Amerikai Magyar Szó, 1954. július-december (3. évfolyam, 25-52. szám)
1954-08-05 / 30. szám
AMERIKAI MAGYAR SZÓ August 5, 1954 ja. Irta: PARRAGI GYÖRGY SOKSZOR néztem megilletődötten elsárgult papírokra irt családi krónikákat, régi csatos imakönyvekbe, régi kiadású bibliák első és utolsó két oldalára ludtollal, bronzszínüre vál- tozottt tintával irt feljegyzéseket. Abban az időben ezekre a lapokra írták be elődeink a régi évszázadok eseményeit. Ezek a családi krónikák mindenekelőtt azt tartalmazzák, mikor születtek gyermekek, mikor haltak meg a szülők, a nagyszülők. de ugyanakkor, rendszerint megemlékeznek arról is, hogy milyen yolt'az időjárás mondjuk 1866-ban, amikor Budát visszafoglaltuk a törököktől. Erről az óriási jelentőségű európai eseményről nem olvashattunk az ódon, elsárgult lapokon. De azt megtudjuk, hogy korán köszön- tött-e be a tavasz ebben az évben, jó yolt-e a termés. A halálesetek gyásznapját érezhetően éppen olyan szorongó kézzel írták be a bibliáknak, majd később a kalendáriumoknak lapjaira, mint a fekete esztendők dátumait, amikor elfagyott a vetés, amikor a szőlőket elverte a jég, és amikor kiáradt a Duna, a Tisza. • MA MÁR nem ilyen családi feljegyzések örökítik meg az utókor számára az idei tragikus áradásos évet, hanem a helyszínen járt újságírók cikkei, fényképfelvételei,' rádióriportereknek lemezre vett jelentései De főleg azok a mindennél többet mondó visszaemlékezések, amelyeket majd nagyszülők, apák, anyák mondanak el gyermekeiknek és unokáiknak azokról a honvédekről, üzemi munkásokról, bányászokról, gépkocsivezetőkről, mérnökökről, pártem- Lerekről, akik a leghalálosabb áradásnak örvényét, száguldó, megveszekedett erejét, leküzdötték és megmentették őket, elsősorban szemükÁRVÍZ jegyzetek fényét, a gyermekeket, a mindenna- ] pi kenyeret, a gyermekek játékszereit, éppúgy, mint a felnőttek ruháját, a család dunyháit, vánkosait. Ezek az Írások, főleg ezek az elbeszélések sokáig élnek majd a magyar nép emlékezetében. Ma még sziv- sajgás, könnyes fájdalom ez a .még el sem suhant, átélt rettegés, halál- félelem. Ma még minden árzivi anya karja fáj attól a szorongástól, amely- lyel magához ölelte gyermekeit és még nem csökkent a dermedt szivek dobogásának lüktetése, érverése. Hiszen ma még minden annyira közel van: a vészes éjszakák, a kilakolta- tottság szivszoritó átérzése. • DE UGYANAKKOR ma' már az özönvíz felett lebeg a viharfelhőket szétszakító nap sugara, a béke olajágát csőrében hordozó galamb fehér szárnyának villogása s a rombolások színhelyeit lesújtva néző emberi szolidaritás napfényének sugárzása. • TISZÁNTÚLI katonák, munkások, akik csak az iskolai földrajzkönyvből és térképről tudták elképzelni, merrefelé esik Szigetköz, hol van Győr, Komárom, Paks, Mohács, most tanulták meg igazán Magyarország földrajzát. A dunai gátakon megtanulták azt, hogyha magyar embert kár éri a Dunántúlon, vagy a Tiszántúlon, az egyformán kára az egész magyarságnak. A fájdalom ugyanazt a magyar szivet szorítja akárhol is él ebben az országban. A seb ugyanabból a magyar szívből vérzik. Az árviz az egész magyar népet megtanította, jobban, mint az iskolai könyvek és térképek, Magyarország fölrajzára. A vízrajzi és domborzati térképlapoknál jobban megmutatta ez az árviz, hogy a magyar földrajz nemcsak szelíd dombokból, erdős hegyhátakból, kanyargó folyók- ból, ezüstösen csillogó tavakból áll, hanem mindenekelőtt emberekből, akik egy évezredes viszontagságban, egy nagy történelmi korszaku jelenben és egy szép jövő kapujában állunk, egymással elválaszhatatlanul összeforrva, megtanított az árviz bennünket arra, hogy hazánk azokból a fehérre meszelt kis házakból is áll,amelyeknek sokaságát most ösz- szerombolta a Duna. Ringó buzasze- mekből és parasztok évezredes ritmusú munkája által learatott keresztekből és asztagokból áll ez a Magyarország, amelyeknek egy részét most széthányta szétdulta, a Duna árja. • DE KELLETT-E térkép a honvédeknek, a munkásoknak, a DISZ-fia- taloknak, mindazoknak, akiket a szivük lüktetése, hazaszeretetük szenvedélyes fellángolása, mélységes testvéri, emberi együttérzése vitt el és i visz el még most is a veszélyeztetett tájakra. A hazaszeretet, az embersze- , retet csodálatos virágai nőttek ki a j Duna által elárasztott vidékeken. De nem mindenki segíthet kézzel, | cselekedettel, önfeláldozással, sőt éle- t tének kockáztatásával. A szivek együttérzését is tettekké kell átváltoztatni. Mindannyiunk szivét, akik nem lehettünk ott a veszélyek helyszínén. Ezt a kívánságot fejezi ki most minden tisztességes magyar embernek az érzése. A levelek tömkelegét diktálja ez az érzés, az újságoknak, a rádiónak, a tanácsoknak, a pártszervezeteknek. Egy asszonynak, László J.-né budapesti lakosnak szerkesztőségünkhöz intézett leveléből idézek? “Sajnos, koromnál fogva nem tudok részt venni a munkában, de minden gondolatom drága magyar testvéreim megmentésére gondol. Át nem aludt éjszakáimon, mikor az én otthonomat a veszély nem fenyegeti, arra gondolok, hogy ma és holnap milyen éjszakákat élnek át az árviz területén élő lakók, a mentési munkát végzők sokasága.” Azt javasolja, hogy bocsássanak ki sürgősen árvízkárosult bélyeget, hogy minden magyar ember az ország minden részéből filléreivel s forintjaival segíthessen bajbajutott testvéreinken. Sok-sok ilyen megnyilatkozás van. Valamikor egy e’mbert, a rettenthetetlen bátorságu, emberszerető Wesselényi Miklóst, jegyezte fel a dunai árvizek története, mint “árvízi hajóst”. Megmondom őszintén, jólesett, amikor néhány hónappal ezelőtt a budapesti Ferenciek- templomának falán elhelyezett reliefjének restaurálását láttam. Akkor nem gondoltam arra, hogy az ö hősi példája ismét időszerű lesz, ha nem is Budapesten, de a Duna ársujtóttá vidékein. De ma nem csak egy Wesselényi Miklósunk van. Nem csak egy árvízi hajósunk van, hanem az árvízi hajósoknak, a segítő embereknek tízezrei és tízezrei érdemelték ki az “árvízi hajós” megtisztelő dicsőséges címét. • ÚGY ÉRZEM, ha az emberek visz- szakerülnek otthonaikba, nemcsak a megmaradt régi családi feljegyzéseikben, de a szivükben őrzik meg az emléket, hog; 1951. júliusában nagy volt a veszély de nagyobb volt az egységben összeforrt magyar nép. Magyar pap a békéért Népünk mindig ragaszkodott a földjéhez és a történelem folyamán sohasem hallottunk arról, hogy annak megmunkálását nem szívesen végezte volna. Amit az ősök évszázadok folyamán cselekedtek, azt cselek- szi a magyar nép most is: áldásában reménykedve várja az eredményt. Ennek az eredménynek a növeléséhez kívánt hozzájárulni a magyar kormánynak mindannyiunk által ismert mezőgazdasági programmja. Nagyon jól tudjuk azt, hogy minden ■emberi törekvésnek egyik fő célja a lelkiek mellett a földi élet könnyebbé elviselhetőbbé tevése, vagy ahogy azt mai fogalommal kifejezni szoktuk, áz életnívó emelése. A hozzávaló gondolatokat az emberi elme szüli, a kultúra terjedése pedig a gyakorlati életbe átülteti. Kormányunk sokszáz gyakorlati szakértő meghallgatásával gyűjtötte össze mindazokat a tanácsokat, eljárási módozatokat, a- melyek a földművelő nép fáradozását megkönnyítik. Ebből a közösségi munkából, ha nem is ásóval, kapával, de mindenesetre jó szóval és hasznos útmutatással, mi katolikus papok is kivehet jük a részünket. És ki is kell kérnünk, mondhatnám követelnünk a magunk részét, hiszen mi sem vagyunk kívülállók, hanem ugyanannak a magyar hazának vagyunk gyermekei, akik Isten-adta tehetségükkel, több tudással, átfogóbb tekintettel ott élünk népünk oldalán és velük együtt faragjuk a boldogabb és emberibb élet talpazatát, melyen jövőnk felépül. Az emberi kultúrának egyik hivatása, hogy a földi életet könnyebbé, boldogabbá tegye. De nagyon jól tudjuk, hogy a kultúra nemcsak az építést, hanem a rombolást is szolgálhatja. Mindannyiunkat megrémített annak a hírnek hátborzongató jajkiáltása, hogy az atom- és hidrogénrobbantás micsoda pusztítást okozhat, miként tehetné tönkre az emberiség jóra való törekvését az, hogyha egyszer ezek a tömegpusztító fegyverek alkalmazásra kerülnének. És lehetne-e józaneszü ember az, aki ilyesmire vetemedik? És lehetne-e jó keresztény, jó katolikus, aki most ne imádkoznék a békéért? Olvastuk a lapokban, hogy az Országos Béketanács április hó 21-én kibővített vezetőségi ülést tartott abból az alkalomból, hogy a békemozgalom világszerte öt évvel ezelőtt kezdte meg hathatós tevékenységét. Ezen az ülésen, mint tudjuk, felszólalt Érsek-főpásztorunk is, aki beszédében a többi között ezeket mondotta: “Ha valaki azt kérdezné tőlem, hogy megengedhetőnek tartom- e a hidrogén- és atombombát, sértésnek venném, mert ez ugyanannyi volna, mintha azt kérdeznék tőlem, hogy én, mint főpap, hiszek-e az Istenben, vagy nem.” Főpásztorunk állásfoglalása a mienk is. Hiszünk az Istenben, elitélünk tehát minden jogtalan háborút és főleg minden tömegpusztító fegyvert. Mi a béke hívei vagyunk és annál serényebben imádkozunk híveinkkel együtt a békéért, hogy a Szüzanya oltalma védjen meg bennünket, a mi édes hazánkat és az egész emberiséget a háború borzalmaitól. Rakolczai Gábor kanonok, egri kerületi esperes koronái megnyitó beszédéből. (“Kereszt”) A DUNA LASSAN APAD, DE A VÉDELMI MUNKÁKAT VÁLTOZATLANUL ERŐSÍTENI KELL Az árvízvédelmi kormánybiztosság jelentése. Az árhullám tetőzése Baja térsé- 1 gében van, ahol a vízállás csütörtök ! reggeltől délig már csak egy centi- 1 métert emelkedett. Az apadás mértéke a Dunaföldvár feletti szakaszon hat óra alatt — csütörtökön reggel 7-től délután 13 óráig —, 2^-6 centiméter volt. Budapestnél a vízállás 16 órakor 768 centiméter, reggel óta ! hat centiméterrel apadt. Az összes I eddigi apadás — a hétfői legmaga- [ sabb vízálláshoz viszonyítva, 37 centiméter. % Dunaremeténél, illetve Gönyünél az apadás mértéke egy nap alatt 31, illetve 29 centiméter aminek eredményeképpen remélni lehet a Szigetközbe betört vizár jelentősebb visszahúzódását az elöntött területek fpkozatos felszabadulását. Az itteni apadás természetesen előnyös a nehéz körülmények között végrehajtandó töltéshelyreállitási munkákra is, amelyeket a szakadások elzárásával csütörtök délután megkezdték. Változatlanul erős védekezés folyik a Rába és a Rábca mellett, a folyók dunai torkolatánál. Szentendrei-szigeten állandóan erősitik a töltéseket. Szentendrénél a Bükkös-pataki védővonal elkészült; a másik védőgátat állandóan építik. Tökölön a korábbi jelentésekben említett töltésszakasznál a belső körgátat jelentős gépesítéssel éjjel-nappal építik. A Sió-menti szaporodó csurgások ellen fokozott erővel védekeznek. Bölcske—Madocsa térségében a védelmi vonal építése a csütörtöki napon lényegében befejeződött. Baja környékén és a dunavölgyi főcsatorna helyenként tőzeges altalaju szakaszai mentén a védekezés erőteljesen folyik. Mohácstól délre a határ- menti töltésszakasznál a szükséges gáterősités két napon belül elkészül. A szigetközi víz magassága lassan csökken. A pénteki helyszíni szemlétől függően valószínűleg megindulhat az ottani lakosság fokozatos visszatelepítése. A Margitta-sziget védőgátjai erősebb átázást mutatnak; a vízbetörés megelőzésére az intézkedések megtörténtek. A Duna többi szakaszán a helyzet változatlan. Ismételten hangsúlyozni kell, hogy — tekintettel az apadás lassú ütemére —, a figyelő és őrszolgálatot, nemkülönben a védelmi munkákat változatlanul erősíteni kell. Töltéseinket még csaknem mindenütt hatalmas víztömegek támadják, s a töltések átázása napról napra fokozódik. Éppen ezért a legnagyobb gondot kell fordítani a gátaknál jelentkező szivárgásokra, csurgások ra, vizfeltűrésekre. Befejezéshez közeledik az aratás Zala, Somogy, Szabolcs után a többi megyéből is sorra érkeznek a jelentések, hogy már az utolsó holdakról aratják a kenyérgabonát. Szerte az országban kombájnok, aratógépek ezrei gyorsították a munkát. Komárom megye termelőszövetkezeteiben az idén 45 százalékban gépek vágták a kalászosokat. A megyében nincs már község, ahol ne csépelnének. Veszprém megyében, a Bakonyvidék. kivételével, levágták a kalászosokat. Baranyában még mindig késik a munka Keddig csak á siklósi és a pécsváradi járásban fejezték be az aratást.
