Amerikai Magyar Szó, 1954. július-december (3. évfolyam, 25-52. szám)

1954-07-08 / 26. szám

zilálni. Az autómunkások szakszervezete egyik zérének segítségével elfogadtatta azt az elvet, 1. “dolgozzunk többet kevesebb pénzért”, mint el tételét a toledói Willys-gyár megnyitásának. An..kor a paklit megkötötték, a gyár dolgozott ugyan egypár hétig, de most már megint azt jelentik, hogy a nyár tartamára becsukják, de remélik, hogy ősszel majd újra megnyitják, ha egy kicsit több szerencséjük lesz.

Mi a teendő?

A gyárlezárás vagy az azzal való fenyegetődzé- sek egész kampányának az a lényege, hogy a szakszervezeteket rá akarják venni bérlevágások elfogadására .Minden szakszervezet elismeri ezt a maga esetében, ámde a munkásmozgalom a maga egészében még mindig nem látszik kellő súlyával felfogni ezt a fokozódó veszélyt. Még mindig nem alakult ki valóban megszervezett megmozdulás, hogy a munkásság egységesített erejével szánjanak síkra a baj leküzdésére. A küzdelem bizony heves. Megmutatkozott ez a Hat Corporation of America 1,500 AFL-munkásának tiz- hónapos sztrájkjában, amely a szakszervezetnek másfélmillió kemény dollárjába került. Ebben a harcban a munkások tulajdonképpen csak nagyon későn ébredtek öntudatra.

Most azonban, hogy az AFL és a CIO szak- szervezetek megkötötték a tagcsábitást megszüntető egyezményt és nagy diszbanketten ülik meg e találkozást, elérkezett a pillanat, hogy az eszméket és az erőt is jobban egyeségesitsék a szak- szervezeteket sújtó gyárlezárások veszélyének megfékezésére.

LEHET BÉREMELÉST ELÉRNI!

Nem igaz a hírverés, hogy 1954-ben nem lehet béremelést kiverekedni a munkaadóktól. — Rossz tanácsot adnak azok a munkásvezérek, akik bérlevágásokat akarnak elfogadtatni a munkásokkal

Az Egyesült Államok óriási ipari gépézete oly töméntelen teljesítményekre volna képes, hogy az ország minden egyes lfkosa számára megvalósíthatná a földi paradicsomot. Az ország gazdasági élete akkor lenne normális, ha ez a roppant ipari berendezés teljes mértékben működne és az emberek elfogyaszthatnák a termelt javakat. Ebben az esetben szükség is volna minden dolgozóra.

A helyzet azonban az ,hogy már több mint egy éve erősen sülyed a termelés színvonala s ennek következtében fokozódik a munkanélküliség. Most pedig már benne vagyunk a második évben, amikor republikánus kormány ül a hatalomban. Eddigi intézkedései alapján könnyszerrel meg lehet állapítani, hogy ez a kormány ellenséges érzülettinek mutatkozott a munkásmozgalommal szemben és a monopóliumos mammutvállalatok érdekeit szolgálja, amikor gőzerővel igyekszik bilincseket verni az amerikai szakszervezetek kezére és összezúzni valamennyit.

Maszlag és igazság

Ilyen súlyos körülmények közt kell harcolni az alkalmazásban levő munkásoknak — béremelésért. Éppenséggel ezekre a körülményekre hivatkozva igyekszik a nagytőke elhitetni a munkásokkal, hogy az idő nem alkalmas béremelésre. E pillanatban több mint kétmillió amerikai munkásra vonatkoznak a folyamatban levő bértárgyalások. A nagytőke minden propagandája ellenére is az derült ki az elmúlt hat hónap tapasztalataiból, hogy az áldatlan viszonyok ellenére is el lehet érni béremeléseket. A további bértárgyalások pedig, ha a munkások elszánt akarattal folytatják, be fogják bizonyítani, hogy a bérharcok eredménnyel járnak, sőt jelentőségük még nagyobb lesz, mint gondolták. Az eddig elért eredmények azt mutatják, hogy az amerikai munkások elszántak és képesek fenntartani életstandardjukat. Ugyanakkor nagy szolgálatot tesznek az egész nemzetnek is, mert a bérkeresők életstandardjának fenntartásával és emelésével hozzásegítenek, hogy gátat vessenek a gazdasági hanyatlás romboló hatásának.

Seymour Brandwein, az AFL közgazdásza, néhány igen fontos és érdekes adatot idéz a “The American Fedérationist” 1054 májusi számában.. Ezeket az adatokat 1954 első tizenöt hetében lezajlott 902 béregyezményre alapítja. Eszerint az egyezmények csak 10 százalékában sikerült a műn kásoknak béremelést kivívniuk, 9 százaléka 1—-3 centes béremelést ért el, 32 százaléka 4—6, 23 százaléka 23, 15 százaléka 10—12, 6 százaléka 13—15 és 5 százaléka 15 centnél magasabb béremelést harcolt ki.

Más szóval: a béregyézmények túlnyomó többsége, ténylegesen 81 százaléka, 4—15, sőt több centes órabéremelést kapott. Az említett közgazdász szerint ezek a számok kevesebbet mondanak, mint a valóban elért eredmények, mert a fenti százalékos kimutatás nem vonatkozik a határmesgyén mozgó kedvezményekre és vívmányokra.

Gosser és John L. Lewis

Ezek a bizonyítékok döntő módon megcáfolják Richard T. Gosser, a UAW alelnöke, álláspontját, aki a Kaiser-Willys munkásait Toledo, Ohioban belevitte egy 5—10 százalékos bérlevágásba, melyet kitörő örömmel és dagadt reménnyel vettek tudomásul a többi autóbasák és nagyiparosok. A Gosser-tervbe ezenkívül belefoglaltak egy 5 százalékos csökkentést munkásalkalmazásban, továbbá belecsusztatták a munkatempófokozást is 3— 6 hónapra, amely időtartam alatt a munkások számának újabb 20 százalékos apasztását is tervbevették. Gosser azzal a megokolással próbálta igazolni a munkások ezen megkárosítását, hogy az 1954-es évvégi bónuszok majd kárpótolni fogják őket a veszteségekért.

A Gosser-terv azonnali visszahatást váltott ki más munkásvezérek részéről, akik ebben az akcióban az összes munkások bérszínvonala ellen intézett támadást láttak, és okkal.

Ily kritika hangzott el a AUW részéről. Carl Stellato, a hatalmas Local 600 vezetője, kijelentette: “Nem hiszem, hogy a nagyiparnak szüksége volna munkásvezérek segítségére ügyeik vezetésében.” — Más munkásvezérek aggályuknak adtak kifejezést, hogy más nagyvállalatok is mohó sietséggel magúkévá teszik a Gosser-formulát. John L. Lewis kijelentésére is jól emlékezhetnek az olvasók, ő azt mondta, hogy a bányaiparban szó sem lehet tárgyalások alapján kimondott bér- csökkeatésről.

Zsarolás — bércsökkentésért

A dolog azonban nem olyan egyszerű. A munkaadók újabban nem rendőrbotokkal és puskagolyókkal, hanem a brutalitás egy másik, erkölcstelen és gyáva módszerével fejtenek ki emyesztő nyomást a megfélemlített munkásokra: a gyárak megszöktetés'ével, az üzemek bezárásával. A ke- letpennsylvaniai Panther Valley bányavidéken például a Lehigh Navigation Coal Company bejelentette, hogy bezárja a kőszénbányáit és elbocsátja 4,000 munkását. Az itteni bányászok június 7-ike óta sztrájkolnak, ámde a bányaigazgatóság fenyegetésére belementek abba, hogy húsz napot ingyen hajlandók dolgozni a cégnek, csakhogy elegendő hasznot tudjanak csinálni az uraknak. Más példa: Port Huron, Michigan-ben, a Pressed Metals óf America fenyegetődzött az üzem beszüntetésével a szakszervezet bérkövetelése ellenében, amire a CIO-szakszervezet veze- gyár vezetőségét eltántorították elhatározásától, gást, csak a cég maradjon üzemben. A gyárvezetőség erre nagy kegyesen elfogadta a bérlevágási ajánlatot. — Megírtuk már a yonkersi szőnyeggyár szökési tervét s kihangsúlyoztuk, hogy ezzel nemcsak a munkásokat, hanem az egész várost is gazdasági összeomlás fenyegeti. Legújabb hírek szerint községi akció indul, líogy a szőnyeg- gyár vezetősé gét eltántorítsák elhatározásától. Ezt nyilván majd súlyos bérlevágások után fogja a gyár megtenni. Ezzel az irányzattal egyébként egy másik tanulmánycikkünkben behatóan foglalkozunk.

Az acélmunkások győzelme

De mint említettük, az amerikai munkásság túlnyomó többségének 1954-ben sikerül béremelést elérnie. A legnagyobb szakszervezetek közt, amelyek bértárgyalásokat folytatnak, van az acélmunkások egymillió tagot képviselő CIO-szak- szervezete. Múlt hét keddjén hat nagy acélvállalattal kötött megállapodást, amelynek értelmében az acélmunkások 5 centes órabéremelést és 3 centes emelést kaptak a nyugdíj és biztosítási intézményeik számára, mégha ennek fejében egy évre rögzíteni is kellett a béreket, a nyugdíj- kérdést 3, a biztosítást pedig 2 évre. A jelen pillanatban, bármi rejlik is mögötte, ez annál is na„..„uu r-T í- -■ ■■

ban véve kihatással van az ország többi ipai'- ágaira i$.

A HE^a United Electrical Workers és az IUE égyáránF megkezdték a bértárgyalásokat. A CIO húsipari munkások, a CIO fatermelő munkások és a vasúti kalauzok szövetsége vagy már benne vaHnuksa tárgyalásokban vagy pedig tervbe vették. És ha azt mondjuk, hogy jelenleg kétmillió munkás tárgyal, azt hisszük, hogy óvatosságból kis számot mondtunk. ;

E tárgyalásokat két irányzat jellemzi: az egyik á garantált évi bér, a másik a hatórás munkanap követelése. Akármi lesz is a sorsuk, világosan megmutatják a munkások harci elszántságát arra nézve, hogy egzisztenciájuk biztosításának vágya mozgatja őket. Úgy érzik, hogy ez minden tekintetben megilleti őket akkor, amikor a vállalatok profitja óriási és a tőke egyre jobban halmozódik a munkáltatók kezében.

Marcantonio vagy Donovan? 1

Szervezett munkások, a néger nép és portori- kóiak most alapos szemléleti oktatást vehetnek a manhattani 18-ik kongresszusi választókerületben folyó vörösfalás hatásairól. A manhattani demokrata vezetőség most nominálta újra képviselőjelöltjéül a hírhedt munkásgyülölő reakcióst, akinek kongresszusi szereplése a dolgozók legbőszebb ellenségeihez méltó a kongresszusban. James G. Donovan képviselőt szemelték ki a demokraták, hogy elveik zászlóhordozója legyen azon az alapon, hogy mivel a republikánus párt is őt jelölte, a demokraták is kénytelenek mellette dönteni, ha nem akarnak azzal a “veszedelemmel” számolni, hogy ők lesznek felelősek Vito Marcantonio volt kongresszusi képviselő újbóli beválasztásáért.

Az a párt tehát, amely szavazatainak nagy részét a munkásoktól kapja, visszaküldi a kongresz- szusba a dolgozók egyik nyílt ellenségét. És teszi ezt azzal a jelszóval, hogy útját kell állni a munkásság egyik legkiválóbb elöharcosának, amilyenhez hasonló kevés volt a Kongresszusban.

A legtöbb szervezett munkás a demokrata pártot tekinti a politikai megnyilvánulás legfőbb eszközének. Mi azonban mégsem hisszük, hogy a munkások ölhetett kézzel elfogadják Donovan jelölését. Nem kételkedünk abban, hogy a CIO, az AFL és a független szakszervezetek tagsága, valamint számos szakszervezeti vezér szembe fog szállni a demokrata előválasztásokon Donovan támogatásával. A CIO és mások már eddig is megtették ezt. Ha Marcantonio úgy döntene, hogy fellép, meggyőződésünk szerint politikai múltja alapján megérdemli a munkásság teljes támogatását. Donovant a munkásságnak feltétlenül meg kell buktatnia.

Mi van a szövetségi építkezések hátterében

A lapok már jó ideje oldalszám teregetik ki a lakóházépitési hivatal körül elkövetett visszaéléseket, panamákat és megdöbbentő csalásokat. Minthogy a mi lapunkban nincs annyi hely, hogy mindezt a sok piszkos esetet ismertessük, kénytelenek vagyunk egyetlen esetet kiragadni izelitő gyanánt, amely e sorok Írásakor legjobban foglalkoztatja a közvéleményt.

Az építkezési botrányokat vizsgáló. szenátusi bankbizottság legutóbb azzal az esettel foglalkozott, amelyben egy lakásépítő “társaság” a vállalat 5 dollárt érő részvényeiből 1,737 dollárt érő részvényeket csinált a kormány pénzeinek fel- használásával.

Mert igy is lehet pénzt csinálni, sőt sok esetben, csakis igy. A Washington közelében fekvő Alexandria, Va.-ban annak idején megalakult a Shirley-Duke-féle lakásépítő vállalat. A vállalat vezetői azon az alapon, hogy bérpalotát fognak, építeni, millió és millió dollárt csakliztak ki a kormánytól, jóval többet, mint amibe az építkezés került. Ez ugyan sokszor igy szokott történni, de nem csak itt volt a turpisság.

Ezek az urak, amikor kormánykölcsönért folyamodtak az FHA-hoz (a Federal Housing Admi- nistrationhez, a botrányok központjához, amelynek vezetőjéről most derült ki, hogy már nyolcszor volt büntetve). A folyamodványban azt hazudták, hogy egy newyorki ingatlanügynök 181 ezer dollárt fektet be az építkezésbe s ennek kiegészítésére kérik a kölcsönt. Kiderült, hogy ezt a newyorki“ ingatlanügynököt a vállalat egyetlen embere sem ismerte. Három épitővállalati ember fejenként ezer dollárnál kevesebbet fizetett be a tŐk£hP7 íTp ayonnol ■£/■>!----v * ' *

• • _ . . . _ -j- - -- j' ; _ _ , . x , July 8, 1954 _______ AMERIKAI MAGYAR SZd .. ------------------------------------- ^