Amerikai Magyar Szó, 1954. január-június (3. évfolyam, 1-24. szám)
1954-01-28 / 4. szám
10 AMERIKAI MAGYAR SZÓ January 28, 1954 (Folytatás a 9-ik oldalról) kát is kávéval fütöttték! Mi megy itt végbe a színfalak mögött? A kávéspekulánsok azzal “indokolták” a leg- ujabb áremelést, hogy Brazíliában “fagy” volt és az csökkentette az idei termést. Ilyet csak teljesen hibásan értesült emberekkel hitethetnek el. Először is köztudomású, hogy Brazília az egyenlítő alatt, a trópusokban terül el csaknem teljes, egészében. Természetesen előfordulhat, hogy a déli részében időnkint hűvösebb idő jár, ami kedvezőtlen a kávéra. De amily teljességgel kizárt, hogy mondjuk itt Amerikában kedvezőtlen időjárás az EGÉSZ ORSZÁGBAN elrontsa a termést (az ország óriási kiterjedése kizárja ezt a lehetőséget) éppenannyira kizárt ez az eset az Egyesült Államoknál még nagyobb Brazíliában is. Az áremelkedés valódi okát rövid böngészés után megtalálhatjuk bármely Wall-streeti lapban. Rövidség kedvéért csak azt a kis hirt említjük meg, amelyik a N. Y. Daily News egyik multheti számában jelent meg: “William Black, a “Chock-full of Nuts” nevű étteremvállalat tulajdonosa kijelentette, hogy a kávé áremelésének egyetlen oka van és ez a spekuláció.” Black szerint a spekulánsok “papíron” vásárolják a kávét és átadják azt egy másik spekulátornak. Ezek valamennyien busás haszon mellett adják tovább, amig eljut a kávé a pörköldéig. Addigra pedig az ára csaknem elérhetetlen magasságba emelkedik.’v A mi tanácsunk az olvasóinknak: felére vágni a kávé fogyasztását! Ne használjuk az országosan reklamirozott fajtákat, mert az áremelkedés azoknál a legnagyobb. Használjuk a chain store-ok olcsóbb fajtáit, azt fogjuk tapasztalni, hogy minőségük csaknem azonos a drága országos “brand” minőségénél. Még botrányosabb, amit a kakaó áremelésének “igazolásául” emleget a tőkés sajtó. A N. Y. Times például nem restéit azzal a “magyarázattal” előállni, hogy a kakaó azért lett olyan drága, mert az angolok magasabb árakat fizetnek az afrikai kakaotermő gyarmatoknak, csakhogy “békében” tartsák a benszülötteket. A becstelen célja ennek az, hogy az amerikai nagyközönséget az afrikai népek szabadságmozgalma ellen uszítsa. “Lám, hogy megnőtt azoknak az afrikaiaknak az igénye — célozgat a N. Y. Times — már nem elég nekiki a napi 5—10 cent munkabér. 15 centet kell nekik adni, és igy nekünk többet kell ezért fizetni a kakaóért és csokoládéért. Ez az “indokolás” természetesen elejétől végig szemenszedett hazugság. A kakaó árának, akárcsak más nyerstermények árának — és az amerikai farmer, aki tejet, vajat, húst vagy gabonát ad el a trösztöknek nagyon jól tudja, hogy ez igy van — legnagyobb része a trösztök és spekulánsok zsebébe vándorolt profitból áll. Még ha valóban emelték is a kakaoíiltetvények munkásainak szánalmasan alacsony bérét, az alig alkotja a kakaó árának több mint 5—6 százalékát. Amig tehát a kávé és kakaospekulánsok az egyik oldalon szemérmetlenül rabolják a fogyasztóközönséget, a másik oldalon ezt a rablást is arra akarják használni, hogy népet nép ellen uszítsanak. Az amerikai közönségnek át kell látni e mérges körfüggönyön és bojkottal válaszolni mindkét fajta gazságra. Az áremelésre és az uszításra. “SOHA SINCS BÉKE WEST-VIRGINIA DOMBJAIN” szén története mindig ugyanaz. Komor történet. Egy villanásnyival több napfényért valósággal tigrisként kell harcolniok az embereknek. Azért a kiváltságért, hogy gyermekeik szemének színét napvilágnál láthassák, úgy kell harcolniok az apáknak, mint a fenevadaknak a dzsungelben. £ell, hogy legyen ebben az életben valami finomság, valami szépség — egy kép, egy uj ruha, egy darab olcsó csipkefüggöny az ablakon — és ezért a bányában dolgozó embereknek harcolni és veszíteni, harcolni és győzni kell.” Az amerikai munkásmozgalom egy régi hallosának, Mary Harris Jones “anyónak” ezekkel a megrázó szavaival kezdődik az a cikk, amelyet a “Nation” közölt december 19-i számában a Nyugat-Virginiában folyó nagy bányászsztrájk hátteréről, amely azóta, sajnos, a munkások vereségével már végétért. De tudjuk a munkásság vereségei múló természetűek. A végső győzelem mindig az övék. A cikk szerzője Wiliam C. Blizzard a Charleston, Vv.V.a. i “Labor Daily” újságírója ezeket Írja: “Widen városka körülbelül 60 mérföldre van Char'estontól. Már több mint egy éve folyik itt egy sztrájk, amely eredetileg spontán volt, de most már az UMW is támogatja. A körülbelül 1,200 lakost számláló Widen része annak a 125 négyzetmérföldre kiterjedő uradalomnak, amely az Elk River szén- s épületfatársaság birtoka. Ennek a nagy területnek — amely Ny ugat-Virginia három járására terjed ki — ura: J. G. Bradley. Ez a Bradley New Jerseyben, Pennsylvaniában és Massachusettsben lakik és időnként a nyugat- virginiai Dundon falucskában, amely nincs mesz- sze Widentől. de annál sokkal kellemesebb. J.G. Bradley aki 71 éves és megállapodott ember szemmelláthatóan nem ébredt rá, hogy már nem a XIX. században élünk. Negyvenhárom évig sikerült neki a wideni bányát — amely rendes körülmények között 700 embert foglalkoztat — szervezetlen munkásokkal üzemben tartani. Vállalata valószínűleg az Egyesült Államok legnagyobb olyan bányája, amely nem alkalmaz szakszervezeti tagokat. Widen az egyetlen nagy nyugatvirginiai bánva, amelyet az UMW nem szervezett meg. Bradley szereti azt hangoztatni, hogy ez az állapot annak a jó bánásmódnak köszönhető, amelyben alkalmazottait részesíti. Valójában azonban a nyugatvirginiai bányatulajdonosok hagyományos fegyverét használja a munkások szervezkedése ellen. Ezek a bányatulajdonosok — Bradleyhez hasonlóan — általában nem Nyugat-Virginiából származnak. Bradley élvezte azt az előnyt, amelyet ennek a tipikus szénvárosnak az elszigeteltsége jelent: a rnüut és Widen egyetlen vasútvonala a vállalat tulajdonát képezi. A szakszervezet küldötte vagy bármilyen más személy — akit Bradley nem szívesen lát a városban — nagyon nehezen tudna bejutni vagy megmaradni. Widen a dombok közé van rejtve, körülötte huszmérföldnyi távolságban nincs kövezett utcáju város. Widen utcái — Bradley utcái — kövezetlenek: Widen házai — Bradley házai vakolatlanok; Widen árnyékszékeiben — Bradley árnyékszékeiben — nem folyik viz, mert a házaktól külön, az udvaron vannak elhelyezve. Nincs Widenben semmi, banktól kezdve a szódavizcsap- ig, ami nem közvetlenül Bradley tulajdona. Kik azok a ‘ helyettes sheriffek/*” Nagy gazdasági erejénél fogva Bradleynek éveken át sikerült megválasztatnia C’ay járás — ehhez tartozik Widen — tisztviselőit, hasonlóan a szomszédos Braxtonhoz és Nicholashoz, amelyeknek egyes részei szintén az Elk River társaság tulajdonában vannak. A mostani sztrájkban sem esett nehezére a vállalatnak, hogy bírósági végzéseket nyerjen és fegyveres őröket kapjon, akiket a “helvettees sheriff” elnevezéssel tüntettek ki. Bradley fegyveres őreinek főnöke, Charles W. Ray 25 éven keresztül volt Nyugat-Virginia állami rendőrségének tagja, Carl Andrews volt polgármester alatt pedig a charlestoni rendőrségnek volt a főnöke. Andrews ma a nyugatvirginiai szénbányavállalkozók szövetségének titkára és a charlestoni “Gazette” szerkesztőbizottságának tagja. Mi, Nyugat-Virginia népe a világon páratlanul gazdag természeti kincsek halmain ülünk és kénytelenek voltunk azt látni, hogy ezeken a kincseken mások gazdagodnak meg, mi pedig “hegyi vadócok” aránylag elmaradott állama maradtunk, A törvényhozás legutóbbi ülésén a tanítók adatokat közöltek, amelyekből kiderült, hogy Nyugat-Virginiában van — egy főre átszámítva — a legnagyobb bányászati termelés az Egyesült Államokban. Mégis ez az állam a 39. az országban, ha azt nézzük, hogy egy tanulóra mennyi pénzt költ. • ' Az állam adóbevételének zöme a dolgozók fizetéséből kerül ki, forgalmiadéból és az úgynevezett nagykereskedelmi adóból. Mindkettőt valójában a fogyasztó fizeti. William C. Marland kormányzó örök érdeme, hogy idén kiegészítő adót javasolt a szénre és más ásványi termékekre, hogy ebből teremtsen elő pénzt az iskolákra és az utakra. Ezért a tettéért a támadások özöne érte a bányatulajdonosok, a kereskedelmi kamara és majdnem az egész nyugatvirginiai sajtó részéről. Mintha sajtónknak az lenne a fő hivatása, hogy eltitkolja az emberek elől, hogyan fosztják meg őket velük született joguktól. Felvonultatták Rieselt, a publicistát, hogy Maryland rendkívüli adóját ‘szocializmusnak” bélyegezze. A törvényhozó testület, amelynek tagjai nem képviselik Nyugat-Virginia bányászait, amelynek tagjai legnagyobbrészt nem képviselik a nyugatvirginiaiak többségének érdekeit sem, meghiúsította a póadó kivetését. A “vörösellenes” törvény áldozatai Az ország sajtója kiemelte a wideni sztrájkkal járó erőszakosságokat, hogy ezzel rontsa a sztrájkolok hitelét. Valójában a sztrájkokkal járó erőszakosságok évek óta onnan származnak, hogy néhány ember fenn akarja tartani diktatúráját a nyugatvirginiai dombokon. A bányászok a szakszervezetet tekintették olyan eszköznek, amelynek segítségével remélik szabadságuk megszervezését. Ezért kémkednek utánuk, bebörtönzik, sőt meggyilkolják őket a bányatulajdonosok politikai és revolveres pribékjei. Nem meglepő, hogy a bányászok ezekre a módszerekre nem mindig barátságom szavakkal válaszolnak. A wideni sztrájkolok Nyugat-Virginia régi és hírhedt “vörösellenes” törvényének áldozatait. Ez az “összeesküvések” ellen hozott törvény egyenesen azok ellen irányul, akik szervezkednek, hogy biztosítsák a szabad polgárokat megillető jogokat. Egy alkalommal egyszerre 52 bányászt vetettek egy sziik, koszos börtönbe, majd vallatták s gyilkossággal vádol!ák őket. Négyük ellen ki is adták a vádiratot Charles Frame, egy Bradley- féle fegyveres őr meggyilkolásával kapcsolatban, akit tavaly május 7-én öltek meg a sztrájkőrség és a sztrájktörők közötti verekedés alkalmával. Amikor Jennings Roscoe Bail (az egyik bányász) bíróság előtt állt Frame meggyilkolásáért, Braxton járásból hozattak esküdtszéket, Clay járás ügyészének pedig olyan ügyvédek “segítettek”, akik a bíróság előtt nyíltan elismerték, hogy az Elk River társaság alkalmazta őket erre a célra. Az ifjú Bailt másodfokú gyilkosságért elitélték. De amikor egy bányászt — Delbert R. Nicholsb — gyilkoltak meg egy üres telken, a bűnét bevalló gyilkost ugyanebben a bírósági teremben felmentették. A Bail elleni per ügyészei közül az egyik ennek a gyilkosnak volt a védője.” Bradley mögött — Brownell Nemrégiben Brownell igazságügyminiszter a szövetségi vizsgálóbizottsággal “összeesküvési” vádiratot adatott ki 37 sztrájkoló ellen és ezt a komédiát még azzal tetézte, hogy kijelentette: a “polgári jogok” nevében cselekszik! így tehát ezek a faragatlan hegyilakók rájöttek arra, hogy J. G. Bradley uralma ellen lázadva valahogyan megsértették a washingtoni Eisenhower-kor- mányt. A bányászok a legutóbbi választáson elég erősnek bizonyultak ahhoz, hogy megválasszák a jelenlegi kormányzót, vagy pontosabban, hogy leszavazzák ellenfelét: a bányászok és a bányászszakszervezetek legfőbb árulóját, Rush D. Holtot. Ahhoz, hogy győzzenek a jelenleg Widenben folyó harcukban és további itt vagy másutt vívandó küzdelmeikben nemcsak azt kell megtanulni- hogy hogyan tömörüljenek az ellenségeik leverésére, hanem azt is, hogy miképpen szövetkezzenek politikai barátaik megválasztására. Csak értelmes politikai tevékenységgel cáfolhatnak rá szeretett Jones anyójuk régi felkiáltására: “Soha nincs béke Nyugat-Virginia dombjain, mert soha nincs ott igazság. A bírósági beavatkozások és a puskák, mint a morfium, ideiglenes nyugalmat teremtenek. De utána a fájdalom gyötrel- mesen, még élesebben újra megjelenik... Középkori Nyugat-Virginia! Sátortáborok a kopasz dombokon! Zord férfiak és nők! Ha átkerülök a túlsó oldalra, beszámolok a mindenható istennek Nvugat-Virginiáról.” Ike a munkásokhoz: “Nézd mily negyszerüen megjavítom neked a Taft Hartley-törvényt!”
