Amerikai Magyar Szó, 1955. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)
1955-03-10 / 10. szám
JL AMERIKAI MAGYAR SZÓ March 10, 1954 HÍREK A Natvig-perkulisszatitkai Meany a megkülönböztetés ellen ATLANTIC City.— George Meany, az AFL elnöke, mult hét szombatján kijelentette, hogy eggyéolvadt munkásmozgalom nem fog tűrni faji vagy vallási megkülönböztetést. Meany, aki az AFL és CIO egybeolvadása után a szervezett munkásság vezére lesz, kijelentését a zsidó munkatanács által egybehívott országos szakszervezeti konferencia kétnapos ülésének megnyitása alkalmával elmondott beszédében tette. Félmillió zsidó munkást képvisel az egybehívó szervezet. Meany szólította a munkáságot és a közönséget, hogy szüntelen harccal igyekezzenek kitisztogatni a faji megkülönböztetés megmaradt, kicsinyes szégyenfoltjait. Egy éra alatt el lehet pusztítani a világot LONDON. — Nagy visszhangot keltettek Prof. Cecil F. Powell angol atomfizikus kijelentései a hidrogénbombák világpusztitó lehetőségeiről. Töbek közt azt állította, hogy tiz vagv húsz jólirányitott hidrogénbomba lehetetlenné tenné a rendes, rendezett életet”. Powell professzor abból az alkalomból szólalt meg, hogy az angol alsóházban készülődnek a hidrogénbomba gyártására vonatkozó vitára. A gyártás melletti döntést a konzervativek és a munkáspárt parlamenti frakciója támogatja ugyan, de az angol munkásmozgalom nagy része ellenzi. De nemcsak dr. Powell van ellene, hanem az angol baloldali szocialisták vezére, Auerin Bevan is, aki a pártcsoport lapjában, a “Tri- bune”-ban múlt héten kijelen- tete, hogy tekintve a hidrogénbomba roppant pusztító erejét, “Anglia többé már nem védhető.” Ismét hangoztatva, hogy le kellene zárni az Anglia területén épített amerikai légibázisokat, kije- lentete, hogy hidrogén bom- baháboru esetén “eltörlik azokat a föld színéről Anglia úgynevezett társadalmi és gazdasági egész berendező sével egvüt.” Dr. Powell azt fejtegette meg, hogy hosszú távú irányított rakétalövedékek, ther- monukleárius robantóanya- gokkal egyetemben, fognak szerepelni hadműveletekben néhány év leforgása alatt. A világ olyan ponthoz fog érkezni, ahol államférfiak tudni fogják, hogy “teljesen el tudnak pusztítani egy ellenséget egy félóra alatt és hogy saját országuk is közvetlenül utána hasonló sorsra jut.” folytatta, majd a végén kijelentette. hogy “elfogadható kompromissziumot” kell kötni mert “enélktil valamennyien katasztrófa árnyékában fogunk élni, olyan helyzetben, amely egvre kétesebbé és fenyegetőbbé válik.” Uj állomáshoz érkezett a kormány fizetett hamis tanúinak botránysorozata. Elsőizben történik, hogy egy kormány- tanút, aki utólag beismeri, hogy hamisan tanúskodott, vád alá helyeznek, de nem azért, mert hamisan tanúskodott, hanem azért, mert — a vád szerint — akkor hazudott, amikor megtagadta korábbi vallomását. Más szóval: a kormány az eredeti vallomást fogadja el igaznak és az utólagos vissza- iáncolást bélyegzi meg hamis tanúskodásnak. Ez történt Mrs. Marie Natviggel, ezzel az 51 éves miami nvel, aki ellen xilenc vádponttal vádat emeltek, amiért a szövetségi hir- vözvetitési bizottság (a Federal Communication Commis- ;ion) előtt azt vallotta, hogy eredeti vallomása idején a bizottság ügyvédje, Walter R. Powell Jr., “kénvszeritette”, íogy hazudjon. Hogy miért kellett Natvig asszonynak eredetileg hazudni a bizottság előtt? Azért, hogy az FCC-nek bizonyíték egyen a kezében és megtagadhassa Edward 0. Lamb-től, engedélyének megújítását, melynek alapján vezethette volna tovább féltucat rádióállomásának legjövedelmezőbbjét: az Erie-i rádióállomást. A republikánus többség által uralt szövetségi hirközvetitési bizottság élére már 1953-ban McCarthy szenátor pártfogoltját, John C. Doerfert, állították s nyilván egy magukfajta republikánus kedvéért akarták kinyomni a demokrata, liberális milliomos Lambet a rádióállomásról. Itt tehát minden jel szerint milliomos üzletemberek torzsalkodásáról van szó s azért volt szükség Natvig asszony hamis tanúskodására Lamb “kommunista” rokonszenve és kapcsolatai bizonyítására, hogy politikai hajsza keretében elüthessék jól jövedelmező tulajdonától. Amikor tehát Natvig asszony. ellen kilenc vádpontot emelnek, amiért akkor tanúskodott hamisan, amikor eredeti vallomását hazugságnak ismerte be, (melyet “csak egy hülye hihetett volna el”, amint kifejezte magát,) illetékesek valószínűen a többi kormánytanut akarják elijeszteni attól, hogy — mint Harvey Matusow — be ne ismerjék korábbi hamis tanúskodásaikat, amelyek alapján számos embert elettek láb alól. Matusow esetében kudarcot vallott illetékesek azon igyekezete, hogy kibújjanak vádjai alól azt hajtogatva, nem lehet tudni, mikor hazudott Matusow: eredetileg vagy utólag, mert ezzel akaratuk ellenére is beismerték, hogy az áldozatul esett emberek ellen hazug tanúvallomás alapján hozták meg az Ítéletet. De ha sikerrel jár az FCC- nek mostani erőlködése, hogy IGAZNAK fogadja el az eredeti vallomást és HAZUGNAK ^nnek visszavonását, érintetlenül érvényben hagyhatják az összes fizetett besúgó eredeti tanúskodását s a-pereket nem kell megújítani. A bűnbánó hamis tanuk száma meglepően kezdett '-za- porodni már. A Lamb-ügyben már William G. Cummings, majd Lowell Watson, egy kansasi tejfarmer is visszatáncolt s bevallotta, hogy napi 25 dollárért hivatásos besúgója volt az igazságügyminisztériumnak. A Lamb-ügy egy harmadik tanúja volt Ernest Courey, aki beismerte, hogy egyszer már életfogytiglani fegyházra Ítélték Clevelandon gyilkosságért. Az ítéletet aztán megváltoztatták, vallotta, s (rejtélyes körülmények közt szabadlábra kerülve) mint “egy njagánde- tektiv-ügynökség kommunistaellenes kéme” került összeköttetésbe Lamb-el. Erre mondta Russell Morton Brown, Lamb egyik védőügyvédje, hogy a kormánytanuk — “gyilkosok és erkölcstelen merénvlők diszmenete" és “bérelt jellemgvilko- sok”. Matusow Texasban is visszavonja korábbi vallomását El Pasoban most hétfőn Matusow arról tanúskodott, hogy eskü alatt tett bizonylatban beismerte, hogy hamisan vádolta a “N. Y. Times”-t hónapokkal azelőtt, mielőtt mint kormánytanu azzal vádolta meg Clinton Jencks munkásve- j zért, hogy kapcsolatban áll a KP-al. Matusow El Pasoban ! abból az alkalomból jelent meg a törvényszék előtt, hogy ! Jencks perújításért folyamodott s ez ügyben a tárgyalást megkezdték. Jenckst Matusow vallomása alapján Ítélték el öt évre 1954-ben, amiért állítólag hamis adatokat irt be egy NLRB-bizonylatba. Matusow most beismerte, hogy már 1953-ban adott a “Times”-nak eskü alatt kiállított tanúsítványt, amely szerint hazudott, amikor azt mondta, hogy ez a lap kommunistákat tart személyzete között. Ez négy hó- j nappal azelőtt történt, hogy Jeneké ellen tanúskodott. Egy | másik tanúskodás során ismételten tagadta, hogy Jencks ! tette volna azokat a kijelentéseket, amelyeket Matusow a szájába tett a végből, hogy a Mine, Mill and Smelters Workers főtisztviselőjét összekapcsolja a KP-al. Matusownak ez a törvényszék előtt tett bűnbánó beis- ! mérésé rávilágít illetékesek azon törekvésére, hogy a hamis tanuk segítségével folytatott politikai üldözésekkel nem any- nvira az egyes haladógondolkodásu munkásvezéreket távolítsák el vezető pozícióikból, hanem ezen túlmenően egész szak- szervezeteket semmisítsenek meg. Mert a fasisztaszellemü törvények rendelkezései szerint a szakszervezetet megfoszthatják jogaitól, ha vezetői közt baloldali emberek vannak. Ha másként nem megy, akkor hamis tanuk bemondásait is elegendőnek vélték, hogy a kormánynak nemtetsző szakszervezeteket, kezdetben a haladószellemüeket, később bármelyiket, ahogy kénye-kedve tartja, teljesen legyengítve, a munkásokat védtelenül kiszolgáltathassák a reakciós iparvállalatok urainak. Minthogy pedig Natvig asszonyt most, ha a vádat rábi- . zonyitják. ct évi fegyházra és 2,000 dollárnyi pénzbírságra ítélhetik, azt remélik, hogy végetvethetnek a hamis tanuk j további leleplezéseinek, noha erről már lekéstek: a botrány i elindult világot bejáró útjára. S-------------------------------------------------------------------------V ^Járóddá lombiztoóitdá f Hogyan számítjuk ki az átlagos havi bért? II. Múlt számunkban elmondtuk, mit értünk “kezdeti dátum” és “záró dátum” alatt. Ennek megállapítása után adjuk össze összes béreinket, amelyeket a társadalombiztosítási törvény által fedezett állásokban kerestünk. (Hagyjuk ki számításainkból az összes hónapokat a kezdeti dátum utáni, de 22. életévünk előtti bármely évből, amelyben nincs legalább két évnegyedünk, melyet a törvény fedezete alatt levő állásban töltöttünk.) Az 1951 előtti évekre vonatkozóan maximálisan 3,000 dollárig terjedő béreinket számíthatjuk be, mert csak 1951 január elsejétől 1954 december 31-ig számíthatunk be évi 3,600 dollárnyi keresetet maximálisan, bérekből vagy egymagában dolgozó kisüzletemberek keresetéből (vagy a kettő egyesítéséből.) 1954 után a beszámítás -felmehet 4,200 dollárig évente. Ami pedig a veteránokat illeti, 160 dollár zsoldot lehet havonta felszámítani minden hónapra, amelyet 1940 szeptember 15-ike után tényleges katonai szolgálatban töltöttünk egészen 1955 julius elsejéig. Ez általában érvényes a legtöbb veteránra. Mindebből láthatjuk, hogy a számadások egészen más alapon történnek, mint a régi társadalombiztosítási törvény előírásai mondták. Ezért kell lépést tartanunk az újabb társadalombiztosítási törvényekkel és egyéb esetleges módosításokkal. Ha valaki hosszabb időn keresztül munkaképtelenné válik, a munkaképtelenség idejét ki lehet hagyni, amikor meghatározzuk a biztosítás állapotát (státusát) és azt az összeget, amelvet öreg korunkra vagy a hátrahagyottak számára megállapítanak, vagyis az illetményeket, amelyekre mi vagy családunk jogosult. Ezt azon a 4 vagy 5 kidobható éven-felül szamithatjuK hozza, ameiy mindenkit megillet. De ahhoz, ,iogy vaiaki erre a munkaképtelenségi időszakra ezt a kedvezményt megkapja, az szükséges, hogy az elmúlt 10 évnek legalább a fele alatt törvényfedezte állásban dolgozott legyen, mielőtt a munkaéptelensége megkezdődött s ennek másfél éve a munkaképtelenséget közvetlenül megelőző 3 éven belül kell, hogy legyen. Csak félévnél hosszabb ideig tartó munkaképtelenséget vesznek tekintetbe. A munkaképtelenséget az előirt állami hivatalos szervek állapítják meg. A munkaképtelenségi kérvények beadásának első napja 1955 január elseje. Előbb nem volt megengedve. Az illetmény- felemelések a munkaképtelenség következtében, 1955 júliusában kezdődnek. Ha valaki már kap biztosítási illetményeket, de már munkanélküli volt akkor, amikor kezdte kapni, és még mindig munkaképtelen, bizonyos feltételek mellett még most is kérheti illetményeinek átszámítását.-ormosa nm éri meg a háborút CARDIFF, Anglia. — South Wales bányász szervezeteinek végrehajtó bizottsága úgy látja, hogy Formosa sziget miatt nem érdemes háborúba menni. Határozati javaslatot fogadtak tehát el, amelyben azt mondották, hogy ha Anglia a Formosa kérdéssel kapcsolatban rész,tvesz a kínai Népköztársaság elleni háborúban, akkor ők, — a bányászok, sztrájkba fognak menni.” A Chiang Kai-shek uralma fentartását célzó amerikai politika csak a harmadik világháborúhoz vezethet”, — CZINE JÓZSEF Fájdalommal jelentjük, hogy szeretett fivérünk, Czine József hosszú betegeskedés után, életének tíi-ik évében, 1955 február hó 15-én Tucson, Arizonában elköltözött az élők sorából. Gyászolják beteg fivérei Floridában és két másik fivére Mátészalkán, Szatmár megyében, valamint nagyszámú rokonsága az óhazában. De főképpen gyászolja őt fivére, Czine Sándor, aki sokat áldozott érte testvériesen, jó szívből. Nvugodjék békében! Legyen álma csendes! A CZINE CSALÁD