Amerikai Magyar Szó, 1955. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)

1955-03-03 / 9. szám

14 AMERIKAI MAGYAR SZÓ March 3, 1955 AZ EMBERTELEN M^ARBAN TÖRVÉNY A SUPREME COURT ELŐTT A szövetségi legfelső törvényszék úgy döntött, hogy felülvizsgálja tizennégy deportálásra Ítélt külföldiszármazásu egyén ügyét, amelyet az al- sóbbfoku fellebbezési bíróság elutasított. Elég ritkán történik meg, hogy a legfelső törvényszék nem fogadja el az alsóbbíoku bíróságok ítéletét, amint elvetette például a Rosenberg-házaspár ügyének felülvizsgálatát is, de ha már úgy dön­tött, hogy újra foglalkozik egy üggyel, az azt je­lenti, hogy döntő érvek é3 bizonyítékok kénysze­rítik rá. A fellebbezési bíróság pedig állt Harold R. Medina fellebbezési bíróból, John F. X. Mc- Gohey és Edward Weinfeld newyorki kerületi birákból, akiknek Ítélete magán hordja a bírói furfang és rosszakarat-ismertető jeleit. A tizen­négy ember ugyanis panaszt emelt a bevándorlási hivatal joga ellen, hogy őket “rendőri felügyelet alatt álló próbaszabadságon” (supervised parole- on) tartsa, mert azok a feltételek, amelyek mel­lett “szabadon” élhetnek, “idegenek élete felett gyakorolt közigazgatási zsarnokság” s ez meg­sértése az alkotmányban biztosított szabadság- jogaiknak. Medináék azzal okolták meg a panaszosok fel­lebbezését, hogy “mivel eddigelé a felfolyamodók nem szegték meg a rájuk kimért megszorító in­tézkedéseket, semmiféle nézeteltérés nem me­rült fel köztük és a bevándorlási hatóságok közt.” Ezt magyarán mellébeszélésnek hivják. így búj­tak ki Medináék az alól, hogy a panaszosok által felterjesztett kérelemnek eleget tegyenek. A Walter-McCarran előírja a rendőri felügyeletet Az ügy az 1952-es Walter-McCarran-féle be­vándorlási törvénnyel van szoros kapcsolatban, mert ennek a rendőrállami, fasisztajellegü tör­vénynek egyik intézkedése szerint ha a deportá- lási ítélet meghozatala után hat „hónappal nem történik meg a deportálás, akkor az illetőket rendőri felügyelet alá kell helyezni. A tizennégy szőbanforgó személyt pedig azért nem lehetett deportálni, mert “hontalan emberek”, akik nem mehetnek sehova, vagy pedig azok az országok, ahol születtek, nem hajlandó bebocsátani őket. Ilyen tizenegy van közöttük, a többi három pedig a Smith-törvény alapján ellenük lefolytatott per­rel kapcsolatban jelenleg óvadék ellenében van szabadlábon. Amikor a legfelső törvényszék határozatáról adott hirt a “N. Y. Times”, politikai elfogultság­tól mentesen számolt be róla s talán sokan ebből a beszámolóból tudták meg, miféle szigorú intéz­kedések rejlenek a rendőri felügyelet mögött. A A N. Y. Times ezt irta: “Ezektől a személyektől azt követelik, hogy meghatározott időközökben jelentkezzenek, vessék elá magukat, ha szüksé­ges, orvosi és elmeorvosi vizsgálatnak, adjanak felvilágosításokat életkörülményeikről, szokásaik­ról, társulásaikról, tevékenységükről és szabják magukat magaviseltük és ténykedésük észszerű, írásbeli megszorításaihoz.” A kancsuka szabadsága Amit azonban még ez a tárgyilagosságra törek­vő beszámoló sem mond meg, többek közt, az, hogy a nem-polgárok, akiket a törvény betűjének szigorú betartására köteleznek becsületszóval is, kényszeríthetők arra, hogy besúgók legyenek ro­konaik, ismerőseik, munkástársaik és mindazok ellen, akikkel valamilyen formában érintkezésbe kerülnek. Hol itt a szólásszabadság? A gyüleke­zési szabadság? A gondolatszabadság? — De ez még mindig nem minden. A részletekben ezenkí­vül még sok minden más is van. A hatósági kö­zegek kérdéseire meg kell mondaiuk például, hol voltak az előtte való este, milyen könyveket, mi­lyen újságokat és folyóiratokat olvasnak, me- . lyekre vannak előfizetve, milyen üzletekben vásá­rolnak, milyen gyűléseken jelentek meg, kiknél tettek látogatásokat, kik látogatták meg őket, kikkel álltak szóba, miről beszélgettek. Azok a napok, amelyeken a hatóságoknál jelentkezniük kell, elvesznek a kenyérkereset számára. Az FBI és a bevándorlási hivatal közegei zaklatják őket, elmennek munkahelyeikre és feletteseikkkel be­szélnek, gyakran ennek folytán el is vesztik állá­saikat. Ha egy közeg megparancsolja nekik, hogy jelentkezzenek elmeorvosi vizsgálatra, ki tudja, méddig tartják benn őket az elmekórházakban. Ha valaki lelkiismeretesen be akarja tartani a megszorításokat, voltaképpen még feleségétől, is el kell válnia, ha például azok közül valaki tag­ja volt vagy még tagja annak a több mint 200 szervezetnek, amelyet az igazságügyminisztérium a “felforgató” egyesületek listájára tett. Az ilyen lelkiismeretes .embernek, hogy ha nem akarja beárulni feleségét, gyermekeit, rokonait, barátait, ismerőseit stb., voltaképpen el kell zárkóznia az emberekkel való minden érintkezés elől, ki kell rekesztenie magát minden emberi közösségből és úgy kellene élnie, ahogy emberileg lehetetlenség élni. Nyilvánvaló, hogy ezek a megszorító felté­telek betarthatatlanok és embertelenek. Ez még rosszabb a börtönnél is. Eltörölni a rossz törvényt! A legfelső törvényszék tehát meg fogja vizs­gálni, van-e a bevándorlási hatóságoknak joguk ahhoz, hogy emberekre a borzalmas “supervised parole” feltételeit rákényszeritsék. A döntésnek óriási fontossága lesz, mert nemcsak tizennégy emberről van itt szó, hanem milliókról, nem-pol­gárokról és honosított polgárokról, hiszen senki sem tudhatja, mikor kerül rá a sor, mikor és ki vádolja be; továbbá nemcsak egy egyszerű jogi kérdésről van itt szó, hanem arról, hogy igazsá­gos döntés esetén oly hatalmas léket üthetnek a rendőrállami Walter-McCarran-féle “fajvédő” be­vándorlási törvényen, amelynek következtében talán maga az egész törvényt eltörölhetik teljes egészében. Hiszen Truman elnöktől kezdve, aki megvétózta ezt a rendőr-törvényt, szenátorok és képviselők, szervezetek és országos tekintélyű ki­válóságok tömege tiltakozott e törvény igazság­talanságai, barbárságai és alkotmánysértő, jog- tipró, hagyományokat megcsufoló rendelkezései ellen. Jelenleg pedig éppenséggel harmincegy ja­vaslat fekszik a kongresszus jogügyi bizottságai előtt s ezek a javaslatok a törvény többé-kevésbé lényeges módosításait vagy egyenesen az eltör­lését követelik, igy többek között Lehman szená­tor, Emanuel Celler, Victor Aníuso és más képvi­selők és szenátorok javaslatai. Igaz, úgy hírlik, hogy a két nagy párt között megegyezés jött lét­re, hogy sem a szenátus, sem a képviselőház jog­ügyi bizottságai nem fogják tárgyalásra kitűzni e javaslatok egyikét sem, de éppen azért kell minden követ megmozgatni, hogy a törvény mó­Politika a “szeretett-csomagokkal A CARE nevű jótékonysági csomagküldő szer­vezet legújabb kimutatása szerint az elmúlt ki­lenc év alatt kb. 5 millió “szeretetcsomagot” küld­tek — Nyugat-Németországba és Ausztriába. Egy-egy csomagban 10 dollár értékű élelmiszer vagy hasznos háztartási tárgy van. Feltételezzük, hogy a címzettek rászorulnak e segélyre. Nincs nálunk őszintébb hive az ínsége­sek segélyezésének. Nincs is kifogásunk a segély- nyújtás semmilyen formája ellen — bár tudjuk, hogy a CARE “jótékonyságának” politikai mo­tívumai voltak és vannak. És bár azt is tudjuk, hogy e csomagok ezreit Oradour, Lidice és az auschwitzi gázkamrák hóhérainak hozzátartozói kapták. Ami töprengésre késztet bennünket az az, hogy .miért nem lehetett e csomagokból egy pár milliót, vagy tízmilliót itt 'Amerikában elhelyezni ? Lapunk mai számában közlünk egy levelet egy olyan olvasónktól, aki havi 28 dolláron tartja fenn, mint Írja, az “amerikai életszínvonalat.” Ismervén olvasótáborunkat és az amerikai össz- magyarság gazdasági helyzetét, tudjuk, hogy egyedül az amerikai magyarság között ezrek ten­gődnek ily és ehhez hasonló nyugdíjon, tehát százezrek az egész amerikai nép között. Hát ezek nem tudtak volna használni havonta egy-egy CARE-csomagot, az éhenhaláshoz túl dositását vagy eltörlését végrehajtsák. E célból Írnunk kell képviselőinknek és szenátorainknak, sürgetve őket, hogy erélyesen lépjenek a cselek­vés mezejére. És ne mulasszuk el minden erőnk­kel támogatni a Walter-McCarran törvény eltör­léséért legkövetkeztetesebben és legszivósabban harcoló Committee for Protection of Foreign Born a bevándorlási országos védelmi szervezetét, a- melynek jelenleg égető szüksége van anyagiakra, hogy a legfelső törvényszék elé kerülő tizennégy deportálásra Ítélt ember ügyét képviselhesse. Ci­me: 23 West 26th Street, New York 10, N. Y. A “Szabadság—Népszava” kancsukája Említettük már a “N. Y. Times” tárgyilagos beszámolóját, amely az amerikai közvélemény fel­világosítására végzett ezzel érdemes munkát. De nézzük meg, miként reagál az amerikai magyar sajtó erre a rendkívül fontos ügyre, tekintve, hogy a magyarság csak egyik rétege a nemzetisé­gek, a kisebbségek azon tömegének, amelyet a Walter-McCarran-törvény szakaszai a legsúlyo­sabban érintenek. El kell ismerni, hogy még a “Detroiti Újság” is sikra száll a törvény megválna toztatása érdekében, mégha a maga ferde szem­pontjából is, azért sürgetve a módosítást, hogy minél több horthyista magyar vándorolhasson be. De mindegy, a lényeges az, hogy kiáll a po­rondra a törvény fogyatékosságai ellen: “Három igen tekintélyes szenátor újabb törvényjavasla­tot nyújtott be, hogy a McCarran-Walter legki­rívóbb igazságtalanságait végre valahára orvo­solják. Irving Ives newyorki, Leverett Salton- stall massachusettsi és a nemrég beválasztott newjerseyi felsőházi tagok javaslatairól” szól lel­kesen a “Detroiti Újság”. Nos, annál inkább visszataszító a “Népszava —Szabadság” vezércikkében kifejtett állásfog­lalás. Gúnyosan, fölényesen , gyűlölködéstől hab­zó szájjal mondja el a tizennégy deportálásra ítélt estét és még csak sejtetni sem engedi, hogy nemcsak róluk van szó, hanem — amint a beván­doroltakat védő országos szervezet mondja — “a külföldi származásúak jogai ellen intézett tá­madás mindenki joga ellen intézett támadás.” Sőt, amikor a “Népszava — Szabadság” ahhoz a ponthoz ér, hogy a deportálhatatlan emberek a legfelső törvényszék elé vitték a fellebezési bí­róság ítéletét — ezt is csufolódva — szándékosan nem árulták el, hogy a Supreme Court vállalta az ügy letárgyalását... mert jobb sorsra érde­mes olvasói előtt titkolni kívánta azt a lehetősé­get, hogy ezzel az üldözöttek panaszának jogo­sultsága kiderülhet. Lankadatlan gyűlöletében annyira elvakult, hogy észre sem veszi, hogy ol­vasóit, akik valamennyien bevándoroltak, saját érdekeik elleni állásfoglalásra akarja téveszteni. Valaki csak mégis akad közöttük, aki ezért a reakciósnál is reakciósabb “Népszava — Szabad­ság” orrára koppint! ( CSAK RÖVIDEN j S Irta: A. K / Az amerikai szövetségi kormány csak Andrew Jackson adminisztrációja idején (1827-1837) volt adosságmentes. ¥ Energiát első Ízben használatra az ember az ijj fegyverben tárolt, amit adott pillanatban a nyíl kilövésére használt. ★ A világ legnagyobb folyója, a Mississippi, az “Itasca” nevű picike tóból indul útjára Minneso- tában. * Ha egy ember harap meg egy kutyát az újság. De San Franciscóban Clayton Horn városi biró 25 dollárra büntette meg John L. CcCenno sin­tért, aki megharapta L. D. Gern rendőrt mert kutyafogdosás közben le akarta őt tartóztatni, részegség miatt. < sok, az emberi élethez túl csekély jövedelmük pótlására ? Hát csak az a fontos, hogy e csomagok segít­ségével népszeritsük az Adenauereket meg a töb­bi haszonszőrü “szövetségeseinket?”

Next

/
Thumbnails
Contents