Amerikai Magyar Szó, 1954. január-június (3. évfolyam, 1-24. szám)

1954-06-03 / 21. szám

June 3, 1954. AMERIKAI MAGYAR SZÓ MENNYIT KERESTEK AZ URAK? Rossz idők járnak... Nő a munkanélküliség. Csökken­nek a munkabérek. No, de azért’ ne legyünk borúlátók, mert nem áll ez mindenkire. A nagy üzemek vezetői ugyanis átla­gosan 144,000 dollár fizetést húztak az elmúlt esztendőben. A “Business Week’’ cimü hetilap beszámolt a~nagyipar vezetőinek anyagi helyzetéről. Megállapította, hogy tavaly átlagosan 11,000 dolláros évi javítást kaptak (biztosan az emelkedő árak miatt!). Pontosan háromszor annyit, mint amit az átlagos bérmunkás keres évenként. A gyáriparban 70 dollár 20 cent volt az átlagos heti ke­reset áprilisban. 1.20-al kevesebb hetenként, mint az előző év áprilisában. A 144,400 dollárhoz viszonyítva ez 3,650 dol­lár és 40 centnek felel meg, 52 hetet véve alapul. Ma, mikor közel 5 milliónyi a munkanélküli és egy másik millió részidős munkán van, sok munkásnak már álom csak az egész évi teljes fizetés. A “Business Week’’ tudósítása 35 iparágról, 107 rész­vénytársaság 277 vezetőjéről számol be. Ezek közül 247 igazgató fizetése volt nyilvántartva, úgy 1952, mint 1953-ra. Eszerint az 1952-ben húzott 137,300 dolláros fizetésük 148,- 300-ra emelkedett. Kétharmada fizetésemelést kapott, mind­össze egynegyedének vágtak le a fizetéséből. Az egész 277-et alapul véve, 144,400 dollár volt az átlagos fizetésük. A Colgate-Palmolive Co. két főembere kapta a legmaga­sabb fizetésemelést. Edward H. Little elnök 178 százalékos és William Sims alelnök az 1952-es 67,235 dollárról 183,681 dollárra emelt fizetés javítást kapott. A legmagasabb kategóriába tartozik a General Motors hat főembere, akik több, mint 400,000 dollárt kerestek éven­ként. Harlow H. Curtice, a GM elnöke, 197,233 dolláros fize­tést kapott, de bonusszal együtt 637,233 dollárra ment fel fizetése. 116.000 dollár évi fizetés javítást kapott Charles E. Wilson, miután lemondott az elnökségről, hogy védelmi mi­niszter lehessen Eisenhower elnök kormányában. Albert Bradley alelnök 575,325 dollár fizetést húzott tavaly. Négy másik alelnök fizetése 401,300 dollárról 486,400 dollárig lerjedt. * f | <6 $ #. A textiliparban egyre több és több bérlevágásról hal­lunk, de nem a vezetők béréből, ők elég szép javítást kaptak az elmúlt esztendőben. J. Spencer Love, a Burlington Mill elnöke 35,000 dollárral emelte fel fizetését a rossz idők mi­att és ig.v szegény, 144,917 dollárt keresett. Frank II. Reichel, az American Viscose elnöke, 125,000 dollárról 175 ezerre emelte jövedelmét. A hadseregminiszter, Robert Stevens, családjához tartozó, John P. Stevens Jr., a J. P. Stevens & Co. elnöke, megelégedett 80,000 dollár évi jövede­lemmel. Benjamin H. Fairless, a US Steel Corp. elnöke a kisebb­séghez tartozik, ő bérlevágást kapott, 261,200 dollárról le­esett fizetése 258,000 dollárra. Eugene Grace, a Bethlehem Steel elnöke, jó példát akart mutatni alkalmazottainak és megelégedett két dolláros javítással. 456,652 dollárt kapott 1952-ben, és 456,654 dollár fizetést1 húzott 1953-ban. Ben Moreell, a Jones & Laughlin anéltársaság elnöke, 38,000 dollár javítást kapott, 175,833 dollárt vitt haza. Ralph J. Coi'diner, a General Electric Co. elnöke, 12,000 dolláros béremelést kapott. 214,991 dollárt keresett az elmúlt évben. Az olajtársaságok vezetői is elég szép jövedelmet húztak. A Gulf Oil Co. elnöke, S. A. Svensrud, 346,814 dol­lár fizetést kapott. Az American Telephone & Telegraph Company sem fi­zetett rosszul minden alkalmazottjának. Cleo F. Craig élnök 190,326 dollárt keresett az elmúlt évben. A Western Union elnöke, W, P. Marshall, 95,124 dollárt keresett. Mindketten kaptak fizetésemelést, szegények. A hatalmas füszerüzlet lánchálózatai úgy látszik talán nem kerestek olyan jól, mert Lingan Warren, a Safeway Stores, Inc. elnöke, aki egyáltalán semmi fizetést nem húzott tavaly. A furcsa az, hogy mcgi£ többet keresett 176,163 dol­lárral, mint 1952-ben. Ha fizetést nem is kapott, de bonusza és osztalékai 319,223 dollárt tettek ki 1953-ban. DE CASTRIES TÁBORNOK NYILATKOZATA DIEN BIEN PHU OSTROMÁRÓL A vietnami demokratikus rádió és ennek nyomán külön­böző hírügynökségek közük De Castries ' tábornoknak, Dien Bien Phu erőd hadifog:- ságba esett parancsnokának nyilatkozatát azokról a bor­zalmakról, amelyeket az in­dokínai francia főparancsnok­ság kétségbeesett kapkodása szabadított rá az erőd hely­őrségére. Ugyanakkor a tá­bornok nagy elismeréssel em­lékezik meg az ostromló nép­hadsereg katonáinak halált- megvető bátorságáról. A vietnami demokratikus rádió által közölt nyilatkoza­tában a tábornok éles szavak­kal ítéli el az indokínai fran­cia főparancsnokság “hadmű­veleteit”, amelyekkel az ost­rom kilátástalan utolsó nap­jaiban “erősítésül” tömege­sen dobatott le ejtőernyősö­ket a már romhalmazzá vált táborerőd területére. A tábor­nok többek között a követke­zőket jelentette ki: — Ejtőernyősöket ledobni Dien Bien Phuba akkor, ami­dőn már semmi összekötteté­sünk nem volt a patetlaói francia erőkkel és leszorul­tunk már az erődöt környező hegyekről és dzsungelekből, valóban nem jelentett mást, mint beleugrani a halál tor­kába. A védőknek még lehet­tek bizonyos reményeik, ami­kor a repülőtér még birtokuk­ban volt. Ezek a remények azonban teljesen szei'tefosz- lottak, mihelyt a Vietminh- csapatoknak sikerült megvet­niük lábukat a repülőtéren. A tábornok a továbbiakban igy Írja le az erőd végnap­jait : kaszt, tudatában voltunk an­nak, hogy a halál fiai va­gyunk. Nyomorúságos tengő- désünk vasrudakból és fatör­zsekből hevenyészett fedezé­ikekben a szó szoros ér telnie-• ben tarthatatlanná vált. Az ostromlók arcvonala fojtoga­tó kézként egyre közelebb ju • tott hozzánk. Hadifoglyok va gyünk, azonban bizton re­ménykedünk a genfi konfe­rencia sikerében és abban, hogy belátható időn belül vi­szontlátjuk otthonainkat. Négyezres tömeg ünnepelte Paul Robesont A harlemi nagy gyüléste- remben és a templomi előadó- tei'emben négyezer személy szorongott, múlt szerdán, hogy kulturtisztelgéssel ünne­pelje Paul Robesont, a rajon­gásig szeretett énekművészt és elindítsa azt a kampányt, amelynek célja, hogy mini művésznek kivívják jogát a külföldi utazásaihoz. A Renaissance Casino zsú­folásig megtelt és vagy ezer embert kellett a közeli Moth­er A. M. Zion templom előadó termében elhelyezni. akik már nem fértek be. Csodálatos este volt. A mű­sort egy “Élő Újság” stílusá­ban adták elő. Mindent, amit el kellett mondani, dalokban, gyönyörű dalokban és költe­ményekben mondtak el. Az előadó művészek a Renais- sance-ból átsiettek a temp­lomba, ahol müsorszámaikat megismételték. Nem volt egy pillanat, hogy ne zúgott volna fel a taps, az ól jenzés s hogy ne dübörögtek volna a hall­gatók a lábaikkal. Tapsorkán tört ki, amikor felolvasták Charlie Chaplin üdvözlő ká­belsürgönyét, amelyben azt irta, hogy “megtagadni olyan nagy művésztől azt a jogot, hogy művészetét a világnak adja, annyi, mint megsemmi­síteni azt az alapot, amelyen kultúránk és civilizációnk épült.” A művészek díszes sora vo­nult fel: Pete Seeger és Earl Robinson, Bili Robinson a színész, Karen Morley, Mar­garet McCadden, Alice Chil­dress, Beulah Richardson, Nadyne Brewer, Alan Booth, Betty Sanders, Leon Bibb, Laure Duncan, Hersh Ber- nardi és Charles Collins. D© természetesen maga Paul Ro­beson aratta a legnagyobb si­kert bámulatoserejii hangjá­val, operaáriáival, dalaival. —- Robeson augusztus elsején is­mét énekelni fog az amerikai­kanadai határon, amelyre ta­valy is több mint 30,000 em­ber jelent meg mindkét olda­lon. ÍV _ : ; Vf ,v. u: r junius 27-én, vasárnap egész, nap a Bound Brooki Otthon kerthelyiségében, Washington Ave. és Lincoln Heights, Middlesex Boro, N. .1. Reggel 9-kor szalonnasütós, délben finom ebéd. Hűsítő i talok TÓTH BÉLA hires zenekara huzza a talpalávalút Jegy ára 1 dollár adóval • ÚTIRÁNY autóbusszal: Newarkról a 140-es Somerset bust a B’-oad Streeten. — New Yorkból ugyancsak a Somerset, de 14S-as számút, mely 41. St. és 8. Ave. termináltól Indul a 72-es platformról d. e. 10-kor, Autóval: A 22-es Highway Dunellen jelzésig. Itt balra az első lampajelzésig. Itt jobbra a 28-as Highwayn, a Washington Ave.-ig. Itt jobbra 2 block- - - . ------------------------------V — Az utolsó napok és éj­szakák valóban borzalmasak voltak. Az ostromtüzérség szákádatlanul lőtte a tábor egész területét, úgy, hogy még a fejünket sem dughat­tuk ki fedezékeinkből. A Vietminh-gyalogság egy­másután intézte elsöprő roha­mait állásaink ellen. Ezekben a rohamokban egész százada­ink, sőt zászlóaljaink semmi­sültek meg. Végül a 9. gyor­san mozgó Védelmi alakulat 10 zászlóaljából alig maradt több mint háromszázadnyi katona. — A délen fekvő “Isabelle” | támaszpont védőrsége az utol­só három nap és éjjel nem jutott se alváshoz, se élelem­hez. Ilyen körülmények kö- j zött hogyan vállalkozhattunk | volna a harc folytatására? — Május 7-én 'délután nem volt már lőszer mozsaraink, sőt gépfegyvereink számára sem. Az adott viszonyok között már semmi hasznát sem ve­hettük saját tüzérségünknek, mert hiszen a Vietminh ro- hamcsapatok a legtöbb helven már leküzdötték a drótakadá­lyokat. Rádiótelefon utján to­vábbított s e g élykérésünkre Cogny tábornok, Észak-Viet- nam katonai parancsnoka tu­datta velünk, hogy a főpa­rancsnokság már semmit sem tehet értünk és közölte azt is, hogy szabad belátásunk szerint cselekedhetünk. Az ugyancsak hadifogság­ba jutott Capeyron százados a következőket jelentette ki: — Amióta fel kellett ad- ! nunk az északi védelmi sza­A wisconsini Kohier-gyár előtt, amely két hónapja sztrájk alatt áll, egy a pikelvonalon lezajlott dulakodás alkalmával le­ütöttek egy sztrájkoló munkást. A gyárvállalat elnöke, Her­bert Kohler, beismerte, hogy fegyvereket tartogat a gyártele­pen és könnygázbombákcrt is telefonált a pikctelők ellen. 5

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents