Amerikai Magyar Szó, 1955. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)
1955-05-26 / 21. szám
May 26, 1955. AMERIKAI MAGYAR SZÓ S Az utolsó alkalom a világ megmentésére? Az elmúlt hetek nagyhorderejű békefej lemé- nyel közül, egyik sem fontosabb — jegyezte meg I. F. Stone, a neves liberális ujságiró május 16-iki kőnyomatosában — mint a szovjet leszerelési javaslatok nvilvánosságrahozatala. E javaslatok uj, fontos állomását jelzik a szovjet béketörekvéseknek, mert e javaslatokban a SZOVJETUNIÓ TULAJDONKÉPPEN MAGÁÉVÁ TETTE MINDAZOKAT A JAVASLATOKAT, AMELYEKET EDDIG A NYUGATI HATALMAK A LESZERELÉSI TÁRGYALÁSOK FOLYAMÁN TETTEK. Ezeket, természetesen, kibővítették a saját javaslataikkal. Most már igen körülményessé lett a nyugati hatalmak számára a megegyezés további megakadályozása vagy elszabotálása! Mi a szovjet leszerelési javaslatok lényege? A szovjet elfogadta a nyugati államok — Egyesült Államok, Anglia, Franciaország — abbeli javaslatát, hogy a “Nagy Három, azaz USA, a Szovjetunió és Kina egy és másfélmillió közötti állományra szállítsa le hadseregét, Anglia és Franciaország pedig 650,000-re egyenkint. Beszüntetnének minden további atombombás kísérleteket! Ezt követőkig még jobban leszállítanák a hadseregek létszámát, majd TELJESEN BETILTANÁK A HIDROGÉN- ÉS ATOMBOMBÁK GYÁRTÁSÁT ÉS HASZNÁLATÁT éppúgy, mint minden más, tömegmészárlási fegyvert. Hogy ezeket a lépéseket ellenőrizhessék, szabad bemenetét biztosítana minden állam a nemzetközi ellenőrző bizottság számára. Ezt a bizottságot az Egyesült Nemzetek nagygyűlése nevezné ki. Ez a bizottság, első lépésként az összes államokban ellenőrzési állomásokat létesítene az összes fontos kikötőkben, vasúti csomópontokon, autóutakon, repülőtereken. Ezekről az állomásokról figyelnék, hogy az illető államokban nem történik semminemű veszedelmes csapat Vagy légierő összevonás, amelynek célja egy másik állam elleni hirtelen támadás lehetne. A bizottságnak ugyanakkor szabad betekintése volna minden kormányintézkedésekbe, minden költségvetésbe, hogy ellenőrizni tudják a leszerelési kötelezettség betartását. Végül pedig, hogy megakadályozzák az esetleg titkon tervbevett fegyverhalmozást bármely országban, a bizottság állandó ellenőröket helyezhet el minden országban, akik határkörükön belül, akadálymentesen tekinthetnek bele mindenbe, ami a leszerelésre vonatkozik. A mi kormányunk, hónapok, sőt évek óta hangoztatja, hogy addig nem tárgyal a szovjettel, amig azok TETTEKKEL nem bizonyítják be jóhiszeműségüket, A Szovjetunió ime, az osztrák békeszerződés aláírásán kívül ajánlatot tett, hogy kész MEGNYITNI MINDEN REPÜLŐTERÉT ÉS GYÁRÁT külföldi ellenőrök előtt. És mégis Dullesék, ahelyett, hogy üdvrivalgással fogadták volna a szovjet javaslatokat, vagy legalább is megelégedéssel, zavarodottan állnak vele szembe, nem tudják mitévők legyenek. Ha Dullesék komolyan veszik abbeli ígéretüket, hogy készek-tárgyalni, amikor a másik oldalon jóhiszeműséget látnak, akkor itt az ideje annak. És kell, hogy ők is mutassanak egy kis jóhiszeműséget. Itt az alkalom az Eisenhower által is gyakran hangoztatott békeszándék tettekre váltására, a nemzetközi feszültség megszüntetésére, az atomháború lidércnyomásának eltávolítására. Mi ennek az ára? ,, Németország egyeségesitése és semlegesítése, a külföldi hadseregek kivonása Németországból, európai, ázsiai, afrikai légibázisaink felszámolása. A Szovjetunió leszerelési javaslata anrtyit jelent, hogy a fentiek ellenében ők is hajlandók hadaikat a saját határaik mögé visszavonni, semleges zónát létesíteni és MINDEZEK MELLETT MEGNYITNI SAJÁT TÉRÜLETÉT NEMZETKÖZI ELLENŐRZÉS SZÁMÁRA, HOGY SENKI NE AGGÓDHASSON ÁLLÍTÓLAGOS AGRESSZÍV' TERVEIK VAGY SZÁNDÉKAIK MIATT! Az atom-meredek szélén Thomas E. Murray, az Atomenergia Bizottság tagja a minap (május 7) mondott beszédében a következő megszívlelendő kijelentést tette: “Az atom által való elpusztulás meredekén állunk. A világ teljes elpusztulásának veszélye napról-napra nő. Hol, hogyan állhatunk meg a meredek felé való csuszamlásunkban?” A SZOVJET JAVASLATOK MEGADJÁK E KÉRDÉSRE A VÁLASZT! A hidegháború kezdete óta nem volt ilyen komoly alkalom a meredek irányába vailó sodródás megállítására. Egy évvel ezelőtt Amerika volt az, amely követelte az állandó és szüntelen nemzetközi ellenőrzést. Egy évvel ezelőtt a Szovjetunió még azt mondta, hogy először szűnjön meg az atombombás fegyverkezés és csak aztán hajlandó csökkenteni a rendes hadseregét. Ma azonban a Szovjetunió MAGÁÉVÁ TETTE A MI JAVASLATUNKAT a legaprólékosabb részletekig. Vájjon hajlandók lesznek Dullesék most komolyan tárgyalni ? Hol itt a baj? Könnyű megtalálni? A nyugati államok közös hadvezetősége (NATO) tavaly őszszel megállapodott abban, hogy az egyesített hadaik stratégiáját és taktikáját AZ ATOMFEGYVEREKRE FOGJÁK ALAPOZNI és azóta már meg is kezdték az ilyiránvu átszervezést. A mi katonai vezetőink el vannak bűvölve az atomfegyverek által és mindent meg fognak tenni, hogy megakadályozzák a leszerelést. Figyeljük csak Günther, Radford s a többiek nyilatkozatait! Most azonban egyre tarthatatlanabb lesz helyzetük. A szovjet most abba a helyzetbe jutott, hogy kényszeríthet bennünket a komoly tárgyalásra. különben AZ EGÉSZ EMBERISÉG VÁDLÓ UJJAT EMELHET RÁNK. Ázsia népei, ép úgy, mint európai államok, rettegnek attól a gondolattól, hogy atomháborúba keveredjenek, amelyben ők lennének az első csataterek. Az osztrák békeszerződés megkötése, az angolokkal s franciákkal kötött kölcsönös barátsági szerződések felmondása megnyitotta az utat a közvetlen tárgyalásra a Szovjetunió és Németország között. Nyugati szövetségeseink tisztában vannak a várható következményekkel! A mi kormányunk évek óta hangoztatja,- hogy majd csak akkor tárgyalunk a szovjettel, amikor “az erő pozíciójában” leszünk. Többek között azért erőlködtünk annyira, hogy a németeket, ismét felfegyverezzük. Ennek az “erő” politikának csak egy gyengéje van. Az, hogy amikor mi ilyen “erő” politikát nyilvánítunk magunkénak, kényszerítjük a másik oldalt arra, hogy ők se maradjanak tétlenül. És kiderült, hogy a másik oldal is ép oly gyorsan és ép oly hatékonyan tud fegyverkezni, mint mi. Kiderült, hogy az oroszoknak is van atom- és hidrogénbombájuk, sőt, mint ép a múlt héten vált országos vita tárgyává, egyes körökben afölött aggódnak, hogy a szovjet még meg is előzött bennünket a legmodernebb lökhajtásos interkontinentális bombázógépek gyártásában. Amig nekünk egyelőre csak egy van működésben addig, nekik, állítólag már egész rajuk van. Hogy ők csak ellensúlyozásul fejlesztették ki e fegyvernemet, nyilvánvaló a fent körvonalazott leszerelési javaslatukból, amelvben MAGUKÉVÁ TÉVE A MI KÖVETELÉSEINKET hajlandók minden intézkedést megtenni, amely megszüntetné az egész emberiséget VÉGPUSZTULÁSSAL fenyegető atomháború lehetőségét. Minden gondolkozó, becsületes amerikai kötelessége e tényeket polgártársai tudomására hoz- ni. Támogassuk mindazokat a vezetőinket, akik a békés tárgyalások mellett foglalnak állást. TALÁN EZ AZ UTOLSÓ ALKALMUNK A BÉKE — ÉS A VILÁG MEGMENTÉSÉRE! A DEPORTÁLÁS! TÉBOLYOK AZ IDEGENGYŰLÖLET — MUNKÁBAN Két évvel ezelőtt, válogatott polgároknak egy csoportja, élén egy volt szövetségi főügyésszel, újra átvizsgálta bevándorlási és honosítási törvényünket. Jelentésükben leszegezték,. hogy ez a törvény “minden idegen ellen irányuló bizalmatlanság és ellenségesség magatartásán nyugszik." Szemetszuró kijelentés ez, ha másért nem, hát azért, mert ez a magatartás nem a legelőre- haladottabb társadalmakra, hanem a legprimitívebbekre jellemző. “A vadak — igy határzza meg a "Vallás és erkölcstan enciklopédiája” — általában véve félnek az idegentől és gyűlölik. -Úgy néznek rá, mint ellenségre, aki talán gonosz, kegyetlen és ördögi.” Francis E. Walter képviselő, a Walter-McCar- ran-törvény társszerzője, az amerikai idegengyűlölet egyik legkésőbbi és legszélsőségesebb törvényhozási kifejezése, azzal felelt a kritikára, hogy "hivatásos zsidóknak” nevezte kritikusait, akik “krokodilkönnyeket hullatnak úgyszólván semmiért.” Azt is kijelentette, hogy a korábbi deportálási törvényekben található hézagok miatt “bűnözők és felforgató idegenek ezrei csavarognak utcáinkon, népünk életbiztonságának állandó veszélyeztetőiként.” Az idegenekkel szemben tanúsított ilyenfadjta magatartás természetesen nem áll példa nélkül hazánkban. Volt nekünk már 1798-as Idegen és Lázitás elleni törvényünk; ott volt az 1850-es években szervezett elvetélt, de pillanatnyilag hatalmas “Know-Nothing” (a politikai tudatlanok) mozgalma, majd az 1919—-1920-as évek hírhedt Palmer-razziái. Ezek azonban rövid lejáratú “el- fogatások” voltak, amelyeket gyors talpraállás- követett. Sarkalatos hagyományunk útja ellenkező irányban fut. Legköltőibb kifejezését megtalálhatjuk Emma Lazarus hires verssoraiban, amelyek- be vannak vésve a Szabadságszobor talapzatába. Érdekes, hogy 1891-ben, csupán öt évvel a szobor felavatása után, a kongresszus törvényt hozott, amely intézkedett, hogy senkit sem szabad kizárni ebből az országból, amiért politikai vétségért elitéltek, “még akkor sem, ha a nevezett politikai vétséget “gonosztettnek, bűncselekménynek, gyalázatos bűnnek vagy törvény- sértésnek jelölik meg, amelyben erkölcsi aljasság rejlik”, azon ország törvényei, ahonnan a vétkes származott vagy azok a törvények, amelyek elítélték. E hagyománytól való legújabb eltérésünk szokatlanul hosszú időre nyúlik. Legalább is 1939-ig vezethető vissza, addig az évig, amikor államférfiak újólag kitalálták, hogy ha piszkosan is, de politikailag jól kifizetődik hangoskodni az “idegen veszély” körül. Martin Dies képviselő, aki különleges szakértelemmel keverte a ponyvaregények és ócska rémdrámák vonzóerejét, azzal a váddal hozakodott elő, hogy hétmillió “idegen” dolgozik az amerikai iparágakban, mig amerikaiak állástalanul lézengenek, és hozzátette, hogy “eskünyilatkozatokkal alátámasztott okmánysze- .rÜL bizonyítékok kiderítették, hogy kémkedés, szabotáld*, gyilkosság és emberek rejtélyes eltűnése folyik az országban kommunisztikus, fasiszta és idegenszellemü bűnszövetkezetek következtében, amelyekben benne vannak a moziipar, a CIO- sztrájkok és szövetségi és állami ügynökségek a nyugati parton.” A kongresszusban heves visz- szahatás tört ki. A rákövetkező évben elfogadták az Idegenek nyilvántartásáról szóló törvényt, és annak a történelmi ténynek megfelelően, hogy, az “idegenek” és a “lázitás” ellen hozott törvények karöltve járnak, a kongresszus egy kiegészítő törvényt satolt hozzá, az úgynevezett Smith-tör- vényt, amely polgárokat és idegeneket egyaránt merőben ideológiai vádak alapján büntető eljárásnak vet alá. Az a légkör, amelyben ez a kiegészítő törvény tető alá jutott, arra bií’t egy törvényhozót, hogy bánatosan megjegyezze: a kongresszus eltörölné még a tízparancsolatot is, ha a javaslatot, mint kiegészítő törvényt csatolnák az “idegenek elleni törvényhez.” A japánellenes intézkedések leszámításával a nyugati párton, a háborús évek alatt némelyest megcsillapodtak az idegenellenes fejlemények. Másfelől azonban a hidegháború tiszteletreméltóvá, ha ugyan nem ténylegesen kötelezővé tette az • idegengyűlöletet. Divatos gondja lett a törvény- hozásnak terveket készíteni, miképpen oltalmoz- zák meg az amerikai szellemet veszélyes és ragályos eszméktől, amelyeknek ki lehet téve, ha ros- tálatlan idegenekkel kerül érintkezésbe. Ebben a hangulatban született meg az 1952-es Walter- MoCarran-féle törvény. (Laurentz B. Frantz. The Nation, 1955 március26.) NÉPBOLONDITÁS. — A kongresszus több tagja kérdőíveket küldött ki választóihoz. A fölsorolt 8 kérdés egyike, hogy a választók meg vannak-e elégedve Eisenhower elnök javaslatával, hogy a 75 centes minimális órabért 90-re emeljék. Ha haladó gondolkodású emberek kapnak ilyen kérdőíveket, a 90 centet javítsák ki 1.25-re, mert a szervezett munkásság az óránkénti 1.25 minimális órabért követeli. Ez a kis úri huncutság egyben világot vet arra, hogy a képviselő urak mily rövid eszünek tartják választóikat.
