Amerikai Magyar Szó, 1954. július-december (3. évfolyam, 25-52. szám)

1954-07-08 / 26. szám

AMERIKAI MAGYAR SZÓ July 8. 1054 1 Hírmagyarázat és kritika | “Békés együttélés vagy pusztuló?” Eisenhower elnök és Churchill angol miniszter­elnök öt napi tárgyalás után nyilatkozatot adott ki Washingtonban, melyben meghatározták a két állam külpolitikájának ama elveit, amelyek­ben egyetértenek. E nyilatkozatról lapunk mült- heti számában röviden már jelentettünk. Ezek szerint igyekezni fognak továbbra is bajtársi egységben küzdeni a világbékéért, haj­landók baráti kezet nyújtani minden nemzetnek, amely tettekkel bizonyítja, hogy kész igazságos békében élni. Fenntartják az önkormányzat elvét és készek függetlenségüket biztosítani minden olyan néni' zetnek, amelynek népe kívánja a függetlenséget és képes azt fenntartani. Ezzel szemben nem fog­nak aláírni olyan egyezményt, amely megerősíte­né vagy meghosszabbítaná valamely azelőtt ön­álló állam alárendeltségét. Helyeslik a fegyverke­zés csökkentésének, az atomenergiának békés cé­lokra való használatéinak elvét, támogatják az Egyesült Nemzeteket, de emellett a régionális védelmi szövetkezeteket is. És persze továbbra is azon lesznek, hogy fenntartsák államaik szel­lemi, gazdasági és katonai erejét. Mindez nagyon szép. A baj nem abban van, amit ez az egyezmény mond, hanem abban, amit NEM mond, amiért Churchill magas kora ellenére mégegyszer elszánta magát az atlanti utazás fá­radalmaira. Ebben az egyezményben, amint látjuk nincs egy szó sem az Eisenhower-Dulles-kormány kül­politikájának olyan jól ismert és gyakran han­goztatott elveiről, mint “kemény visszaütes”, “felszabaditási politika”, valamint a világ lakos­sága egy negyedét alkotó 600 milliós kínai nép tényleges kormányának elismerése. Már pedig ezek a kérdések nagyon aggasztják Angliát, s ami azt illeti, Európa számos más ál­lamát is. Mert Churchill és Anglia tudja, hogy ha Wall Street atommániákusai valóban igénybevennék a “kemény visszaütés” (massive retaliation) poli­tikáját és atomháborút indítanának Kina, vagy a Szovjetunió ellen, azért, mert a föld valamely részén a gyarmati népek egyike ismét fellázadna a gyarmatosítók ellen, akkor egy ily háborúban Anglia volna a világ egyik legsebezhetőbb cél­pontja. Ezért az angol burzsoázia, legalább is a látszat azt mutatja, feladta az atomháborus poli­tikában való részvétel elvét, az újabb világháború politikájának elvét és helyette szeretne hasznot- hajtó üzleti kapcsolatokba lépni Kinával, a népi demokráciákkal. Már csak annál is inkább ezen országokkal, mivel az úgynevezett “szabad világ”, tehát a tőkés világ piacain ugyancsak érzik az amerikai, sőt a nyugatnémet konkurrenciát. Ezzel szemben Amerika uralkodó körei NEM HAJLANDÓK TUDOMÁSUL VENNI az élet té­nyeit! Nem hajlandók tudomásul venni azt, hogy Kina 600 millió népét nem lehet többé kizsákmá­nyolni, hogy ez az óriási nép a szocializmus útjá­ra indult, hogy teljesen önálló lett és megkezdte a maga független gazdasági s politikai életét. És nem hajlandók tudomásul venni ugyanezt a fej­leményt Kelet-Európábán. Továbbmenve maguk­nál a francia gyarmatosítóknál, nem hajlandók tudomásulvenni, hogy a kínai, koreai, a magyar, a lengyel, stb. nép után AZ INDOKÍNAI NÉP is elhatározta, hogy nem lesz többé gyarmati rab­szolga, önálló akar lenni, élvezni akarja két keze munkájának gyümölcsét. Az amerikai uralkodó osztályok e nézetét önti politikai formába az Eisenhower-Dulles-kormány és sajnos, de tény, az egész amerikai kormány- EZEN ÁLLÁSPONT ROPPANT VESZÉLYEI­VEL és tarthatatlanságával. És igy történt az, hogy csaknem egyidejűleg a közös nyilatkozat ki- foocsáj fásával, amelyben alá kellett vetnie magát az “idősebb partner”, a pénzeszsákot tartó “Samu bácsi” diktálásának, Washingtonban közel 1,000 amerikai újságíró előtt tartott sajtókonferenciá­ján harsányan elkiáltotta azt, amit ő ABBA A KÖZÖS NYILATKOZATBA SZERETETT VOL­NA, DE NEM TUDOTT BEIKTATNI: “Azon a véleményen vagyunk, hogy meg kell kísérelnünk, alaposan meg kell kísérelnünk a békés együttélést”. I Még élesebben fejtette ki eme álláspontját ka­nadai földön. Ottawában tartott sajtókonferen­ciáján a következőket mondta: “Ebben a csúnya világban mindenféle népek­kel kell együttélnünk. Ha választanunk kell aközött, hogy éljünk-e egymás mellett egy mély tévedésen alapuló rendszerrel, vagy próbáljuk azt megreformálni ama veszélynek való kitételünkkel, hogy az egész emberi fajt elpusztíthatjuk, akkor én azt mondom, hogy tegyük félre azt a reformot.” Hangoztatta, hogy nagyon szerette volna ezt az ideát megértetni “amerikai barátaimmal.” Hogy sikerült-e arról nem szólt az öreg. De azt hozzá­tette, hogy az orosz 'néppel neki sohasem volt vitája. A döntő amerikai politikai tényezők hangulata ma olyan, hogy ilyen kijelentéseket nem szeret­nek hallani, az ilyen politikát megalkuvásnak te­kintik. És ezért egy nappal a Churchill-Eisen- hower nyilatkozat előtt, a képviselőház egyhan­gúlag határozati javaslatot fogadott el, melyben ellenzik a Churchill által felvetett gondolatot a Kinával kötendő meg nem támadási szerződésre. Ugyanakkor kikötötték, hogy a legújabban meg­szavazott 800 millió dolláros “támogatásból” nem lehet adni olyan országnak, amely “szerződésileg hozzájárul a kommunista uralom fenntartásához Ázsia bármely részében”. Ez gazdasági nyomás akar lenni főleg Franciaországra, hogy ne kössék meg a fegyverszünetet Vietminhhel, mert egy ily szerződés természetesen elismerné Vietminh egy részének nemzeti függetlenségét. Knowland szenátor hangot adva Wall SÍreet reakciós érdekeltségekei nézetének, kijelentette, hogy ő lemond többsééi vezetői rangjáról, ha Kínát beveszik a UN-be és kampányt kezd Ame- rikánakó a UN-ből való kiléptetésére. ★ \ Az amerikai tőkéssajtó egyik számottevő kép­viselője, Wall Street egyik fontos szószólója, a “Wall Street Journal” máris levonta a konku- ziót a fentiekből. Junius 30-iki vezércikkükben rámutat arra, hogy Amerika és Anglia szövetsé­ge a keresztuthoz érkezett. Anglia és Francia- ország békét akar kötni Indokinával: Amerika (értsd Wall Street) ezt megalkuvásnak tekinti. Anglia és Franciaország be akarja venni Kínát az Egyesült Nemzetekbe, Amerika ellenzi ezt. Becsületére legyen mondvaa Wall Street szer­kesztőjének, egy ízben sem állítja, hogy ANG­LIÁNAK ÉS FRANCIAORSZÁGNAK NINCS IGAZA álláspontjában! Csak annyit mond róluk, hogy politikájuk eltér Amerika politikájától, amely nem akar kiegyezéses békét Indokínában és nem akarja Kínát az Egyesült Nemzetekben. Amerika egész antikommunista egységfrontja széthullóban van, sejtteti a Wall Street Journal. Mert Anglia és Franciaország nem tartja a ve­szélyt olyannak és oly nagynak, aminőnek mi tartjuk. Ezek az országok “békében akarnak együttélni” sejtteti a lap és kereskedni akarnak velünk. ★ Mit jelentenek, végső elemzésben mindezek a tények? Azt, hogy a Wall-streeti imperialisták nagy fáraadsággal épített szovjetellenes, népi demokráciaellenes politikai szent szövetsége, a- melynek érdekében az európai és ázsiai tőkés és reakciós kormányoknak a második világháború óta hozzátevőleg 30—40 billió dollár megvesz­tegetést fizettek, OMLADOZÓBAN VAN! Már nemcsak a szocialista és népi demokratikus álla­mok 900 milliós tömbje száll síkra a békéért! A hidrogénbomba megjelenése, a népek egyre nö­vekvő ellenállása a Wall Streetről sugalmazott és mindenki által megértett öngyilkossági jellegű atomdiplomáciával szemben, valamint a gazda­sági tényezők nyomása A VILÁG EGY MÁSIK HARMADÁT HAJTJÁK A BÉKÉS EGYÜTT­ÉLÉS KÖVETELŐ SZÁZMILLIÓINAK SORÁ­BA! És a békés együttélést követelő eme uj álla­mok, kormányok, népek legfőbb szószólója —f ilyen a történelem iróniája — ma senki más, mint WINSTON CHURCHILL, az az ember, aki nyolc évvel ezelőtt odadobta magát eszköznek Wall Street urainak a hidegháború elindítására a hirhedt Fulton, Mo.-i beszédével. REVOLVEREZÉS A GYÁRAK BEZÁRÁSÁVAL Még nem derült ki végérvényesen, vájjon a yonkersi szőnyeggyárat valóban felszámolja-e a gyárvezetőség, amint erről már jelentettünk, vagy pedig csupán mesterkedésből csinálta-e ezt a sakkhuzást sok munkása bérének lecsökkentése céljából és azért, hogy felborítsa a szakszervezet által már régóta érvénybe hozott munkafeltétele­ket. Az azonban egészen nyilvánvaló, hogy a vál­lalat a szakszervezeti mozgalomra akarja háríta­ni a felelősséget az elköltözéséért vagy pedig rá akarja kényszeríteni alkalmazottait, viseljék ők a legsúlyosabb terheket, ha a gyárat Yonkersben akarják továbbra is tartani, a nagy profit azon­ban továbbra is a gyár páncélszekrényébe fog áradni. A gyárbezárázok járványa Végeredményben az Alexander Smith szőnyeg­gyár taktikája nem mai találmány, a különbség azonban az, hogy az utóbbi hetekben a gyárköl­tözések ragálya oly méreteket öltött, mint még soha azelőtt. Ma már ez az irányzat nemcsak délfelé igyekszik, nemcsak kisebb gyárak s ipar- vállalatok közt terjed, amelyeknél az elköltözés könnyen történik és nem nagyon függ elsőrangú szakmunkásoktól. Ma már a gyárak a szélrózsa minden irányába szöknek, gyakran észak felé is olyan körzetekbe, amelyek egyszer már fantom­városokká váltak (mint Lawrence, Mass, és a kőszénvárosok), amelyeknek munkásait már meg­felelően kiéheztették ahhoz, hogy ma már éppen- olyan alacsony bérekért legyenek hajlandók dol­gozni, mint akár a déli országrészekben. Van ezenkívül egy másik irányzat is, amely azóta kapott erősen lábra, amióta a gazdasági életünk síilyedése megkezdődött: ez a némely nagyvállalat közt történő egybeolvadás (fúzió), • ha az üzleti versengésben szorulni kezd a kapca. Ugyanaznap, amikor Alexander Smith meg­tette a maga bejelentését, a Lehigh Navigation Coal Co. is bejelentette, hogy végérvényesen le­zárja kilenc bányáját a Panther Valley kőszén­medencében, mert a UMW helyi szakszervezetei nem hajlandók újra kezdeni a munkát azon az alapon, hogy a 4,500 bányász helyett 1,000-el ke­vesebb végezze el ugyanazt a munkát, ráadásul még kevesebb bérért. A kőszénbányák terén előforduló ezen legutób­bi és legfontosabb lezárások jelzik azt az irányza­tot, amelynek eredménye gyanánt ma már körül­belül feleannyi bányász dolgozik csupán, mint amennyi évekkel ezelőtt dolgozott. A bányaválla­latok nem kertelnek, hanem kereken megmond­ják: ha a munkások hajlandók a maguk vállaira venni az olajjal, gázzal és vizierőmüvel vívott üzleti verseny terhét, akkor tovább dolgozhatnak. Néhány héttel ezt megelőzően a Nash é3 Hud­son Motors vállalatok negyedbillió dolláros válla­lattá olvadtak egybe azzal a következménnyel, hogy a Hudson-gyár Detroitban, amelynek 15,000 munkása volt, (de az utóbbi hónapokban leolvadt 5,000-re), becsukott. Az egyik főtényező, amely a fúzióban szerepelt, a termelési berendezések kon­centrációja és a bérlista csökkentése volt. Ez kétségkívül egyike a két héttel ezelőtti, Wall-streeti konferenciák során tekintetbe vett tényezőknek. Ennek alapján történt meg a Pack- ard-Studebaker-gyárak 300 millió dolláros fúzió­ja. Most hát az a kérdés aggasztja a munkásokat, melyik gyár fog becsukni, a South-bendi Stude- baker vagy detroiti Packard ? Mind a kettő csak minden második héten működik. * Cél a profit fokozása Az, hogy valahol lezárnak egy gyárat, ezeknek az egybeolvadási sakkhuzásoknak kikerülhetet­len következménye: ezzel akarják a profitgyártá­si képességet duzzasztani. Amikor a Kaiser egy­beolvadt a Frazerrel és később a Willys-szel, be­csukott az óriási Willow Run-üzem és ezer meg ezer munkást hagyott állás nélkül. Egybeolvadás, üzemlezárás és délfelé vándorlás jellemzi a textilipart. Az elköltözés vagy üzemle­zárás alapján való íenyegetődzés eredményezte a gyapjuvállalatokban kierőszakolt 9 és fél és 11 és félcentes órabérlevágást. Henry Kaiser bebizonyította az autóipar előtt, hogy az autógyártásban is lehet ezt a módszert 4._______

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents