve —más országok belügyeibe való avatkozástól való tartózkodás — durva megsértését jelentő “feltételekkel” hozakodnak elő a Nagy Négy tárgyalása előtt. Feltételezzük, hogy ezek a kísérletek már az alkudozás, az egyezkedés bevezető részét alkotják. Reméljük ez a helyzet. Nem tudjuk elképzelni, hogy az illetékesek komolyan veszik akár a “felszabaditási” vagy “adósságtörlesztési” elképzeléseiket. Mert ilyesmi nem tételezhető fel azokról kik komoly kiutat keresnek a hidrogénbombás háború világvesztő labirintusából. A HOOVER COMMISSION (a vizsgálókat felülvizsgáló bizottság), hosszadalmas felülvizsgáló vizsgálat után fölfödözte, hogy a kormány kémirodájában nincsenek kémek. Sem vörösök, sem árulók, sem kommunisták. És nyomatékosan jelentette ki, hogy egy bizonyos Wisconsinból való szenátor vádjai alaptalanok és hamisak. Ennek a hírhedt szenátornak már még a nevét is restelik említeni, még a Hoo- ver-bizottságban is. Még nem is csak az, hanem ha ő egyszer kivizsgált egy kémirodát, ott többet kémet találni nem lehet. ★ MIT NYERHET AZ ORSZÁG abból, hogy ha mi serkentjük az üzletembereket, hogy nagyob- bitsák, terjesszék ki az ipari lehetőségeket, termeljenek többet, ha nem gondoskodunk arról, hogy dolgozó népünk, amely a túlnyomó többséget képezi, olyan keresettel rendelkezzen, amely vásárlóképességét elég naggyá tegye ahhoz, hogy a termelt árut képes legyen megvásárolni. (Idézet FDR beszédéből, amikor a Fair Labor Standard Act törvénybe iktatását követelte.) Ha élne, ma ugyanazt mondaná és követelné a 1.25-ös órabér minimum törvénnyétételét.-¥■ A GENERAL Service Administration jelenti, hogy a kormány a múlt évben eladott 93 millió dollár értékű (surplus property) fölösleges dolgokat 1.2 millió dollárért. Ez azt jelenti, hogy US 7 centet kapott vissza minden dollárból, amelyet hadi- és egyéb anyagokra elköltött. (Csang Kaj-sektől még ennyit sem. — Szedő); ★ NEW JERSEY ÁLLAM Unemployment Con- pensation Law szerint mindazok, akik 1954-ben két vagy több munkáltató által lettek foglalkoztatva és 7.50-nél több unemployment vagy 15 dollárnál több disability insurance adót fizettek, amely a fizetésükből lett lefogva, jogosak bizonyos összeg visszatérítésére, amelyet fölöslegként fizettek be. Folyamodványok (for claiming refunds) az állam területén levő 36 unemployment office bá aelyikében kapható. KÉSZÜLNEK AZ AGÉLSZTRÁJKRA [ Pittsburghban az acélgyárak megkezdték az előkészületeket az üzemek szabályszerű lezárására, mert a United Steel Workers 170-tagu bér- politikai bizottsága felhatalmazta a szakszervezet elnökét, David J. McDonaldot jövő csütörtökön éjfélre aa sztrájk bejelentésére. McDonald kijelentette, hogy még mindig van idő az egyezmény megkötésére. Az acélgyárak átlagos 10-centes órabéremelését a United Steel Workers szakszervezet méltatlankodva utasította vissza. Az acélüzemelfl azzal akarják megindokolni szűkmarkúságukat, hogy szükségük van tőkéikre az üzemek na- gyobbitására. Ezen azt kell érteni, hogy tőkéiket önműködő gyárak felállítására és modernizálásokba kell befektetniük, úgy tüntetve fel a kérdést, mintha az automation kifejlesztése a munkások érdekeit szolgálná. Az igazság az, hogy az acélüzemek csaknem teljes üzemképességgel dolgoznak, mint 1953-ban és a termelés jóval felülmúlja az eddigi csúcsteljesítményeket — tiz meg tízezer munkással kevesebb erővel, mint 1953-ban. Az uj befektetések még nagyobb termelést céloznak még kevesebb emberrel. A 600 ezer acélmunkás közül 200 ezer még mindig nem heverte ki a tavalyi pangás idején szenvedett veszteségeit. A munkások bérkövetelése az árak, a munkanélküliség és a munkairam felgyorsítása ellen irányuló küzdelem. , ( RÖVIDEN 1 5
