Amerikai Magyar Szó, 1954. július-december (3. évfolyam, 25-52. szám)
1954-08-19 / 32. szám
Vito Marcantonio harcos élete Vito Marcantonio, a lánglelkii népszónok, 1902 december 10-én született abban a kerületben, amelynek később, java férfikorában, kongresszusi képviselője lett. Olasz bevándorlók gyermeke volt. Édesapját, az asztalosmestert, Sámuel Mar- cantoniónak, édesanyját, Angelina De Dobitisnak hívták. Vita Marcantonio gyermekkora semmiben sem különbözött azt East-Harlem külföldi származású lakosainak gyermekeiétől. Ezt a kerületet akkor is, ma is, zsúfolt bérkaszárnyák tették jellegzetessé. Marcantonio egyik legutolsó közéleti harcát is olyan lakók érdekében vívta, akiket kilakoltattak ilyen bérházakból, hogy a telkeket építkezési magánvállalatok magas házbéreket fizető, előkelő bérpaloták számára kaphassák meg. Marcantonio nyilvános iskolába járt, a De Witt Clinton középiskolát végezte, majd 1926-ban ügyvédi diplomát szerzett a N. Y. University jogi fakultásán. Római katolikus vallásu volt. Tizennyolcéves korában már tevékenyen részt- vett közügyekben, amennyiben megszervezte a harlemi lakók ligáját. A “CollierV’-íolyóirat évekei ezelőtt közölte Walter Davenport egyik cikkét, amelyben az iró Marcantonióról a következőket mondta: “Oly intelligenciával intézte a lakóknak a háziurak ellen indított sztrájkját, hogy Fiorello La Guardia, aki akkoriban hívatlanul felajánlta magát a kongresszusnak, azon nyomban felvette a fiatalembert a Fiorello LeGuardia Politikai Klubba.” “Marc”-nak hívta a nép Marc — igy ismerték őt az írek, magyarok, németek, olaszok, portorikóiak, négerek és mások a soknyelvű 18-ik kongresszusi választókerületben, — még csak 22 éves volt, még mindig joghallgató, amikor már sikerrel vezette le LaGuardia 1924-es kongresszusi választási kampányát1925-ben megházasodott. Feleségül vette Miriam A. Sanders-t, majd a következő évben az ügyvédi kamara tagja lett és belépett a Foster LaGuardia és Cutler ügyvédi cégbe, egyben azonban mint titkár szolgált LaGuardia mellett, aki gyakran leutazott New Yorkba. 1929-ig Marcantonio független politikát folytatott, ekkor aztán belépett a GOP harlemi klubjába. A következő évben szövetségi ügyészhelyettesnek nevezték ki Charles H. Tuttle mellé LaGuardia ajánlatára. Állásában megmaradt George Z. Medalie alatt is. Feladata az volt, hogy bevándorlási ügyeket intézzen. Munkájába az együttérzés és megértés nagy emberi tulajdonságait vitte bele s ezért kerületén túl a különféle nemzetiségi származásúak hálás szeretetét érdemelte ki. A közhivatalból, a kormányállásból egy év múlva kilépett és betársult a Pinto és Marcantonio ügyvédi cégbe, ahol hamarosan számos szakszervezet lett a kliense. Harc LaGuardiáért 1934-ben, amikor Franklin D. Roosevelt első- izben foglalta el a Fehér Házat és az ország még mindig a depresszió gyötrelmei közt vergődött, LaGuardia Marcantoniót szemelte ki, hogy szerezze meg az ő huszas években bírt régi kongresszusi mandátumát. LaGuardia akkor polgármester volt és népszerűsége teljében. Marc uj barátokat szerzett azzal, hogy a City Trust Co. 29,000 betétesét hozzásegítette, hogy kis takarékbetétjeiket a bank bukása után visszakapják. A választási kampány igen heves volt East Harlemben, de Marcantonio, aki mind a republikánus pártnak, mind a City Fusion pártnak közös jelöltje volt, 247 szavazattöbbséggel győzött a választások napján. Marcantonio az első pillanattól kezdve száz százalékra támogatta FDR-t. Amikor elsőizben volt képviselő a 74-ik kongresszusban, támogatta a WEA-t, amely ellen bőszen hadakozott a reakció, keményen harcolt a segélykasszák szövetségi ellenőrzésének folytatásáért, amint tette állami alapon a Roosevelt-kormány uralomrajutásáig. A legszorgalmasabb munkás 1936-ban a “Scholastic Magazine” úgy emli- tette Marcot, mint “a legszorgalmasabb képviselőt Washingtonban.” Ebben az évben azonban a republikánus, bár New Deal-párti Marcantonio vereséget szenvedett a demokraták mindent elsöprő győzelmében, ő a republikánus és az össz- néppárt közös listáján lépett fel jelöltnek ujramegválasztásáért. 1938-ban, közvetlenül az előválasztások előtt,, kiléptették a republikánus pártból, mindamellett győzött a GOP és az ALP előválasztásain. Visszajutott Washingtonba a 76. kongresszusba és 1950-ig ott is maradt. 1950-ben ugyanis a GOP, a demokrata párt és a liberális párt összefogott ellene és kibuktatták. Addig azonban 1940-ben úgy a republikánusok, mint az ALP jelölését megnyerte, majd 1942-ben is a súlyos háborús idő közepén visszatért a kongresszusi küzdelmek szinterére, mert mind a három pártnak ő volt a jelöltje ellenjelölt nélkül. 1944-ben mégegyszer elérte, hogy mind a három párt közös jelöltje legyen, noha a GOP kezében levő N. Y. állami törvényhozó testület széjjeldarabolta Marcantonio választóerületét, hozzácsatolva a déli kerület egy jómódúak által lakott, reakciós szeletét. 1946-ban a republikánus előválasztáson vesztett, de megkapta á demokrata és az ALP (liberális) párt jelölését és annak ellenére, hogy a republikánusok nagyszabású győzelmet arattak a választásokon úgy, hogy a képviselőházban republikánus többség jutott hatalomra, Marcantonio 6,000 szavazattöbbséggel újra kongresszusi képviselő lett. Ez év augusztusában a “N. Y. Mirror” cikksorozatban támadta, meghurcolta, megtépázta és ilyen cimhireket nyomtatott ki: “Marcantonio: a depresszió nagy csapása”, de azért beismerte, hogy: “Kevés képviselő bírja azt a lélegzetelállító tempót, mint East Harlem kis embere. Washingtonban és az itt New Yorkban töltött napjai zsúfoltak s irodáiban a lámpák késő éjjelig égnek ” — Majd beszámolt weekendjeiről és úgy jellemezte, hogy azok “gyűlések .szédületes egymásutánja politikai klubokban, pártokban, táncmulatságokon, keresztelőkön és mindenféle emberrel való tárgyalásokon.” Hűséges és erélyes A “New York Sun” 1946-ban, áttenkintve e törékenynek látszó dinamó politikai múltján, akinek lángoló szónoki tehetsége és bunkócsapásként ható utcasarki beszédei a választások alkalmával egyenértékű volt a parlamenti törvények oly tökéletes ismeretével, amelyben senki sem múlta felül őt a képviselőházban, a következőket irta Marcantonióról: „ “A N. Y. városi delegációnak egyetlen tagja sem dolgozott oly hűségesen és erélyesen a kongresszusban az elmúlt év során, mint Marcantonio. Az ő ‘igen’-je vagy ‘nem’-je elhangzott minden névsorolvasásnál és szónoki beszédei a témák oly nagy változatosságát ölelték fel, mint kollégái közül egyiké sem. A Vitatott kérdések 74 lesza- vaztatásánál ő mindössze négyszer hiányzott.” A kongresszusban Marcantonio még leghalálosabb ellenségeinek tiszteletét is kivívta- Ilyen volt John Rankin mississippii demokrata képviselő, aki maga sem volt közönséges parlamenti ember. Marcantonio sok koalíciós csoport élharcosa volt, amelyek a szavazati adó elleni törvény és az FEPC, a megkülönböztetés nélküli munkásalkalmazásról szóló törvény, valamint más, a nép javát célzó intézkedés hozatala mellett harcoltak. Energiáját sohasem kímélte. Síkra szállt a nácik ellen Egyike volt az elsőknek, akik síkra szálltak a nácik ellen és amellett kardoskodott, hogy sza- kitsunk meg minden diplomáciai és gazdasági kapcsolatot Hitlerrel 1939-ben. Ugyanakkor ellenezte a kölcsönbérleti szerződést és a sorozás ki- terjesztését 1941 junius 22-ig, miután a nácik betörtek a Szovjetunióba. Ekkor sürgetni kezdte, hogy haladéktalanul indítsuk meg a háborút Hitler ellen s ettől kezdve a fegyverkezés fokozására irányuló minden intézkedés megszavazott. Szokásos, őszinte módján 1941 október 16-án nagy beszédet mondott a képviselőházban s igy magyarázta: “1939-ben és 1940-ben 1941 júniusáig meg voltam győződve arról, hogy a háború kéttengely között folyik, a Wall Street-Downing Street- tengely és a Róma-Tokió-Berlin-tengely között, amelyek világuralomra és egyre több nép kizsákmányolására törtek. . “Még ma is meg vagyok győződve, hogy az 1939—1940-es háború 1941 júniusáig imperialista háború volt. Ma már azonban azt állítom, hogy Hitlernek a Szovjetunió ellen intézett támadása általakitotta a háborút, amely kiváltképpen impe- rialistajellegű volt — olyan háborúvá, amely most lényegében nemzetvédelmi háború.” A Marc-ellenes törvény 1948-ban Marcantonio már csak az American Labor Party jelöltlistáján indult a választási küzdelmekbe. Ez a Wilson-Pakula-törvény következtében történt, amelyet mint a “Marc-ellenes törvényt“ emlegettek s amelyet a Dewey-kezében levő állami törvényhozó testület hozott azzal a különleges céllal, hogy Marcantoniót kibuktassák. Ez a törvény megtiltotta, hogy egy jelölt az előválasztásokon bármely más párt nevében léphessen fel a saját pártján kiviil, hacsak nem kapja meg annak a pártnak az engedélyét. Ennek ellenére is megverte Marcantonio mind a két ellenjelöltjét. Ez a kerületében élvezett példátlan népszerűségének az eredménye volt. A sorozáselleni obstrukció 1948-ban obstrukciót (agyonbeszélést) vezetett a sorozás ellen és ellenezte az európai újjáépítésre vonatkozó programmot, valamint a Görögország és Csank Kaj-seknék nyújtott katonai segítséget, éppenugy, amint ellenezte 1947-ben a Görögország és Törökország számára nyújtandó segélyről szóló törvényjavaslatot. Édesszólóan emelte fel hangját a Taft-Hartley törvény ellen és mindvégig harcolt ellene, majd támogatta Truman elnök vétóját e munkásellenes törvény ellen. Marcantonio tiltakozott a legkövetkezetesebben az Amerikaellenes bizottság működése ellen is, harcolt az ellen a cselfogás ellen, hogy 1946-ban ebből egy állandó bizottság váljon. 1947-ben ellene szavazott, hogy az előirányzott összeget megadják neki. Hires volt arról, hogy a szavazati adó eltörlésére irányuló törvényjavaslat érdekében küzdött. A képviselőház kétszer is elfogadta az általa szerkesztett törvényt a szavazati adó eltörlésére. Ez volt a 78-ik és 79-ik kongresszus- Hasonlóképpen törhetetlen bajnoka volt a lincs-elleni törvénynek és az állandó FEPC-törvényjavaslatoknak. Az OPA nagy hive volt és keményen dolgozott azon évek alatt, amig a New Deal hívei fenntartották az árellenőrzést. A 80-ik és 81-ik kongresz- szusban ő vezette a harcot a T-H-törvény eltörléséért. Amikor a progresszív és munkásbarát hangok siralmasan megfogyatkoztak a képviselőházban, Marc szinte egymagában harcolt a fegyverkezési verseny ellen, azon volt, hogy útját állja a Wall Streetnek, amely ki akarta terjeszteni gazdasági uralmát kis nemzetek fölé; harcolt, hogy megőrizzék a szigorú házbérellenőrzést és megbuktassa az ingatlantröszt kongresszusi, kijáró szervezetét; hogy segítse a munkanélkülieket, emeljék fel a minimális béreket, építsenek közj |j I- - —-_____ r~~ August 19, 1954
