Amerikai Magyar Szó, 1955. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)
1955-03-10 / 10. szám
March 10, 1954. AMERIKAI MAGYAR SZÓ JL A VISSZAEMLÉKEZÉSEK ROVATA Emlékeim a honvédkoromból (Folytatás) Elkísértem a barak sor végéig, ameddig szabad volt mennem. Megkérdeztem mi a a bűne ennek a szakaszvezetőnek, amivel úgy ráijesztették. Elmondta, hogy a szerb fronton volt és meg is sebesült a mutató ujján, de gyanúsnak találták és az orvosi vizsgálaton az öncsonkítás vádlát emelték ellene. Ez nem lett tisztázva, de az iratok még mindig itt vannak az iro dán és ettől fél, mert ha rábizonyítják, fejbelővés ezért a büntetés. —Majd meglátod mijyen jó fiú lesz ezután. Na szervusz, csak vigyázz magadra és csináld amit mondanak, ez az egész. Majd beszélek a századparancsnokkal, lehet, hogy holnap este. kimenőt kapsz. Aztán felszállt a vilamosra és elment. Viszaindultam a barakba, mert a vacsoraosztás közeledett, mikor befordultam a barakudvarra, várt rám a szakaszvezető. Úgy tettem mintha nem láttam volna, de megszólított. — Várjon csak, — megáldok, — menjünk be a kantinba, — mondja. —Nem igen mehetek, — mondom neki— mert nincs pénzem, meg aztán mindjárt vacsora osztás lesz... ‘Az a fekete lötty nem éri meg, hogy sorba álljanak érte, mert vasárnap csak fekete kávé volt a vacsora. —Jöjjön, máma én fizetek egy vacsorát a kantinba. Nem akartam elfogadni a meghívást, mert gyűlöltem őt, de mikor a szeme közé néztem, láttam, hogy szenved, aztán be mentem vele. Jött a pincérleány és kérdezte mit parancsolunk. “Mi van vacsorára, — kérdezte a szakaszvezető. —Székelygulyás — mondja kedvesen mosolyogva a leány, —maga szereti, mondja rám mutatva. , Mig volt pénzem ugyanis én is ott szoktam enni, most már komisz ételre kellett fanyalodnom. —Iszik valamit? — kérdi az én szakaszvezetőm, — nem utálom, — mondom neki, aztán a székelygulyás se haragszik meg, ha megvetjük az ágyát. — Én tengeri pálinkát, ő meg rumot ivott Evés közben megszólal. — Honnan ismeri maga Hontalan hadnagy urat ? — Még gyermekkoromból, mondom neki, — valamikor úgy voltunk mint a testvérek, de az utolsó 5 év alatt most találkoztunk a bevonulásomkor. ő tiszt lett és én meg közkatona, akibe mindenki belerúghat. De amint látom, ez nem befolyásolta barátságunkat. Csak azt restelem előtte, hogy csupa sár voltam, mikor először találkoztunk a kaszárnya udvaron, emlékszik? —Emlékszem hát, -maguk mostani rekruták nagyon érzékenyek. Látta volna mi ment végbé'mikor-pn rekruta I voltam 1910-ben. Az volt ám ■ valami! Mégis itt vagyok, nem kell azt olyan komolyan venni csak tréfa az egész. Nemsokára vége lesz a kiképzésnek, már neküink ki van adva, hogy válogassuk ki a rekruták közül, hogy ki a legjobb s bróbáljuk ki, mert ezek mennek az altiszti iskolába, majd magát is felirom. Két hétig tart a kiképzés és mint őrvezető vagy tizedes jönnek vissza. . Akkor már könnyebb lesz. Hogy miket csinált velünk ez az alak, csak egyet akarok elmondani, mert az még kibírja a nyomdafestéket. Este lefekvés előtt elkiáltja magát: “Harmadik szakasz sorakozó! Mindenki a saját ágya mellett!’’ Megjegyzem a szobába zubbony nélkül kel lett lennünk, csupán ingbe, nadrágba bakkancs nélkül álltunk, mert a bakkancsoknak már kisubickolva, tiszta kapcával, vigyázz állásba kellett lenni az ágy végénél. Tehát igy ért bennünket a sorakozó, végig .nézett rajtunk mint egy hadvezér s elkiálltja magát: Vigyázz, nadrág le!’ Ez megtörtént, majd ing le, alsó le.. Mondanom sem kellett, hogy mezítelenül álltunk ott, akkor trágás megjegyzéseket téve, szurony pengével veregette a húsz éves egészséges iiuk ’ test részeit. Mikor beleunt a ! mulatságba, elkiálltotta ma- ! gát: “Felszerelni!” a zavar- : ba esett társaság azt se tudta mihez kezdjen, egyik az alsó, másik a felső nadrágja után kapkodott. Akkor elhang zott a mindenható vezényszó: “Visszakoz; az anyád istenit! Hát kimondta, hogy felöltözni, mi?” és ordítva, mellbe és hasbaverések közben megmagyarázta, hogy mikor ő azt vezényli, hogy felszerelni, akkor senki se merje öltözés- sel tölteni az időt... “Nézd már komám, szól oda szakaszunk tizedesének, aki az ágya mellől röhögött bennünket, “ezek már két hetes katonák és nem tudják mi a vezényszó, hát én megtanitlak benneteket, az anyátok iste nit, harmadik szakasz feküdj fel, le fel, le! Amikor már szinte lógott a nyelvünk, “álltt” vezényelt. Majd újra kiáltott, “felszerelni!” Hát felszereltünk, oldal fegyver, bornyu, minden rajrajtunk volt, csak éppen ruha nem. Akkor kezdte vezényelni, “kettős rendek jobbra át, balra, hátra stb. Siralmasan nézhettünk ki... Végre letelt a kiképzési idő, egy szép reggelen bevezettek bennünket a kaszárnyába és sorba álltunk. Stadler ezredes ur egy lelkesítő beszédet mondott, csapnivaló magyarsággal. Felszólítottak bennünket, hogy aki önként akar a harctérre menni lépjen öt lépést előre, persze majdnem mindegyik előrelépett, csak az altisztek nem. Mi kiléptünk, mert a pokolba is: szi- I vesen mentünk volna,' csak- ! hogy kínzóinktól megszabaduljunk. Szakaszunkból mindenki kilépett, próbáltuk rábeszélni a szakaszvezetöt, hogy jöjjön velünk, mert már igen megszoktuk, majd elbeszélgetünk a lövészárokban. —Tudom —mondta röhögve. Újra feleskettek bennünket és beosztottak a 14-ik menet zászlóaljba. Másnap csukaszürke ruhát kaptunk, uj fegyvert meg egy kis útra valót. Mire hat hetes katonák voltunk már Lemberg alatt verekedtünk az oroszokkal. Hét napos, véres csata volt, állandóan jött a pótlás. Mire megszűnt az öldöklés és egy kis pihenőt kaptunk, csak nyolc maradt a régi szakaszból, a többi vagy elpusztult, vagy megsebesült. Ilyen értékes élete volt Ferenc Jóska honvédJainak. Miért is Írtam meg ezeket? Hiszen sok amerikai magyar tudja mindezt, vagy tapasztalatból, vagy hallott róla, mégis előkotorásztam régi emlékeimet, ennek az oka, a Magyar Szó 1955 január 20-iki száma volt, amiben megjelent az, hogy “Kitüntették az Ön- | feláldozó v Magyar Katonát”. |E cikk azt mondja, hogy egy Farkas János nevű honvéd- tizedes életet mentett, saját élete kockáztatásával. Elgondolkoztam rajta.... Vájjon, nem volt ottan közkatona? Meg azon is, hogy ezt a tizedest a Honvédelmi Miniszter ünnepélyesen kitüntette, és a katonák állomáshelyén rendezett ünnepségen megjelent Bata István vezérezredes. Hm., honvédelmi miniszter és a néphadsereg tábornoki karának számos tagja. Micsoda változás! Meg aztán azt mondja a jelentés, hogy az alakulat díszszemléje után a néphadsereg tábor nokai, tisztjei hosszasan elbeszélgettek az ünnepség vendégeivel... hát még ilyet, vájjon milyen nyelven? Vagy a mai tábor nokok talán tudnak magyarul is? Te jó Isten, ébren vagyok, vagy álmodom!? Vagy talán a Magyar Szó szerkesztősége csak bosszantani akarja a ma gamfajta öreg honvédeket? De, ha mégis úgy van, akkor megértem, hogy miért menekülnek a régi rendszer hívei. Ezt az ő gyomruk nem bírhatja ki. Ha a Magyar Szó szerkesztőségének van bővebb információja arról, hogy hogyan él a mai magyar honvéd, mik a teendői a hadászaton kívül, érdemes volna avval bővebben foglalkozni. Jt természet és a társadalom versenyt sújtja a kanadai farmert > J A Ford-alapitvány szive megesett . . . ötven millió dollárral emelik összesen magánkollégiumok és egyetemek tanerőinek fizetését a Ford-alapitványból. Minden tanintézet annyit kap belőle, amennyit helyzete és körülményei szükségessé tesznek. 1957- re megkapják a fizetésemelést. A bevallott cél az, hogy a felsőbb oktatás minőségét megja- vitsák. Kérdés az .vájjon az, amit milliók javításnak vélnek, megfelel-e annak, amit a milliomosok néznek annak? KIOLVASTAD E LAPOT? ADD TOVABBMAS IS TANULHAT BELŐ LE f Tisztelt Szerkesztőség! Nyugatkanada Saskache- I wan provincia északkeleti ré- ; szében tavaly vízállás miatt vetni sem lehetett. A megle- | vő terményekre pedig rozsdát , hozott a rengeteg viz. A kerti vetemények, a krumpli elrothadt. Ahol tavasszal mégis sikerült elvetni valamit, ott ősszel nem lehetett aratni a 1 vízállás miatt. Amit a sárban | nagy küzdelemmel mégis le- | arattak az sem elsőrangú ta- , karmánynak felel meg. Helyenként a learatott búza árá nem-volt elég a cséplőgép és aratómunka bérének kifizetésére. A , széna kazlak egész nyáron és ősszel viz alatt álltak, csak a hó alatt fagytak j le lehetetlen volt a helyzet, az I itteni hathónapos télhez nem lehetett elég takarmányt készíteni. Ami arra kényszeri- tette a farmerokat, hogy állataikat a tél beállta előtt tömegesen a piacra dobják. A nagy hustársaságok felhasználva a farmerek kényszerét, mélyen leszállított árakon vették meg tőlük a marhákat, de azért a húsárakat a fogyasztóknak rekord magasan tartottak, hogy igy rekordprofitot zsákmányolhattak ki maguknak a tönkszélére jutott farmerek nyomorúságából, így sújt bennünket a természet. Most pedig a társadalom hiénáiról irok. 1954 október 14-én postára adtam egy levelet, hogy adjanak pontos időt egy orvosi megbeszélésre, mert akkor van alkalmas vonat Tisdalera menni, és vissza jönni. 18-ára megküldték az orvos rendelésének időpontját, hogy 30-ára jelentkezzem d. u. 2-5-ig a vizsgálatra. Erre én 29-én hajnali két órakor elindultam, a vonat állomásra, hogy a 4:45-öst elérhessem. Sáros utón gyalog mentem, mert az ut járhatatlan volt jármüvek számára, a rengeteg sár miatt. Tisdalre értem reggel hat órakor, 8 órakor jelentkeztem a kórház irodáján, hogy Dr. R. D.* Wright M. I). járási kör orvost keresem. Azt a választ kaptam, hogy Dr. Wright túlságosan el van foglalva, és csak délután 1 óra 30 után lehet a városi rendelő hivatalban. Én pontosan abban az időben jelentkeztem a váróteremben, hogy Dr. Wright ot keresem. Bejelentették az orvosnak, de aznap nem állt szóba' velem, hiába vártam rá este 5 óráig. Az iroda szolgálatosa újból berendelt 30-án 5 órára. A vonat vissza már délután 3 órakor elment, másik személy- vonat csak másnap este volt, tehát az éjszakát Tisdalen kel lett eltöltenem, anélkül, hogy csak szóba is állhattam volna az orvossal. Az orvos adót fizetem mint farmer, akár beteg vagyok, vagy nem. Huszonhét év óta ez volt az első alkalom, hogy orvoshoz kellett mennem operációra. Nem ismertem az orvosokat, csak a nevét tudtam a Municipality orvosnak, aki megkapja a fizetését akár kezel bennünket, akár. nem, Mit bánja ő halnak is az adófizetők, vagy 1 meggyógyulnak a magok nyo ! morusagan. | Végre október 30 án este 5 órakor orvoshoz jutottam aki kórházba utóit. November 3-án megopreált. A kórházi bánásmód minden beteggel szemben kifogástalan volt, olyan volt mint egy kis földi mennyország a betegek részére, olyan jó ápolásban részesítik betegeiket a kanadai ápolónők. A Saskatchewan Hospital Plan személyenként fizet a betegek után naponta 8 dollár 45 centet. Én a 11 nap alatt 92.95 centjébe kerültem, az orvost a körzeti .hatóságok fizetik. 1945-től 1954 októberéig fizettem a Mutual Benefit Health and Accident Association- nak 20 dollár évi tagsági dijat. Befizetésem érvényes 1955 februárig, amikor újra esedékes az uj fizetés. A fenti biztositó társaságnak kellene fizetni az orvost, kórházat, orvoságot és részemre minden napért, amit munkából elvesztettem egy dollárt, azaz nekem 108 dollár járna tőlük. Járulásomért folyamodványt küldtem be ügyvédem utján. Ez a társaság úgy számolt el velem, hogy mindenféle levonásokat eszközölt -és végén úgy kisemmizett, hogy mindössze 31.20 dollárt folyósított részemre. A fentemlitett nagy társaság Torontóban székel, de minden egyes tartományban fiókjai vannak. Az itteni körzetfiók 475 Somerset Building, Man. Azért irom ezt meg olyan pontosan, hogy farmer és munkástársaimat óvjam ettől a társaságtól, melynek ügynökei az ország minden részében, de főleg a városokban vadásznak. Minden tag után 3 dolárt kap az ügynök, azért az első negyedévi befizetés 8 dollár, 5 helyett. Ezek í az ügynökök aztán füt, fát j ígérnek. Ha jönnek bocsássuk el őket udvariasan és ajánljuk nekik, hogy vállaljanak valami tisztességes munkát, ne a népet csalják. Én a tiz év alatt 198-at fizettem nekik és most 31.20-t adtak vissza, holott a kórházat, az orvost a “Hospital Service Plan’ fizette ki. Látni tehát, hogy itt nagy csalárdság van törvényes védelem alatt. Azért üldözik aztán a munkásbeteg- segélyzőket, hogy a munkás kénytelen legyen az ő hálójukba menni. Ha korhatáruk miatt nem mehetnének munkás betegsegélyzőkbe, inkább tegyék el azt a pénzt minden hónapba a bankba és akkor biztosan kivehetik, ha szükségük van rá. Ha 198 dollárt bankba tettem volna, a tiz év alatt 35 dollár kamatot is hozott volna, igy a 108 napi betegség alatt még pénzem kamatját sem adták visza. Jó lesz, ha mi farmerek és munkások együttesen vállatvetve dolgozunk a világbékéért és a dolgozó népeket védő uj törvények életbe lépte- téért. Ezzel kívánok minden jót minden nemzetiségű dolgozó embertársaimnak, : ■ Egy Saskatchewan» míugyar ...........Farmer
