Amerikai Magyar Szó, 1955. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)
1955-03-17 / 11. szám
-March 17, 1955 AMERIKAI MAGYAR SZÓ 7 DRÁMAI KIBONTAKOZÁS ELŐTT A NELSON ÜGY WASHINGTON - IDEGBAJOS VABOS Idegbajok szövedéke terjed Washingtonban, az ország fővárosában, a kormány biztonsági programja által okozott lázban, állapították meg ideggyógyász-szakértők. A hüségvizsgálatok folynak tovább s a zaklatott elme- és érzelmi feszültségben különben is szenvedő kormányalkalmazottak egyre inkább fokozódó idegbajos tüneteket produkálnak, mondják az elmeorvosok s úgy vélik, hogy a probléma azzal fenyeget, hogy “országos arányokat” fog ölteni. Ez a figyelmeztetés foglaltatott abban a jelentésben, amelyet az elmeszakértők országos gyűlése elé terjesztettek. A jelentés harminc kormányalkalmazott kortanával foglalkozik, akik a Washington körzetben laknak és lélekgyógászati kezelés alatt álltak. A jelentést Mrs. Charlotte A. Kaufman, lélekgyógyászati társadalmi munkás a virginiai Arlington Fairfax Countybeli Gyermektanácsadó Klinikánál, nyújtotta be az amerikai orthopszi- chiátriai szövetség harminckettedik évi gyűlése elé. Megállapításait dr. Robert D. Gillman, az ar- lingtonmegyei elmeegészségi klinikájának főorvosa támogatta. Fokozódó terrorról szól a jelentés Mrs. Kaufman kijelentette, hogy “célunk sem támadni, sem védeni nem volt a (biztonsági) intézkedések és eljárások szükségességét, alkalmasságát vagy kívánatosságát”, majd a következőket tette hozzá: “De le kell szegezni és meg kell érteni, menynyire megérezheti egy ember, aki teljesen ártatlannak tudja magát, a fokozódó terrort és tehetetlenséget egy ismeretlen és minden letipró erővel szemben, mennyire sötétnek érezheti a valóságot, amint ez némely betegünkkel megtörtént, amikor ellenállhatatlanul egy lidércnyomásos félelmekkel és bűnökkel telt világba sodródik.” A harminc kóresetröl szóló tanulmányában azt mondja Mrs. Kauffman, hogy minden egyes esetben a következő egy vagy több tünetet lehetett visszavezetni a biztonsági programhoz: “A kezelést meg kellett hosszabbítani, félbe kellett szakítani vagy abba kellett hagyni. A szorongás és a bűnösség érzése jött létre vagy súlyosbodott. Betegek magukbavonulást, ellenséges magatartást, belső érzésállapotaiknak a valóságba való átvitelét és hasonló tüneteket produkáltak fokozódó érzelmi betegségükben. “Pánikszerű és paramoniás (üldözési tébolyos) hajlamok jelentkeztek némely paciensnél, s az elmebaj széléhez értek két esetben, egy másik esetben pedig egyenesen az elmekórházban végződtek. Olyan személyek, akiknek lelki harmóniája előzőleg már úgyis ingadozott, de még alkalmas volt munkájuk elvégzésére, idegileg letörtek a biztonsági program okozta idegfeszültség következtében, súlyos károkat okozva.” Mrs. Kaufman tanulmánya “alapot, ad arra a meggyőződésre ,hogy a biztonsági program a fenyegetés különleges fajtáját testesíti meg. amellyel nehezebb megbirkózni, mint másféle problémákkal”, jelentette ki Mrs. Kaufman. “A biztonsági program hatásai most vagy hovatovább elégséges okká válnak, hogy országos arányú elmekórtani problémát alkossanak”, ez Mrs. Kaufman végkövetkeztetése és figyelmeztetése. BUDENZ, AZ ERKÖLCSI HALOTT, A RÁDIÓN Vasárnap a fasiszta “Facts Forum” műsorán felléptették Louis Budenz-t és a Matusow-ügy- gyel kapcsolatban különféle kérdéseket intéztek hozzá. Vele együtt szerepelt Ralph De Toledano, egy másik “szakértő”, akinek a “Newsweek” ío- lyórairattal vannak kapcsolatai. Budenz úgy akarta lemosni magáról a “besúgó” szennyes nevét, hogy azt mondta, hogy ő azért nem besúgó, mert már nincs bent a szervezetben, máskülönben pedig: “volt kommunisták tanúskodása nélkül nem lehet belső biztonság”, mondotta a testületi szellem felkent pajzsaként. Arra a kérdésre hogy Matusow vallomása következtében hitelüket vesztik-e a besúgók, azt felelte magabiztosan: “Dehogy, dehogy!”, ámde dadogásából az ellenkezőjére lehetett következtetni. Fájlalta, hogy vannak lapok, amelyek azonnal megírják az igazságot, vagyis hogy koholmányait szellőztetik s nem tanuskodhatik titokban. Most tavasszal kerül a legfelső törvényszék elé Steve Nelson ügye. A törvényszéki döntésnek az egész országra kiható fontossága lesz. Harminchét állam harminchét különböző boszorkányüldöző “lázitási” törvénye fog eldőlni ezen a döntésen, de ezenkívül sok állam úgynevezett “munkajogi”, reakciós, sztrájktörő törvényeinek élete és halála is múlik a legfelső törvényszék Nelsondöntésén. Ezt már a múlt ősszel észrevette az AFL ügyvezető tanácsa is. És természetesen Steve Nelson élete is kockán forog. Tovább fog élni, ha a legfelső törvényszék is helybenhagyja a pennsylvaniai legfelső törvényszék döntését, amely elvetette Nelson 20 évi fegyházbüntetését s ugyanakkor az állami “lázitási” törvényt is. Viszont Nelson életébe kerülne, ha a törvényszék visszaküldi az Allegheny megyei börtönbe Blawnox, Pa.-ba, Pittsburgh közelében. Most, hogy Harlan biró kinevezését a Supreme Courthoz megerősítették, ki fogják tűzni a sorsdöntő jogi csata dátumát. Aggodalomra van ok, mert a törvényszék felszólította az igazságügyminisztériumot, vegyen részt a szóbeli vitában. A minisztérium nem adott hivatalos véleményt az üggyel kapcsolatban, de mindenki jól ismeri Brownell igazságügyminiszter ^retneküldöző felfogását. “A tizenharmadik esküdt” Nelson uj könyve rövidesen megjelenik “A tizenharmadik esküdt” címmel. Izgalmas, drámai fordulatokban bővelkedő könyv éz, amelynek sikere minden jel szerint túl fogja szárnyalni a “The Volunteers” cimü népszerű munkáját, mely a spanyol polgárháborúról szól. Az uj könyvében Nelson elmondja az életéért folytatott küzdelmet a blawnoxi földalatti börtönben és a'Pittsburgh- ban lezajlott történeti jelentőségű önvédelmi perét. Legremekebb fejezetei foglalkoznak a Michael A. Musmano bíróval, Mussolini lelkes hívével, Paul Crouch-al, Matt Cvetic-el és már hírhedt besúgókkal történt összecsapásaival. A könyvet a “Masses & Mainstream” adja ki. Nelson tudatában van, hogy nem az életszere- tetéről, az élethez való ragaszkodásáról van szó most perének döntő állomásán, hanem sokkal többről. “Saját sorsomnak kevés fontossága van az ügyemmel kapcsolatos kérdésekhez képest — mondotta Nelson. — A munkásmozgalom végtePorto Rico: a rege és a valóság Egész oldalas hirdetésekben olvashatni manapság nem egyszer Porto Rico magasztalását: mutatják képekben a Ferre-cementgyár füstölgő kéményeit, Canoniallas-vizmüvek zsilip gátját, amint átömlik rajta a fölös viz; mutatják statisztikai táblázatokkal, hogy 1948 óta 335 uj iparvállalatot létesítettek az “Operation Bootstrap” nevű kormányprogram keretében... Néha ez — ez a rege — kápráztató. És abban a könyvben, amelyet Earl Parker Hanson irt “Transformation: The Story of Modern Puerto Rico” címmel — “Átalakulás: A modern Porto Rico története” — (Simon & Schuster-kiadó, ára 5 dollár) a szerző úgy tárja elénk Porto Ricot, hogy ezt a regét továbbépítse, továbbfejlessze. A könyv szabatosan és adatokkal alátámasztva mondja el Porto Rico történetét a depresszió alatt. 1940-ben, amikor Luis Munoz Marin jutott hatalomra, uj szellem járta át a közéletet és komoly kérdéseket vitattak. Munoz felújított egy régebbi törvényt, amelynek értelmében nagyvállalatok nem bírhatnak 500 holdnál több földet. Több amerikai kézben levő cukorültetvényt visz- szavásároltak. Ma már nem külföldi vállalatok, hanem a portoricói kormány kezében van a szigetország legnagyobb cukorültetvénye. Csaknem teljes az' önkormányzat — helyi ügyekben. Minden törvényhozó, a kormányzó, a miniszterek, még a szövetségi biró is portoricói. Mindössze két amerikait hagytak meg politikairányitó állásokban: két katolikus püspököt. Munoz agitál, szaval, szónokol, tevékenykedik. Minden négy évben újra megválasztják. Legfőbb igyekezete mostanában uj befektetőket felhajtani és oda- csábitásukra biztosit adókedvezményeket, olcsó gyárépületeket, ’’olcsó béreket s világpiaci lehetőségeket. Az uj üzérnek bénépesitik a szigetét. A modern reklám odacsábítja azokat, akik tanulmányozni akarják/ hogyan emel ki az iparosítás az elmaradottságból gyármati országokat, stb. stb. .... lenül sokat fog nyerni, ha a gonosz ‘munkajogi’ törvényeket elvetik. És az amerikai demokrácia is mérhetetlenül erősebb lesz, ha a mccarthysta ‘lázitási' törvényeket kitörlik a törvénykönyvekből.” A pennsylvaniai legfelső törvényszék úgy döntött, hogy az állami “lázitási” törvény érvénytelen. Minden ilyen természetű törvény felett áll a szövetségi Smith-törvény, mondta ki a döntés. És az ALP rámutat, hogy ugyanezzel a megoko- lással a “munkajogi” törvényeket is hatálytalanítják a felettük álló s a szakszervezeteket megszorító szövetségi törvények. Kétszeri vád Ha ezeket az állami törvényeket nem érvénytelenítik, akkor minden férfi és minden nő abban a veszélyben forog, hogy egy és ugyanazon vádért kétszer is elitélhetik. Nelsonnak például a szövetségi törvény értelmében öt évet adtak és ugyanazért a politikai “vétségért” húszat az állami törvény értelmében. Nos, amikor az állami legfelső törvényszék visszavet egy állami törvényt, ez rendszerint egyszersmindenkorra véget vet az ügynek. A szövetségi törvényszékek soha sem változtattak ilyen döntéseket. Ámde a Nelson-ügv felzaklatta a nagytőke ultra-fasiszta részét. Truscott államügyész, egy republikánus, megfellebbezte ezt az állami törvényszéki döntést. Truscott lépése nem találkozott a nép tetszésével. A “lázitási” tör - vény sem! Azt eredetileg is csak egy igen kicsi többség hozta tető alá a munkásság és a demokrata párt igen heves ellenzése közben. Truscot- tot aztán ki is buktatták, amikor 1954-ben a helyetteskormányzói tisztségre pályázott. S hiába, a Nelson-ügy most az ország legmagasabb törvényszéke előtt fekszik. A Supreme Court-ot erősen szorítják az “állami jogpártiak”, hogy küldje vissza a börtönbe Nelsont és tartsa érvényben a munkásellenes törvényeket. Az ‘államjog’ híveit 26 állam főügyé sze támogatja, szervezi s ezek támogatták Truscott fellebbezését is beadványaikkal. Nelson tömegkampányát a lázitási törvények, megszüntetésére szervezett bizottság irányítja, 212 Forbes Building, Pittsburgh 13, Pa. Titkára Allan D. McNeil. De ennél a pontnál már meg kell állni. Nem lehet tovább osztani a szerző lelkesedését, mert beleütközünk a valóságba. Igaz, van már 335 “gyára”, de mindezekben legfeljebb 25,000 munkás dolgozik. Egy-két kivétellel ezek aprócska műhelyek, főleg ruha és fehérnemű műhelyek, hevenyében összetákolva, melyek máról-holnapra felbomolhatnak. Nőkkel dolgoztatnak alacsony bérekért. A US-ből érkező minden válságszellőre érzékenyen reagálnak. E műhelyek felállítása roppant költségébe került a portoricói adófizetőknek s ugyanakkor, amikor 25,000 munkásnak 1948—1954 között adtak munkát, 295,866 fiatal, életerős portoricóinak el kellett vándorolni a szigetről. A háború alatt 70,000 portoricói szolgált az amerikai hadseregben, zsoldjukat hazaküldtek, s ennek a beáradó pénznek köszönheti Porto Rico a háború alatti és utáni fellendülését. Még ha a könyv szerzője nem is látja ezt. Hanson nagyra van azzal, hogy Porto Rico 1952 óta “szabad társország”, nem pedig gyai- mat! Ebben nagy politikai előhaladást lát. De csak próbálna a sziget vámfalat emelni — belepusztulna! Porto Rico az uj státuszától függetlenül alig változott. Törvényei felett még mindig a US szenátus gyakorol vétójogot s az amerikai kongresszusban még mindig nincs tényleges képviselője a kétmilliós portoricói népnek. Még mindig nincs joga Porto Ricónak saját magának finomítani a cukrot, holott a cukornádtermesztés a szigetlakok legfőbb gazdasági tevékenysége. Még a saját cukorszükségletét is Amerikából kell beszereznie. 8,000 állást teremthetnének a portoricói munkások számára, ha megengednék nekik, hogy maguk finomítsák saját cukrukat: Érthető, ha Hanson, a könyv szerzője, alig érinti a szigetország függetlenségi törekvéseit, mindössze terroristákat emleget. Az ország tagadhatatlan fejlődése ellenére is be kell ismernie a szerzőnek, hogy “a fejenkénti átlagjövedelem kevesebb mint a legszegényebb amerikai államban: Mississippiben ,a bérek jóval alacsonyabbak, mint US-ben s aránylag még több a munkanélküliség és egyre nagyobb a szegénység”.
