Amerikai Magyar Szó, 1955. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)

1955-01-13 / 2. szám

January 13, 1955

AMERIKAI MAGYAR SZÓ

5

való félelmeket.”

Ezt fejezi ki pontosan az az utánozhatatlan magyar szólás, hogy — fából vaskarika. De minden félreértés elkerülendő John Foster Dulles is beleszólt a kérdésbe. December 31-én a délkeletázsiai helyzeten áttekintve kijelentette, hogy a bangkoki konferencián megbeszélés tárgyává fogják tenni, hogy kombinált szövetséges biztonsági csapategységet állítsanak fel rendőri szolgálatra Délkelet-Ázsiában.

Száz szónak is egy a vége: Dulleséknek, Eden- éknek végső elemzésben nincs más válaszuk Ázsia és Afrika százmillióinak szabadságvágyára, jobb boldogabb élet keresésére, mint “katonai haderő”, “biztonsági csapategység”, szóval: szuronyok és bombák.

Akik ezzel házalnak ma Ázsiában ne számítsanak túl nagy sikerre. A gyarmati népek, akik az egész emberiség többségét alkotják, ma már meglégelték évszázados elnyomatásukat, útban vannak a szabadság, boldogság felé és előttük úttörőként halad a már felszabadult népek hatalmas tábora.

Harriman bemutatkozása

Averell Harriman, N. Y. állam uj kormányzója, a múlt hét szerdáján olvasta fel az állami képviselőházban, Albanyban, első évi üzenetét. Kijelentette, hogy az állam pénzügyei Dewey volt kormányzó alatt “súlyos helyzetbe” jutottak, “mert több éven keresztül tovább nyújtózkodott az állami kormány, mint ameddig a takarója ért, többet költött, mint amennyi bevétele volt. Elérkezett a számadás napja.” Ez a kijelentés megdöbbentette azokat, akik bevették a Dewey “takarékosságáról” terjesztett maszlagot.

Harriman 7,500 szavas üzenetét az állami szenátus és képviselőház együttes ülésén adta elő. Rengeteg problémát vetett fel, de itt csak a 'munkásságot érintő legfontosabbakat vonjuk össze. Indítványozta két-három munkásellenes törvény azonnali visszavonását (Hugues-Brees,

, Condon-Waldin, T-H). Általában véve lehetett érezni beszédén a munkásmozgalom befolyásának hatását, főleg gazdasági kérdésekben, ez pedig feltűnően elütött azoktól a huroktól, amelyeken Dewey éveken át a nagytőke üres frázisait pengette.

Sürgette az egész országra szóló 1.25 dolláros minimális órabért, s ennek kivívásáért ígérte, hogy minden tőle telhetőt megtesz. Ostorozta az ország többi részeiben ( a délen) és a nyílt üzemekben uralkodó embertelen munkaviszonyokat.

Harriman beszédében nem hangzottak el ugyan boszorkányüldözésre uszító kitörések, sem a “kommunista támadásiról szóló lapos, mccar- hysta babonás .kijelentések, amilyenekkel Dewey tömte az embereket, mindazonáltal ő is engedett a mccarthysta nyomásnak, amikor magvarázgat- ni kezdte azokat a módozatokat, amelyekkel “kommunistákat és más felforgató elemeket” kell távoltartani az állami kormányzattól.

7A kormányzó kifejtette, hogy sürgősen meg kell erősíteni a megkülönböztetés elleni állami bizottságot *és azt követelte, hogy módosítsák a jelenlegi megkülönböztetés elleni törvényt oly értelemben, hogy a közpénzek segítségével épült házak lakóira is terjesszék ki.

•

Jóllehet az üzenetben visszhangzottak azok a haladószellenni fogadkozások, amelyeket a választási kampány során tett Harriman, kötelezve magát, hogy ragaszkadni fog a munkásmozgalom által felállított követelményekhez, a beszéde során azonban sok minden elmaradt, aminak benne kellett volna, hogy legyen, mint például: a házbérek visszagöngyölése, a közlekedési hatóság kiküszöbölése, szigorú állami törvény a tisztességes munkásalkalmazásról, a tanítók és közalkalmazottak fizetésének felemelése és a négerek képviselete.

Ezek a mulasztások jelzik a kompromisszumok, ingadozások és visszaszívások veszedelmét a legfontosabb kérdésekben, amint erről a Harri- man-kormányzat bizonyságot tett. Megdöbbentő volt, hogy az üzenetben mindössze 79 szó volt a házbérek ellenőrzéséről és egyetlenegy sem ismételte meg kampányigéreteit, amelyek szerint az “igazolatlan” 15 százalékos lakbéremelést el fogja töröltetni. A lakók kiszipolyozásának elhallgatása feltűnő és bántó volt. A munkanélküliség és munkaképtelenség elleni biztosítás fokozását azonban megígérte, de a munkanélküliség problémáját nem hangsúlyozta távolról sem azzal az eréllyel, mint első számú problémát, úgy, amint a választási kampány során tette.

Japán kiutat keres

Icsiro Hatoyama japán miniszterelnök a múlt héten bejelentette a világnak, hogy közelebbi kapcsolatokat fog létesíteni a Szovjetunióval és a Kínai Népköztársasággal. A konzervatív miniszterelnök élesen szembeszállt azzal a felfogással, hogy népi államokkal való normális kapcsolatok Japánban a baloldali szellem megerősödéséhez vezetnek. Ugyanakkor hangoztatta az Egye sült Államokhoz való ragaszkodását is és eltökélt szándékát, hogy továbbra is együttműködésben marad vele.

A mi lapunk mindenkor azt vallotta, hogy a rendszerek eltérése ellenére is az szolgál legjobban az emberiség nemzeteinek javára, ha minél közelebbi politikai és gazdasági kapcsolatokat létesítenek- egymás között. Ezt a tételt bizonyítja ékesen szólóan a japán közeledés s szomszédos államok piacaihoz.

A wallstreeti tőkések azonban, amint a N. Y. Times hírmagyarázó vezércikke bizonyítja, roppant gyanakvással fogadják a békés együttélésnek ezt a ragyogó bizonyítékát. Pedig hiába minden, más megoldás nincs. Nem egyszer hangoztattuk, hogy a dullesi külpolitikának az a törekvése, hogy a neki nem tetsző államokat el kell szigetelni a világ többi rész.étől, teljesen tarthatatlan, hacsak a Wall Street nem vállalja, hogy az elszigetelt országok számláit mindig csak ő fizesse. A wallstreeti hatalmaknak a koreai háború alatt szükségük volt Japánra, mint hadibázisra és bizonyos hadicikkek gyártójára, egy darabig tehát fizették is Japán számláit. Ennek fejében elzárták a szovjet és a kinai szomszédjai piacaitól, holott ott 800 millió ember lett volna hajlandó vásárolni japán árut.. Közben aztán elmúlt a koreai háború és Japán lakossága továbbgyarapodott számszerint; problémáit az elszigeteltségben meg nem oldhatta másképpen, mint hogy a maga lábára áll. Ez oly világos, mint az egyszeregy s ezt még a N. Y. Times cikkírójának is be kellett ismernie, bármennyire is szive ellenére tette.

Ez a beismerés azonban még nem teljes felelet. Ez a beismerés magában rejti azt a következtetést is, hogy a dullesi elszigetelési külpolitika nem jó s annak követése és betartása nemzetek nyomorát hozza magával. Ezek a megnyomorított nemzetek kénytelenek szakítani ezzel a politikával, kénytelenek lerázni magukról a wallstreeti tilalom igáját. Ha a Wall Street viszont — csak hogy ne kelljen neki fizetnie tovább a számlát — beleegyezik, belenyugszik ebbe, hallgatólagosan maga is bevallja, hogy a vörös mumus veszélye nem igazi, bevallja azt is, hogy a legjobb megoldás a békés együttélés, a közös kapcsolatok kiépítése, az együttműködés.

Mi van a newyorki tőzsde lázas állapota mögött?

A tőzsdei árjegyzések csucsszerü emelkedése után a múlt héten óriási zuhanások következtek be a részvénypiacon, különösen szerdán és csütörtökön. A zuhanások méretei emlékeztettek az 1929-es, történelmi nevezetességű tőzsdekrachra. A múlt heti esések értéke — nagy részévényeket számítva — 7 billió 695 millió dollárt tett ki. Nem csekélység.

A tőzsdei értékzuhanásoknak mindig rendkívül bonyolultak az okai. Ez esetben azonban bármi okozta is, külső események, belpolitikai intézkedések vagy akár merő nyerészkedés, spekuláció, egyet holt bizonysággal le lehet szegezni: a a tőzsde lázas állapotban leledzik s ez visszatük- rözteti az ország gazdasági és politikai rendszerének némely jellegzetességét.

Mindezek mélyebb megértéséhez egy rövid pillantást kell vetnünk az előzményekre és a katasztrofális ingadozások hátterére:

Az ipari termelés mutatószáma 1953 közepétől fogva 137-ről lement 123-ra 1954 februárjában. Ott megállt, hogy novemberben ismét emelkedni kezdjen s ma már megint 130 fölé jutott. Hogy ez megtörténhetett, annak főoka az, hogy a kormány a nagyvállalatok és a nagy pénzérdekeltségek hóna alá nyúlt, olyan profithoz juttatva őket, amelynek az ország népe, de különösen a munkásság adta meg az árát. Főmódszerek ennek elérésére a következők voltak: adókedvezményeket adtak a gazdagoknak, amelyek 5 billió dollárra rúgtak, s ezenfölül sok billió dollárnyi “nemzeti ajándék” ütötte a markukat; továbbá a kormány könnyű hitelekkel boldogította az építkezési üzlettel foglalkozó bankokat, s végül megkétszerezte a fegyvergyárosoknak adott hadi megrendeléseket.

Mindezek azt eredményezték, (hogy rövidek legyünk,) hogy a kis, a közép-, sőt nagyvállalatok profitját leszállították, hogy felfokozzák a mám- mutvállalatok (az óriási üzemek) profitját. 498 ilyen vállalat üzleti forgalma 9 százalékkal esett,

de profitja ennek ellenére 4 százalékkal emelke dett. A General Motors, a General Electric és a Westinghouse profitja 20 százalékkal, vagy többel, a repülőgépgyáraké 50 százalékkal megnőtt. Viszont a farmerek jövedelme 1954-ben tí százalékkal esett és 1955-ben további 3—5 százalékos további esést jósolnak neki a közgazdasági szakértők.

Bár a múlt évi ipari termelés körülbelül oly magas színvonalon állt, mint az 1953-as, a termelő munkások száma 900,000-rel csökkent, a bérlisták 4 és fél százalékkal apadtak és a hivatalos munkanélküliség 1,200,000-el emelkedett. A General Electric például bejelentette, hogy néhány éven belül 13,500 munkást fog alkalmazni a délkeleten 30 millió dolláros bérlistával, ami azt jelenti, hogy a magas fizetésű alkalmazottakat is beleértve fejenkint 2,222 dollár lesz az alkalmazottak évi átlag keresete, a felénél is kevesebb annak a 4,731 dolláros átlagkeresetnek, amelyhez

1953-ban jutottak az északi munkások.

A fentemlitett módszerekkel tehát megakadályozták a termelés hanyatlását és elkezdték az emelkedését. Az autóipar fokozza az emelkedést mostanában és kialakítja az 1955-ös mintaképet. Ford, GM és Chrysler korán megkezdték ezt az 1955-ös modellekkel és a lehető leggyorsabb tempóban gyártják, tekintet nélkül a piacokra. Miért? Hogy magukhoz ragadják az elsőséget, hogy túléljék a versenyt és felhalmozzák a kocsikat még mielőtt a szakszervezettel kötött munkaszerződések lejárnak junius elseje előtt.

íme a vész jelek!

1. Nem tudták eladni a raktárakban felhalmozott árukat.

2. A világpiacokon nőttön nő a versengés főleg a Dulles által kimesterkedett fellendülés következtében, amelyhez Japánban a Zaibacut és Nyugat-Németországban a Krupp—I. G. Farben üzemeket juttatta.

3. Gombamódra elszaporodott a nyerészkedés. A jelenlegi tőzsdekrach előtt megkétszereződött a spekuláció. A Wall Street oly sebezhető lett, mint 1929-ben volt. A házhiteles építkezéseknél észlelt spekuláció még fenyegetőbb. A házakra felvett kölcsönök 1945 óta megháromszorozódtak. Itt is bekövetkezhetik az összeomlás.

4. A kormány retteg a válságtól s igyekszik elhalasztani legalább is a legközelebbi elnökválasztás utánig. Hogy ezt elérje, ahhoz talán még több hitelt fog nyujtarti, talán fokozni fogja a szilárd békebeli építkezéseket, talán — ha másként nem tudja — háborúval próbálja megoldani a helyzetet.

Németország.a — kulcs!

Washingtonban az uralkodó befolyások még mindig a háborús programm felé fejtik ki hatásukat gazdaságilag és diplomáciailag egyaránt. Ennek bizonysága az a szándék, amelyet Eisenhower évi jelentése a nemzet helyeztéről kihangsúlyozott, hogy a katonai kiadásokat teljes méretben fenntartják és az egyetemes katonai kiképzést bevezetik annak ellenére, hogy 1954-ben elismerten enyhültek a feszültségek.

A háborús fellendüléssel járó nagy, váratlan ütőkártya Nyugat-Németország tervbevett ujra- f elf egy vérzésé. Az amerikai nagytőké reméli, hogy 1) átveszi a német cégek által faképnél hagyott külföldi piacokat, mert a fegyvergyártásra fogja vetni magát; 2) szén, olaj, réz, hulladékvas tömegét adhatja el a Ruhr-vidéki regyver- gyárak üzemi elltására; 3) billió és billió dollár értékű uj atomfegyvereket adhat el Nyugat- Németországnak és már atlanti paktumbeli “üzlettársaknak”.

Ehhez hozzátehetjük, hogy a színfalak mögött nagyban folynak az egyéb előkészületek. A védelmi minisztérium ügyvédei — miként a Wall St. Journal jelenti jan. 7-én — összebújnak német állami közegekkel, hogy lefektessék az előzetes szövegezéseket a fegyverszáditási szerződések tekintetében, vagyis hogy. miféle fegyvereket adunk majd el Nyugat-Németországnak; szöve- gezik továbbá a szabályzatokat a német csapatok sorozására és megszervezésére.

És minden megy a maga végzetes utján, hacsak a munkás nép tiszta tudatára nem ébred, hogy fel kell vennie a harcot e veszély ellen, hogy békés építkezések, kereskedelmi kapcsolatok, a mezőgazdasági árak alátámasztása, jobb munkástörvények utján javítsa meg munkalehetőségét.