Amerikai Magyar Szó, 1955. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)
1955-03-03 / 9. szám
March 3, 1955 AMERIKAI MAGYAR SZÓ 11 A Dixon-Yates-panama kulisszatitkai Amikor egy iparvállalat annyira fejlődik, hogy többet kellene termelnie, mint amennyire berendezése képessé teszi, akkor megnagyobbítja üzemét, ámde pontosan ezt nem engedik meg a köztulajdonban lévő TVA-nak, a Tennessee Vaiiey Authority-nak, a nagytőke által görbe szemmel nézett villanytelepnek. A villamossági tröszt két évtizedig fáradhatatlanul támadta ezt a haladó- szellemíi roosevelti éra alatt létesített, olcsó villanyerőt szolgáltató, köztulajdonban levő üzemet. A Wall Street szemében a TVA a villanytröszt elidegeníthetetlen jogának szocialisztikus megsértése volt. A Wall Street saját magának követelte a jogot, hogy minden szikrányi villanyért úgy vágja meg a fogyasztó közönséget, ahogy neki jólesik. Mig más tőkés országokban a kormányok kezében van a telefon, távíró, vasút, gáz és villany szolgálata, a wallstreeti monopolisták falánk mohósággal gyürkőztek neki, hogy magukhoz ragadják az ujjaik közül kipergett morzsákat is. Minthogy most sok országút (turnpike-ok) és .Id is az igazgatásuk alatt van és úgy szedik a- vámot, mint a rabló kiskirályok a középkorban, nem meglepő, hogy a TVA-re is fáj a foguk. Ha Benjamin Franklin a postai szolgálatot nem mint kormányintézményt teremtette volna meg, biztosak lehetünk, hogy ma egy wallstreeti tröszt kézbesítené a leveleket. A TVA lassú halála Ha tehát egyszerűen meg nem semmisíthetik a TVA-t, annyit mégis tehetnek, hogy megakadályozzák természetes fejlődésében, elpancsolják vezetését és lassú, sorvasztó halálnak teszik ki. Ezt műveli a villanytröszt az Eisenhower-kormány készséges közreműködésével. Az első lépés az volt, hogy elcsapták Gordon Clapp-ot, aki a TVA elnöke volt 1933 óta. Helyébe egy katonaembert, a villanytröszt barátját nevezték ki, Herbert D. Vogel tábornokot. A második lépés most a Dixon-Yates-pakli, amelyről a “Barron’s Weekly’’, ez a pénzügyi lap, azt irta, hogy “fontos lépés a szocializált villanyerő megszüntetésére USA-ban.” Dixon-Yates egy newyorki pénzcsoport neve, amely szerződést kötött az atomenergia-bizottsággal, hogy ő fogja szállítani azt az évi 600,000 kilowattot, amelyet a TVA-nak kellett volna szolgáltatni az atomenergia-bizottság üzemei számára. Micsoda bűz van emögött! Mindezt azzal a trükkös megokolással, hogy a TVA nincs berendezve ennek a mennyiségének az előállítására. Az aljasság azonban ott van, hogy a Dixon-Yates-csoportnak sincs meg a hozzávaló berendezése, tehát erre a célra egy külön, uj gyárat kell építenie. Miért nem teszi ezt a TVA? A TVA szívesen meg is csinálta volna, csakhogy ebben az Eisenhower-kormány megakadályozta azzal, hogy ez egy lépés a szocializált villanyter- melés felszámolására. Ennek a kétes üzleti elgondolásnak képtelensége kitűnik abból is, hogy azok az atomgyárak, amelyeket az uj villanyenergiával akarnak ellátni, Tennessee-állam ellenkező végében működnek, mint ahol a tervezett Dixon-Yates-villanytelep épülne s a villanyt a TVA már létező huzaljain keresztül továbbítanák! Egyre több fogyasztó és atomgyár követel fokozottabb mennyiségű áramot a TVA-tól. Tavaly a TVA-villanyerejének általános fogyasztása 26.9 százalékkal nőtt, mig az atomgyáraké 69.4 százalékkal úgy, hogy 1957-ben a szükséglet mesz- sze túl fogja haladni a termelőképességet, amint erre a TVA évi jelentése már figyelmeztetett. A Dixon-Yates azonban csak az éket jelentené, amellyel a rést aztán nagyobbitanák. A magánzsákmányolás újabb tervei következnének, hogy eleget tehessenek az uj energiaköveteléseknek minaddig, amig aztán semmi se maradna meg a köztulajdonban levő TVA-üzemből. Amint Leland Olds, a szövetségi energiabizottság volt főnöke, kijelentette: “A TVA megszűnik, mint'az olcsó villanygyárak és a villany nagyméretű használatának jelképe, és igy aztán, lépésről-lépésre győz a’ villanytröszt anélkül, hogy nyíltan ki kellene állnia a porondra küzdeni.” (N. Y. Times, 1954 november 25.) Csak a Hardmg-kormány idejében lezajlott Teapot Dome-botrányhoz lehet ezt hasonlítani, amikor is Harding belügyminisztere magánérdekeltségeknek adta bérbe a kormány tulajdonát képező dús wyomingi olajmedencét. Dixon-Yatesék azzal igyekeztek port hinteni a közönség szemébe, hogy azt mondják, a kormány meg lesz kiméivé az uj gyár építési költségeitől, amelyet 107 millió dollárra becsülnek; de azt elhallgatják, hogy azok a fizetségek, amelyeket a szerződés tartamára kapna a vállalat a kormánytól, több mint ez összeg kétszeresére rúgnának s a végén a kormány is hoppon maradna. Közben pedig e cég ennek az összegnek csak 5 százalékát fektetné be, ha ugyan akár annyit is. A kétfejű óriás E. H. Dixon, a Middle South Utilities cég elnöke, és E. A. Yates, a Southern Co. elnöke, e célból uj vállalatot alapított: a Mississippi Valley Generating Co. (áramfejlesztő vállalat), amelynek 79 százaléka a Dixon Middle South-cég tulajdonában van. Ez az uj vállalat 5 és félmilliót fektetne be a 107.5 millió dollárból, a fennmaradó 95 százalékot a Metropolitan és newyorki bankok által aláirt kötvényekből szereznék meg. Ez azért feltűnő, mert a részvény- és tőzsdehivatal rendszerint 60 százalék befektetését Írja elő. Ettől eltekintenek. Ráadásul szavatolnak ez után az 5 és félmillió dollárnyi befektetés után évi 9 százalék profitot, de .ez a különféle csürt-csavart intézkedés folytán 30 százalékra is felmenne, pedig általában véve 6 százalékos profitot tekintenek üzletileg “észszerűnek”. Ez a magánbefektetés nem ismert kockázatot sem, mert hiszen a kormány az eredeti becslésen felül felmerülő minden kiadásban részesedik és fedez mindent, bármiféle fennakadás történne az üzemben, sőt ha felbontanák a szerződést, a cég busásan visszakapna minden centet. (Hogy tisztábban álljon előttünk ezen üzlet jellege, képzeljük el, hogy egy magánember építene egy 10 családos házat, összköltség 100,000 dollár. Ebből az illető saját pénzéből befektet 5,000 dollárt, amelyre azonban a kormány 9 százalék kamatot fizet neki. A többi 95,000 dollárra a kölcsönt a kormány garantálja. Ugyancsak a kormány garantálja, hogy kibérli a 10 lakást — 30 évre — 200,000 dollárért! Ennek felel meg a Dixon-Yates pakli!) Annak következtében, hogy a Dixon-Yates- üzem rossz helyen fekszik, kap külön 10 millió dollárt a kormánytól, hogy a huzalokat kiépítse Mississippi-államon keresztül. Az igazi különbség azonban a kilowattonkénti árakban rejlik: a TVA-nél 3.25 cent-tized, 3.96 viszont a Dixon- Yates-nél. A szerződés 25 évi tartama alatt ez a különbözet a kormánynak újabb 92 millió dollárjába kerülne, a Dixon-Yates saját becslése szerint; 175 millióba a TVA számítása alapján. Valami bűzlik a Wall Streeten De még akkor is, ha a kérdést magánvállalat nélkül nem lehetett volna megoldani, miért nem hirdettek versenypályázatot? Akadt azonban egy másik magánvállalat, amely sokkal kedvezőbb feltételeket ajánlott. Ezt az ajánlatot (a Walter Von Tresckow-csoportét) félredobták, pedig vállalták volna az összes kezdeti költségeket, 25 százalékkal olcsóbban adták volna az áramot, 4 millió dollárra korlátozták volna profitjukat a szerződés egész 32 esztendejére, a kormány számára 150 millió dollárnyi összeget takarítottak volna meg a Dixon-Yates-hez képest, s a végén az üzemet átszolgáltatták volna a kormánynak! Sokan azt állítják, hogy azért utasították el ezt a ragyogó ajánlatot, mert a fehérházi urat és Bobby Jones-t, egy volt golfozó bajnokot, aki jelenleg atlantai ügyvéd s a Southern Co. igazgatóságának tagja, személyes kapcsolat fűzi egymáshoz. Ha igaz, ha nem, nyilvánvaló a kormányzat részrehajlása. Ennek a két jerseyi születésű vállalkozónak, akiknek irodája a Wall Streeten van, holott olajüzleteiket délen bonyolitgatják, meglehetősen gyanús üzleti múltja van. A legkorruptabb vállalat Az Arkansas Power & Light Co.-ról, Dixon Middle South Utilities-ének fiókvállalatáról, nemrég azt mondta Arthur E. McLean bankár, az arkansasi közszolgálati hivatal tagja, hogy “a legkorruptabb és legirgalmatlanabb vállalat, mely valaha is működött az állam határain belül.” (N. Y. Times 1954 okt. 22.) Rendszeresen megvesztegetéssel dolgozik, mondotta, és árai gyalázatosán magasak. Egy másik fiókvállalata a Mississippi Power & Light So., amelyet volt pénztáros-titkára, J. D. Stietenroth, azzal vádolt meg, hogy kétféle könyvvezetése van, hogy az adókkal zsong- lőrösködjön és 9 százalékos osztalékot fizessen az anyavállalatnak. Mindezt a Wall Street diktá- lására teszi, mondta, amely “égbekiáltó árakat szab a villanyáramra Mississippiben.” (N. Y. Times, 1954 szept. 26.) De a monopólium ellenőrzési és cselszövési hálózata túlmegy Dixonon és vállalatán s felnyúlik a wallstreeti villanytröszt, az Electric Bond & Share Co. tetejéig. Ez a mammutvállalat papiroson ugyan még 1946-ban feloszlott a részvény- és tőzsdehivatal rendeletére. Fiókvállalatának, az Ebasco-nak, amelynek a Dixon-Yates-vállalat építkezéseit kellett volna végbevinni, rosszízű üzleti múltja van az atomenergia-bizottság Joppa, illinoisi üzemével kapcsolatos duzzadt költségek és kudarc miatt; ebbe is bele volt keverve Dixon és cége. 58 millió dollárral többe került, mint az eredeti becslés jelezte, s a végén is egy másik vállalatnak kellett a munkát befejezni. Fejik a tehenet Az atomenergia-bizottságnak egy másik magáncéggel végzett vállalkozása, amelybe az Ohio Valley Electric Corp. is bele volt keverve, 32 millió dollárral többe került, mint az eredeti költségvetés. Hogy milyen kapcsolat állt fenn Dixon Middle South-a és az Ebasco közt, arra rávilágít az a bizonyíték, amelyet a szenátus monopóliumelleni albizottsága, élén William Langer republikánus szenátorral, szolgáltatott: “Stietenroth tanúvallomása világosan mutatja, hogy az Ebasco képes uralni a Mississippi Power & Light Co. vezetését és módszereit, ez pedig a Middle South Utilities fiókvállalata. A döntések a Mississippi Power-hez az Electric Bond & Share és az Ebasco hadiszállásáról, 2 Rector Street, N. Y. C., érkeznek.” A Dixon-Yates-korrupciónak oly átható bűze van, hogy a kormánynak apró-cseprő engedményeket kellett tennie. Újabb fennakadások történtek a kongresszusban amiatt a 6 és félmillió dolláros előirányzat miatt, amely a szükséges huzalok felfektetésével járó építkezés egy részét tette. Hiába tiltakoztak ellene országszerte és hiába hangzott el Langer albizottságának intelme “a monopólium hatalmas előretörése ellen”, az-Elnök megerősítette február 2-iki elhatározását, hogy Dixon-Yates-el megy előre. Eisenhower és az atomenergia-bizottság több mint készséges cimborák a TVA elleni példátlan merényletben. Az Elnökről köztudott, hogy a nagytőkének odaadó barátja. Az atomenergiabizottságról, köztudomású, hogy a Wall Street cselédje tömegirtó fegyverek gyártásában s igy ez a testület a megfelelő eszköz gazdái pénzügyi fosztogatásához. GEORGE J. BUSCH vett egy használt tűzoltó gépet, hogy a várostól távoleső villáját tűz ellen megvédhesse. Egy napon Mr. Buschnak a közeleső Millbrook, N. J.-ba kellett menni. Mire hazaért, úgy a vila, mint a tüzoltógép földig égett. ★ Mary: Hát még is vettél egy szőrme bundát? Ugv értettem, hogy nem teheted, mert nincs miből. Peggy: Nem is volt, de szerencse ért benőnket. Férjem kitörte a lábát. A biztositó társaság kiegyezett 300 dollárban és abból vettük a bun-t dát. ,
