Amerikai Magyar Szó, 1954. július-december (3. évfolyam, 25-52. szám)
1954-09-23 / 37. szám
AMERIKAI MAGYAR SZÓ September 23, 1954 vei fogják lebonyolítani a közlekedést, mozgatni az óceánokat szeldelő személyszállító hajókat. Az 'emberiség azt remélte, hogy ilyen csodálatos erő birtokában meg fog szűnni az élet-halálharc ener- . giaforrásokért, a szénért a bányák poklában, benzinért, ólaiért a föld mélyében, a világ távoli zugaiban, ennélfogva háborúkra és területrablásokra is kevesebb ok lesz. Mindebből persze nem lett semmi és a további- . akban is aligha kerülhet rá a sor. Gondoljunk csak arra, micsoda hatalmas tőkéket fektettek be a szénből, vízből, petróleumból szerzett energia termelésébe. E befektetésekből még nem szüretelték le az összes lehetséges profitokat. Az atomenergia ezeknek a befektetéseknek szempontjából olyan óriási versenytársat jelent, amely halomra döntené az invesztált tőkéket. A tőkés .befektetők minden érdeke azt kivánja, hogy gátat vessenek a haladás elé, amelyet az uj, páratlan energiaforrás feltárása, annak ipari célokra •való felhasználása hozhatna létre. Ragyogó példája ez annak, hogy a tőkés “fejlődés” mint alakul át ellenállhatatlan nyomá«s alatt a fejlődés ellenkezőjévé, a fejlődés megakadályozójává. Legfeljebb csak olyan mértékben tennék lehetővé felhasználását, hogy a lehetséges profit minden C3eppje a tőkések zsebébe csurranjon s a dolgozó népek igája semmivel se könnyebbüljön meg, ,'agy, amint eddig se. így hát arrról még kevésbbé lehet szó, hogy e csodálatos energia áldásait be vigyék a gazdaságilag elmaradt országokba. Ilyen helyekre csak divatjamúlt és kimustrált vívmányok szoktak eljutni, amint az autó elterjedésekor a fiakkerek kiszorultak vidékre vagy mint lófogatok szolgálták szerelmes párok és a város nevezetességeit ; megtekintő vikékiek szükségleteit. Nem szólva arról, hogy a gazdaságilag elmaradt országoknak anyagi lehetőségeik, pénzük se volna, a költséges uj energia megszerzésére. Azt mondani, hogy az atomszövetség majd eljuttatja a mesés energiát hátramaradt vidékekre, csupán csak puffogó frázis. Hiszen nemrég még a gőzgép és a villanyerő áldásai sem jutottak el az emberiség túlnyomó részéhez. Még szinte forradalmi igyekvés a vidék elektrifikálása. Uj találmányok, mint a televízió, még csak igen kevés ember házába jutott el széles e világon. Hol vagy-uhk még .attól, hogy frigidaffé álljon minden lakásban, hogy központi fűtés, vagy pláne léghűtő felszerelés enyhítse az emberi szenvedéseket, amikor még w. c. és fürdőszoba is megdöbbentő sok helyen hiányzik és csak mint álomkép lebeg sok jobb sorkra érdemes 'szegényember előtt? A földkerekség népeinek '80—90 százaléka még mindig nem tud irni-olvas- ni, ezekhez még a könyvnyomtatás áldása sem érkezett el, miközben irók, költők éheznek és testi munkával keresik meg penészes kenyerüket.. •Az a tőkés társadalom, amely ilyen viszonyokat megtűrt, az fog talán majd atomenergiával terjeszteni haladást elmaradt országokban, amikor saját népét is gyakran belső gyarmatként kezeli ? — ... — Hogy az emberiség valóban hozzájusson a kultúra és civilizáció áldásaihoz, ahhoz gyökeresen meg kellene változnia, de erre a változásra nem hajlandó. Uj rendszer, uj világ, uj emberek és uj meggyőződések kellenének ahhoz, hogy az emberiség a földi élet olyan színvonalára jusson, amelyhez már módjában volna eljutnia. Ebben az irányban fejtenek ki erőfeszítést a szocialista országok s talán éppen ebben rejlik az ok, amely válságot teremt a világon. Árpádházi királyok Látjuk a “Rákóczi Szemlében”, hogy az egylet egyik tisztes tagja, Sütő János bátyánk, Carteret, N. J.-ből “Árpád Házi Király Egyesület” nevet ajánlja az egyesítendő Verhovay és Rákóczi egyleteknek uj névként. Még az angol fordítást is megszövegezte aszondva, hogy “King’s House of Arthur Association.” E javaslathoz olvasóink — és Sütő bátyánk — utólagos b. engedelmével többrendbeli észrevételünk van. Az árpádházi királyok kétségkívül a magyar történelem legnagyobb alakjai közzé tartoznak, uralmuk a magyar nép egyik legdicsőbb korszakát tölti ki. De más lapra tartozik annak időszerűsége, hogy egy amerikai magyar egylet 900 évig menjen vissza név keresésében. Az árpádházi királyok működése, jelentősége a távolmult ködébe vesz. Velük szemben, Kossuth, Rákóczi olyan eszmék képviselőjeként, harcosaként jelentkezik magyar történelemben, amelyek a mai napig napirenden vannak, nemcsak a magyar nép, hanem a világ minden népének életében: a szabadság, demokrácia, haladás harcosai. Az amerikai magyarságnak tehát nem a középkorban kell keresnie eszményképét, hanem a modern idők magyar nagyjainak körében. Ami pedig az Árpád névnek Arthur-ra v^ .fordítását illeti, vigyázzon- Sütő bátyám, mert Árpád apánk még sírjában is káromkodhat egy nagyot! Egy igazságos megoldás í 5 ^ l •■ A veteránok szószólói kevésnek tartják, azt az öt százalékos javítást, amelyet a kongresszus járulékaik felemelésére megszavazott nekik. A nagyobb százalékos emelés éllen a kongresszus érve az volt, hogy az ország lakosságának 20 százaléka ma veterán és óriási öszegekbe kerülne járulékaiknak még magasaabra emelése. Ez igaz lehet, de erre akkor kellett volna gondolni, amikor még nem szavaztak meg különféle szükségtelen,'hideg, meleg rendőri és egyéb akciókat, amelyek a két világháborúval együtt az ország lakosságának 20 százalékát veteránná tette. Azokról már nem is beszélnek, akik életüket áldozták föl azokban az akciókban. A legigazságosabb az volna, hogy úgy a veteránok nyugdijának, mint az életüket vesztett katonák hozzátartozóinak némi kárpótlására való összeget külön adóban hajtanák be azokon, akik milliókat harácsoltak össze háborús profitokból. Ezzel egyben lehűtenék kissé az újabb izzó háború után vágyakozó profitéhes kebleket is. Miért fél a cserkészlányok szervezete? , Az ország hivatalos szellemi színvonalának sü- lyedésére mutat az a támadás, amelyet a mult- korjában az amerikai légió konvencióján intéztek a cserkészleányok szervezete ellen. Erről a mi lapunk is tett jelentést annak idején. A légiósok nyilván találtak valami liberális árnyalatot a cserkészlányok számára kibocsátott évkönyvben, amelyben tanítások, tanácsok, útbaigazítások és egyéb ártalmatlan adatok szerepelnek az ország többnyire módosabb családjaiból származó leányok számára, akik a cserkészlányok országos szervezetének tagjai. Ki tudja, talán olyan megjegyzésről volt szó, hogy a UN a béke fenntartását tűzi ki többek között céljául, vagy valami ilyesmi. Ebbe köthetett bele az amerikai légió konvenciója, ilyesmiben láthatott valami vöröset vagy ahogy ők mondták: “Amerikaellenest.” Hogy azonban a légiósok reakciós vezetőségének támadása nem hivságos, szenzációhajhászó dolog volt, azt mutatja az is, hogy a demokrata párt hivatalos folyóirata, a “Democratic Digest” is cikket szentelt a kérdésnek a legutóbbi számában. Ebben elmondják, hogy a folyóirat riportere, Frances Lanahan, kiment a cserkészlányok székházába s a szervezet vezetőségétől nyilatkozatot kért a lap számára. A cserkészlányok vezetősége azonban kereken megtagadta bármiféle nyilatkozat kibocsátását. Megtagadta' azon az alapon, hogy ha a folyóiratban még csak említést is tesznek a cserkészlányokról, azt a vádat emelnék ellenük, hogy politikai befolyást akarnak gyakorolni a gyermekekre. így is útig eléggé benn vannak a pácban. Mert például egy nagyiparos már elrendelte, hogy a vállalata többé nem adakozhat semmiféle olyan közösségi, közjótékonysági alapnak, amely támogatást nyújt a cserkészlányok szervezetének. A “Democratic Digdst” azzal a következtetéssel zárja be cikkét, hogy ime, itt van egy szervezet, amely tevékenységét annak a célnak szenteli, hogy jó polgárnőket, derék honleányokat neveljen és “ez a szervezet még attól is fél, hogy saját védelmére szót emeljen, nehogy valaki, valahol valami agyalágyult megjegyzést tegyen rá.” Ott tartunk már, hogy ha egyénre vagy szervezetre csak a leghalványabb, leglehetetlenebb árnyfoltot veti is valamilyen vádaskodás, az már elégséges ahhoz, hogy az illető egyén vagy szervezet a_megbélyegzettek táborába kerüljön. Amikor Szabó Pál Nyugtalan élet cimü könyvét kézbe vettem, arra gondoltam, bírálatot fogok írni róla. De amint egyre fordultak kezemben a lapok, amikor együtt éltem már a könyv hősével, le kellett mondanom szándékomról. A könyv varázslatos színeivel, érdekes világával, lenyűgözött, visszavezetett a magam mögött hagyott faluba. .. Mint ahogy egy akkord hallatán -a hangok tovább gyűrűznek az emberben, s egyetlen hangra belülről, a lélek mélyéből millió- millió hang válaszol ■—, ahogy a tóbaejtett kavics körül egyre tovább és tovább örvénylik a yiztükör, úgy bomlott ki bennem, előttem Szabó Pál élete, küzdelmes gyermekkora, s nyitotta szemem nagyobb távlatokra, szélesebb horizontok felé. Nem azért, mintha történelemtankönyv lenne, példatár a múltból, s a paraszti életből, hanem mert őszinte lírai vallomás a kemény, keserű paraszti világról. Az iró hatvan éve magaslatáról letekint életútja kanyargó örvényére, amely bizony ha tisztásokon is vezet néha, legtöbbször sürü bozót, folyondár között tekereg. És Szabó Pál érzi, bizony rettenetes nehéz teher ez az emlékezés. Tolakodón ott rajzanak körülötte a megélt nehéz, kemény élet képei, nem kell hívni éket, benépesítik a szobát, s belépnek a könyvbe. “Hatvanéves korában minden iró számára szinte kötelező a saját életének megirása. .. Ideje megnézni a mélységet, ahonnan felfakadtak a betűk, mint soha nem szűnő forrása való vagy vélt szépségeknek és igazságoknak” — mondja Szabó Pál. ★ “Rideg volt itt az élet, s kegyetlen, az apák nemcsak gyermekeiket verték, hanem egymást NYUGTALAN ÉLET Szabó Pál önéletleirásának margójára is. .. családok éltek egymással örök-haragban, bosszúban, s időközönként vérbe, lángba borult a félfalu. Mintha lappangó tűzhányó fölött lenne a fal... — igy vall népéről az iró. Számomra ezek a sorok és a hozzá hasonló részletek jelentették döbbenetesen, mélyen és igazán a falut. Bizony, mennyire igaz. Nem az idilli, békés, zavartalan élet példája a szegénységben fuldokló multszázadvégi falu. Rettenetes világ, amely pusztítja az életet, a pálinkához kergeti felejteni az embert, viszályokat, bomlást idéz elő a családokban. Itt alig-alig tör át a fénysugár az elsötétült égen, ez a világ nem a tiszta érzelmek, nem az emberi egyéniség szabad fejlődésének kora. Hogy egy-egy család .életén milyen tragédiák szántanak végig, azt nem látja, nem érzi az, aki csak az idillt keresi ebben az életben. ★ Micsoda mélységek, micsoda irgalmatlan élet! A fiatal gyerineket mennyi bántalom, megaláztatás éri,ádáz testi-lelki gyötrelmek sorozata. Tanulnia kellett, s tudott első lenni az iskolában, s a templom ünnepélyes csendje után mégis csak a kegyetlen élet fogadta. A serdülő fiút nem veri meg már a nagyfiú a tarlón, de annál jobban az élet. Mit kell küzdenie a rekkenő hőségben aratáskor, lesoványodni, összetörni, végül buzako- szoruval odaállni az ur elé, s megköszönni neki a munkát, a bért. Dolgozni hagymán, kenyéren, aludni kazal oldalában, déverte hajnal hidegére ébredni, s mindezt annyi bérért hogy egy kabátra is alig tellett belőle. Ha ezt átéli az olvasó, na- gyon-nagyon megérti Móricz Zsigmondot, az ő okos, szép szavait. Igen, kellett jönnie Szabó Pálnak, hogy “kimondja, amit más ki nem mondhat. Hogy hozzon valamit az élő igazságból, amely ott szunnyad a nép lelkében és életében.” ★ Néhány éve az egyik könyvkiadó szobájában Szabó Pál könyvéről beszélgettünk, az akkoriban megjelent Tavaszi szél-ről. Sok mellébeszélés, “kritikai szempont” hangzott el. Szabó Pál láthatóan unta a szócséplést, nem is válaszolt a bírálatokra, hanem váratlanul az irodalom szerete- téről, az iró felelősségéről, hivatástudatáról kezdett szólani. Elmondotta, hogy kerekezett ö fa- luról-falura Veres Péter könyveivel, csakhogy eljussanak azokhoz, akiket tanítani, felrázni, nevelni akar az iró. S befejezésül valahogy igy mondta: Ha az iró nincs meggyőződve igazáról, ha cél nélkül ir és él, ha nem teszi fel az életét arra az ügyre, amit írásával szolgál, ha nem akar harcolni mindama borzalom, gonoszság ellen, amelyet a múlt jelentett, ha .nem akarja egész életét a jelenért folyó harcnak szentelni, akkor inkább tegye le a tollat.” így szólott, s tüzes szavai nyomán néma csend. Most e beszélgetésre emlékezve, úgy érzem, ezzel a könyvvel sokat hozzátett fentebb elmondott szavaihoz. Egy könyvet tett le asztalunkra, amelyben elmondja: nézzétek, engem ez az élet kényszeritett, hogy kimondjam a magyar falu panaszait. .. . Illés Jenő, (Budapest) _____
