Amerikai Magyar Szó, 1955. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)
1955-01-13 / 2. szám
4 AMERIKAI MAGYAR SZÓ January 13, 1955 Az események nyomában Eisenhower programmja A múlt liöt csütörtökén összeült a novemberben megválasztott uj kongresszus, a 84-ik, és Eisenhower elnök, az alkotmány utasításai alapján beterjesztette jelentését a nemzet állapotáról és a véleménye szerint szükséges törvényhozásról. Ha a jelentést röviden és tömören akarjuk jellemezni, akkor azt mondhatjuk róla, hogy külpolitikailag a jelenlegi feszültség, fokozottabb hadikészülődés programmja, belpolitikailag némi engedményt tartalmazott a nép számára, tudo- másulvéve, legalább részleg, az őszi választások tanulságait. Most, hogy a demokraták jutottak túlsúlyra a kongresszusban az elnök hangsúlyozta az egyetértés fontosságát. “Mind a két párt* az amerikai nép itélőszéke előtt áll”, hangsúlyozta Eisenhower. Miután a végrehajtó hatalom a republikánusok, a törvényhozási hatalom viszont a demokraták kezében van, el kell kerülni a megosztottságot, nehogy “bénító határozatlanság” vegyen erőt a kormányon. Visszatükrözve az amerikai nép és az egész világ békeóhaját, az elnök is megelégedésének adott kifejezést, hogy nincs sehol sem háború a világon. Persze azt már nem említette meg, hogy ezért elsősorban a genfi szerződés felelős, amelyet saját külügyminisztere, Dulles, ép eléggé igyekezett felborítani. Visszhangozta a nép abbeli meggyőződését is, hogy a békét fenn lehet tartani. De Eisenhower nem azt a módszert hangsúlyozta, amit a világ népeinek többsége óhajt, a kelet és nyugat képviselőinek békekonferenciáját, hanem a fegyverkezés további fokozását, az atombombák további felraktározását, a háborús szerződések kiterjesztését, közöttük a németek ujraf egy vérzésének politikáját. Aztán megismételte Dulles hírhedt fenyegető kijelentését a “masszív megtorlásról” : “Amerika válasza gyors és döntő lesz az agresszióra.” Hogy mi az “ággresszió”. azt természetesen az elnök, Dulles és a tábornoki kar fogja eldönteni. Ha a legbefolyásosabb tábornoktól, a vezérkari főnökünktől, Radfordtól függne, akkor a világ már rég benne lenne az atomháborúban — vagy talán már nem is volna világ a világ — mert Radford már az indokínai háborúban, később pedig a Formóza körüli szigetekért is meg akarta kezdeni az atombombázást. * Ami a belpolitikát és Amerika. közgazdaságát illeti, Eisenhower kijelentette, hogy a gazdasági kilátások jók. Ezt a megállapítását azonban nem osztott^, a lewyórki tőzsde, amely ép az elnöki beszéd napján bukfencezett egy nagyot és vesztett értékpapírjainak -árából közel nyolc billió dollár.t ^ Miután a nagytőke tavaly már jóllakott, legalább is egyelőre, a hétbilliós adóelengedéssel és a 100 billiós nemzeti vagyon osztogatásával, Eisenhower kijelentette, hogy a hadikiadások miatt az idén nem ajánlatos további adócsökkentés. De talán majd jövőre. Eisenhower abbeli reményének* adott kifejezést, hogy az elkövetkező tiz év folyamán a nemzeti termelés összegét a jelenlegi 360 billióról 500 billió dollárra lehet majd emelni. Ennek előmozdítására több billió dolláros országutépitési programmot, évi 35,000 lakás építését, és a minimális órabérnek 75 centről 90 centre való emelését javasolta. Ugyanakkor ajánlotta úgy a rJTaft Hartley, mint a Walter McCarran-törvény legkirivóbban igazságtalan rendelkezéseinek módosítását. Kilátásba helyezte, hogy “a félforgatás ellen agresszív harcot fog folytatni á múlt kongresszus által megszavazott “uj fegyverekkel”. Ez azt jelenti, hogy a haladószellemü munkások és a bevándoroltak üldözése folytatódni fog. Egyéb fontosabb javaslatai: Csökkenteni a vámokat, (de nem tett említést a nyugat-kelet közti kereskedelem előmozdításáról). Uj vizszabályozási építkezések. Megerősíteni az aszálvsujtotta farmerek és más kisjövedelmű farmerek támogatását. Meghosszabbítani a kisüzletemberek támogatásáról szóló törvényt. Szövetségi támogatás az önkéntes betegségbiztosítási vállalatoknak. Támogatni az iskolaépitési akciókat. Felemelni a szövetségi alkalmazottak fizetését, valamint a postai díjszabást. Felvenni Hawaiit (de nem a demokrata Alaszkát) az államok sorába. .Szavazójog a 18 éveseknek. A polgárjogok védelmének erősítéséről, a munkásság szervezését szétrombolni szendékozó “Right to Work”-kaitipányról, a négerek egyenjogúsításának előmozdításáról egy szó sem volt. Osztozunk Meany, AFL elnök abbeli véleményében, hogy Eisenhower kongresszusi üzenete “minden inspirációtól mentes” és elsősorban a nemzeti jólét nagyrészét élvező nagytőke érdekeit a “status quo” alapján fenntartani szándékozó programm volt. Az ‘utánzás” művészete Mint legutóbb már jelentettük, kormányunk “megtorló” intézkedésképpen a Szovjetunióval szemben elitiltotta a mozgásszabadságot szovjet állampolgároknak az Egyesült Államok területének 27 százalékán. Ezt azzal a megokolással tette, hogy a Szovjet viszont területének 30 százalékán korlátozza amerikai diplomaták, amerikai és más idegen polgárok számára a mozgás- szabadságot. Kormányunk tilalma ezer amerikai megyére és a városok százaira terjed ki, közte olyan furcsaságokkal, hogy például Brooklynba nem tehetik a lábukat, de Manhattanben szabadon járhatnak-kelhetnek. Kormányunk azonban, amint a N. Y. Times megjegyzi, a “biztonsági” szemponton kívül egy másik meggondolásnak is engedett és pedig annak, hogy megmutatjuk a Szovjetnek és néhány semleges országnak, hogy hogy’ néz ki a szovjet módszer, ha a “szabad világban” alkalmazzuk. A mi véleményünk szerint minden országnak joga, sőt kötelessége olyan módszerekkel gondoskodni biztonságáról, amilyeneket jónak és helyesnek talál. A Szovjetnek éppenugy, mint szeretett fogadott hazánknak. Illetékes tényezőkre hárul e módszereknek alkalmazása. Ennek lesze- gezése után azonban meg kell, hogy jegyezzük, hogy azért van némi különbség egy-egy ország intézkedései között. Más az, amikor olyan országról van szó, mint a Szovjetunióról, amelyet az első világháború folyamán idegen országok hadseregei rohantak meg s volt idő, amikor vagy tizenhárom idegen ország csapategységei táboroztak területén. A második világháborúban pedig a náci és a japán hordák rohanták meg, dúlták fel, pusztították el, égették fel területének egyharma- dát. Ha ilyen ország tesz nagyfokú óvatosságról bizonyságot, az érthető. És megint más dolog, amikor olyan országról van szó, amely, mint az Egyesült Államok, amelyet északról Kanada, délről Mexikó határa véd, a két világháború során nem szenvedett egyáltalán semmit a megro- hanás gyötrelmeitől, sőt ahol olyan Kersten-féle törvény is van, amely százmillió dollárt irányoz elő szabotőrök, kémek, lázitók és a felforgató tevékenységek változatos ágazatainak pénzelésére idegen országokban. Ezzel szemben teljesen helyesnek tartjuk azt a megokolást, hogy utánoi^uk le a szovjet módszereket annak bizonyítására, hogy hogyan néz ki a “megtorlásból” leutánzott módszereknek alkalmazása a “szabad világban.” Roppant érdekes bizonyítás lenne például, hacsak néhány hónapig utánoznák a szovjetet abban, hogy tilos háborúra uszítani és tilos a hidrogénbombák le- dobásával heccelni a népet. Érdekes lenne, ha egy féléven keresztül utánoznák a szovjet béke- propagandát és hivatalosan támogatnák azokat az erőfeszítéseket, amelyek a béke fenntartására irányulnak. Érdekes lenne az is, ha pár hét alatt felvennék az Egyesült Nemzetek sorába a békeszerető népi demokratikus országokat. Az sem volna érdektelen, ha leszállítanák a házbéreket és az árakat, ha szigorúan- megbüntetnék az ár- és béruzsorásokat, merő utánzásból. Ilyen és ehhez hasonló utánzásoknak, a faji és nemzetiségi megkülönböztetések, a lincselések és egyebek betiltásának és súlyos megbüntetésének utánzásával megmutatnák a világnak, hogy hogyan néznének ki ezek a “szabad világ”-ban. De talán minden utánzás között a legnevezetesebb az volna, ha utánoznák a szovjet szüntelen sürgetését, hogy üljenek le a zöldasztal mellé és tárgyalások utján rendezzék nézeteltéréseiket. Mit keres Eden ur Ázsiában? Londonból jelentik, hogy Sir Anthony Eden • angol külügyminiszter február havában végiglátogatja az ázsiai országok fővárosait, kivéve Pe- kinget. Most vitatják meg az utazás terveit, amelyekről az angol külügyminisztérium tett jelentést, ennélfogva részleteket hivatalos fonásból még nem lehet tudni. Ezt .a híradást előzte meg közvetlenül az, melyről multheti számunkban már mi is jelentettünk, hogy a Dullesék délkeletázsiai paktumában résztvevő országok delegátusai Bangkokban fognak konferenciára összejönni, ugyancsak februárban, 23-án. Ezt a konferenciát megelőzően Eden tárgyalni fog Jawaharlal Nehru -indiai miniszter- elnökkel. Igazán -nem kell politikai lángésznek lenni, hogy rájöjjön az ember, hogy miért lett sürgős a februári konferencia és mi tette szükségessé Sir Anthony keleti utazgatásait. Tudjuk, hogy az angolok szeretnek “utazni”, ez esetben azonban azt is sejtjük, hogy Eden “miben utazik.” Tudniillik áprilisra tűnték ki a nagyjelentőségű “ázsiai és afrikai konferenciát” Indonézia Bandung nevű városában. Mint jelentettük, a két világrészt felszabadult gyarmati népeinek világkonferenciájára harminc nemzetet hívtak meg, köztük Japánt és a Kinai Népkötzársaságot. Ezen az afro-ázsiai világkonferencián több mint az emberiség fele, 1 billió 250 millió ember lesz képviselve. Ettől a világkonferenciától szeppentek meg Edenék és Dullesék, ezért kapkodták össze az ő februári “délkeletázsiai védelmi konferenciájukat”, amelyen USA-n, Anglián és Franciaországon kivül még csak Sziám, Burma, a Fülöp-szigetek, Pakisztán és Ausztrália kiküldöttei vesznek részt. Edenék és Dullesék elő- és óvintézkedéseket szeretnének tenni a nagy afro-ázsiai konferencia ellen. Ezt persze titkolják és kendőzgetik, de a szög ez esetben igazán könnyűszerrel kibújik a zsákból. A londoni jelentést Drew Middleton küldte a N. Y. Times-nak, már pedig ő az értesüléseit nem, a szomszédasszonyok csacsogásából, hanem legalább is félhivatalos forrásból meríti. Azt Írja, hogy az angol kormány a nyilvánosság előtt teljes közömbösséget mutat a nagy afro-ázsiai kon-~ ferenciával szemben, értesülései szerint azonban Sir Anthony “azon reményének fog kifejezést adni Nehru előtt, hogy Csu En-láj miniszterelnöknek nem fog sikerülni meggyőzni a többi hatalmakat arról, hogy a pekingi kormány a békét, a szabadságot és a^gazdasági haladást képviseli s ezért ott kell, hogy legyen a gyülekezési "pont az uj Ázsia számára.” Itt van tehát a kutya elásva. Szeretnék ellenaknával aláásni az afrikai és ázsiai népek nagy találkozóját. Tagadják azt is, hogy bármiféle összefüggés volna Sir Anthony utazása és az afro-ázsiai konferencia közt, pedig a vak is látja, hogy ez tette oly sürgőssé Sir Anthóny ázsiai körútját. Middleton kertelés nélkül megírja, hogy “Sir Anthony feladata — jólértesült körök állítása szerint — az lesz, hogy nyomatékosan hangsúlyozza ázsiai politikai vezérek előtt, hogy a kommunista propaganda csak rejtegeti a kommunista célokat és hogy a nyugattal váló gazdasági és politikai kötelékek elszakitása csak arra vezetne, hogy az ázsiai nemzetek a láncaikat kovácsolnák, amelyek a pekingi totalitárius rendszerhez kötnék őket.” Teljesen érthető, hogy ilyen szólamok! aLpróbálgatják elriasztani az ázsiai országokat természetes szövetségeseiktől és barátaiktól. Node a kérdés az, hogy mit Ígérnek, mit adnak, mit akarnak helyette? Kell valami pozitívumot is ígérni, ajánlani. Kell valami kézzelfoghatót is javasolni a sok tagadás ellenében! Elő kell jönni a farbával, terringettét! Middleton ezt a következőképpen fejezi ki: “Az angolok még mindig meg vannak győződve, hogy valamilyen katonai haderőt szárazföldi csapatok alakjában kell elhelyezni távolkeleti hadibázisokon, hogy elijesszék a kommunista akciót” — szóval a távolkeleten is a vörösfalás csodaszerével akarnák jóllakatni a népeket. De éppen itt van a bökkenő! Éppenséggel ezeket a nyugati csapategységeket nem kívánják látni az ázsiaiak. Ez az! Ez az! Úgy kell tehát a helyzeten segíteni, gondolják az angolok s mondja Middleton, hogy “a legnagyobb gonddal kell kerülni, hogy fel ne ébresszék a nyugati katonai intervenciótól
