Amerikai Magyar Szó, 1954. január-június (3. évfolyam, 1-24. szám)

1954-06-17 / 23. szám

14 AMERIKAI MAGYAR SZÓ June 17, 1954 * TALÁN furcsának fogja tartani, hogy egy an- £ol újságíró, és nem Okhoto, a kanadai eszkimó, vagy más valaki az igáimjut-törzsből írja önnek ezt a levelet, hogy üdvözletét küldje az első csukcs írónak könyve megjelenése alkalmából. De ennek — amint a továbbiakból ki fog derülni — megvan a maga oka. Arról sem tehetek, hogy ezeket a sorokat nem a kanadai eszkimók nyel­vén irom, amely valószínűleg nem ismeretlen ön előtt, — dehát az igáimjut-törzs nem ismeri az Írást. És végül úgy tűnhetik önnek, hogy túl messze megyek, amikor ennek a törzsnek a nevé­be beszélek, jóllehet nincsen rá felhatalmazásom. De olvassa el előbb, amit mondandó vagyok, az­után Ítéljen. Azt mondják, hogy Észak-Kanadának a tenger­től távoleső vidékein élő eszkimók, akik az igalm- jutok neve alatt, ismeretesek, valaha egy ázsiai néphez tartoztak, amely ott lakott, ahol most az ön népe él. Mi az igazság ebben, mi nem, én nem tudom. Elég az hozzá, hogy Kelet-Szibéria csuk- csái és Észak-Kanada igalmjutjai századunk ele­jén körülbelül egyforma körülmények között él­tek: mindkét kis nép ott tengődött a két biroda­lom távoli határvidékein. Most ön, a csukcs iró elmondta nekünk, hogy a csukcsok előretörtek, uj életet kezdtek ott. Úgy vélem, nem lesz érdek­telen megtudnia, hogy alakult a sorsa .egy ugyan­olyan északi népnek, mint az öné, ugyanazon idő alatt — a túlsó parton. ★ Ha az igalmjut településeihez akarsz jutni, utad egy síkságon keresztül vezet, a kanadai Winnipeg tartomány gabonában gazdag északi részén, majd sürü erdők zűrzavaros végtelensé­gén át a Hudson-öböl nyugati partjaihoz. Innen már csak szánon vagy csónakon mehetsz tovább, az erdők határától északra, arra a vidékre, amely­nek neve Barren Grounds — Terméketlen Föl­dek. De ott semilyen föld sincs, még terméketlen sem. Csak kavicsos murva, homok, szétmállott hordalékkövek, — s mindez félig vízzel eláraszt­va, mintha az óceán mélyéről felvergődött föld még mindig görcsökben fetrengene. A mocsaras síkon és a kavicshalmokon túl néhány tavacskát találunk. Szélük majdnem összeér egy patak partjával. Neve Innuit-Ku: Ember-patak. Né­hány évszázaddal ezelőtt ez volt Észak-Kanada eme vidékének kulturális középpontja. Itt élt az igáim jut-törzs. A természeti körülmények itt olyanok, hogy az embernek naponta a szó szoros értelmében har­colnia kell létéért. Csak egyvalami tette lehetővé az életet: a jávorszarvas. Amig a fehérember nem jelent meg, se szeri se száma nem volt itt a jávorszarvasnak, és az igalmjut nép boldogan látta, hogy ezek az állatok élelmet, meleget — életet hoznak neki. Mióta Tyrell kanadai prémkereskedő 1894-ben visszatért a Barrens-vidéken tett útjáról, a Jce- reskedők egyre ennek a területnek mérhetetlen és érintetlen kincseiről ábrándoztak. A prémke­reskedők az erdőkön keresztül egyre közelebb és közelebb nyomultak a terméketlen földekhez, mig tegy nap összetalálkoztak az igalmjut-törzs embe­reivel, akik számára ez a találkozás szörnyű sze­rencsétlenség előjátéka volt. A kereskedőket a sarki róka vonzotta. Igye­keztek rávenni az igáim jutókat, hogy ezt az álla­tot vadásszák, és el is érték céljukat. Windy- Baybefi, a prémkereskedők telepén tucatjával je­lentek meg az igalmjut férfiak, a törzs legjobb vadászai. A prémet puskára, töltényekre, élelmi­szerre cserélték be. Hallgassuk meg, mit mond Okhota ezekről az időkről: Az utolsó Igalmjut Részlet Ralph Parker angol uj ságiró leveléből Jurij Ritheu csukcs Íróhoz, akinek “A túlsó parton” cirnii könyve nemrég jelent meg a Szov­jetunióban: lllllllillllllllllllllllllllllllllllllllllllll!l!!llllllllllllllllllll!llllllll — Amikor a fehér emberek először jöttek hoz­zánk, azt mondták, hogy hagyjuk a régimódi szarvasvadászatot és lőjjünk helyette sarki rókát. Mi hittünk nekik és egy is cselekedtünk. Először jól ment a dolgunk, de azután rossz lett minden. Miért? Okhoto természetesen nem tudta, hogy az első világháború idején mekkorát zuhant a sarkiróka prémjének ára. így aztán a fehér kereskedők egymás után eltűntek a Barrens-földdel határos vidékekről. — Jól emlékszem erre a télre — folytatta Ok­hoto. — A kereskedők nyáron azt mondták ne­künk, hogy sok, nagyon sok prémet gyiijtsünk össze. Azon a nyáron teljesen felhagytunk a szarvasvadászattal és egyre csak rókát lőttünk. Azt hittük: a sok prémet a fehér keres­kedőknél becseréljük élelmiszerre, minek halmoz­zunk fel hát készleteket szarvashusból. De ami­kor délre vittük a rókabőröket és odaértünk a fehér emberek fasátrához, láttuk: az ajtók nyit­va állanak s a fehér emberek elmentek, csak a dohányszag maradt utánuk. A ládák üresen áll­tak, élelmiszerünk nem volt s puskáinkba nem voltak töltényeink. így maradtunk szarvashus nélkül, élelem nélkül... — Emlékszem erre a télre, bár elfelejteném! Epiitna, az első feleségem, ezen a télen halt meg, két gyermekünket vitte magával. És nem én vol­tam az egyetlen, aki éhezett és akit csapás ért: az igalmjutok többi sátrában is sok halott volt. Aki megmaradt, hozzálátott, hogy a régi módon vadássza a szarvast. De már elfeledtük, hogyan keik bánni a nyíllal, úgyhogy zsákmányunk ki­csiny volt. Mápok azt hitték: rövidesen vissza­térnek a fehér emberek, és felállították róka­csapdáikat. A többiek azonban inkább a jávor- szarvasban biztak. Ezekből is, azokból is sokan meghaltak. Öt évre rá, hogy az utolsó fehér ember elment, újak jöttek. A fehér emberek töltényt hoztak a puskákba és újból minden jó lett. De aztán me­gint elmentek és Okhotónak meg a szomszédjai­nak semmi élelmiszerük nem volt; csak róka­prémjeik voltak, amelyeket a kereskedőknek gyűjtöttek össze. 1912-ben, amidőn a fehér emberrel folytatott kereskedelmünk megindult, az igalmjut-törzs kétezer főből állott; 1916-ban már csak három­száz maradt belőlük. Településeik egymás után tűntek el a föld színéről. Évről-évre nőtt a sírok száma, gyermek pedig egyre kevesebb született. A halálfélelem a tavacskák közelébe űzte a törzs maradványait. A huszas évek közepén eljött a megváltás. Londonban, Montreálban, New Yorkban újból fel­szökött a rókaprém ára és rövidesen rekordszint­re emelkedett. A pérmkereskedőknek eszükbe jutottak az igalmjutok és visszatértek hozzájuk. A Barrens-föld lakóinál újból megjelentek a pus­kák és töltények, a liszt meg a tea. És azok, akik megmaradtak, újból azt tették, amit a kereske­dők kívántak tőlük. A “szőrmekonjunktura” mintegy tiz évig tar­tott; 1938-ban, miután a fehérek újból eltűntek, már csak vágy százan voltak életben a tavacskák környékén. 1947-ben számuk negyvenhat volt... ★ Annak a törzsnek a gyors kihalását, amely va­laha Kanada északi síkságát benépesítette, most már nemcsak a fehér kereskedők magatartása idézte elő. Az igalmjut-törzs sorsát néhány más esemény is megpecsételte. Megtörtént, hogy a száguldó szarvasok sürü tömege, a két dombsor közötti szurdokba, szo­rítva, belehullott a tavak közötti szorosba, a mö­göttük tolongó újabb csordák nyomása pedig hosszú napokig nem lazult meg. Ilyenkor messzi vidékről idejöttek az idthen-indiánok, jávorszar­vasra. vadászni. Az elejtett szarvasokból a fehér kereskedők csak a nyelveket vették meg az indi­ánoktól. A szarvastetemet ott maradtak a jégen. Amikor beállt az olvadás, a tetemhegy a mélybe süllyedt. Észak-Kanadában számos ilyen szarvaätemetö található a csordák telelőhelyein. S ahogy a já­vorcsordák megritkultak, úgy haltak ki az indi­ántörzsek is: eltűnt a hús, élelmezésük főforrá­sa... Az idhten-törzsbeli indiánok sorsa és az igalm­jut törzs sorsa között tehát tragikus kapcsolat áll fenn. Ez is, az is kipusztul, eltűnik a föld szí­néről, hogy a kanadai és az amerikai tőkések mesés hasznokat zsebelhessenek be. ★ így hát 1947-ben az igalmjut törzsből mindösz- sze 46 lélek maradt életben. A maroknyi nép kö­zött, amelynek fizikai létét már csak hamvadó élniakarása tartotta fenn, ott volt Okhato család­ja is. Tagjai: Nanuk, Okhoto felesége, serdülő fia Elajtunna, öreg édesapja, akit ugyancsak Elajtunnának hívták, és egy gyermek: Aljút, Nanuk fia első, elhunyt férjétől. Nanuk jó anya volt. Bátran harcolt övéi életéért, amig a gonosz betegség le nem verte a lábáról :a torkából ömlő vér gyakran szennyezte be a hófehér rókabőrt, amely a nyakát takarta. Okhoto maga jó vadász volt, de mit tehetett az ócska puskával por és töl­tény nélkül? Öreg édesapja pedig, aki sokszáz fiatal törzsbelijét látta meghalni, most türelmet­lenül várta, mikor szólítja már magához a halál. Csak a jávorszarvasok ismerték a nép nyomorusá gát. Csak a jávorszarvasok könyörülhettek volna meg rajtuk, senki más. De nem voltak már já­vorszarvasok ... 1947-ben a halál még tizenkettőt elragadott azok közül, aki még megmaradt az igalmjutok törzséből. Ne higyjük, hogy az igalmjut törzset csupán néhány kereskedő szívtelensége ölte meg, akik sarki róka bőrével kupeckedtek. A kanadai kor­mánynak már régóta tudomása volt a kihalófél­ben levő törzsről. Jelentés jelentés után ment a kormányhoz, de senki sem törődött velük. Akik Észak-Kanada lakóinak jólétéért felelősek, nem menthetik magukat azzal, hogy nem ismerték a dolgok állását. 1949 telén és 1950 kora tavaszán a halál újból kegyetlen csapást mért az igalmjut törzsre. Né­hány hónap múlva pedig meghalt az egyetlen gyermek, aki 1950-ben született. Oktoho is meg­halt csonttuberkulózisban. Ami a törzs utolsó maradékát illeti, már csak alig tiz ember van élet­ben. De a törzs már halott: nincsen asszonya.., ★ Én pedig ezt üzenem önnek, Jurij Ritheu, a szabad és virágzó csukcs nép fiának: szeretném, ha honfitársai megismernék testvéreik szomorú sorsát a sarki vizek túlsó partján. Halottakról írok a diadalmas élet nevében... A vénél Auto Body 1366 St. George Avenue AVENEL, N. J. REPAIR SHOP Bc.dy- és Fender-javitások • WELDING • BRAZING • SPRAYING PAUL ABLONCZY, tulajdonos Telefon: Rahway 7-1487 , Flanders szenátort fenyegetik ATLANTA. — Titokzatos tele­fonhívásokat kapott Flanders szenátor, amióta bejelentette, hogy a szenátusban mozgalmat indít McCarthy eltávolítására bizottságai éléről. A telefonálók azzal fenyegették, hogy úgy ősz- szeverik, hogy egy csontja sem marad épen. Már ilyenek a fa­siszta erkölcsök! , Szovjet-amerikai sakkverseny Szerdán kezdték meg a nyolc szovjet és nyolc amerikai sakk­játékos között rendezett sakk­versenyt. Nagy az izgalom. MEGHÍVÓ Az IWO Biztosításokat Vé­dő Bizottság nyugat pennsyl­vaniai csoportja szeretettel meghívja tagjait és barátait a junius 20-án, vasárnap d. u. 1 órakor tartandó piknik­jére, a 'Hencz Grove-ban. Legyen ez az alkalom igazi megnyilatrmzasa annak a ha- ladószellemü • t e s tvériesség- nek, melyet az IWO mindig képviselt. Ugyanakkor de­monstráció is lesz ez az össze­jövetel a volt IWO vezetőség és a tagság védelmére. Az IWO harcokban szüle­tett és sok munkásérdeü meg­mozdulásban vett részt, mely­nek gyümölcsét ma egész Amerika népe élvezi. Vigyük előre az IWO büszke hagyo­mányait, tegyük a punius 20-i pikniket családunk és barátaink részére kellemes összejövelellé. Jegyeket Joe Mankinnél, 1427 Howard St., Pittsburgh 12, Pa. címen lehet beszerez­ni, telefon: Cedar 1-5057. Ágyút, nem kultúrát Az országos közoktatási szö­vetség jelenti, hogy óriási a ta- nitóhiány és “válságos ür” tá­tong a szükséges tanítók és a rendelkezésreállok száma között. SUNNYSIDEON MAGYAR BORBÉLY S. CSÖMÖR & E. BARABÁS 4505 QUEENS BOULEVARD a 45—46. St. közt, a ‘Bliss* állomásnál Hajvágás rök és /éifiak számára JÖJJÖN EL EGYSZER É3 ÁLLANDÓ VENDÉGÜNK LE&7A STJNNYSIDE, L. U N. Y. HA GYÁSZ ÉRI.«*"" ( hívja a 1430 N. Second Sweeten léví magyar temetkezési vállalatnak tulajdonosát Elizabeth M. Keszlerl • Magyar- és németnyelvű szolgálat. • PHILADELPHIA, PA. Telefon: GA 3-GG99_______

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents