Amerikai Magyar Szó, 1954. január-június (3. évfolyam, 1-24. szám)

1954-06-03 / 21. szám

AMERIKAI MAGYAR SZÓ ö*'*"'* V-W-ITT-W'-rm -— - - T - - ' - - - ­LÁPUNKÉRT i_____________ 1 Tóth Helén-Neufeld-Nánássy-bankett A “Decoration Day Weekend” ellenére is szépszámú közönség jelent meg a “HÁRMAS BAN­KETTEN”, melyet a múlt szom­baton este rendeztek a bronxi Magyar Házban, Tóth Helén, Nánássy Dezső és Neufeld Adolf munkástársaink tiszteletére. A lelkes hangulatot növelte a remek vacsora, melyet a mi bronxi asszonyaink készítettek és Ízlésesen, szakértelemmel fel­szolgáltak. A megjelenteket Fodor Erna j üdvözölte, aki egyszersmind be- j mutatta az est szónokait is. Dr. Pogány Béla, a Magyar Szó szerkesztőségi muunkatársa, értékes, jól összefogott beszédé­ben, mint az est főszónoka, emelte ki egyrészt a mai poli­tikai helyzetet, másrészt pedig az ünnepeltek rendkívüli érde­meit az ünneplésre, külön-külön. Rosner Sándor, a Magyar Szó managere és nyomdásza, volt a második felszólaló, aki szintén méltatta az ünnepeltek érdeme­it, de különösen kollegális meg­értéssel beszélt Neufeld Adolfról, aki 41 éven keresztül, fáradha­tatlanul dolgozott mint nyom­dász’a Magyar Szónál és elődei­nél, a magyar muunkássajtónál. Neufeld Adolfot ünnepeltek, mi­után most nyugalomba vonult. Weinstock Lajos a szakszerve­zetek fontos szerepéről beszélt, összeegyeztetvény az ünnepeltek tevékenységével, akik közül kit­ten évtizedeken keresztül dol­goztak mint szervezett munká­sok. Gyarmaty Kató, a Nők Vilá­ga szerkesztője, mondott szin­tén szép üdvözlő beszédet, mely­ben kiemelte a Magyar Szó fon­tossága mellett, a nők lapjának a Nők Világának fontosságát is. Petrás Pál, a Magyar Védel­mi Bizottság nevében mondta el üdvözlő beszédét. A Magyar Társaskör Műked­velő Gárdájának két nagyszerű tagja szórakoztatta a közönsé­get egy vígjátékkal, amelynek cime: “Jó tett helyébe jót várj”. Weiss József és Reich Arthur nagyszerű alakítást nyújtottak a bohózatban. A downtowniak közül Eisner Irving üdvözölte az ünnepeite­ket. Tóth Helén, aki most 12-én Ünnepli 81-ik születésnapját, ko­rát meghazudtoló frissességgel, Neufeld Adolffal együtt kereset­len, egyszerű, de hatásos szavak­kal köszönték meg az ünnepel- tetést. Nánássy Dezső pedig elsőran­gú politikai beszédben rendkívül tudással és megértéssel értékelte egyrészt az ünnepeltetést, más­részt pedig a mai politikai kii­mát. Max Bachner, a .Magyar Ház elnöke, üdvözölte az ünnepeite­ket, pillanatnyira úgy látszott, hogy neki lesz legnehezebb fel­adata, azonban ez a lelkes kö­zönség, kérésére 856,36 dollárt adott össze egy-kettőre lapjuk megsegítésére. Az adakozók név­sora a következők, akiket fel bírtunk jegyezni. Előre is elnézésüket kérjük, ha valakit kihagytunk volna: Szántó Karola gyűjtése $100 Tóth Helen $50 Hajdú $50.36 Friedman Morris $50 Nánássy Dezső $50 Fuchs Kálmán $50 Leffler Lydia $50 N. N. $50 Súlyos Mihály $25 Neufeld Adolf $25 Kovács Duci $25 Sam Friedman $25 Sam, Downtown $25 Gross József $25 N. N. $25 Weinstock Lajos $10 Gáspár J. $10 Kertész $10 Eisner $10 Bachner $10 Litz János $10 Péter István $10 S-henker Jenő $10 Pente Bálint $10 Fodor Erna $10 N. N„ Astoria $10 Olga Horváth $5 Lusztigék $5 Mihályi Gyula $5 Zoltán $5 Kremzner Frank $5 Hirsch Feri $5 Lowy Dávid $5 Mautner Bandi $5 i Rosner Sándor $5 \ Tóth Irma $5 Gencsy Margit $5 Bartók Joachim $5 I Barkovitz Max $5 Gyarmaty Kató $5 Howcr $5 Károlyi $5 Petrás $5 ■ N. N. $5 Charles Erdei $5 Nick Vámos $3 Egy jóbarát Bethlehem $5 Victoria Szloboda $3 Uhrin ünnepély, L. A. $1,228.79 Jacob Péter $5 Rosa Einhorn, Pomona $20 Nyegre István gyüjtőivén: Nyegre István $10 Egy jóbarát $10 Lukács K. 50c. Műkedvelő $5 Berta Gyula $2 Rose Ganyu $2 Zsoldics Mihály keresztfia $15 Kóródi $5 G. I. $1 John Gazsi, bankettre adom. $3 Alex Szűcs $5 Nick Soltész, Pittsburgh kvótá­jára $13 John Nagy F. G. $4 George Thomas $2 Bronxi hármas bankett, Tóth Hetén, Nánássy Dezső és Neu- feri Adolf tiszteletére $856.36 A íentiből Downtown kvótá­jára $250 Bro.ix kvótájára $556.36 Long Island kvótájára $50 Cleveland East Sidei Jókai elő­adásból $200 Sulyok Mihály Ígérete 25 és 25 50 dollár Petri Miklós F. G. $3 Joe Huber, Nanaimo, B. C. $3 Székely András $12 Borona István $5 Anton Grass $5 Barna Reinitz $3 Dénes Bolla $3 G. F. Nánássy által $5 Csorba Pál $1 Oroszék $10 Gecséék $10 Sanyiék $10 Poldy $7.50 John Furko $7.50 Mrs. Spira $7 Luftchák $5 Bencze $5 Raczek $5 Neorcsic? $5 Kiss Gyuláék $5 Foyerék $5 Gaálék $5 Ádámék $5 Joe és Rose Klein $5 Barakerék $5 W. Kolumbánék $5 Györgyiék $5 Gulácsiék $5 Csikiék $5 Mrs. Vancso $5 Latzkóék $5 Mrs. Princz $5 J. Mikita $5 Vargáék $5 Jóbarát $4 Legjobb barát $4 Jóbarát $3 A. Neves $2 I. F^ Frank, Elsinore $1 Kollektálásból $50.30 \Emil Zátopek uj világrekord ja PÁRIZS. — A most lezajlott j atlétikai versenyen Emil Záto­pek, minden idők legnagyobb hosszú távfutója, megjavította az 5,000 méteres futás világrekord­ját 13 perc 57 másodpercnyi idő­vel. Megdöntötte Guilder Haegg svéd futó 1942-ben felállított vi­lágrekordját, amely 13:58.2 volt. A GOP 50 mandátu­mot fog veszteni jósolja WASHINGTON. — Louis H. Beán, politikai elemző, úgy szá­mítja, hogy a republikánusok 45-55 mandátumot fognak vesz­teni a képviselőházban és né­gyet a szenátusban a novemberi választásokon. A közügyi inté­zet számára készített elemzésé­ben azt állítja, hogy a demokra­ták a kongresszus mindkét há­zában többségbe fognak jutni és McCarthy inkább ártani, mint használni fog a republikánus párt jelöltjeinek. Adományok a los angelesi Uhrin János ünnepélyen: Munkás Otthon $200 Női Kör $100 Faragó Margit és Zsiga $100 Szabó Margit és Joe $50 Jóbarát a Desert-ből $50 Eörsi Béla $50 Uhrin János barátai $36 Mrs. Yanowsky $25 Mr. és Mrs. Schuch $25 Uhrin János $25 Fodorék $25 Steve Mérges $15 Molnár Mihály $15 Paczierék $10 Némethék, Elsinore $10 Schuberték, Elsinore $10 Szénásyék, Elsinore $10 Magyaryék, Elsinore $10 Batchoék $10 Sportbarát $10 Erdődyék $10 N. N. $10 Bartháék $10 Pálék $10 Két jóbarát $10 Mrs. Fábián $10 Merkék $10 McCarthy “kémhálózata” WASHINGTON. - Emmanuel | Celler, newyorki demokrata kép­viselő, határozatot nyújtott be, amelyben azt követeli az igaz­ságügyminisztériumtól : vizsgál­ja ki McCarthynak a kormány­ban^ dolgozó “kémhálózatát”. Celler azt mondja, hogy a há- j lózat “titkos dokumentumokat j lop a törvény megszegésével.” i KÁRPITOZOTT bútorát saját lakásán a legjutányosabb áron megjavítja Joseph Weisz Európában tanult kárpitos- szakértő Hívja: LO 7-7480-es számot KÜLFÖLDI OLVASÓINK FIGYELMÉBE! Lapunk anyagi helyzete, éppúgy mini a fennálló rénd- | szabályok lehetetlenné teszik, hogy tovább küldjük a lapot olyan külföldi olvasóinknak, akiknek előfizetése több mint egy hónappal lejárt. Ezennel felszólítjuk tehát összes kül­földi olvasóinkat akiknek előfizetése lejárt, hogy előfizetési j dijaikat postafordultával juttassák el hozzánk. Ezzel kapcso­latban a következő javaslatokat tesszük: 1. Magyarországi, romániai, csehszlovákiai és kárpát­ukrajnai olvasóink e felhívásunk vétele után azonnal tudas­I sák légipostás, ajánlott levél utján a lapjukat megrendelő i amerikai hozzátartozóikat, hogy az illetők haladéktalanul küldjék be előfizetéseik meghosszabbitását. 2, Délamerikai olvasóinktól, Argentina, Brazília, Colom­bia, Chile bankcsekken kívül elfogadunk bármilyen orszá­gukból exportálható és Amerikába vámmentesen importál­ható árucikket, előfizetési dij fejében, amelyet az Egyesült Államokban értékesíteni lehet, mint pl. népművészeti ter­mékek. bélyegek, stb. .‘5. Mexikói olvasóink bankcsekkben küldhetik be előfize­téseik meghosszabbitását. A MAGYAR SZÓ KIADÓHIVATALA A genfi helyzet dióhéjban Yietminh képviselői jelezték, hogy politikai egyezményeket kell kötni, mielőtt kimondanák a tüz-sziinetet Indokínában. Egy vietminhi szó­szóló hangsúlyozta, hogy a katonai és a politikai kérdések elválaszthatatlanok, jelezve ezzel, hogy a genfi konferenciának elvben meg kell állapod­nia egy politikai egyezményben, mielőtt kormá­nyának bármiféle fegyverszüneti javaslat elfo­gadhatóvá lenne. A Szovjetunió a jelentések szerint azt javasol­ta, hogy egy koreai tipusu semleges nemzetekből álló bizottságot állítsanak fel, amely az ellensé­geskedések beszüntetését ellenőrzi. Ez a bizott­ság, mint amilyent a koreai fegyverszünet vég­rehajtásánál is használtak, négy jiemzetből állna . kettő-kettő mindkét oldalról részéről. Az USA- k üld öltek azonban már tiltakoznak az ellen, hogy Yietminh-el rokonszenvező nemzetek legyenek benne. USA mellett sorakozik fel Franciaország is e terv ellen. Az indokinai konferenciát szerdán folytatták, i. ed den a francia és vietminhi katonai képvise­lek tartottak előzetes megbeszéléseket, hogy ki­dolgozzák a csapatok átcsoportosítását a fegy­verszüneti egyezmény megkötése után. Dr. Oppenheimer “hűséges”, de . . . WASHINGTON. — Az atomenergia-bizottság személyi biztonsági tanácsa egyhangúan úgy döntött, hogy dr. J. Robert Oppenheimer, a los alamosi atombombagyár háború alatti vezetője, “hűséges” polgár, az atomtitkok kezelésében pe­dig “titoktartó”. Ennek ellenére 2 hanggal 1 el­lenében úgy szavaztak a bizottság tagjai, hogy nem helyezik vissza állásába, ahol atomügyi kér­désekben a kormány tanácsadója volt. Oppenhei­mer ügyvédei azonnal tiltakoztak a döntés ellen, mondván, hogy az önmagának ellentmond és en­gedélyt kértek, hogy megokolásaikat előadják a teljes atomenergia-bizottság .jövő hétfői ülésén. Az anyahajó 100 halottja QUONSET POINT, R. I. — Május 31-én, hét­főn ünnepélyes tömeg gvüll össze a “Bennington” repülőgépanyahajó fedélzetén, hogy kegyelettel adózzon annak a 100 közlegénynek és tisztnek, aki életét vesztette, amikor múlt hét szerdáján robbanás és tűz pusztított az anyahajon. A 32,000 tonnás hajó éppen repülőgépeket bo­csátott fel fedélzetéről, amikor egy rettenetes robbanás rázta meg. A hajó 75 mérföldnyíre volt a szárazföldtől. Ezután négy óra hosszat tartó tűz dühöngött a hajó elülső részén. A halottakon kívül több mint 200 égési sebesülés történt. A hajókapitány, W. F. Rabom, azt mondta, hogy a szerencsétlenség oka ismeretlen. A vizsgálat az­óta is folyik. Az amerikai haditengerészet törté­netében ez a második legnagyobb szerencsétlen­ség. 1952-ben a “Hobson” nevű torpedózuzó ösz- szeütközött a “Wasp” repülőgépanvahajóval. A halottak és eltűntek száma akkor 17S volt. A textilunió örvend Brownell megfékezésének A “Textile Labor”, a CIO-texlilmunkások .szak- szervezetének hivatalos lapja, vezércikkben öröm­mel üdvözli a kerületi törvényszék nemrég ho­zott tilalmi végzését, amely megtiltja Brownell igazságügyminiszternek, hogy az országos ügy- véd-guildet a “felforgató” szervezetek listájára tegye. “Nem az a kérdés itt, írják a vezércikkben, miijén a politikai felfogása az ügyvédszervezeí- nek. luftnem az. van-e joga az igazságügy minisz­ternek vágj más vezető tisztviselőnek meghall­gatás nélkül eldönteni, felforgató-e valamilyen szervezet, hogy ezzel megfosszák bizonyos jogok­tól. Ilyen hatalomnak nincs helye szabad, demo- kratilfBs társadalomban. . . Ez az ut a zsarnokság felé vezet. ' June 3, 1954

Next

/
Thumbnails
Contents