Amerikai Magyar Szó, 1954. július-december (3. évfolyam, 25-52. szám)
1954-09-23 / 37. szám
J± AMERIKAI MAGYAR SZÓ September 23, 1954 Nemzeti hősként ünnepli Kanada az Ontario átuszóját MIT LÁTOTT KÍNÁBAN AZ ANGOL UJSÁGINÓ? Kanada népe óriási lelkesedéssel ünnepli Marylin Bell 16 éves iskoláslányt, aki szeptember 16-ikán átúszta az Ontario tót annak 32 mérföld szélességű szakaszán. A dolog úgy kezdődött hogy Torontóban országos kiállítást tartanak. Ez alkalommal a kiállítás vezetősége 10,000 dollárt ajánlott fel Florence Chadwick hires amerikai női úszónak, ha a kiállítás tiszteletére átussza az Ontario tót. A bizottság tagjai nem is gondoltak arra, hogy esetleg egy kanadai fiú vagy lány is megteheti ezt, nemcsak az amerikai uszóbaj- noknő. — Nem pénzért, hanem Kanada becsületéért csinálom! — mondotta a kis Marylin, amikor a 32 mérföld széles Ontario- tót hideg és háborgó vizének átuszását bátran vállalta. Az eredmény közismert: a kis Marilyn — mialatt Miss Chadwick a félúton kidülve feladta 10.000 dolláros “szenzációját’ — szerdán éjjel és csütörtökön 20 óra 55 perc alatt diadalmasan beért a célba, annak dacára, hogy kezdeti iránytévesztése néhány mérföldes többletet adott hősi teljesítményéhez. És mir« végre a CNE vezetősége oda- kényszeríitl ,hogy Marilynnel* “ítélje” az egész 10,000 dollárt, a népi és üzleti ajándékok Marilyn részére már a: 50,000 dollár értéket is túl haladták! Leslie Morris, a Laböi Progresszív Part jelöltje i York-westi országos pótvá lasztásra, és a Lakeshore L PP-klub “jó szerencsét” ki vánt táviratilag Marilynnel az indulás előtt “a Kanadáér való kiállásához”. Tim Buck, az LPP országo: vezetője, az elsők között voll mikor a siker után az iinne pelt Marilynnek a következő táviratot küldte: “A Labor Pogressziv Párt tengerparttól tengerpartig üdvözli az ön csodás sikerét és bátor küzdelmét a kanadai sport ügyében. A legmelegebben gratulálunk. ön felrázta minden kanadai nemzeti büszkeséget” A “N. Y. Times Magazine” augusztus 29-ik száma első nagy cikk gyanánt egy igen érdekes beszámolót közölt John Ridley, a “The London Daily Telegraph” külön tudósítójának tollából — Kináról, a Kinai Népköztársaságról. Az aiigol ujságiró a brit Labor-csoporttal együtt járt Kínában, amelyet jól ismert már nyolc évvel ezelőtt, mert egy éven keresztül küldött tudósításokat lapjának a második világháború után. így hát módjában volt ez alkalommal összehasonlításokat tenni a régi, azaz a Csang Kaj-sek Kínája és a mai népi Kina között. Cikke már azért is érdekes. Érdekes azonban másért is. Érdekes azért, mert minden igyekezetével azon van, hogy ellenszenves képet adjon az uj Kináról. Egyáltalán nem rokonszenvezik az uj rendszerrel s ami rosszat csak elmondhat, nagy buzgalommal meg is teszi. Ám mindennek ellenére nem tagadhatja le azt, amit látott és beszámolójában akarata és szándéka ellenére olyan tényeket mutat be, amelyek egy Kina melletti propaganda- írásban is elkelnének. Néha úgy érzi az ember, hogy talán mégis szeretné dicsőíteni az uj Kina által elért eredményeket, de lapja és a jobboldali újságírás mai Íratlan törvényei szerint csak akkor lehet elmondani az igazságot, ha ijesztgetve, ócsárolva, köpködve cselekszi. Többnyire azonban őszintén pocskondiázik, nem véve észre, hogy amikor a régi Kina szörnyű emlékeit idézi fel, humorosan hat, ha visszasírja “a régi, jó időket.” Node hosszadalmas bevezetés helyett jobb, ha rátérünk magára a cikk részletesebb ismertetésére. Cime: “A viszontlátott Kina: nyolc évi változások.” Fájlalva hiányolja a régi kinai utcák színekben gazdag képét, amely immár a múlté, de nem tagadhatja, hogy “hiányoznak a koldusok is” Peking utcáin. Felhozza, hogy a régi Kínában a katonákat megvetették és “a föld söpredékének” tekintették, most pedig a legtiszteltebb helyet adják nekik a társadalomban”, sőt azonkívül “ingyenes orvosi ellátásában és segélyben részesítik családjaikat is.” — Miféle elmével lehet ezt bünül felróni? — kérdezhetné az ember. Elmondja, hogy a munkásoknak “tilos túlórázni, kivéve szükséghelyzetben.” Ez — véleményünk szerint — csak l olyanok szemében kárhozandó, akik a rabszolgaság légköré- ! ben érzik jól magukat. Elismeri azonban, hogy “az árak • meglehetősen jutányosak” és “megfelelő étrendet biztosi- : tanak.” Ugyanakkor “az egészségügyi szolgálatok tekinteté• lyesen megjavultak és sok uj kórházat építettek.” Ezt bi- . zony nem minden civilizált országról lehet elmondani. Az uj : rendszer felállítása óta 11,000 orvost képeztek ki és most- az első ötéves terv végeztével már 40,000 orvos lesz, a legmagasabb képzettséggel. Az újságírónak adatokat szolgál- tató Madame Li Tecsuán, egészségügyi miniszter szerint, í i régi Kinában körülbelül csak 20,000 orvost képeztek ki, a; . uj rendszer, mondotta Madame Li, aki Feng Ju-hsziáng ke . resztény tábornok özvegye, kórházakat és klinikákat állitoti . fel Kinában az országon keresztül-kasul. c “A kolera — tette hozzá Madame Li — teljesen meg t szűnt, tavaly egyetlenegy eset sem fordult elő. Körülbelü 500,000,000 millió embert oltották be himlő ellen és igy ez í 3 ragályos betegség már könnyen kezelhető arányokra zsugo rodott.” “Az egészségügy országos kérdésén kívül mérhetetlen súlyt vetnek az ország iparosítására”, folytatja a cikkíró az ismertetést, aki az angol Labor Party delegációjával három vas- és acélüzemet látogatott meg Ansanban, Mandzsúriában. “Valamennyit a két legutóbbi évben építették, mint az ötéves terv részét. Henye dolog lenne, — fűzi hozzá — ha nem ismernők be, hogy rendkívül mély benyomást gyakorolnak az emberre.” — Az üzem vezetői szerint ezek a Szovjetunió önzetlen ajándékai voltak Kínának, gép- és szerszámfelszerelésük orosz, írja a szerző szemmellátható rosszakarattal, de még igy sem hallgathatja el, hogy amit Kina iparosításából látott, ha nem is tudja összehasonlítani a Japán háboruutáni újjáépítésével, — az “egészen elkápráztató”. Oroszokat seholsem látott. Felrója bünül a cikkíró az uj Kínának azt is, hogy üzletekben, műhelyekben, iskolákban az államfő, Mao Ce-tung képe látható. No de mért volna ez elitélendő Kinában és miért dicsérendő, ha tőkés országokban akad az államfő képére az ember lépten-nyomon? Éppenolyan ízléstelen a beszámoló fölényes és gúnyos megjegyzése, amellyel az ország szegénységét illeti. Miért fáj neki, hogy az uj rendszer egy két év alatt nem tudott még olyan gazdagságot teremteni, mint a tőkés rendszer egy évszázad alatt, azt se minden polgár számára, és miért nem jajveszékel azon, hogy a kinai uralkodóosztályok évezredek alatt sem tudtak mást biztosítani a népnek, mint nyomort, betegséget és tudatlanságot? Csaknem nehezére esik elismerni, hogy az uj rendszer ‘javára irható, hogy Peking ma tisztább, mint valaha. Az ember többé már nem látja a főbb utcákon az undoritó szeméthalmokat. A legyeket és a szúnyogokat csaknem maradéktalanul kiirtották annak az erélyes kampánynak következtében, amelyet a kormány indított el két évvel ezelőtt. Nem lehet érezni még a jelenlegi nedves meleg ellenére sem azokat a borzalmas szagokat, amelyek egykor oly jellegzetessé tették a pekingi szinteret”, vallja a cikkíró és bánatosan teszi hozzá: “Mégis mindamellett az ember nosztalgiával (sóvárgással, honvággyal) tekint vissza arra az időre, amit a kommunisták a felszabadítás előtti sötét kornak tekintenek. Eltűntek azok az örömök, amikor az ember néhány zöld nef- rit-kő-gyöngyért alkudozhatott...” Az ilyesmit, azt hisz- szük, még jobboldali ember is csak híimmögve és fejcsóválva olvasná. Majd a következő szakasszal zárja le furcsa érvelését: “Peking népe, amely hajdan a világ legindividuálistább népe volt (?), ma már fegyelmezett néppé vált, s ennek folytán unalmassá. (!) Ami a kultúrát illeti, fáradhatatla- : nul beszélnek róla. Az ember kezd rokonszenvezni Hermann • Gőringgel, aki amikor ezt a szót hallotta, hogy kultúra, ki- ; nyílt zsebében a bicska.” Nos, ezzel az őszinteséggel a cikk illusztris szerzője, ki- kottyantotta, kikkel árul egy gyékényen, miféle érzés és fel- 1 fogás rejtőzik bírálata s értékítélete alján és ez az a pont, i ahol minden túlzás nélkül mondhatjuk: ehhez nincs szükség- kommentárra! A Dalárda sikere A Cleveland W. S. Dalárda szép sikert aratott uj ifjú karmesterével szombaton este az Evangélikusok nagytermében rendezett műsoros es- ' tén, amit a clevelandi műkedvelők rögtönöztek Mátyás János veterán műkedvelő, szini- rendező és tánctanitó tiszteletére. Ezt abból az alkalomból tették, hogy Mátyás János súlyos betegségéből szerencsésen felépült. Betegeink Szabó Kálmán, Siska László, Funtig József és Lorkó Ferenc. A Clevelandi W. S. Dalárdánál lehet érdeklődni irántuk. Mielőbbi javulást kívánunk ezeknek a munkástársaknak. MÁR AZ EDDIGI ATOMROBBANTÁSOK IS MEGNYOMORÍTJÁK A 'JÖVFUItf! NFROFRÉKFT Az örökléstan legnagyobb amerikai JUVtHIIU HCRlLCIfCllCI tudósának szenzációs nyilatkozata MAS IS TANULHAT BELŐLE! «KIOLVASTAD E LAPSZÁMOT' 'ADD TOVÁBB! Gyászos aratása lesz az emberi nemnek “hibás egyénekből ’, mert a “belső kisugárzás” már az eddigelé felrobbantott atom- és hidrogénbombák következtében fokozódott. A világ egyik legnagyobb genetikai szakértője tette ezt a kijelentést: dr. A. H. Sturtevant, a kaliforniai Institute of Technology professzora, aki cikket irt a tudományok elő- haladása amerikai szövetségének hivatalos folyóiratában. A cikkben dr. Sturtevant perbeszáll Lewis L. Strauss ellentengernagynak, az atomenergia bizottság elnökének megnyugtató kijelentésével a bombaokozta kisugárzás hatásairól. Dr. Sturtevant hangsúlyozta, hogy nem a jövőben rob- bantandó bombákról vagy az atomenergia békecélokra történő felhasználásáról beszél. A természettudósok amerikai szövetségének volt ő az alelnöke és jelenleg az állattudósok amerikai társaságának az elnöke. Fejtegetései során többek között a következőket mondja: “Lehetséges, hogy az atomrobbantásokból végső soron olyan előnyök származnak, amelyek túlsúlyban lesznek az okozott biológiai kártevéssel szemben. De ne felejtsék el, hogy olyan kockázatról van szó, amelynek a mostan élő és a későbbi emberi nem van kitéve.” Ekkor hozta fel Strauss érvelését: “Sajnálom, hogy egy ilyen magas pozíciót betöltő személyiségnek kellett azt a kijelentést tennie, hogy a magas energiakisugárzás kisebb adagaiból nem keletkezik élettani kockázat. De a tényeket jól ismerő minden genetikai tudós tudja, hogy minden színvonalon legalább is genetikailag feltétlenül ártalmas az emberi lényekre a belső kisugárzás, ha a legtöbb vagy minden egyes emberre hat a földön.” Dr. Sturtevant ezután elmagyarázza, hogyan hat az emberekre a sugárzás. A magas energiasugárzás változásokat idéz elő a “génekben”. A gének, mondja, olyan vegyelemek, amelyek meghatározzák, milyen fizikai vagy szellemi tulajdonságokat örököl minden személy a szüleitől és hagy örökül hátra gyermekeinek is. Minden változás, amit a sugárzás a génekben okoz, hátrányos. Minél több ilyen sugárzás történik, annál több lesz a hibás gén. Majd hozzáteszi: “Az egymásután következő hatások felhalmozódnak és állandósulnak a leszármazottakban. Ebből a sérülésből nem lehet kilábalni. Eredményül hozhatja a korai halált, vagy a hatásoknak igen széles körre kiterjedő következményeit, amelyek gyakran súlyosak.” Az egyes egyénekre gyakorolt hatása nagyon alacsony, de, hangsúlyozta dr. Sturtevant, “amikor az emberek sok milliója van kitéve a sugárzásnak, bizonyos, hogy némelyiküket károsan érinti. Nincs lehetséges menekülés attól a végkövetkeztetéstől, hogy a már eddigelé felrobbantott bombák végeredményben számos hibás egyén létrehozását fogják eredményezni, ha az emberi nem egyáltalán még sok nemzedéken keresztül túlélheti a veszélyt. “Minden felrobbantott újabb bomba — minthogy rádió- aktiv termékei messze szétterjednek a földön — azt fogja eredményezni, hogy bő termés lesz hibás egyénekből, egyre fokozódó mértékben. Lehet, hogy ilyen egyének a kozmikus sugárzás folytán akkor is léteznének, ha a bombát sohasem találták volna fel. A baj azonban ott van, hogy a bomba- robbantás következtében növekvő számuk hozzátevődik ehhez a minimumhoz, amelyet emberi erővel nincs módunkban csökkenteni.” KIOLVASTAD E LAPSZÁMOT? Add tovább! Más is tanulhat belőle!
