Amerikai Magyar Szó, 1954. január-június (3. évfolyam, 1-24. szám)

1954-01-28 / 4. szám

January 28, 1954 AMERIKAI MAGYAR SZÓ Mi újság Magyarországon? * ß^egußabh hírek • Felavatták Gáfcor Andor síremlékét BUDAPEST, január 21. — A Magyar írók Szövetsége és a Magyar Újságírók Országom Szövetsége nevében a ke- repesuti temetőben halálának első évfordulóján felavatták Gábor Andor, a kiváló író és publicista síremlékét. Gábor Andor életéről és munkásságáról Méray Tibor Kossuth-dijas újságíró emlékezett meg, majd a Magyar írók Szövetsége nevében Aczél Tamás Sztálin-dijas és, Kossuth-dijas iró és Szabó Pál Kossuth-dijas iró, 'a Magyar Újságírók Országos Szövetsége nevében Vadász Ferenc főtitkár és Parragi György Kossuth-dijas újságíró helyezett el koszorút a siron. Tizenöt vidéki városba látogat el a Gördülő Opera BUDAPEST, január 21. — A Gördülő Opera ez év első felében 15 vidéki városban tart előadást*Az együttes úti­tervében szerepel: Salgótarján, Győr, Dorog, Ózd, Pécs, Szol­nok, Sztálinváros, Tatabánya, Békéscsaba, Kaposvár, Nagy­kanizsa, Cegléd, Kecskemét, Sopron és Eger. Az állandóan műsoron lévő operákon kívül bemutatja Auber “Fra Dia- volo” cimü müvét. Hóvihar volt a múlt héten Hajrlu-Bihar megyében BUDAPEST, január 21. — Szerdán délelőttre az olva­dás és a hótakaritás következtében Magyarország egyetlen utján sem volt hóakadály. A déli órákban Hajdu-Bihar megyében hatalmas hóvi­har kerekedett. A hóvihar olyan erős, hogy néhány bekötő- utón és két főútvonalon, Debrecennél és Biharkeresztesnél hóakadály keletkezett. A hótakaritást még a hóvihar alatt megkezdték. Angol kulturális delegáció érkezett Magyarországra * BUDAPEST, január 21. — A Kulturkapcsolatok Inté­zetének meghívására öttagú angol kulturális delegáció érke­zett Magyarországra. A delegáció tagjai: John Sommer- field iró, Molly Moss festőművész, A. L. Lloyd népzeneku­tató, Wane McColl színész és népdalénekes, valamint Dávid Caplen grafikusművész. Az angol delegáció magyarországi tartózkodásának célja, hogy megismerkedjék a magyar népi demokrácia kulturális fejlődésével és jelenlegi helyzetével. Téli rege Jánoshidán BUDAPEST 1114 TELÉN • Irta: PARRAGI GYÖRGY Évek óta nem öltözött Budapest ilyen téli pompába, mint most, A kormos fák, a tiszta levegő, napfény után úgy festenek, mint derült, örömet, hirdető karácsonyfák. Minden .lópehely, amely lehull, valóban olyan, mint a karácspnyfa csillagszórójának fényhullása, A hullámzó embertömeg szí­vesen viszi fején, hátán ezt a szikrázó hófényt. Erről a szeplőtlen fehérségről, erről a hulló hóról szeret­ném feljegyezni mindazt, amit minden magyar érez. Hogy vártuk aggódva, mondhatnám szivszorongva ezt a hótakarót, ezt a melegítő paplant, amikor ránktört a fagy. Ma már ott tartunk,.hogy a hidegtől, a fagytól elsősorban nem is azért félünk, mert didergőnk, megludbőrözteti a testünket, hanem féltjük elvetett, áldott reménységünket, a csírázó gabonát. A föld, amely mellett elrobog a vonat, elsuhan az autó, nem csupán tájék, hanem éltető anyánk. Ha Budapesten azt hall­juk a Meteorológiai Intézet jelentésében, hogy a Tiszántú­lon, Debrecenben minusz 16 fokot jeleznek, akkor az elve­tett mezőkre gondolunk. Mert az emberek ma, a szocializ­mus korszakában el vannak látva, jobban védve vannak az időjárás kegyetlenségeivel szemben, mint a régi időkben. A hárómmillió koldus Magyarországában láttunk fagyos rögö­kön bandukolni mezitlábas gverekeket. Ma már ilyen nincs. De féltettük a mezitlábtól a zsenge csirákat, az elvetett rragvakat. Ezeknek a kis csiráknak mezitlábaira öltött most 'jelégítő csizmát, jól betakaró szűrt a fehér hó. Persze, hogy messze száll a gondolatom, a szivdobogá- om a hóval borított falvak, tanyák felé, ahol még tart a carácsonynak, az újévnek édes hangulata, ahol beszélgetik ■gymás között ennek az uj esztendőnek a reménységét, ahol :j párok szerelme bontakozik ki és ahol olyan határtalan eménységgel néznek az ujesztehdőbe, mint még soha. A re- nénység mindenképpen indokolt. Minden falusi házban is- nerik és latolgatják a párt és a kormány mezőgazdasági -rogrammját, tudják azt, hogy a hótakaró alá bujt zsenge sira éppen olyan nyugodtan álmodhat a nagy nyári aratás- ól, mint ahogy ők, az emberek. A kettő között elválasztha­. —Magyarországi riport— Jánoshidi vásártéren leányvásár lesz a héten. . . Jánosüidpt ebben a pilanat- ban sokkal könnyebb megta­lálni a nótábail, vagy akár a térképen, mint Szolnok me­gyében... Az országút mélyen a hó alá bujt s csak egy-egy varjúval díszített kilométerkő állít neki emléket. Eltűntek az utmenti árkok is, a fűzfák bánatos aggszüzekként áll­nak, fejüket zúzmarából vert csipkesál borítja s a végtelen hómező felett vad sarki szél­vész görgeti a napot. Attila koporsóját nem le­hetett biztosabb helyre rejte­ni, mint ebben a hó- és köd­tengerben Jánoshidát. Mint egy-egy ködbeomló álomkép, úgy tűnnek fel egymásután Zagyvarékas, Ujszász, Szász­berek. Majd Jászalsószent- györgy s végül Jánoshida is, de leányvásár nélkül. A köd­függöny egyszerre szétnyílik s mögötte a téli falu, mese­beli házakkal s igazi kutyák­kal, harsány ugatással. A ke­rítéseken zuzmarafüggöny, az ablakokon jégvirág, s az egész falu hófehér. Hogy telt el Jánoshida el­ső hete az uj évben? Ki felel­hetne meg erre a kérdésre több joggal, mint Eszes- né, Jánoshida tanácselnöke Nem is éri váratlanul a kér­dés, de még ő maga is meg­lepődik, amikor kiderül: mennyi minden történt a hét alatt a falujában. Egy hét nem nagy idő— kezdi a krónikát, halkan, mintha szavai a hóba huílá- nának. A falujáról beszél, de közben az uráiia gondol, aki betegen, nagyon betegen fek­szik othon... — Talán egy szomorú halálesettel kezdem.! i Mindjárt negyedikén meghalt: az öreg Dányi János bácsi,! akit én, mint tanácselnök kü­lön is meggyászoltam, mert bár 87 éves volt, de mind a begyűjtésben, mind az adófi-j zetésben mindig az élen járt. I S hogy mi hajtotta őt? Tize-1 négy gyerekéből faragott em­bert az állam. Sokszor mond­ja az. óreg: ha mindenei úgy teljesítené a kötelességét az állam iránt, mint ő, soha sen­kit nem kelene elszámoltatni.. — Ez akár Dányi bácsi végrendelete is lehetne? Az is. Bár igaz, hogy köz­ségünkben sok ilyen Dányi János van. A múlt évben sem volt nálunk egyetlen elszá­moltatás sem, sőt: már ebben az évben is többen beadták az első negyedévre eső tojás- és baromfimennyiséget. Ke­repesi Béla pedig már az első félévi adóját is rendezte. Dányi bácsi sírját azóta betakarta a hó, de lám, nem az emlékét. Nyugodjék bélié­ben. S bár ő elment, helye mégsem maradt üresen a fa­luban. A Zrínyi-utca 707-es szám alatt megszületett áz uj év első gyermeke: Juhász Bé­la. A kicsi ház eresze alatt apró ruhácskákat lenget a szél. S bent a szobában anya és fia egymás mellett feküsznek. Az ifjú asszony mosolyog, Béla alszik. Néha felemeli kezét, a kicsi ujjak szétnyílnak, mintha megszá­molná őket, biztosan a napo­kat számolja, amióta e vilá­gon van. De az is lehet, nem számol, csak apjának int, Ju­hász Jánosnak, aki valahol Jászberény körül egy távve­zeték tornyán ágaskodik — lévén, hogy távvezetékszerelő —s a napfényben szikrázó ha­vas tájon körülnézve azt fi­gyeli: milyen zászlójeleket küld az ötnapos Béla? Mert közben Jánoshidán is kisütött a nap. —Lakodalom még nem volt a héten — folytatja a krónikát Eszes Józsefné —, mert ami esedé­kes volt, azt még a múlt év­ben megtartották, de annál több volt a disznótor. Kará­csony és újév között alig győztük a vágási engedélyek kiállítását. Már arra gondol­tam, az uj évre nem is ma­rad disznó. És mégis: az uj esztendő első hetében négy nap alatt 97 engedélyt ad­tunk. Pedig a vágási szezon még javában tart... —Tart ám — teszi hozzá Varga Ist­tatkn szoros összefüggés van: a föld és az ember, a mag és a termés: örök szövetségben áll egymással. ★ Gondolataim most messzeszállnak, — ahogy a költó mondta. A mecseki hegyekbe, a soproni fenyvesekbe, a kő­szegi bükkösökbe, a Kékesnek napfényben szikrázó hó tete­jére, Eger városának hóval fedett csodálatos szépségeire, a zalai lankákra, a megállt és újra elindult Dunára, a tiszai, rábai, visegrádi öreg fűzfákra. Milyen szép ez a mi hazánk, hogy csordul öröme, aki ennek a szép magyar hazának tájait látja vágy emlékeiben felidézi. De nemcsak a vidék, az elhagyott szülőföld, az ott élő szülő kis lakása vagy hóval borított sirdombja jut ilyen­kor eszünkbe. Nézzünk végig itt Budapesten. Hog.v u.i ala­kul át mostanában telve az élet optimizmusával. Az uj par­kokban, az uj gyermekjátszótereken, az uj zöld gyepek szé­lén, utcáit szegélyező fák alatt egvre inkább érzi a budapesti ember, hogy a fa a legjobb barátja. Olyan a pesti utcák fája, mint a leghűségesebb barát. Elviseli a vihart, a fagyot, az ember felé integet a koratavaszi időben. Ezek a fák most azt hirdetik a maguk hermelinpalástjával, hogy jó esztendő lesz az idén. A felnőttek ezt a biztatást talán sokszor észre sem veszik. De tessék megnézni a gyermekeket, akik elsik- (Folytatás a 12-ik oldalon) ván, a Dimitrov termelőszö­vetkezet brigádvezetője, aki eddig csak némán bólogatott. — Én is jövök hamarosan az engedélyért. — Talán még nincs ki a két mázsa ? I — Van az már két és fél Iis! " — Hát akkor? Igazán itt I lenne az ideje.... — De amikor még mindig jó étvággyal eszik... Hadd : egyék! — teszi hozzá nagy j jóindulattal. — No és a család jóétvá­gya? Az nem számit? — Hogyne számitana! —* nevet szélesen Varga István. ! —Csakhogy még tart ám az a disznó, amit karácsonyra vágtunk... Ez már a második lesz! így aztán egyszerre ért- I hető a nagy türelem. A ter- ; melőszövetkezet tagjai majd­nem valamennyien kettőt vágtak. A termelőszevetkezet, — 87 taggal és 610 holddal —• közös Szilveszterrel kezdte az uj évet. S ez a “közös” any- nyit .jelent, hogy még az a 11 tag is velük ünnepelt, akik az ősszel kiléptek. — Nem is mondunk le ró­luk végleg — mondja, job­j ban mondva nyögi • Buta Ist- : ván, a szövetkezet elnöke. Nyög szegény, de ezúttal nem az elnöki gondok nyomják őt, hanem ő nyomja az ágyat. Elnök létére nagyon szégyeri- li, hogy az influenza igv ki­fogott rajta. Sajnálatosan megátalkodott ember, nem akar semmi orvosságot, nem hisz az orvosi tudományban, csak a szövetkezetben. Csak Varga István tanácsát — bri­gádvezető és -fogadatlan dok­tor — fogadja el: forró láb- viz. fél liter forraltbor, majd fél litej hideg bor, s kutya­baj ! Inkább a szövetkezet terveiről beszél: — Igaz, hogy a fagy tönk­re tette 35 hold őszi árpa- vetésüket, de it,t van a tarta­lék, a tavaszi árpa... Aztán rátérünk a minőségi állatte­nyésztésre, tehén és sertés... Takarmány van bőven. Villa­mosít juk a tanyákat: világí­tás, daráló, szecskavágó, még a vizet is a villany huzza, s ha felépítjük 18 kislakásun­kat. vidámabban fejezzük be az évet, mint ahogyan kezd­tük. Kint az utón csodálatos fo­gat közeledett. Nem is lehet más, mint tüntető felvonulás, néma lázadás a tél ellen. A hófehér utón két bivaly köze­leg. Feketék, mint az ördög és szelídek mint a karácsonyi angyalok. Lassú méltósággal ódon szánt húznak s mintha az ó évet vonszolnák maguk­kal, eltűnnek a felszálló köd­del. S mintha csak erre várt volna, a napfényben csillogó havon gyöngyöző csengőszó­val Gazsi István szánkója ro- bag elő, a szánon ’ tömött zsák, benne az uj esztendő. Molnár Aurél 11

Next

/
Thumbnails
Contents