Amerikai Magyar Szó, 1955. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)
1955-02-24 / 8. szám
_________________________:__________ AMERIKAI MAGYAR SZÓ - February 24, 1955 "Dixie ” - a szkeb iparosok paradicsoma Sippal-dobbal, nádi hegedűvel, a hírverés recsegő trombitáival dolgoznak a déli államok, hogy minél több nagyvállalatot bírjanak rá gyáralapi- tásra a déli országrészeken. A déli államok ipari fejlődése különösen a délkeleti államokban egynémely tekintetben nevezetes eredményeket ért már el az elmúlt években is. A munkások alkalmazása 1946 óta 15.7 százalékkal emelkedve, elérte az 1.7 milliót, de a hét legdélibb állam közül különösen Floridában növekedett meg a munkások száma tüneményesen 50.1 százalékkal. Ezzel jjárhumazosan emelkedett a déli országrészek bérjövedelme is úgy, hogy a déli államok összjövedelme az 1940—1953-as időszak között 322 százalékkal ment fel az országos átlaghoz, 257 százalékhoz viszonyítva. A déli államok kereskedelmi kamarái éjt-na- pot egybekötve dolgoznak a gyárcsábitások tervein. Iparfejlesztési vállalatokat alapítottak már és alakítanak gombamódra mindenfelé üzletemberek abból a célból, hogy uj iparvállalatokat beszéljenek rá a délen való letelepedésre. Ez a folyamat 1946-ban kezdődött elég szerény keretek közt, ma már azonban egyre több iparágban folyik a fokozódó termelés. A déli államok egymással vetélkednek a csábításban és egymást túllicitálva kinálgatnak fantasztikus előnyöket, hogy csak az ő határaikon belül építsék fel az uj gyárakat. ígérgetnek olcsó földeket, adómentességet, vízvezetékek és csatornák építését az illető községek költségére. Mert előfordult, hogy egy-egy északi gyár hosszas előkészítő alkudozás után egyszerre csak abbahagyta a tárgyalásokat és egy másik államba költözött, mert az kedvezőbb feltételeket biztosított a gyár megtelepedésére. A versengés néhol már odáig fokozódott, hogy egy-egy déli állam felajánja, hogy maga épiti fel a gyárépületet ingyen és bérmentve, vagy kötelezi magát, hogy a megküldött tervrajzok alapján olyan gyárat épit, amilyent a gyár mérnökei kívánnak. Ez persze még nem minden. A javára hamarosan rátérünk, de előbb még meg akarjuk említeni, hogy figyelmük odáig terjed, hogy mint North Carolinában a kereskedelmi és ipari államminisztériumban egy hat emberből álló szakcsoportot szerveztek, amely a terepszemlére érkező északi gyárosok fogadtatásáról gondoskodik, kalauzolja, szobákat rezervál a számukra, vendéglőkbe kiséri őket és csak olyan embereket alkalmaz, akik hajlandók a gyáros urak poggyászait és kézitáskáit is cipelni ! Olcsó munkaerő Az igazi csáberő, amelyet a leghangosabban dobolnak be a gyárosok fejébe, az, hogy a munkaerő délen sokkal olcsóbb, mint északon: 20 és 40 százalékkal olcsóbban lehet dolgoztatni bárhol, mint az északi ipari központokban, hangoztatják. A munkaerő olcsósága nem minden déli államban azonos, de — ismétlik — a Mason-Dixon- vonal alatt átlagban 10—15 százalékkal, néha még ennél is többel alacsonyabbak a bérek, mint északon. Georgiában múlt év októberében a gyárimunkások átlagos órabére 1.27 dollár volt az egész ország átlagos 1.81 dolláros órabéréhez képest. North Carolinában és South Carolinában az órabér $1.25 volt. De, érvelnek továbbá, még a bérrátánál is van fontosabb előny ott lenn délen: a déli munkás eredményessége. ‘'Az igazi nagy különbséget az egyes munkás fejenkénti termelése jelenti”, lelkesedik George Billings, a Columbia, S. C.-i Industrial Service Board (iparszolgálati hivatal) igazgatója: “A déli munkás nem tudja, hogyan nem kell dolgozni!” Ehhez hozzáillik a georgiai kereskedelmi kamara egyik vezetőjének, Cates urnák, következő megjegyzése: “Délen az emberek megszokták a munkát. Ez a ‘bibliás országrész’, ahol a munkás hisz abban, hogy tisztes napi bérért tisztes napi munkát kell szolgáltatnia!” Tulajdonképpen csak most érkeztünk el a kérdés lényegéhez. Gondoljuk csak meg, mi van ezeknek a kijelentéseknek a mélyén: Könnyelmű szavakkal arculütik az egész északi munkásságot, azzal gyanúsítják őket, hogy nem dolgoznak és csak azt tanulják meg, hogyan ne dolgozzanak. Mintha nem tudnának az északi üzemekben folyó embertelen munkairamról, sem a tömérdek balesetekről, amelyek a munka felgyorsított tempója következtében történnek. Ugyanekkor j'i- jfyéljék csak meg, micsoda szörnyű, aljas jelentéé -búvik meg a “bibliás országrész”, emlegetésében, hivalkodva a déli országrészek feudális, középkori légkörére, azt sugalmazva, hógv ott az emberek nem bérért, hanem a jó Isten parancsára dolgoznak, mert hiszen a bibliában áll az, hogy arcod verítékével keresd meg mindennapi kenyeredet. íme, a dél hatalmas vonzó ereje! Vájjon az is benne áll a bibliában, amit egy fogyasztói cikk gyárosa jelentett, aki nemrég szökött meg gyárával New Jerséyből és Középei m—— | „ |rísif 1 pittÄi re® Igjpy-wsctowes ctose Georgiában épített uj gyárat magának s azt mondja, hogy bár 23 százalékkal kevesebb munkással dolgoztat, mint északon, azok most mégis 80 százalékkal nagyobb árumennyiséget termelnek ! Miben sántikálnak? Ha ez a gyáros nem is mondta meg nyíltan, hogy önműködő gépóriásokkal dolgoztat, amelyekhez kevesebb munkás szükséges és fantasztikus méretekben lehet fokozni a gyártást, — de ki lehet találni, hogy ebben az adatban már valami óriási nagyszabású terv csirái rejlenek: a déli államokat ajánlani fel terepül az egész önműködő- gépekkel dolgozó gyári termelés számára! Az ilyesmi sokatmondó előjel lehet elkövetkező gigantikus ipari átalakulás lehetőségeire, de mint a továbbiakban látni fogjuk, nem ez a voltaképpeni céljuk. Ezt a kolosszális lehetőséget nem annyira a termelés érdekében hangoztatják, mint inkább ijesztgetésül, fenyegetésül a szakszervezetek ellen, a szakszervezeti mozgalom szétrombolá- sára. Mert ami igazán tüske az oldalukban, az a — szakszervezet. Az egyik gyárigazgató például a következőkkel dicsekedett el: “Itt a munkásokkal sokkal könnyebb kijönni is. Hűségesek és valószínűen nem fognak bedőlni azoknak az ígéreteknek, amelyeket a szakszervezetek tesznek neki, mint ahogy ez más körzetekben történik.” Igen, a szakszervezet fáj az uraknak a legjobban s ennek a fájdalomnak szeretnének legelsősorban véget vetni. A szakszervezettől való irtózásuk oly magas fokra hág, hogy bármennyire is törik-zuzzák magukat, hogy elképzelhetetlenül csábitó ajánlataikkal csőditsék a gyárosokat a déil államokba, inkább lemondanak letelepedésükről, semmint azok lehozzák magukkal északról a szakszervezetet is. Az egyik délkarolinai fejlesztési hivatal szócsöve ezt a következőképpen fogalmazta meg: “Mi egyetlen vállalatot sem buzdíthatunk, hogy államunkban telepedjen meg, ha a szakszervezetet is magával hozza. A mi népünk nem kér szakszervezetekből! A mi népünk individualista és nem takarja, hogy valami kívülálló mondja meg neki, mit csináljon.’” . .. Egyszóval még a bukott “individualista” humbugot is előszedik a lomtárból, hogy tovább ámítsanak hiszékeny munkásokat, vagy pedig csak próbálgatják rájukerőszakolni, hogy még ennek e pókhálós fegyvernek forgatásával is harcoljanak a szakszervezet ellen. Az eggyéolvadás jelentősége Ezzel hát lezárul a kör. Előttünk áll az egész probléma. Érdemes elgondolkodni rajta kiváltképpen most, az AFL és a CTO eggyéolvadása után. Az eggyéolvadás, a szervezett munkásság hatalmának megnövekedése történelmi dátumot jelent az amerikai munkásmozgalomban. Következményei e pillanatban még kiszámíthatatlanok és csak lehetőségeinek körvonalai sej lenek még fel. Bizonyosan látszik, hogy a gyárak 1940-ben megkezdődött szökése, a második világháború alatt és azóta még jobban megerősödött és koncentrált nagytőke nyomása, a kormányok fasi- zálása, a munkásság megfélemlítése és egyre szemérmetlenebb bilincsbeverése és hasonló intézkedések egy óriási méretű tőkés stratégia jól megfontolt sakkhuzásai, amelynek végső célja a szakszervezeti mozgalom eltaposása. A monopol- tőkének ez a mindenre elszánt előretörése tette szükségessé a szervezett munkásság egységbéol- - vadasát,- amely — tudatosan vagy öntudatlanul, nem fontos — á kényszerítő feltételek' kolosszális nyomására vált elkerülhetetlenné, mint a szak- szervezeti mozgalom megmaradásának erélyes önvédelmi mechanizmusa. S ha a nagytőke nem is gondol arra, hogy az amerikai nagyipar délre szökésével fantom-városok halmazává változtassa át az egész, modern, haladó északot és veszni hagyja a maga “átkos” szakszervezeti mozgalmával, de minden esetre igy tervezi két főcélját elérni: a munkásmozgalom letörését és a bérek sóvárgott leszállítását, mert az uj önműködő gépkolosszusok technikájának birtokában igy remélik újabb maximális színvonalra feleröszakolni profitjaikat népmilliók nyomorának és pusztulásának árán. E téren vár az egyesitett szakszervezeti mozgalomra az első nagy társadalmi feladat: a déli munkásság megszervezése. Mert áz amerikai nagyipar elesősorban azért költözködik egyre rohamosabb tempóban délre, mert ott szervezetlen — és ennélfogva alacsonyabb életviszonyok között élő — munkássággal van dolga. Ha azonban ott is szervezett munkásokkal találják magúkat - szemben, északról való megszökésük elveszti célját és értelmét. Az amerikai nagytőke nem lesz képes a déli munkásokat sztrájktörőknek, szke- beknek felhasználni az északiak ellen. És ekkor az amerikai munkásság és az egész nemzet történelme uj fordulatot fog venni. AKI BÉKÉT AKAR.... Mindenki békét akar azt mondják, de csak igen kevesen tesznek valamit, hogy valóban meg is őrizzék. Az “American Peace Crusade” egyike ama szervezeteknek, amelyek tesznek valamit. Kampányt indított, élen igazgatójával, Mr. Thomas Richardsonnal. Levelezőlapokat küldenek Eisenhower elnöknek és kérik a nagyközönséget, hogy ők is tegyék meg ugyanazt. Kérik üljön össze a Kínai Népköztársaság megbízottjával és próbálják békés utón megoldani Formóza kérdését. Mr. Richardsonnak az a meggyőződése, hogy különösen New York és környéke jó példával járjon elő az ország minden részé előtt e kampányban. Kötelessége minden egyénnek, hogy figyelmeztessük kormányunkat arra, hogy a béke érdekében dolgozzanak és akkor meg is találják ahhoz az utat. Ha a nép megszólal és követel, egész biztos, hogy a III-ik világháborút megakadályozhatják. A kártyák készen vannak és a békebizottság tagjai szétosztogatják még március 15 előtt, csak éppen aláírásra van szükség. A kártyában a következő üzenet áll: “Mélyen tisztelt Elnök ur. Arra kérjük, hogy hasson oda, hogy kormányunk semmi olyan dolgot ne kövessen el Formózában, ami -egy újabb háborút lob- banthat lángra. Kina és hazánk között felmerülő ellentéteket vegyék tárgyalások alá, hogy megenyhüljön ez a kölcsönös feszültség a két ország között.” Mr. Richardson megjegyezte, hogy Eisenhower elnök azt mondta, hogy “a döntés az ő kezében van Kínára nézve.” Úgy gondoljuk, hogy Amerika népe azt óhajtja, hogy elnökünk kezdeményezze azt, hogy nemzetközi konferenciát szervezzenek a kérdések megtárgyalására. Ha valóban békét akar a nép, fontos, hogy kérjék azt az elnökünktől, amig nem késő. Akinek nincsen kártyája az lemásolhatja a mellékelt szöveget és elküldheti Eisenhower elnökhöz White House, Washington, D. C. Dear Mr. President: Our Government must take no step in Formosa which could set off a world war. Tensions between China and the United States should be settled by full discussion of all issues, including Formosa, with the People’s Republic of China participating. Respectfully, Aláírás Tisztelje meg Gellert Hugót egy uj előfizető szerzésével. A kampány alatt 4 dollárért vehetünk fel uj előfizetéseké! i
