Amerikai Magyar Szó, 1954. július-december (3. évfolyam, 25-52. szám)
1954-09-23 / 37. szám
September 23, 1954 AMERIKAI MAGYAR SZÓ a Hírmagyarázat és kritika A mainei választások tanulsága Régi hagyomány szerint Maine-állam mindig előbb bonyolítja le a választásokat, mint az ország többi állama-, kivéve az elnökválasztást. Hasonlóképpen régi szólás, hogy “ahogy Maine vá- leszt. úgy választ az ország is.” Hogy ez a tapasztalati bölcsespg milyen mértékben állja meg helyét az idei választásokon, azt majd novemberben fogjuk megtudni. Egy bizonyos, hogy a szeptember 13-iki maine-i választásokon győzött a republikánus szenátorjelöltnő, győzött a három kongresszusi republikánus képviselő is, ezzel szemben — amint mult-heti számunkban már megírtuk — kibukott Cross, a republikánus kormányzójelölt, a jelenlegi kormányzó és helyette Edmund S. Muskie demokrata kormány zó jelöltet választották meg. Ez volt a meglepetés! Erre nem számítottak. Húsz év óta először történt meg Maine állam történetében, hogy egy hivatalban levő republikánus kormányzót nem választottak meg — újra. A győzelem jellegét nemcsak ez mutatja meg, hanem az, hogy a kongresszusba beválasztott. republikánus szenátornő és képviselők sokkal kevesebb szavazattal jöttek be. mint 1952-ben, az előbbire leadott szavazatok 71 százalékról 59-re csúsztak le, az utóbbiakra pedig a két év előtti G7 százalékos "szavazat helyett csak 55 százalék szavazott. Ez azt jelenti, hogy Maine államban az irányzat erősen a megváltozott a demokraták javára. Nehogy azonban téves következtetéseket vonjunk le ebből. Nem azt jelenti ez, hogy a demokraták népszerűsége hatalmas arányban megnövekedett, hanem azt, hogy a választó polgárok egy nagy rétege már kiábrándult az Eisenhower-kormány- ból és — ellene szavazott, mert hiszen kikre szavazhatott volna, ha egyszer csak két nagypárt között választhat? Kiderült,'hogy a republikánusok tévedtek, amikor kampányukat arra a hitté- telre alapították, hogy Eisenhower elnök nevének bűvös hatása van és lehet támaszkodni arra. Plbben a tévedésben egyébként a demokraták is osztozkodnak. A választó polgárság azonban nem felejtette, el hogy az eisenhoweri programm elsősorban a milliárdos pénzérdekeltségeknek osztogatott nemzeti ajándékozás, a gazdagok adóinak lecsökkentése, a- depresszióval szemben tanúsított közömbösség volt. A elnök népszerűsége sokat vesztett fényéből. Megszűnt az a maine-i farmerek szemében, amikor a burgonya ára 25 százalékkal zuhant az 1952-es árak alá. Megszűnt az a maine-i munkások szemében is, amint más államokban is, mert a délkeletázsiai védelmi szerződés és a hidrogénbombával való hadonászás nem pótolja azokat az összegeket, amelyeket a munkások béréből adó címén morzsányi csökkentésekkel levonnak, holott minden centre olyan égetően nagy szükségük volna. A demokratáknak nincs semmi okuk, hogy a győzelem láttára nagy-büszkén döngessék mellüket. Ne kérkedjenek a humphreyi demokraták, hogy ime azért lettek népszerűek, mert a “pártbetiltó” törvény megszavaztatásában oroszlánrészük volt és mert oly szivvel-lélekkel dolgoztak a hidegháborús politikai módszerek mellett. A republikánusok által szenvedett kudarcok most (és remélhetőleg a noverhberi választásokon is) azt mutatják, hogy a dolgozó nép, a munkások már nem hisznek a hivatalos politikai jelszavakban és egyre inkább a maguk fejével kezdenek godolkodni. Nem a jelszavak, hanem 'a tények alapján* döntenek és mindenképpen a maguk útját keresik. Az ő ütjük pedig mindig abban az irányban van, ahol a gazdasági helyzet javulása, a terrortörvények megszüntetése és a béke ligetei, integetnek. A novemberi választások sikere azon múlik, mennyire lesznek képesek a szavazók, elsősorban a szervezkedési jogaikban veszélyesztetett szakszervezeti munkások nyomást gyakorolni a támogatásukra számitó jelöltekre. hogy haladószellemü programúi mellett kötelezzék el: magúkat és harcias taktikára tegyenek. ígéretet. Ez, úgy hisszük, a maine-i választási eredmények legfontosabb tanulsága. A szervezett munkásság ráébred a veszélyre A politikai kisebbség ellen irtóháborut forraló Brownell igazásgügyminiszter a múlt héten újabb Lorelei-dalt zengett a sajtó hasábjain és a. rádió érterhullámain. Behízelgő, nyájas hangon csalogatta a “marxi gondolkodású amerikaiakat” arra, hogy csak “jöjjenek elő” bizalommal rejte- keikből, valljanak szint, nem lesz bántódásuk, “mondják el” bátran mindazt, amit tudnak “a kommunista összeesküvésről.” Brownell csábitgatását arra a nemrég megszavazott törvényre alapítja, amely valósággal felfüggeszti az alkotmány ötödik függelékének azon biztosítékát, hogy senkit sem lehet kényszeríteni olyan vallomástételre, amellyel önmagát vádolhatja. E durva alkotmánysértő törvényt azzal az átlátszó szépségtapasszal akarják takargatni, hogy a “vallomást tevő” személy, akit ily- módon besúgóvá lenni kényszerítenek, “mentességet” fog élvezni (különféle megszorításokkal), vagyis nem fogják megbüntetni, ha megmondja,, mit csinált és kik voltak társai. (Ha pedig nem árulja el társait, akkor “tiszteletlenség” címén lesújtanak rá a törvény minden szigorával.) • Gondolkodó ember joggal felvetheti a kérdést, hogy amikor a roppant költséggel fenntartott FBI sem tud bizonyítékokat felhozni vádlottak ellen, és ha a hatóságok arra fanyalodnak, hogy megnyugtató Ígéretekkel besúgókká kényszeri- tett egyének “vallomásai”-ból tákoljanak össze ‘bizonyítékokat”, nem világos-e, hogy ártatlanokat akarnak meghurcolni? Ha ugyanis a hatóságok és az FBI ilyen eszközöhöz folyamodnak, nem azt mutatja-e ez, hogy a “felforgatás, hazaárulás és kémkedés” vádjával illetett emberekkel szemben semmiféle adattal sem rendelkeznek és csak a VÁD van meg, amelyhez “bizonyítékokat” keresnek? Arra számítanak, hogy az országos hisztéria megújuló rohamaitól megrémített gyen- geszivüek a saját “tisztázásuk” érdekében hajlandók lesznek olyan “hazugságokat” vallani, amilyeneket előirnak nekik. Hiszen ha az FBI- nak lennének bizonyitékai a meghajszolt politikai kisebbség bűncselekményeinek igazolására, nem fordulnának ehhez hasonló inkviziciós eljárásokhoz. Miért van szükségük az uraknak ilyen hitvány eszközökre? Miért ezt tartják az ország szempontjából a legeslegsürgősebb elintéznivalónak? Nincs más? Nincs más ezer fontosabb feladat? Ugylátszik nincs. Ugylátszik olyasmiben sántikál- nak, ami számukra mindennél előbbrevaló. Ez pedig nem egyéb, minth a szakszervezetek szétrom- bolása. Ez számukra a legfontosabb és a legsürgősebb, mert ha a szakszervezetek nincsenek, vagy pedig csak olyan szakszervezetek vannak, amelyek az elpusztítástól valé félelmükben engedelmesen elárulják a munkásság érdekeit, abból a munkaadóknak kiszámíthatatlan profitjaik származnak. Már pedig a dollár előbbrevaló mindennél a számukra. Ugyanaz a törvény, amely csalárd módon az öntudatos munkásokat igyekszik olyan színben beállítani, mint a nemzet elsőszámú ellenségeit, kimondja azt is, hogy egy szakszervezet megsemmisíthető, ha vezetőségében “beszivárgást” fedeznek fel. Nos hát, erre a célre kellenek begyulladt, de bebiztosított besúgók. Egy-két jóliránv i- tott vallomástól remélhetik ilyen “beszivárgás” “bebizonyítását.” Igen naiv léleknek kell lenni annak, aki ezen a sekélves turpisságon nem iát keresztül. Ha egy ideig hatott is az a mákony, hogy a törvény csak a kimondottan baloldali szakszervezetek ellen akar drákói szigorral eljárni, nem sok idő telt bele, mig a szakszervezetek, még a jobboldali vezetés alatt álló szakszervezetek is átláttak a szitán . és megkezdték a tiltakozást. Egymás után hangozttak el ilyen tiltakozások és remélhetőleg a választásokig ezekből az elszórt riadókból olyan hatalmas, egységes vihar lesz, amely tisztitó erővel fogja éreztetni hatását, a következő kongresszuson. A múlt héten hoztuk a UE villanymunkás-szakszervezet tiltakozásának a hírét. Tiltakoztak mások is. Most legutóbb a CIO sörfőzőmunkások szakszervezete emelte fel hangját a készülő törvénytelenségek ellen, felszólítva a szervezett munkásságot, hogy álljon a polgárjogokért vívott harc tűzvonalába egységes megmozdulásban. A szakszervezet jogi főtanácsosa, James Paradise, a jelentésében többek között a következőket jelentette ki: “Azon ürügy alatt, hogy megvédik az országot a felforgatástól és tőkét kovácsolva a . . kommunistaellenes hisztériából, amelyet az elmúlt évek során korbácsoltak fel és oly agyafúrtan aknázott ki Joe McCarthy, erősen megtépázták a munkásság függetlenségét és az alkalmazottak szervezkedési jogát.” A továbbiakban aztán a következő profétikus és nagyon megszívlelendő, történelmi jelentőségűnek hangzó (ételt szegezte le: “A polgári jogok osztahatatlanok és ha a lakosság egy részétől megtagadják azokat/ elveszhetnek a többi részére is.” Ilyképpen tisztul az a Lorelei-dalba burkolt merénylet, amelyet a nagytőke megbízottai, Bronwellék és Hooverék, .készítenek elő a szak- szervezetek ledöfésére. És így tisztul ki az a meggyőződés is. hogy csak a szakszervezeti munkások egységes megmozdulása mentheti meg az országot a fasizmus fenyegeld katasztrófájától. Emelik a Népszava előfizetési árát .A Clevelandon kiadott “newyorki” Népszava szeptember 17-iki számában tudatja olvasóival, hogy az évi előfizetési árat a jelenlegi 12 dollárról október 15-i kezdettel 15 dollárra emelik fel. Eddig csak rendjén volna a dolog. Ha azok a jobb sorsa érdemes magyar testvéreink hajlandók ezentúl 15 dollárt fizetni a mindennapi háborús uszitásc-rt, ravasz munkásellenes propagandáért. hát fizessenek. Még a kiadóhivatal ama megokolását is elfogadjuk. hogy tudniillik emelkednek a költségek. Ez is igaz, bár úgy gondoljuk, hogy Gombos Zob tán, aki végeredményben lapjai olvasótáborának a hátán emelkedett politikai tényezővé- Ohioban és ezen keresztül a lóversenyzési biztos elég jól jövedelmező állásába, talán törleszthetne hálából annyit az olvasóinak, hogy nem emeli fel ponyvasajtójának árát. Nevetni azonban csak ott nevettünk, amikor az áremelést azzal “indokolják”, hogy “nincs más választásunk, ha lapunk színvonalát fenn akarjuk tartani!”’ “Színvonalról” beszélni egy olyan lapnak, amely politikailag Nagy F. és Pfeiffer Zoltán Írásaival, “irodalom” terén pedig “A halál .árnyékában”, avagy a “cselszövés iskolája” féle dohos ponyva- regényekkel táplálja olvasóit, a cinizmus, avagy talán a szemtelenség netovábbja. Az alomszövetség világblöffie Amikor Eisenhower elnök bejelentette, hogy megalakította az atomszövetséget, vagyis az atomenergia békés és ipari célokra való felhasználásának céljából beszervezte a hat országból álló csoportot: USA-t, Angliát, Franciaországot. Kanadát, Dél-Afrikát és. Ausztráliát, voltaképpen az emberiség azon vágyát játszotta ki, hogy e csodálatos energia segítségével uj aranykorszakot vezessen be életünkbe. Bármily sokatigé- rőnek is hangzott, hogy erre a célra USA-ban is gyárat alapítottak és hogy ebből mi minden előpy fog származni a világra, számos körülmény mutat arra, hogy a szép szavak mögött meglapuló valóság egészén más. A világ jól tudja, hogy a Wall-streeti imperialisták éppenséggel az atomenergiában bizakodnak világuralmi terveik szögetése közben és talán éppen ezeket a terveket képzelik leplezgetni. amikor az atomenergia nemzetközi áldásaival kecsegtetik a népeket. Sokkal inkább feltehető, hogy ez az atomszövetség csak palást lesz, amely alatt különféle országokba behatolhatnak. Hiszen ha a szándék komoly lenne, egyáltalán nem húzódoztak volna attól, hogy elfogadják a szovjet indítványát és betiltsák az atom- és. hidrogénbombák gyártását. Csakis akkor tudnák beváltani azokat a fényes ígéreteket, amelyekkel elterelték a figyelmet Hirosima és Nagaszáki tragédiájáról és amelyekkel vérmes reményeket ébresztettek az emberiségben, hogy atomerővel fogják világítani, fűteni a nagyvárosokat, atomérő-
